Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Beszéljünk a BPD-ről, avagy borderline a gyakorlatban

Amíg szerelmes vagy,teljesen mindegy,mit mondanak mások,úgyis visznek az érzelmek.

Az,hogy miért vonz egy ilyen ,,lelkileg bántalmazó kapcsolat,,el kellene gondolkodni,hiszen máskor is beleeshetsz hasonlóba.Teljesen stabil ember nem marad meg egy ,,hol szeretlek,hol gyűlöllek,s játszom veled a végtelenségig helyzetben.

Gyermekkori kötődési problémák,anya-fiú konfliktus is lehet a háttérben.

Az is lehet, h az átlag embernél több törődest, szeretet, odafigyelest igenyelsz es ezt mas nem tudja teljesiteni. 

A saját esetemben maig nem tudom, h valóban nem tudtam elégge kimutatni a szeretetem v neki volt fokozott igenye erre. Lehet mind2 egyszerre.

Ha sorozatosan ugyanaz a gondod massal v másnak veled az arra utal, h a hiba benned van. 

Idézet tőle: Marika30

Sziasztok az agresszivitásommal mindegyik pasimat elűzöm nem tudnak mellettem megmaradni. Hogy tudnék változtatni magamon? Az igaz,hogy az agresszív viselkedést mi hozzuk ki saját magunkból és nem a másik ember? Mert én akkor válok agresszivvá ha nem kapok elég szeretetet és törődést a páromtól. 

Szia Marika,

könnyen lehet, hogy te nem érzel elégnek valamilyen szeretetet vagy törődést, amit a másik elégnek érez. vagy aminél többet nem tud adni. És ha ez rendszeresen előfordul veled, akkor valószínűleg benned van a probléma, amiből egy terápiában tudnál kigyógyulni.

Sajnos nem tudom, sosem volt olyan érzésem h nem kapok elég szeretetet v törődést párkapcsolatban. 

Sztem lehet vkit provokálni (és ez a masik ember hibája). Ilyenkor adott helyzetben normális, ha a masik dühös v szomorú.  De az agresszív viselkedésedròl ő nem tehet.

Sztem terap segithetne, h meg tudd különböztetni azt h valóban nem kapsz elég szeretet v csak te érzed/gondolod igy. Es abban is segithet, h ilyen esetekben ne agresszívan reagálj. 

 

Sziasztok az agresszivitásommal mindegyik pasimat elűzöm nem tudnak mellettem megmaradni. Hogy tudnék változtatni magamon? Az igaz,hogy az agresszív viselkedést mi hozzuk ki saját magunkból és nem a másik ember? Mert én akkor válok agresszivvá ha nem kapok elég szeretetet és törődést a páromtól. 

Idézet tőle: babarczyeszter

Kedves DanMilman!

Meglepő, de egyre több ilyen megkeresést kapunk, hogy valaki nem bír a borderline barátnőjével, és tőlünk kéri, hogy magyarázzuk el, mit gondol. Ezért általánosságban fogok beszélni, hiszen a konkrét ügyben nincs elég információm, még azt sem tudom, miért gondolod, hogy ez a lány border.

A borderek párkapcsolatokban sajátosan viselkednek, aminek legjellemzőbb vonása az, hogy hol felértékelik, hogy leértékelik a partnerüket, és éktelen veszekedéseket rendeznek. Ha az a kérdés, hogy ilyenkor mit gondol a border beteg: azt gondolja, amit mond, abban a pillanatban arról van meggyőződve, két órával később pedig esetleg az ellenkezőjéről. Magának a border embernek is rendkívül nehéz ezeket a hangulatváltozásokat elviselnie, de amíg nem kezd el tudatosan dolgozni azon, hogy ne verődjék ide-oda a hangulatai hullámán, addig nem fog változni (illetve hosszú idő alatt változhat, de lassan, és itt tíz évekről beszélünk).

A csábító, szexi viselkedés gyakori bordereknél, és gyakori a promiszkuitás is, tehát hogy egyszerre több partnerrel tartanak fenn kapcsolatot. Ennek a mélyén lehet valamilyen kötődési képtelenség, képtelenség arra, hogy igazi bizalmat érezzen valaki iránt, és az a hit, hogy úgyis el fogják hagyni. Ezeket az érzéseket terápiában lehet kezelni, illetve ha valaki kézbe veszi a saját életét és tudatosítja saját magában a border vonásait, és megtanul velük bánni. 

Van egy magyarul is elérhető könyv, ami összefoglalja, mit él meg egy border hozzátartozója, és hogyan kezelheti ezeket az érzéseket: https://www.libri.hu/konyv/randi_kreger.ne-lepkedjunk-tojasokon.html

Abban nem tudunk tanácsot adni, hogy hogyan szerezz meg/tarts meg egy borderline szeretőt, csak abban, hogyan viselj el vagy kezelj borderline tüneteket.

Ha a borderek így viselkednek kapcsolatban, akkor vagy nem vagyok border v nálam nagyon más dolgokban nyilvánul meg.

Sosem volt rám jellemző a féltekenység (igaz ezt nem is írtad, masok viszont többször).

Nálam ez a szeretlek-gyűlöllek érzés sosem jött elő, veszekedés sem volt gyakori.

A 7 évig tartó kapcsolatomban (ez volt a 3. parkapcsolatom) nekem az volt az egyik legnehezebb, h Ő feltékeny volt és kalitkába zárt, folyton attól félt h elhagyom, mindig bizonygatni kellett az ellenkezőjét. Ha mégis találkoztam mással v ceges rendezvényen vettem rész napokig durcás volt, nem szólt hozzám v nem megfelelő stílusban. Nekem ez terhelő, fárasztó volt, de sosem volt durva veszekedésünk emiatt.

Amikor vitáztam vele annyi volt a bajom, h teljesen elzárkózott minden hazimunkától (kertes házban laktunk 2 en) és a kertben sem sokat tett...Munka es levelezős fősuli mellett ez nekem sok volt és úgy éreztem h igazságtalan h mindent rám hagy, közben kéri h vele is többet foglalkozzak. Ekkor még csak szongásos és elalvasi nehézségem volt...de még így sem voltam jól terhelhető. Sokszor kritizálta bennem, h nem tudok annyit dolgozni, mint ő. Nekem a heti 40-45 óra is nagyon nagyon nehezen ment hajtós helyen. Amikor a kapcsolat vége fele hallucinacióm volt (folyamatosan hallottam hangot) és téveszmém kb 9 hónapig munkaképtelen voltam. Szerencsére mire külföldre (szakítottunk is emiatt, nem akartam ott élni) ment már munkaképes voltam. 

Az első, két évig tartó kapcsolatomban (17-19 éves koromban) konfliktusunk sem igazán volt. A kapcsolatunk végén járni kezdett mással és szakított velem. Valahogy ezt megéreztem és erre utaló jelek is voltak. Szakított velem es pár héttel kesőbb rákérdeztem (addig elő sem jött a téma, csak furcsálltam pár dolgot) h van e valakije. Ekkor mondta el. Évekig még barati/haveri kapcsolatban maradtunk, de egyikőnk sem akarta újrakezdeni. 

A második két evig tartó kapcsolatomban az volt a bajom a párommal, hogy rájöttem h konfliktushelyzetben ő azt tartja JÓ megoldásnak, ha a másikat megveri. Ez nekem egyre kevésbé tetszett. Eleinte azt gondoltam, h a dühét nem tudja kontrollálni. Később jöttem rá, h nem is akarja. Más hasonló dolgok sem tetszettek az értékrendjében, elképzeléseiben. Egy titkomat kibeszélte, amit neki is nagyon nehezen mondtam el. Ekkor szakítottam vele.

 

 

 

Kedves DanMilan!

Sztem ezt a kapcsolatot zárd le mielőbb. Ez a legkevesbé rossz verzió. 

Ha benne maradsz sem biztos, h elválik. Az sem valószínű, h harmonikus viszonyt tudsz kialakítani vele. Ha terápiába kezdene esetleg az segithetne, de ez is csak hosszabb távon és ez sem garantálja h jobban lesz v máshogy fog viselkedni. 

Kedves DanMilman!

Meglepő, de egyre több ilyen megkeresést kapunk, hogy valaki nem bír a borderline barátnőjével, és tőlünk kéri, hogy magyarázzuk el, mit gondol. Ezért általánosságban fogok beszélni, hiszen a konkrét ügyben nincs elég információm, még azt sem tudom, miért gondolod, hogy ez a lány border.

A borderek párkapcsolatokban sajátosan viselkednek, aminek legjellemzőbb vonása az, hogy hol felértékelik, hogy leértékelik a partnerüket, és éktelen veszekedéseket rendeznek. Ha az a kérdés, hogy ilyenkor mit gondol a border beteg: azt gondolja, amit mond, abban a pillanatban arról van meggyőződve, két órával később pedig esetleg az ellenkezőjéről. Magának a border embernek is rendkívül nehéz ezeket a hangulatváltozásokat elviselnie, de amíg nem kezd el tudatosan dolgozni azon, hogy ne verődjék ide-oda a hangulatai hullámán, addig nem fog változni (illetve hosszú idő alatt változhat, de lassan, és itt tíz évekről beszélünk).

A csábító, szexi viselkedés gyakori bordereknél, és gyakori a promiszkuitás is, tehát hogy egyszerre több partnerrel tartanak fenn kapcsolatot. Ennek a mélyén lehet valamilyen kötődési képtelenség, képtelenség arra, hogy igazi bizalmat érezzen valaki iránt, és az a hit, hogy úgyis el fogják hagyni. Ezeket az érzéseket terápiában lehet kezelni, illetve ha valaki kézbe veszi a saját életét és tudatosítja saját magában a border vonásait, és megtanul velük bánni. 

Van egy magyarul is elérhető könyv, ami összefoglalja, mit él meg egy border hozzátartozója, és hogyan kezelheti ezeket az érzéseket: https://www.libri.hu/konyv/randi_kreger.ne-lepkedjunk-tojasokon.html

Abban nem tudunk tanácsot adni, hogy hogyan szerezz meg/tarts meg egy borderline szeretőt, csak abban, hogyan viselj el vagy kezelj borderline tüneteket.

Idézet tőle: border_girl

Sziasztok! Még új vagyok itt. Olyan topic-ot keresek, ahol borderline-terápiáról, bevált terapeutákról tudnék érdeklődni. Engem kb. hat éve diagnosztizáltak ezzel, ebből kb. három évet töltöttem terápiában. Próbálkoztunk imaginációval, dialektikus viselkedésterápiával és mindfulness-szel. Közel egy éve nem járok és jelenleg egy nagyon romboló párkapcsolat miatt kezd teljesen széthullani az életem. A régi terapeutámhoz nem tudok visszamenni, mert családi okokból nem vállal, én viszont úgy érzem, segítség nélkül nem tudom összeszedni most magam:( 

Borítottam már fel mindent ilyen helyzetben magam körül, hagytam ott munkát, tettem gyötrelmessé a családom életetét...De szerintem ismerős a történet. Ha tudtok ajánlani valakit/valamit, azt nagyon megköszönném!

Szia border_girl!

Próbáltad már a Nap utcát? http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html

Ott van egyéni és csoportterápia is. Sajnos nem ingyenes, de a csoportterápia nem drága (az egyéni sem a máshol dívó árakhoz képest, az 7000/alkalom).

A másik hely, amit javaslok, a Balassa utcai Pszichoterápiás Klinika. Oda be is tudsz feküdni. Sajnos általában hosszú a várakozási idő.

Sziasztok! Még új vagyok itt. Olyan topic-ot keresek, ahol borderline-terápiáról, bevált terapeutákról tudnék érdeklődni. Engem kb. hat éve diagnosztizáltak ezzel, ebből kb. három évet töltöttem terápiában. Próbálkoztunk imaginációval, dialektikus viselkedésterápiával és mindfulness-szel. Közel egy éve nem járok és jelenleg egy nagyon romboló párkapcsolat miatt kezd teljesen széthullani az életem. A régi terapeutámhoz nem tudok visszamenni, mert családi okokból nem vállal, én viszont úgy érzem, segítség nélkül nem tudom összeszedni most magam:( 

Borítottam már fel mindent ilyen helyzetben magam körül, hagytam ott munkát, tettem gyötrelmessé a családom életetét...De szerintem ismerős a történet. Ha tudtok ajánlani valakit/valamit, azt nagyon megköszönném!

Szia gemini!

Mindenképpen érdemes volna kérned egy pszichológiai kivizsgálást, mondd el, hogy milyen tüneteid vannak. A szülés utáni depresszió nem ritka, és hátha sikerül kifognod egy jó terapeutát, aki támogat.

Ezen túl érdemes lenne segítséget kérned a háztartáshoz, gyerekekhez, ha erre van módod, hogy ki tudd pihenni magad egy kicsit -- nagyszülők? barátnő? Másik kismama, akivel vigyázhattok időnként közösen a gyerekekre?

A kialvatlanság és a stressz is okozhat mindenféle tünetet -- például olyat, hogy nem tudsz rögtön reagálni, ha szólnak hozzád. 

Ilyen kis gyerekek esetében nagyon fontos, hogy az anyuka biztonságos és elérhető legyen, különben ők is nyűgösek lesznek, amitől neked még nehezebb. 

Próbálj minden nap keresni magadnak olyan időt, amikor nyugodtan leülsz és hallgatsz egy kis zenét, vagy csak meditálsz (ha tudsz meditálni -- de ha nem tudsz, akkor is el lehet kezdeni) 10 percig. Vagy valami olyasmit csinálj, ami kikapcsol, bármi is ez. 

Ne ess azért pánikba -- ha nem vered a gyerekeket, vagy üvöltözöl velük ok nélkül, akkor nincs nagy baj, kiheverik, ha néha feszült vagy. 

 

na, az alien reptiles baromságot nem hiszem el! 😀 viccnek is rossz. meg sok minden mást is erős kétkedéssel fogadtam, és mára már nem is érdekel.

ami megváltoztatott, az az a gondolat volt, hogy egész addigi életemben az orromnál fogva vezettek - és nem csak engem, hanem a szüleimet is, és minden egyszerű embert! összedőlt a naiv kis világom, amiben -azt hittem- én irányítottam az életem. (van azért pozitiv oldala is a dolognak, de ebbe most nem mennék bele.) most pedig már nem tudom, ki vagyok, merre menjek 🙁 nem tudom, hogyan kaparjam össze magam.

jaj, még vmi apróság, nem tudom számít-e....

az utóbbi hetek alatt a férjem kétszer panaszkodott, amiért egyáltalán nem hallottam meg, hogy beszélt hozzám. a héten volt egy harmadik eset - nem tudom, hogyan írjam, hogy ne legyen félreérthető, máshogy nem nem tudom elmagyarázni, szóval -, olyan volt,.... egy részem, belül hallotta, mit mond a férjem, de valamiért nem reagáltam semmit. nem értem, miért. mire válaszoltam volna, kb. egy perccel később, már indult dolgozni, épp megjött érte a melósbusz. 

és mindent, de mindent elfelejtek! korábban is feledékeny voltam, de ami most a fejemben van, az egy nagy káosz! 🙁 már nagyon zavar.

pszichológusnál nem jártam a panaszaim miatt, de azt mondanám, két depressziós fázis volt az életemben, a gyerekek előtt. de ilyen hangulatingadozás csak a szülés után.

mit javasolsz?

Ami viszont az Alan Watt filmet illeti, ez egy klasszikus összeesküvés-elmélet, legalább száz éve vissza-visszatér, persze különféle változatokban -- van, ahol az alien reptiles is része --, amit csak nagyon buta emberek hisznek el, vagy nem buta, de paranoid emberek. Ha ezt megnézted, és összeestél tőle, akkor azt kéne megértened, mire reagáltál benne így. 

Idézet tőle: gemini

szia! köszönöm a válaszod! 

nagyon durva hangulatingadozásaim vannak, akár egy napon belül is, nagyjából hetente / kéthetente 1-2 alkalommal (korábban még gyakrabban). pl. olyan apróság miatt, hogy a megszokottnál korábban kelünk fel (pici gyerekeim vannak), és még álmos vagyok, képes vagyok egész nap sírni. mert ilyenkor olyan, mintha lehúzna egy örvény - minden kis apróság, ami kellemetlen, egyre tovább sodor a düh/ bűntudat/ önmarcangolás tengerén, és a végére oda jutok, hogy jobb lenne, ha megölném magam.

mostanában egyre ritkábban vannak ilyenek, de egyre szélsőségesebbek az érzelmeim, ez az ami megijeszt. már én is látom, hogy ez nem normális. amit fent leírtam, épp tegnap történt. előtte 1 vagy 2 nappal pedig én is elcsodálkoztam saját magamon, mert a megtestesült türelem és szeretet voltam! bár mindig olyan lehetnék! 

néhány éve, kb. 5 éve lehetett, hogy megnéztem egy interjút (Alan Watt-al  https://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc ) - azt hiszem, akkor "eltört bennem valami", és azóta megváltozott az életem, és én is. eleinte azt hittem, ez jó nekem... de már látom, hogy nem volt az, tönkretett. a kisfiam megszületése után (másfél éves múlt), romlott a helyzet, nehezen tudtam helytállni újdonsült anyaként, na meg a hormonok sem segítettek. 4 hónapos volt, amikor kiderült, hogy újra várandós vagyok. kb. 4 hónapon át szinte folyamatosan sírtam, tényleg majdnem minden nap. aztán kicsit könnyebb lett. azután megszületett a lányom (fél éves múlt), és újra a gödör fenekén voltam pár hónapig; nagyon nehéz volt. félreértés ne essék, imádom a gyerekeim! mindent megteszek értük.

mostanában már egyre ritkábbak az ilyen hullámvölgyek, de nagyon intenzívek, és megijesztenek. szeretnék jó anyuka lenni, és szeretném jól érezni magam. ezért írtam ide. lehet, hogy csak a hormonháztartásom zavarodott meg? 

Ha az első terhességed előtt nem voltak ilyen hangulatingadozásaid, depresszióid, akkor én gyermekágyi depresszióra gyanakodnék, tehát igen, a hormonaid. És az, hogy két nagyon pici gyerek nevelése rendkívül fárasztó.

szia! köszönöm a válaszod! 

nagyon durva hangulatingadozásaim vannak, akár egy napon belül is, nagyjából hetente / kéthetente 1-2 alkalommal (korábban még gyakrabban). pl. olyan apróság miatt, hogy a megszokottnál korábban kelünk fel (pici gyerekeim vannak), és még álmos vagyok, képes vagyok egész nap sírni. mert ilyenkor olyan, mintha lehúzna egy örvény - minden kis apróság, ami kellemetlen, egyre tovább sodor a düh/ bűntudat/ önmarcangolás tengerén, és a végére oda jutok, hogy jobb lenne, ha megölném magam.

mostanában egyre ritkábban vannak ilyenek, de egyre szélsőségesebbek az érzelmeim, ez az ami megijeszt. már én is látom, hogy ez nem normális. amit fent leírtam, épp tegnap történt. előtte 1 vagy 2 nappal pedig én is elcsodálkoztam saját magamon, mert a megtestesült türelem és szeretet voltam! bár mindig olyan lehetnék! 

néhány éve, kb. 5 éve lehetett, hogy megnéztem egy interjút (Alan Watt-al  https://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc ) - azt hiszem, akkor "eltört bennem valami", és azóta megváltozott az életem, és én is. eleinte azt hittem, ez jó nekem... de már látom, hogy nem volt az, tönkretett. a kisfiam megszületése után (másfél éves múlt), romlott a helyzet, nehezen tudtam helytállni újdonsült anyaként, na meg a hormonok sem segítettek. 4 hónapos volt, amikor kiderült, hogy újra várandós vagyok. kb. 4 hónapon át szinte folyamatosan sírtam, tényleg majdnem minden nap. aztán kicsit könnyebb lett. azután megszületett a lányom (fél éves múlt), és újra a gödör fenekén voltam pár hónapig; nagyon nehéz volt. félreértés ne essék, imádom a gyerekeim! mindent megteszek értük.

mostanában már egyre ritkábbak az ilyen hullámvölgyek, de nagyon intenzívek, és megijesztenek. szeretnék jó anyuka lenni, és szeretném jól érezni magam. ezért írtam ide. lehet, hogy csak a hormonháztartásom zavarodott meg? 

Idézet tőle: gemini

sziasztok!

látogatja még vki ezt a topikot?

az itteni tesztek mennyire megbízhatóak? először "poénból" kitöltöttem a skizofrén-tesztet - 27 pont. ezután kíváncsiságból kitöltöttem a BPD-tesztet - 40 pont az eredményem.

(okkal vagyok itt, szerintem vmi baj van velem, de szakembernél még nem jártam)

 

Szia gemini,

persze, nézünk minden topikot.

A tesztek sztenderd tesztek általam magyarított változatai. De mint ilyen önkitöltős, rövid, egydimenziós tesztek általában, nem alkalmasak arra, hogy diagnosztizáljanak. Diagnózist komoly, több órás tesztekkel lehet felállítani, amit pszichiáter/pszichoterapeuta végezhet.

Arra szerintem jó a teszt, hogy felhívja a figyelmet az ezekhez a diagnózisokhoz tartozó leggyakoribb problémákra. A pontszám egyszerűen úgy áll össze, hogy ha sok problémánál jelezted, hogy nálad fennáll, akkor magas lesz a pontszámod. 

Miből érzed, hogy valami baj van veled?

sziasztok!

látogatja még vki ezt a topikot?

az itteni tesztek mennyire megbízhatóak? először "poénból" kitöltöttem a skizofrén-tesztet - 27 pont. ezután kíváncsiságból kitöltöttem a BPD-tesztet - 40 pont az eredményem.

(okkal vagyok itt, szerintem vmi baj van velem, de szakembernél még nem jártam)

 

Kedves Fennec!

Bocsánat de csak most néztem meg a reakciókat 🙂

Igen nálunk is az első percttől és minden egyes kibékülésnél. Mindig furcsálottam is hogyan lehet újra és újra ilyen szerelmesnek lenni ennyi mindennel a hátunk mögött, de amíg nem jött valami aminek a foglya lett mindig ilyen volt 🙂 aztén persze az egyik napról a másikra kedvencem hogy már nem szeretlek. Ezt már nem tudtam komolyan venni ez alkalommal és meg is beszéltük és a végére már nem gondolta és mondta hogy nem szeret. Sőt mondta hogy velem akar lenni és komolyan gondolta és ezt akarja, majd javított hogy akarta, de nem bír változtatni és nem akar bántani többet.

Volt már gyűrű is, volt több baba is akik végül nem születtek meg. Már eljutottunk oda hogy nem kell rohanni és majd elfog venni mert ő elakar és nem kell azonnal gyerek felfogta és már elfogadja ha évek múlva. 

🙂 sok minden volt már.

Köszönöm hogy reagáltál!

Kedves Róka! 

Én ugyan egy percig nem haragszom! 🙂 Én is sokszor pofoztam volna meg magamat egyes pillanatokban 🙂

Szia Babarczyeszter!

Köszönöm szépen a hozzászólásodat! 🙂 Én nagyon sokra tartom őt, ezért is mentem mindig vissza és próbáltam megérteni a cselekedeteit és nem a pillanatnyi érzelmekkel kezelni és látni egy adott szituációt. Valószínűleg azért is mert biztos voltam benne hogy valami komoly baj van csak azt nem tudtam ugye hogy mi lehet.

Nagyon sokat fejlődött két és fél év alatt nagyon komoly dolgokban (amiket hihetetlen borzalmas módon kezelt korábban, vagy igazából nem jó szó hogy borzalmas módon, teljesen érthetetlen nem normális módon) már át lát dolgokat, hogy mit miért csinál és el is mondott már érzelmi fázisait, pl hogy ilyenkor amikor látja hogy bánt kezd benne erősödni hogy elhagyjon azért hogy ne bántson. Mindig jön egy pont amibe sajnos ha belesüpped nyakig csak egyedül idővel tud vissza térni. Most eljutottunk oda hogy szerinte menne együtt is. Meg hogy tudja hogy olyan dolgok amik amúgy teljesen normális dolgok és annyira alap egy kapcsolatban hogy említésre se méltó, ezeknek neki is természetesnek kellene hogy legyenek, de neki elképesztően nagy küzdelem kb vért izzad hogy megcsinálja és utána nagyon büszke magára, főleg ha én is éppen úgy reagáltam hogy elvoltam ájulva, hogy mit csinált...(csinált nekem vacsorát egyszer :)) de amikor ránéztem és csak kedvesen mondtam hogy jó de ez alap dolog akkor ez elszomorította, pedig tudja hogy így van. Igazából most mosolyognom kell mert annyira aranyos tényleg mint egy pici gyerek. Az utolsó ilyen pár hete volt, én éjfél után értem fel vidékről (arra nem is számítottam hogy kijönne értem kocsival) de hívott hogy hívjak taxit mert hideg van és ne bkv-val menjek ő ébren van találkozott barátaival de jön haza mire haza érek. (aludt mire én haza értem 😀 ) Másnap ujjongva mesélte hogy a barátnője mondta neki hogy milyen aranyos volt tegnap és hogy még sose látott tőle ilyen viselkedést (15éve ismerik egymást), hogy hívják bulizni és mondják neki hogy de gyere biztosan megérti és erre ő azt mondja hogy nem mert megígértem hogy otthon várom. (hogy ő buli helyett haza menjen a barátnőjéhez elő nem fordulhatott korábban)Teljesen el volt ájulva magától igazi gyermeki örömmel mesélte és büszkélkedett hogy ő milyen aranyos volt hogy haza jött mert megígérte. 😀 

De még mindig nem tudtam eléggé úgy kezelni ahogyan tudtam hogy kellett volna, de nem volt erőm (melóban legnehezebb időszak, családi finomságok) borzalmasan fáradt és nyűgös voltam, úgy hogy úgy viselkedtem amiről tudtam utána hogy ezt nem így kellett volna... 

Én már tudom a fázisait nagyjából, azt is tudom sok mindenben hogyan tudom helyre hozni, letudom vezetni a folyamatokat, de még mindig kevés volt és jött az érzés hogy nem érzem jól magamat és vágynék egy kis figyelemre és törődésre én is. na ez hiba volt mondani neki bármilyen kedves formában is hogy jó lenne együtt lenni kicsit mert szükségem lenne rá, van amikor jól reagált és egyszer csak a semmiből persze olyan magához hűen el vitt vacsorázni, meg biliárdozni. De sűrűbb volt hogy mi az hogy nem törődik velem, hát ide vitt oda vitt itt voltunk együtt meg ott, meg ezt vette meg azt.

Amikor már egy egyszerű megjegyzésemre biliárd közben (úgy hogy előtte többször is kikértem a véleményét és nagyon jól éreztük magunkat) annyit mondtam neki hogy légyszíves most ne szólj bele, (már tudtam hogy nem volt jó a hangsúly és nagyon nem úgy érti ahogyan én ezt mondani akartam) kettőt se pislogtam és ott tartottunk hogy én milyen szánalmas ember vagyok nagyon gáz hogy nem hallgatom meg az okosabb véleményét és hogy nem vagyok kíváncsi rá, pedig örülhetnék hogy aki jobban tudja mint én próbál segíteni.... És ne haragudjak de ő úgy gondolja hogy ha valaki mindenben okosabb akkor azt meg kellene hallgatni és szánalmas ha valaki ezt elutasítja. Úgy álltam ott mint borjú az új kapuban!.. Hogy mi az Isten történt te jó ég.. Amikor eljutunk ide akkor már egyértelmű hogy hamarosan jön a vihar... 

Olyan történeteim vannak vele... amik nagyon felelőtlen és konkrétan életveszélyes helyzeteket takarnak...

Most is mikor szakítottunk mondta hogy velem akar lenni, de nem tud változni, tudja hogy változnia kell és akart is de nem megy neki és nem akar bántani többet..

Megint megeredt a kezem 🙂

De komolyan el nem tudom mondani milyen jó érzés, hogy tényleg értik emberek hogy miről beszélek és ahogyan Wolf-Moon is mondta nekem nem csak "picsogásnak" hallják.

Avana: az instabil otthoni körülmények nem nagyon terelik az embert a jó irányba az hétszentség 🙁 Semmilyen mentális "zavaró körülmény" mellett. De ez egy BPD fórum szóval maradok a topicnál.
A "gyógyulás" vagy "minőségibb élet" elérhető. Vannak akik maguktól van akiknek a terápia segítségével .. de olyanról nem hallottam aki drogmámorból alkoholgőzbe váltogatott partnerekkel és/vagy munkahelyekkel elmondhatta magáról hogy legyőztem a borderline személyiségzavaromat és teljes boldog életet élek és örülök a barátaimnak vica versa. Baszottul nehéz lehet abból az örvényből kitörni, nagyon sokat jelenthet egy jó terapeuta és egy stabil ember akibe kapaszkodhat a gyógyulni vágyó de mindkettőnek embernek kell lennie a talpán mert lesz úgy hogy egy egy pillanatra elragadja még a gyógyulni vágyót az örvény és ha akkor a terap/segítő nem áll elég szilárdan akkor megy mindenki lefelé!

babarczyeszter: a harag lefordítását értem, de az önpusztítást nem (alkohol/narkó/vezetés/stb) Avval mit akar a tudomásomra hozni? 

 

Idézet tőle: paulina99

Engem most negyedjére hagyott el, vagyis úgy csinálta már nem először hogy én mondjam hogy elengedem hogy ne legyen gyomorgörcse hogy ne szenvedjen az érzelmeitől a káosztól és mocsoktól amit érez és hogy szárnyalhasson.

Azért ne hidd azt, hogy egy borderline szárnyal ettől. Neki is rossz. Persze azt hiszi, hogy ha majd szakít, akkor neki jobb lesz, de valójában nem, sőt...

Idézet tőle: paulina99

ha jót akartam magamnak muszáj volt "átérezni" különben robbant

Nem kell úgy tenni, mintha átéreznéd, azzal a saját érzéseid nyomod el. Alkalmazz erőszakmentes kommunikációt. Ha meg így is robban, akkor hagyd, hadd eméssze a düh, oldja meg ő, nem a te feladatod (ezt borderline-ként mondom).

Idézet tőle: paulina99

Meg amúgy is megmondtam én is ha ilyen állapotba kerül akkor csak egyedül tud kijönni belőle

Nagyon jó! Jól csináltad. 🙂

Amúgy a ti esetetek nagyon jó összefoglalása az egész borderline-dolognak – már ha egy ilyen szomorú dologra lehet azt mondani, hogy nagyon jó. Még mindig meglepődök, amikor más borderline-ok vagy hozzátartozóik történetét olvasom, hogy mennyire ijesztően hasonlóak az enyémhez. Pontosan ugyanezeket tapasztalom magamon is. Én már fejlődtem annyit, hogy érzem, ha rosszabb, és ha jön a hullámvölgy, felül tudok kerekedni azon az érzésen, hogy rohannék a másikhoz, azon az igényemen, hogy segítsen rajtam és mentsen meg a másik és minden akaratom ellenére ki tudom mondani, hogy most hagyjuk, ne beszéljünk, mert nem akarom megbántani. Ki tudom azt mondani, hogy szeretnék egyedül maradni. Ezzel persze még rengeteg probléma nincs megoldva (pl. ha elterveztük, hogy elmegyünk valahova, le van foglalva, stb., akkor vagy nem megyek, vagy végig szar kedvem lesz), de az irány jó.

Ha benne vagyok, már ki tudom mondani, hogy nekem ez szar és nekem az lenne a legjobb, ha kijönnék belőle. Már nem akarok benne ragadni. És tudom (még ha akkor nem is ezt érzem), hogy ezt nekem kell megoldanom és nem a másiktól kell várnom a segítséget. Nehéz volt eljutni idáig, de sikerült.

(szerkesztve személyes tartalom miatt)

Egy kérdés megfogalmazódott bennem: egy könyvben (Manuela Rösel: Ha fáj szeretni) olvastam, hogy a borderline kapcsolatok nagyon hevesen indulnak. Már rögtön az elején úgy érzitek, hogy megtaláltátok a nagy Őt, a tökéletes partnert és le tudnátok élni az életeteket egymással. Ez nálatok is így volt? Mert nálunk igen.

Szia Paulina!

Kösz, hogy megírtad a történeted! Sokan magukra ismerhetnek benne... Annak alapján, amit írtál, a társad sok olyan BPD-s tünetet mutat, ami a párkapcsolatokban tipikusan destruktív. Ahogy Wolf-Moon és  Hennec is mondják, neki kell változni akarni, amíg nem érzi ennek igazán mélyen szükségét, addig újra és újra ugyanazokat a köröket fogja járni, mert a belső érzelmi világa erre készteti. Szerintem máris sokat tettél érte. Nagyon megfogott, hogy úgy beszélsz róla, mint akit nagyon tisztelsz és szeretsz -- ez az, a biztos kötődés és elfogadás az, ami a BPD-s emberek életéből többnyire kimaradt, és amit ezért csak gyanakvással vagy destruktív akciókkal tudnak kezelni. Az is nagyon meghatott, hogy nem haraggal beszélsz a destruktív ügyeiről, hanem megértéssel, és hogy megtanultad "kezelni".

A legtöbb embert rettenetesen megtépázza, ha border a társa, nehéz ép önbecsüléssel túlélni azokat a sebeket, amiket okoz, még akkor is, ha  tudod, hogy ettől az érzelmi káosztól ő maga is szenved. Neked magadra kell elsősorban vigyáznod -- arra kell gondolnod, hogy ki vagy te, és mit szeretnél az élettől. Neki is jobban tudsz segíteni, ha egészben vagy, és le tudod magadról dobni a sértéseit és destruktív akcióit (a megcsalás is ilyen lehet); ha nem vonódsz be a játszmákba. Az, hogy bánt, szakít, vagy megcsal, tünet, amit valahogy úgy lehet lefordítani, hogy "harag van bennem, és azt akarom, hogy érezzed te is, fájjon neked is, reagálj rá". 

Ez a harag őbenne nem neked szól (bár a pillanat sodrában ő így érezheti), hanem abból a hiányból ered, ami a biztos gyerekkori kötődés hiánya, és ami úgy dobálja és forgatja az érzelmeit, mint egy centrifuga. Meg lehet tanítani rá, hogy ezt a haragot ne irányítsa rád, kevésbé legyen destruktív, de ezt neki is akarnia kell. 

Neked pedig tudnod kell, hogy kapsz-e eleget egy kapcsolatban, mit jelent számodra a szeretet. Ha semmilyen empátiát nem mutat irántad, és a saját problémáid iránt, azt nehéz hosszú távon jól viselni (de javulhat ebben is).

Szia Lilla!

Köszönöm, hogy itt vagy és írsz. Késve reagálok erre a bejegyzésre, de fontosnak tartottam, hogy elmondjam, hogy, még ha ez neked furcsa is, szerintem példakép lehetsz sokaknak, akik hangulatingadozással és BPD-vel küszködnek. Nem tudom megállapítani, minek alapján kaptál BPD diagnózist, vagy bipoláris diagnózist, de amit elmondasz magadról, abból látszik, hogy nagyon jól kezeled, érzed, hogy mikor vagy jól és mikor nem, tudod, hogy mik a céljaid, irányítod az életed, szeretetet tudsz adni. Röviden, sok úgynevezett egészséges embert lekörözöl 🙂

Sajnos én nem úgy tapasztaltam, hogy a terapokban annyira nagyon bízni lehetne...ha egy terap se bírja, nem tudom, egy átlagember hogyan viseli...pedig látok példákat a környezetemben.

nehéz, nagyon nehéz...Néha úgy érzem, bármibe kezdek , csak egyszer szarabb lesz bizonyos téren.

 

de talán terápia+stabil háttér+készségfejlesztés+"kímélőbb életmód" elég lehet.

Kedves Paulina99!

Pár gondolatot szeretnék hozzáfűzni a történetedhez - mint hasonló csónakban evező sorstárs - a saját szubjektív véleményemként és nem mint "szakember". Lesz aki bele fog kötni, lesz amivel Te sem értesz egyet, hisz minden ember s kapcsolat más és más - akinek nem inge az nem veszi magára. 

Borderline. Borderline párkapcsolat. Élet a borderline mellett. Borderline a családban. Ilyen és ehhez hasonló cikkek, írások és y***be videók tömkelegével van tele az internet. Meg a könyvespolcokon is akad belőle jócskán. Már a cím is sértő, azonosítja a problémát az elszenvedőjével. Senki sem "borderline". Az egy személyiségzavar neve, és akinek ez jutott ki szerencsétlenségében az nem válik borderline-ná hanem borderlinetól szenvedővé. Hisz ők sokszor még jobban szenvdenek önmaguktól és a tetteiktől mint azok akikbe belemartak. Legfőképp a következményektől. 
Ez egy gyűjtőnév egy olyan tünet-kötegre, amely vagylagos azaz ha jól emlékszem régebben a 9 meghatározott tünetből 5 teljesülése esetén már felállították a diagnózist. Lehet, hogy valakire 6 stimmel, valakire meg 5 és alig van átfedés kettejük között. Az egyikük vezető tünetként a világ elől elvonulva vagdossa magát a másik meg impulzív dührohamaiban nyilvánosan tör-zúz. Két teljesen másképp viselkedő ember és mindkettő borderline diagnózist kapott. Lehet hogy igaz, ezt jobban tudják a pszichiáterek de attól egyikük sem válik borderline-ná vagy ami kifejezetten csípi a szemem bordivá. Ezen semmi becézgetnivaló nincs. 
És mi van mondjuk avval a szerencsétlennel akinek csak 3 tünete van a kilencből és az teszi tönkre az életét? Sajnáljuk nem felelt meg a kritériumoknak ön nem elég súlyos eset ahhoz hogy foglalkozzunk önnel, esetleg próbálja meg a magánterapeutákat.  
Nézzük az egyént - a nagy kérdés, hogy éli meg a saját borderline személyiségzavarát. Többféle módon is ahogy láttam/olvastam. Van aki bélyegként, titkolva és tagadva. Van aki betegségként, és küzd vele/ellene a jobb élet és közérzet reményében. Van olyan aki elfogadja hogy ő ilyen, változni nem akar vagy tud, és ehhez igazítja az életét és a körülményeit. Olyannal is találkoztam aki örömmel tobzódik benne s büszkén vállalja evvel mintegy önigazolva a saját tetteit. Ahány ember annyi hozzáállás. És itt az egyén saját joga hogy miképp kezeli. Ő él benne, ő belülről jobban tudja mire képes, mire van ereje leginkább mire van szüksége. Ezt a döntést Paulina99 akárhogyan is szeretnél segíteni - a párodra kell bíznod. Segíthetsz neki a lehetőségeinek feltárásával, de sem noszogatni sem manipulálni, legfőképp kényszeríteni nem lehet. Ha nem akar változni, nem fog. Ha szeretne változni, na itt jössz Te a képbe.
Lássuk a párkapcsolati helyzetet. Együtt voltatok x ideig. Ezalatt több alkalommal megbántott, örömet okozott, "belédrúgott", kiengesztelt, megalázott, nyilvánosan nagyra értékelt, semmibe vett, minden ki nem mondott óhajodat teljesítette. Impulzívan a végletekig. A fluktuáció heti vagy napi szinten megtörtént. Neki ez teljesen természetes, legtöbbször az utolsó érzelem a fővonal, nem mindig látta egyben az egész érzelempakkot amit irántad érzett, a tegnapelőtti imádatot elfedte a reggeli hideg kávé miatti harag. Ez minden embert megvisel idővel egy párkapcsolatban. A kiszámíthatatlanság, a verbális bántalmazás, szidalmazás, a felelősség teljes áthárítása ezek mind mind lefaragnak belőled egy darabot. De amikor szeret, akkor úgy szeret ahogy soha előtte senki. A végletek ugye. De eljön a perc, amikor a szeretete már nem képes fedni a frissen okozott sebek fájdalmát, és megkezdődik a szétválás. Csakhogy a dolog buktatója az, hogy az ember hajlamos egy idő után csak a szépre és a jóra emlékezni. Az jobban megmarad, míg az elszenvedett negatív élmények fakulnak "végülis az nem is úgy volt". Főleg akkor, ha már tudod hogy a párod borderlinetól szenved, és így nem is őt hibáztatod hanem a személyiségzavarát. Valami mást benne, ami nem igazán Ő, és újabb esélyt adsz neki. A fájdalom enyhült, a szeretet erősebb. 
Eddig a múlt. 

Hogy mit tehetnél most? Feltételezem ez a kérdés vezetett ide a búrára, és ezért osztottad meg a történetedet. Ugyanez a kérdés motoszkál az én és sok más hasonló helyzetben lévő fejében és valószínűleg a BPDvel diagnosztizáltakéban is. Sok lehetőséged van: tovább léphetsz, segítheted, visszaüthetsz, tulajdonképpen Te azt teszel amit csak szeretnél ezen választás joga csakis a Tiéd! 
Én mégis azt javaslom: szeresd. Szeresd ahogy csak bírod, mutasd ki neki és érezze is, mert ha Te nem teszed másnak már ennyi esélye sem lesz, hogy valaha jobban lehessen. Különböző cikkek írnak a BPDből való gyógyulásból - tünetek enyhüléséről - kontrollálásról - röviden a jobb életről, terápia (DBT) elérhető hozzá, van ahol a gyógyszert tünetkezelésnek ajánlják van ahol ellenzik... eltérőek a vélemények de három pontban mindegyik egyet ért: A delikvensnek magának kell akarnia változni, bíznia kell a terapeutájában és szüksége lehet egy támogató közegre. Ez az utolsó pont lehetsz Te. Biztos, hogy egyedülállóként is képes előre lépni - akarat kérdése csupán, de támogató, szerető közegben ez egyszerűbb és jobb lehet neki. Ott leszel számára ha szüksége van rá, szereted és ki is mutatod neki, hogy törődsz vele de meg kell húzd a határokat, hogy ne éljen vissza vele. Bántani fog újra néha, hiába nem akarja, de ha tesz magáért, eljár a terápiára és képes változni, akkor ezek riktulni fognak szépen fokozatosan. 
Az a két nagy kérdés itt a végére:
1. Ő akar-e jobb/jobban lenni és tenni is érte?
2. Neked van-e elég erőd és érzelmi stabilitásod, hogy kibírd akkor is amikor nehezebb szakaszok lesznek?
Remélem mindkettőre igen a válasz. 
Szeresd ahogy még soha senkit! Megérdemli! De ne rendelődj alá - a támasza legyél ne a lábtörlője! Veled együtt van a legjobb esélye a gyógyulásra add meg hát neki.

Dühös lettem, hogy így hagyod magad dróton rángatni.

Én is engedtem, hogy bántsanak.

Sokat és sokáig.

De utána nagyon nehéz felállni, magadra találni, nem éri meg.

Te ugyanúgy fontos vagy, mint ő.

 

Idézet tőle: Róka

Ne haragudj Paulina.

 

Nagyon is együttérzek veled.

😉

Ne haragudj Paulina.

 

Nagyon is együttérzek veled.

Idézet tőle: Róka

Igen, bocs, ez szemétkedés volt, azaz inkább provokatív kérdés a részemről.

Idézet tőle: Kleó

Róka!

Paulina a profilja szerint hozzátartozó.

Na ja, ezért írtam.

Igen, bocs, ez szemétkedés volt, azaz inkább provokatív kérdés a részemről.

Idézet tőle: Kleó

Róka!

Paulina a profilja szerint hozzátartozó.

Róka!

Paulina a profilja szerint hozzátartozó.

Szia!

Neked mi a diagnózisod?

Idézet tőle: paulina99

Szia! Engem most negyedjére hagyott el, vagyis úgy csinálta már nem először hogy én mondjam hogy elengedem hogy ne legyen gyomorgörcse hogy ne szenvedjen az érzelmeitől a káosztól és mocsoktól amit érez és hogy szárnyalhasson. Nálunk most egy vissza térő probléma volt, hogy ő amúgy egy nagyon jó szakember (23 éves) munkás hűtéstechnikus klímás fiú akire mindig is felnéztem és rajongtam a munkájáért és amit csinált és elért. A hobbija a "művészkedés" rappel újabban színészkedik. Én ezt nem tudom úgy értékelni és elismerni, büszkének lenni de mindig támogattam és mellette voltam. Hirtelen talált ki megint magának valamit most a színészkedést egy youtube-os sorozatban. Megint ez a közeg lett a legfontosabb társaság és azok az emberek ahová tartozni szeretne mint ember csoport rajtam kívül ahol megértik és szeretik istenítik és felnéznek rá. Akik a családja. Mindig kierőszakolta hogy negatívan nyilatkozzak erről az ágazatról aminek az lett a vége hogy én nem szeretem amit ő, sőt elutasítom ami fontos neki, pedig én vagyok az akitől a legfontosabb lenne neki a vissza jelzés hogy mennyire jó milyen ügyes és hogy rajongjak érte emiatt is ne csak a munkája miatt és más miatt. Esélytelen volt vele beszélni értelmesen. Már tudtam hogy ebből megint baj lesz. Persze közben nekem is szükségem lett volna arra hogy mellettem álljon mert nehéz időszakom volt a munkában. Fáradt és nyűgös voltam nehezebben tudtam csak rá koncentrálni és mindenre úgy figyelni és úgy lelkesedni. Persze azt is tudom hogy neki mindennapos rajongásra van szüksége és ha épp nem kapja meg tőlem akkor mindenki mástól kezdi el igényelni (fiú-lány egyaránt) hogy kompenzáljon, de első sorban tőlem akarja. Folyamatosan úgy érzem mint ha a gyerekem lenne, úgyis viselkedik amikor jön valami új impulzus. (kb mint egy gyerek aki most labdát akar, két hét múlva rollert majd biciklit..) Majd neheztel rám hogy miért viselkedek úgy mint az anyja. Két hete megint egy mély beszélgetésünk során fel jött, hogy de neki milyen gyerekkora volt és élje át más amit ő, hogy az anyja milyen volt (aki meghalt szklerózis multiplexben mikor 13 éves volt, addig nézte végig a leépülését) hogy az apja mindig verte és úgy félt tőle hogy bepisilt és ő sajnálja de amilyen neki volt emiatt ő nem tudja komolyan venni az én gyerekkorom vagy problémáim és hogy csoda netán hogy emiatt ő ilyen? éjszakákat beszélgettem vele át hallgattam meg elismertem hogy igen ez milyen komoly, (ha jót akartam magamnak muszáj volt "átérezni" különben robbant) próbáltam rávezetni hogy de ez most a jelen. Semmi. Mindig jön hogy ő egy szörny, beteg én ne kezeljem normálisnak, máskor az volt a baja hogy mért mondom hogy gondjai vannak ő egészséges most az hogy ő egy szörny és ha rám néz mindig azt érzi hogy az, mert mindig bánt és nem akar bántani. 2 és fél éve játszuk ezt hogy el hagy majd olyan drámai romantikával próbál vissza szerezni amire soha nem tudtam nemet mondani. Először most is mint előző alkalommal jött hogy már nem szeret, elmúlt nem akar velem lenni, majd hogy nem működik mindig csak az elején, majd hogy nem akar többet bántani de nem bír változni pedig tudja hogy neki kell és igen akart de mégse bír, utána hogy ő semennyire nem akar alkalmazkodni senkihez, majd most mikor elváltunk, hogy ő velem akar lenni és minden úgy van és úgy akarta ahogyan mondta de biztos megint lenne valami amin változtatnia kellene és nem tud és nem akar többet bántani. Meg amúgy is megmondtam én is ha ilyen állapotba kerül akkor csak egyedül tud kijönni belőle hiába mondta hogy mi van akkor ha most menne velem is. Ez alkalommal eladta a lakását és közös albérletbe mentünk közös szerződéssel 1 évre, (felmondatta az enyémet) hogy ezzel is bizonyítsa mennyire komolyan gondolja most tényleg velem az életét és hogy tényleg tőlem akar családot ahogyan már korábban is többször mondta. És tudja hogy utolsó alkalommal is mennyire megbántott és hibázott és ezért elvisel mindent tőlem és majd meglátjuk. Az ez előtti alkalommal azután szakított velem hogy kiderült hogy elvetéltem, amiről később kiderült hogy méhen kívüli terhes vagyok és kivették az egyik petevezetékemet. Nem az első baba volt a felelőtlensége miatt. A méhen kívülinél közölte, mikor megtörtént az aktus hogy: hupsz ez szerelem gyerek lesz... Most is mint mindig érte egy negatív érzelem amit folyamatosan egyre drasztikusabbnak élt meg és drámaibban kezdte kezelne megint a végletekig bántott és meg is mondta hogy bántania kell mert annyira szeret. És nem tehet róla de senkit nem tud úgy bántani mint engem,de ez azért van mert engem szeret a legjobban. Konstansan én vagyok akit a világon a legjobban szeret akivel önmaga akivel megérti magát aki olyan mint ő aki nélkül nem  tud élni, akit nem akar elveszíteni, mindig ha elhagy rá jön h ő engem akar se egyedül nem akar lenni se mással, majd amikor éri a negatív impulzus akkor jön hogy már nem szeret, nem működik, sose fog mindig csak az elején jó. Most az ágyunkban megcsalt amíg én vidéken voltam rendezvényen és ő házi bulit tartott. A lánnyal van a főszerepe a sorozatban. Lebukott, nem elmondta. Mikor kérdeztem miért, azt mondta, hogy azért mert ő megérti. Majd beszélgettünk az utolsó estémen a lakásban és persze most normális volt mert már van rutinom abban hogyan viselkedjek hogy elérjem hogy a másik énje legyen és jött hogy persze most megint jó hogy amint baj van megint jó lesz. Mondtam neki nem először hogy mindig ilyen csak akkor nem amikor ő bánt és "behisztizik" és nem tud kezelni valamit. Először nem akart velem aludni mert hogy így még nehezebb lesz megállnia hogy ne keressen mert jó emléke marad. Azt is mondta (nem először) hogy most biztosan nem fog keresni. Letörölt mindenhol a számomat is kifogja majd csak még nem tudta vagyis nem tudja hogyan kell kitörölni... Mikor kérdeztem hogy segítsek azt mondta igen, mikor később kérdeztem az este folyamán hogy akkor kitöröljem azt mondta ne majd ő kifogja tudni.. Végül sírás ölelkezés, hogy akkor nem alszunk együtt, majd hogy jó maradjak a lakásban ő elmegy sétálni megiszik egy üveg vodkát zenét hallgat és majd jön. Kérdeztem hogy de biztos, elmegyek mert megkért. Biztos maradjak. Mégegyszer megkérdeztem, hogy biztosan szeretné e. Igen maradjak itt neki gondolkodnia kell de jön. 2,5 óra múlva jött én elaludtam a kanapén, felébresztett bevitt az ágyan összebújt velem beszélt hozzám de csak arra emlékszem hogy azt mondja hogy bárcsak 26-27 éves lenne mert akkor biztosan együtt lennénk és együtt halnánk meg. Minden este vasárnap óta amikor kiderült hogy mit csinált bújt éjjel. Megalázott még kedden is majd arra ébredtem hogy rajtam csüng mégis. Barátnőjének aki mind a kettőnk barátja is azt mondta hogy velem lenne de nem megy neki és nem akar többet bántani. Mondanom se kell hogy a környezetem már az előzőnél is megesketett hogy soha többet nem megyek vissza hozzá.. Mindig is tudtam hogy van valami zavar a fejében már arra is gondoltam hogy skizofrén annyira szélsőséges és hirtelen az érzelmi állapota ami egyszerűen nem létezik hogy fél másodperc alatt a szöges ellentété érezze valaki teljes bizonyossággal. Miután egy ismerősöm küldött egy cikket a borderline szindrómáról elkezdtem olvasni, utána nézni és eddig minden ami le volt írva teljesen ő... Nem csak párkapcsolat terén hanem ahogyan magához és másokhoz áll amilyen érzelmek és önkép van benne, ahogyan változik ez is mindig. Még nagyon friss ez az utolsó, ezér kicsit megeredt a "nyelvem".. ne haragudj érte 🙂 Én már nem bírom tovább most annyira megalázott mint még soha azok után ahogyan visszakönyörögte magát és megígért belátott mindent és amúgy addig amíg nem jött ez a nézeteltérés olyan is volt hogy el se hittem. Tudnék még mesélni de azt hiszem ez is sokra sikeredett. 🙂

Szia! Engem most negyedjére hagyott el, vagyis úgy csinálta már nem először hogy én mondjam hogy elengedem hogy ne legyen gyomorgörcse hogy ne szenvedjen az érzelmeitől a káosztól és mocsoktól amit érez és hogy szárnyalhasson. Nálunk most egy vissza térő probléma volt, hogy ő amúgy egy nagyon jó szakember (23 éves) munkás hűtéstechnikus klímás fiú akire mindig is felnéztem és rajongtam a munkájáért és amit csinált és elért. A hobbija a "művészkedés" rappel újabban színészkedik. Én ezt nem tudom úgy értékelni és elismerni, büszkének lenni de mindig támogattam és mellette voltam. Hirtelen talált ki megint magának valamit most a színészkedést egy youtube-os sorozatban. Megint ez a közeg lett a legfontosabb társaság és azok az emberek ahová tartozni szeretne mint ember csoport rajtam kívül ahol megértik és szeretik istenítik és felnéznek rá. Akik a családja. Mindig kierőszakolta hogy negatívan nyilatkozzak erről az ágazatról aminek az lett a vége hogy én nem szeretem amit ő, sőt elutasítom ami fontos neki, pedig én vagyok az akitől a legfontosabb lenne neki a vissza jelzés hogy mennyire jó milyen ügyes és hogy rajongjak érte emiatt is ne csak a munkája miatt és más miatt. Esélytelen volt vele beszélni értelmesen. Már tudtam hogy ebből megint baj lesz. Persze közben nekem is szükségem lett volna arra hogy mellettem álljon mert nehéz időszakom volt a munkában. Fáradt és nyűgös voltam nehezebben tudtam csak rá koncentrálni és mindenre úgy figyelni és úgy lelkesedni. Persze azt is tudom hogy neki mindennapos rajongásra van szüksége és ha épp nem kapja meg tőlem akkor mindenki mástól kezdi el igényelni (fiú-lány egyaránt) hogy kompenzáljon, de első sorban tőlem akarja. Folyamatosan úgy érzem mint ha a gyerekem lenne, úgyis viselkedik amikor jön valami új impulzus. (kb mint egy gyerek aki most labdát akar, két hét múlva rollert majd biciklit..) Majd neheztel rám hogy miért viselkedek úgy mint az anyja. Két hete megint egy mély beszélgetésünk során fel jött, hogy de neki milyen gyerekkora volt és élje át más amit ő, hogy az anyja milyen volt (aki meghalt szklerózis multiplexben mikor 13 éves volt, addig nézte végig a leépülését) hogy az apja mindig verte és úgy félt tőle hogy bepisilt és ő sajnálja de amilyen neki volt emiatt ő nem tudja komolyan venni az én gyerekkorom vagy problémáim és hogy csoda netán hogy emiatt ő ilyen? éjszakákat beszélgettem vele át hallgattam meg elismertem hogy igen ez milyen komoly, (ha jót akartam magamnak muszáj volt "átérezni" különben robbant) próbáltam rávezetni hogy de ez most a jelen. Semmi. Mindig jön hogy ő egy szörny, beteg én ne kezeljem normálisnak, máskor az volt a baja hogy mért mondom hogy gondjai vannak ő egészséges most az hogy ő egy szörny és ha rám néz mindig azt érzi hogy az, mert mindig bánt és nem akar bántani. 2 és fél éve játszuk ezt hogy el hagy majd olyan drámai romantikával próbál vissza szerezni amire soha nem tudtam nemet mondani. Először most is mint előző alkalommal jött hogy már nem szeret, elmúlt nem akar velem lenni, majd hogy nem működik mindig csak az elején, majd hogy nem akar többet bántani de nem bír változni pedig tudja hogy neki kell és igen akart de mégse bír, utána hogy ő semennyire nem akar alkalmazkodni senkihez, majd most mikor elváltunk, hogy ő velem akar lenni és minden úgy van és úgy akarta ahogyan mondta de biztos megint lenne valami amin változtatnia kellene és nem tud és nem akar többet bántani. Meg amúgy is megmondtam én is ha ilyen állapotba kerül akkor csak egyedül tud kijönni belőle hiába mondta hogy mi van akkor ha most menne velem is. Ez alkalommal eladta a lakását és közös albérletbe mentünk közös szerződéssel 1 évre, (felmondatta az enyémet) hogy ezzel is bizonyítsa mennyire komolyan gondolja most tényleg velem az életét és hogy tényleg tőlem akar családot ahogyan már korábban is többször mondta. És tudja hogy utolsó alkalommal is mennyire megbántott és hibázott és ezért elvisel mindent tőlem és majd meglátjuk. Az ez előtti alkalommal azután szakított velem hogy kiderült hogy elvetéltem, amiről később kiderült hogy méhen kívüli terhes vagyok és kivették az egyik petevezetékemet. Nem az első baba volt a felelőtlensége miatt. A méhen kívülinél közölte, mikor megtörtént az aktus hogy: hupsz ez szerelem gyerek lesz... Most is mint mindig érte egy negatív érzelem amit folyamatosan egyre drasztikusabbnak élt meg és drámaibban kezdte kezelne megint a végletekig bántott és meg is mondta hogy bántania kell mert annyira szeret. És nem tehet róla de senkit nem tud úgy bántani mint engem,de ez azért van mert engem szeret a legjobban. Konstansan én vagyok akit a világon a legjobban szeret akivel önmaga akivel megérti magát aki olyan mint ő aki nélkül nem  tud élni, akit nem akar elveszíteni, mindig ha elhagy rá jön h ő engem akar se egyedül nem akar lenni se mással, majd amikor éri a negatív impulzus akkor jön hogy már nem szeret, nem működik, sose fog mindig csak az elején jó. Most az ágyunkban megcsalt amíg én vidéken voltam rendezvényen és ő házi bulit tartott. A lánnyal van a főszerepe a sorozatban. Lebukott, nem elmondta. Mikor kérdeztem miért, azt mondta, hogy azért mert ő megérti. Majd beszélgettünk az utolsó estémen a lakásban és persze most normális volt mert már van rutinom abban hogyan viselkedjek hogy elérjem hogy a másik énje legyen és jött hogy persze most megint jó hogy amint baj van megint jó lesz. Mondtam neki nem először hogy mindig ilyen csak akkor nem amikor ő bánt és "behisztizik" és nem tud kezelni valamit. Először nem akart velem aludni mert hogy így még nehezebb lesz megállnia hogy ne keressen mert jó emléke marad. Azt is mondta (nem először) hogy most biztosan nem fog keresni. Letörölt mindenhol a számomat is kifogja majd csak még nem tudta vagyis nem tudja hogyan kell kitörölni... Mikor kérdeztem hogy segítsek azt mondta igen, mikor később kérdeztem az este folyamán hogy akkor kitöröljem azt mondta ne majd ő kifogja tudni.. Végül sírás ölelkezés, hogy akkor nem alszunk együtt, majd hogy jó maradjak a lakásban ő elmegy sétálni megiszik egy üveg vodkát zenét hallgat és majd jön. Kérdeztem hogy de biztos, elmegyek mert megkért. Biztos maradjak. Mégegyszer megkérdeztem, hogy biztosan szeretné e. Igen maradjak itt neki gondolkodnia kell de jön. 2,5 óra múlva jött én elaludtam a kanapén, felébresztett bevitt az ágyan összebújt velem beszélt hozzám de csak arra emlékszem hogy azt mondja hogy bárcsak 26-27 éves lenne mert akkor biztosan együtt lennénk és együtt halnánk meg. Minden este vasárnap óta amikor kiderült hogy mit csinált bújt éjjel. Megalázott még kedden is majd arra ébredtem hogy rajtam csüng mégis. Barátnőjének aki mind a kettőnk barátja is azt mondta hogy velem lenne de nem megy neki és nem akar többet bántani. Mondanom se kell hogy a környezetem már az előzőnél is megesketett hogy soha többet nem megyek vissza hozzá.. Mindig is tudtam hogy van valami zavar a fejében már arra is gondoltam hogy skizofrén annyira szélsőséges és hirtelen az érzelmi állapota ami egyszerűen nem létezik hogy fél másodperc alatt a szöges ellentété érezze valaki teljes bizonyossággal. Miután egy ismerősöm küldött egy cikket a borderline szindrómáról elkezdtem olvasni, utána nézni és eddig minden ami le volt írva teljesen ő... Nem csak párkapcsolat terén hanem ahogyan magához és másokhoz áll amilyen érzelmek és önkép van benne, ahogyan változik ez is mindig. Még nagyon friss ez az utolsó, ezér kicsit megeredt a "nyelvem".. ne haragudj érte 🙂 Én már nem bírom tovább most annyira megalázott mint még soha azok után ahogyan visszakönyörögte magát és megígért belátott mindent és amúgy addig amíg nem jött ez a nézeteltérés olyan is volt hogy el se hittem. Tudnék még mesélni de azt hiszem ez is sokra sikeredett. 🙂

Szia Lilla!Az már nagy dolog,hogy borderline-ként stabil családod van,munkád,amit jól végzel.Talán nem a súlyosabb eset vagy.

,,A bipoláris és a borderline zavar közötti legfontosabb különbség, hogy míg előbbi egy hangulatzavar, utóbbi annál tartósabb és átfogóbb személyiségzavar. Jellemző rá a gyors hangulatváltozás , az instabil énkép és az érzelmek szélsőséges mintázata - ebből a szempontból valóban nagyon hasonlít a bipoláris zavarra.,,Ezt most loptam.

Múltkor írtad,hogy a Seroquel-t nem akarod szedni,mert a 100mg nagyon fejbevágott.

A fene tudja,a 25 mg-ost már megszoktam,nem is tudok nélküle aludni,viszont mintha jobban lennék tőle.Hangulatilag.

Meg ugyebár,ahogy öregszünk,lassan csökkennek a tünetek is.A dadogást milyen módszerrel fogják kezelni?

 

Sziasztok!

Nálam nem olyan rég derült ki hogy bordeline  vagyok.Addig bipolárisként kezeltek,sőt kezelnek is. És tulajdonképp azok a gyógyszerek jók is,már amelyiket hajlandó voltam beszedni.Sokáig azt hittem a bordeline jobb mint a bipoláris,hát így utána olvasva, rájöttem hogy nem.Bár van ami igaz rám van ami nem.Nekem az állandó szorongás okozott gondot gyerekkorom óta,2,5 évesen kirakott a folyosóra a kedves óvónéni,és azóta dadogok.Ez szinte lepecsételte az életemet.Soha nem tudtam/tudom magamat elfogadni ilyennek.Kissebbségi érzéseim vannak.Viszont van egy gyönyörű családom,akiket nagyon szeretek.Nekem azt mondta a terapeutám hogy ki lehet gyógyulni belőle,hogy nálam nem olyan súlyos??? Nem tudom igazán mi a súlyos. A dokim szerint a Lamolep gyógyszert állandóan kell szednem,mert ha abbahagyom lehet hogy egy ideig nagyon jól leszek,de utána visszaesek. Viszont ez a gyógyszer megnyugtat. Szedek mellé nyugtatót,de sokszor el is felejtem beszedni.

Szerintem valóban sok emberre mondják ,hogy borderline,de ez nem mindig igaz. Én is kaptam egy ilyen diagnózist. Nekem nincsenek hullámok. Soha nem vagyok nagyon fent vagy lent. Akinek van valami személyiségzavara arra rögtön azt mondják ,hogy border. Ez lett az új divat most. Ami meg még jobb, ha erre még gyógyszert is adnak,de nem kéne. Aztán jön az a része mikor szeretnénk abbahagyni és kín szenvedéssel jár. Ennyit a dokikról. Nem kell nekik mindent el hinni.

Az ő szakít veled egy teszt a részéről, így méri fel mennyire szereted, mert gondolom elbizonytalanodott ama kijelentésed kapcsán, hogy "nem bírod ezt a kapcsolatot". Nyilván ezt a játszmát nem lehet a végtelenségig űzni, mert felőröl téged. A "semmi értelme a kapcsolatunknak" alatt gondolom azt érti, hogy nem adod meg neki azt a végtelen szeretetet, amit nem kapott meg gyerekkorban, ezáltal, hogy te is képes vagy besokallni.

Azt kellene tudatosítani benne, hogy neki talán olyan dolog hiányzik, amit gyerekkorban nem kapott meg az anyjától és emiatt jó lenne terápiára elmennie, hogy tudjon ezzel mit kezdeni, hogy ne gyilkoljon el maga mellől mindenkit és felnőtt módjára tudjon viselkedni és megfelelő módon tudja kezelni az érzelmeit.

Kedves Eszter, azt hiszem, a párom (?) mindkét betegségből hordozhat valamit. A nagy tervek majd azok semmibe hullása is jellemzi őt. Hetek óta jeleztem, hogy nem bírom így ezt a kapcsolatot, ha nem megy terápiára, erre előállt azzal, hogy semmi értelme a kapcsolatunknak, így ezennel szakít velem. Ez tényleg az ötödik alkalom, és már ismerem a lefolyását a következő hónapoknak. Már csak úgy tudok reagálni, h teljesen elzárom magam tőle, feladom a közös projektünket is (művészi alkotómunka), csináljon, amit akar, szembesüljön a következményekkel. Titkon ott van bennem a remény, h egy idő után elmegy terápiára. De biztos hosszú idő lenne, amíg olyan állapotba kerül, hogy döntéseket tud hozni, amire építeni is lehet. Közben féltem nagyon, h ha elengedem a kezét teljesen, mi lesz........ Megtettem, amit tehettem, ennyi.... 🙁

Szia tunderke!

Nagyon tisztelem a kitartásodat és a nyitottságodat. A border zavar egyik legfeltűnőbb jellegzetessége a kapcsolatokban mutatott zűrzavar, impulzivitás, hol gyűlölet, hol imádat, folyamatos próbálgatása annak, hogy a másik tényleg szereti-e. 

A borderek nagyon sérülékenyek, és eléggé gyanakvóak, nehéz elhinniük, hogy valaki tényleg, de tényleg és valóban, és komolyan, őket szereti. Különösen, ha aztán a másik megpróbálja elmondani, hogy őket szereti, de azokat a negatív dolgokat, amik a kapcsolatban történnek, nem. 

Elmondhatod neki, hogy kénytelen leszel megszakítani a kapcsolatot, ha nem keres segítséget, mert bár szereted, úgy érzed, hogy nem tudsz neki segíteni, és végül rá fogsz menni erre a kapcsolatra.

Egy border fantáziavilágában persze lehet, hogy ettől 'gonosznak' tűnsz, de neki is akkor teszel jót, ha arra ösztönzöd, hogy keressen segítséget a problémákra.

Ha a kedvesed bipoláris, azt abban láthatod, hogy minden ok nélkül néha euforikus, össze-vissza beszél, nagy tervei vannak, aztán a következő héten (vagy napon vagy órában) összezuhan, azt mondja, nem jó semmire, meg akarja ölni magát, mert képtelen még felkelni is az ágyból. Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor lehet bipolárra gondolni.

A kettő közti különbség annyiban érdekes, hogy a bipoláris zavarra a gyógyszeres kezelés általában elég jól hat. A border zavarra viszont nincs gyógyszeres megoldás, csak pszichoterápia.

Sziasztok! Köszönöm a válaszokat ismételten! Egyszer mondta már rá egy pszichiáter, h borderline, de nem túl alapos vizsgálat során (kórházban volt más miatt, nem bírta a kórházi létet, küldtek hozzá egy pszichiátert, megvizsgálta, így diagnosztizálta.) De lehet, h bipoláris, az én szempontomból mindegy is. Van egy könyv borderline kapcsolatokról (http://pszichologus.pszichologia.com/konyvismerteto/konyvismerteto-ha-faj-szeretni-hogyan-kommunikaljunk-borderline-szemelyekkel), ebből eléggé ráismerek a miénkre. Tudja ő, h baj van vele, mondja is, csak aztán mindig átvált hárításba. Én 4 és fél éve folyamatosan járok valamiféle terápiára (3 év egyéni pszichoterápia, azóta csoportok), küzdök.... El kell őt engednem végleg..... Talán ettől fog észbe kapni és változtatni? Kurva nehéz feladni a reményt, hogy majd egyszer valahogy mégis jó lesz együtt.... áááá Az biztos, h nem unalmas vele. Meg hogy szeretem. Olyan, mintha egy idő után mindig annyira elkezdené zavarni, ha kimutatom a szeretetemet, és nem igazán tudja viszonyozni, vagy csak rövid ideig, aztán menekül. Ti tapasztaltatok ilyesmit, h a borderline ember fél a szeretettől - kapni is, adni is...?

 

Tündérke!Nem biztos,hogy Borderline!Ma rádobják lassan mindenkire,aki személyiségzavaros.Nem érdemes saját magunk diagnosztizálni,pláne a szubjectivitás miatt.Szakember döntse el!Általában a bordik magas intellektusúak/kivéve engem/,s rájönnek maguk,hogy valami nem stimmel.Egyébként nehéz velünk az élet,viszont nem unalmas!Talán éppen az impulzitás,ami sokszor megtartja a tüzet a kapcsolatban,míg mások már halálra unják egymást.Egyébként szerintem bipol a párod!üdv parrotka,

Számtalan kimenetele lehet, én is ebben a cipőben járok, mindkét oldalt tapasztalom(mind a bántalmazó, mind a bántalamzott szerepet). Szerintem nem tudod befolyásolni, hogy ő akar-e változtatni bármin. Volt olyan borderline ismerősöm, akit kirakott a párja és öngyilkos lett és olyan is van, aki ettől kap észbe, pl én, aki elveszti a gyerekét, ha nem változtat. A legjobb amit tehetsz, hogy te is elmész egy jó terapeutához, aki segít neked a helyzet kezelésében. Ha te helyén tudod kezelni a dolgokat és egy megfelelő értékrendet/viselkedésmintát mutatni, az sokat segíthet a helyzeten.

Sziasztok! Köszönöm a válaszokat! A borderline párom tegnap szakított velem ismét, azt hiszem, ötödszörre. Eddig mindig visszafogadtam. Ahogy felismertem időközben, a borderline párkapcsolatok tipikus mintázatát rajzolgatjuk évek óta. Úgy érzem, nem akarom többet látni. De itt motoszkál bennem, hogy ha esetleg belekezdene végre egy pszichoterápiába, talán..... Azt már kitapasztaltam, hogy amikor elmegy, nem érdemes hívogatni, írogatni neki, próbálni menteni a helyzetet. Onnantól, h semmilyen módon nem kommunikálok vele, kb. 1 hónap után teljes mélységekbe zuhan. És akkor átvált a másik üzemmódra, amikor hirtelen minden reményteljessé válik, én leszek neki a legfontosabb az életben, mindent elkövet, h visszafogadjam. Eddig sosem tudtam neki nemet mondani. Most azt gondolom, h nem tehetem ki magam tovább a hullámvasutazásnak. Ha szilárd nemet kapna, talán esélye lenne, h belekezdjen egy terápiába. Ha esetleg 1-2 év pszichoterápia után folytatnánk..... de addig meg mit csináljak...? Volt valakinek hasonló tapasztalata akár BPD-sként, akár partnerként? Milyen kimenetelei vannak az ilyen csiki-csukinak?

Szia tunderke!

Ez talán kegyetlenségnek hangzik, de ha ki akarsz tartani mellette, akkor világosan mondd el, hogy nagyon szereted, őt akarod, de ha nem megy el pszichológushoz, nem fogod bírni... Mert sajnos tényleg belerokkanhatsz, ha ő nem tesz valamit azért, hogy jobban legyen.

Természetesen nem ártana, ha egy profi, jó, rendes pszichoterapeuta diagnosztizálná. Sok dolog okozhat impulzivitást és szélsőséges érzelmi ingadozást (ha ezek jellemzőek a barátodra).

Eszter

Sziasztok! 5 éve tart egy párkapcsolatom egy férfival, nagyon viharos, sokszor elhagyott, visszatért stb. Részben közös munkánk is van, abban is eszeméletlen hullámvölgyek voltak-vannak. Mostanra állt össze a kép, h borderline személyiségzavarban szenved.  Elolvastam ezt a könyvet: http://pszichologus.pszichologia.com/konyvismerteto/konyvismerteto-ha-faj-szeretni-hogyan-kommunikaljunk-borderline-szemelyekkel - NAGYON hasznos.

Úgy érzem, csak azzal tudnám rábírni, hogy szakszerű segítségért forduljon, ha elzárkóznék tőle. Vagy mivel....? Van tapasztalatotok? Mit érdemes tenni? Jó lenne sorstársakra lelni.

Szeretem, mellette döntöttem. Adjam föl?

Biztos nincs erre recept, de jó lenne hallani tapasztalatokat másoktól.

 

 

A Balassa jó a borderlinere úgy tudom. Én voltam 2x. Mindig jobban voltam de mintha csak a gyógyszer segített volna, a terápia kevésbé. Az mindenesetre jó dolog ha foglalkoznak az emberrel, közösségbe van az egyén, és segíteni akarnak neki. Én most a Soteriát fogom megpróbálni. Jelenleg nincs menedék programjuk, csak mini menedék, de egyet tudok érteni a felfogásukkal, és mivel amerikában eredményesek, néhol még jobbak is mint a hagyományos ellátórendszer, lehet Magyarországon is működne.

Én Ratkóczi Évát, Bodrogi Andreát és Unoka Zsoltot mindenképpen tudom ajánlani -- de az a helyzet, hogy egyénenként változó, hogy sikerül-e hatékony terápiás kapcsolatot létrehozni. 

Koszonom szepen a valaszt, valoszinuleg rengeteg kerdesem lesz meg hozzatok. Sajnos epp nem tudom leirni a kis regenyemet, de a napokban igyekszem majd es elore is koszonom a valaszokat.

 

A terapiara visszaterve picit, itt lehet kerni ajanlast magan praxisokra is? szeretnem ha a legjobb kezekben lenne. 

 

Rinki