Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Leszokás benzodiazepinekről

Sziasztok! Szeretnék nektek kérdést feltenni. 2003 tól közepes fokú deprssszióval kezeltek, amiből 2014 ben meggyógyultam Remeront, majd Mirtazent szedtem. 2008 tól skizofréniával. Olanzapint, majd Ripedont szedtem. Négy és féléve megváltoztak az életkörülményeim és az orvos fokozatosan csökkentette a ripedont. Tavaly decemberben a diagnózisom alkalmazkodási zavarokra módosult. Elöször az öt mg ripedonról négyre , háromra, tavaly decemberben kettőre, a nyáron egy mg ripedonra csökkent. November közebétől hagyom el a ripedont olyan módon, hogy hetente egy nappal mindig kevesebbet veszek be. Hallottam szakemberektől, hogy a ripedonhoz nem lehet hozzászokni. Én mégis éreztem zavartságot. Illetve, hogy hiányzik valami. Fura volt. Nem voltak olyan gondolataim , ami a betegségre utalna, illetve a valóságot mindig valóságnsk érzékeltem. Ezen a héten nem vettem be hétfőtöl , majd szombat este veszem be. És vasárnap,jövőhéten hat napit hagyok ki. Majd teljesen elhagyom. Amit érzek, hogy könnyebb a lelkem, ha nem veszem be, valahogy kiegyensúlyozottabb vagyok, örömöt érzek, ha beszélgetek a hozzátartozóimmal, nem érzek stresszt, ha beszélgetek idegen emberekkel. Illetve picit nehéz, de nem úgy. Az elvonási tünetét éreztem a ripedonnak? Hatalmas félelem volt bennem illetve van bennem, hogy beteg vagyok. Ezen a héten teljesen jól voltam. Olyan tüneteim általában nem voltak soha, mint egy skizofrénnek. Telefonról írok, lehet, hogy hibásan, elnézést, Kiscsollag, majd írok provit. Szép napot! 

Szerintem elhagyásnál érdemes figyelembe venni, hogy amikor elkezdted (vagy elhagytad régen) hány nap után reagált rá a szervezeted. Ez elvileg azt jelenti, hogy annyi napon belül a hatóanyag ingadozást a szervezeted még "kiátlagolja", azaz elviseli. Ha neked ez 2-4 nap volt, akkor 2 napon belül még variálhatsz, szóval akár beleférhet a minden 2. nap szedés. De azért célszerű a napi egyenletességre törekedni.

Én a lehető legkisebb adaggal kezdeném el csökkenteni, utána sok időt hagyva, hogy a csökkentett adaghoz hozzászokjon a szervezet. Ha minden 2. nap szednéd, az 50%-os csökkentés, nekem ez túl drasztikusnak tűnik. Pl. ha két napon belül még nem érzed a változást, akkor lehetne, hogy egyik nap felezed, a másik nap még beszeded az egészet. De ha tudod harmadolni, akkor egyik nap 2/3, másik nap egész 🙂 és jó sokáig szokni a csökkentett adagot. Mondjuk türelem kell hozzá, de így nagyobb az esély, hogy megúszd a csökkentés hatásait. Baj esetén az extra adagokat mindenképpen elkerülném közben, nagyon megnehezíti a csökkentett adaghoz hozzászokást. Esetleg más hatóanyagú gyógyszert lehetne szedni olyankor. 

Terap további Frontin csökkentésre buzdít. Áter is annak örül, ha keveset v egyáltalán nem szedem. Remélem menni fog. 

2 naponkénti szedést javasolt. Nekem a felezés jutott eszembe. Még nem tudom h melyikkel fogok próbálkozni. Lehet valami kombinált módszerrel. Néha kihagyok, a többi napon felezem. Abba már nem tudok hinni, h tartósan le tudok állni vele és jól is leszek nélküle. 

Idézet tőle: szonyecska

Idézet tőle: Kiscsillag

Egy napi gyszer kimaradt. Bealudtam mielőtt be kellene vennem. Nagyon álmos voltam (hétvégén nem tudtam pihenni), kb 9 órát aludtam gyszer nélkül és csak 1x ébredtem fel zajra, de pár perc után visszaaludtam. Ennyit eddig gyszerrel sem aludtam. 

Nem érzek semmi extrát. Ma a szokottnál jobban (értsd energikusabb) voltam. Még nincs megvonási tünete. Ma veszek be, nehogy holnap legyek szarul. 

Sztem pár nap múlva (amikor a tegnapihoz hasonlóan nagyon álmos vagyok) megint kihagyok egy napot. 

ez jól hangzik. lehet, hogy teljesen jól fogsz reagálni a csökkentésre, az alkalmi szedésre. az ilyen pozitív élmények fontosak, néha talán nem is az elvonást érzi az ember, hanem az elvonási tünetektől való félelmet.

Igen, ez jó kiindulás! 🙂

Nekem eddig csak 2-3-4 nap után volt megvonási tünete. Okom nem nagyon volt félni tőle, hisz bármikor vehettem be, ha úgy ereztem h már nagyon kell. Sóvárgást nem szoktam érezni. Nehezen alszok el, izzadok, remegek, izületi fájdalmak felerősödnek, fejem is szokott fájni. 

Én nem éreztem hatást. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Egy napi gyszer kimaradt. Bealudtam mielőtt be kellene vennem. Nagyon álmos voltam (hétvégén nem tudtam pihenni), kb 9 órát aludtam gyszer nélkül és csak 1x ébredtem fel zajra, de pár perc után visszaaludtam. Ennyit eddig gyszerrel sem aludtam. 

Nem érzek semmi extrát. Ma a szokottnál jobban (értsd energikusabb) voltam. Még nincs megvonási tünete. Ma veszek be, nehogy holnap legyek szarul. 

Sztem pár nap múlva (amikor a tegnapihoz hasonlóan nagyon álmos vagyok) megint kihagyok egy napot. 

ez jól hangzik. lehet, hogy teljesen jól fogsz reagálni a csökkentésre, az alkalmi szedésre. az ilyen pozitív élmények fontosak, néha talán nem is az elvonást érzi az ember, hanem az elvonási tünetektől való félelmet.

Egy napi gyszer kimaradt. Bealudtam mielőtt be kellene vennem. Nagyon álmos voltam (hétvégén nem tudtam pihenni), kb 9 órát aludtam gyszer nélkül és csak 1x ébredtem fel zajra, de pár perc után visszaaludtam. Ennyit eddig gyszerrel sem aludtam. 

Nem érzek semmi extrát. Ma a szokottnál jobban (értsd energikusabb) voltam. Még nincs megvonási tünete. Ma veszek be, nehogy holnap legyek szarul. 

Sztem pár nap múlva (amikor a tegnapihoz hasonlóan nagyon álmos vagyok) megint kihagyok egy napot. 

Idézet tőle: szonyecska

elolvastam ennek a spitominnak a leírását. nekem csak az lenne vele a gondom, hogy kezdetben okozhat hányingert, hányást. és ami ilyesmit okozhat, az nálam általában okoz is. sajnos komoly hányásfóbiám van, ezért is félek a legtöbb új gyógyszertől, mert nekem a hányinger önmagában erős szorongást okoz. gyerekkorom óta. talán valamilyen terápia segítene ezen. de érdekes módon ezzel a problémámmal soha nem foglalkozott egyik dokim vagy terapeutám sem... 

SSRI típusú antidepiknél én is émelyegtem. Spitominnál semmi ilyen nem jött elő, lersze ettől még másnak okozhat.

különben, múlt szombat óta, mióta felemeltük a reggeli rivotril adagomat 0,25-ről 0,5-re még érzem a szedáló hatását. azt hiszem, ez jót jelent, mert olyan nagyon nem lehetek hozzászokva, ha ez a +0,25 ilyen erősen nyugtat.

talán mégsem tolerancia megvonásom volt eddig, csak a stressz volt nagyon sok mostanában. de ez jó, mert ha valamennyire stabilizálódom ezzel az adaggal és a munkahelyi dolgok is lecsengenek, illetve nagymamám halálát is sikerül jobban feldolgoznom, elkezdhetem majd végre csökkenteni.

talán 1/8 tablettával kéthetente. az szuper biztonságosnak tűnik.

(bocsánat, most leginkább csak magamban merengtem itt...) 

elolvastam ennek a spitominnak a leírását. nekem csak az lenne vele a gondom, hogy kezdetben okozhat hányingert, hányást. és ami ilyesmit okozhat, az nálam általában okoz is. sajnos komoly hányásfóbiám van, ezért is félek a legtöbb új gyógyszertől, mert nekem a hányinger önmagában erős szorongást okoz. gyerekkorom óta. talán valamilyen terápia segítene ezen. de érdekes módon ezzel a problémámmal soha nem foglalkozott egyik dokim vagy terapeutám sem... 

Nem. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Spitomint emlegetik még, hogy nyugtató helyett jó lehet nèhány szorongás típusnál. Ennek tartós szedés esetén van hatása. Kis adagot kaptam. Nem hatott, mellékhatása sem volt. Megvonási tünetet sem éreztem.

A spitomin nem benzo, ugye?

Spitomint emlegetik még, hogy nyugtató helyett jó lehet nèhány szorongás típusnál. Ennek tartós szedés esetén van hatása. Kis adagot kaptam. Nem hatott, mellékhatása sem volt. Megvonási tünetet sem éreztem.

Idézet tőle: Kiscsillag

Utánaolvastam. Nagyon jól hangzik, amit írnak róla!

ugye? bár azt írják, a többi benzo kiváltására nem jó, vagyis nem hat az elvonási tünetekre. de ha egyszer leteszem végre a rivotrilt és valamikor mégis szükségem lesz nyugtatóra a jövőben, inkább ezzel próbálkozom majd.

nem új gyógyszer állítólag. magyarul itt olvastam róla:

http://www.stresszdoktor.hu/blog/Tofizopam-Grandaxin.html

Utánaolvastam. Nagyon jól hangzik, amit írnak róla!

Egyik nap elfelezem és meglátom, h másnap hogy vagyok. Aztán döntök a továbbiakról.

Erről az új gyszerről nem is hallottam.

szerintem mindenképp csak lassan csökkentsd, fokozatosan... 

Kiscsillag, így már értem. =(

akinek folyamatosan emelni kell az azonos hatás eléréséhez, annak valóban nagyon óvatosan és inkább alkalmilag szabad csak szedni ezeket. ha szervi bajaid is vannak, akkor nyilván még óvatosabban. 

tényleg az lenne a legjobb, ha el tudnád hagyni. drukkolok neked!

amúgy olvastam egy magyar fejlesztésű benzodiazepinről, ami állítólag nem okoz függőséget hosszú távon sem. grandaxin néven van forgalomban, tofisopam a hatóanyaga. a dokid nem tud erről esetleg?

de bárkinek van róla infója, tapasztalata, azt megköszönném!

Igen, sajnos nálam gyorsan gyengül...bár azt azért nem hiszem, h napi 8 mg után is emelni kellene hatástalanság miatt...

A napi igénybeli ingadozás is sztem még sokáig tartani fog. A nyugodt és a rettegés (ilyenkor a testem és a fejem is remeg) a skála két végpontja...

Ha nyugisan is szedem energetikailag lehúz. A depressziós energiátlanságom fokozza.

Rettegésnél sztem olyan magas az adrenalin (meg még ki tudja h mi még) szintem, hogy nem álmosít el.

Idézet tőle: Kiscsillag

Ezért vázoltam a lényeget.

De ott van mellette az is h baromira félt a dokim függőségtől. Más betegeit is. 

Sokszor maguk az orvosok csinálnak függőt aztal h akinek nem eléggé hat emelgetik. 1×1, 3×1, 3×3, 6×3...majd kh-ba megy elvonóra.

Egyik ismerősöm napi 8-10 mg Frontint szedett 5 másik gyszer mellett. Leponexe már 600 mg volt (ez irdatlan nagy adag). Átmenetileg 900 mg-re is felvitték neki...és mèg így is volt rohama, szorongása...

Igen, ez nagyon egyéni lehet.

Nekem nem kell emelni. Kábé soha nem kell bevennem többet. (Nagyon ritkán előfordul.)

Örülök, hogy a 4,5 mg-ról lejöttem magamtól 3 mg-ra. Ennél lejjebb nem megy. És persze félek, hogy mi lesz... Tök hülye leszek? 🙁

De most az a lényeg, hogy a te szervezeted úgy reagál, hogy egyre több kell... Sajnos.

Ezért vázoltam a lényeget.

De ott van mellette az is h baromira félt a dokim függőségtől. Más betegeit is. 

Sokszor maguk az orvosok csinálnak függőt aztal h akinek nem eléggé hat emelgetik. 1×1, 3×1, 3×3, 6×3...majd kh-ba megy elvonóra.

Egyik ismerősöm napi 8-10 mg Frontint szedett 5 másik gyszer mellett. Leponexe már 600 mg volt (ez irdatlan nagy adag). Átmenetileg 900 mg-re is felvitték neki...és mèg így is volt rohama, szorongása...

Csillag, szonyecska nem tudhat a betegségedről. 

Most inkább az a kérdés h azzal szívok jobban, ha maradok még a napi 1-nél és később lesz nehezebb csökkenteni v leállni. Vagy az a szarabb, ha most kezdem. Teljesen mèg le sem csengett, ami miatt kaptam a napi 2-őt...

Illetve, h miként csökkentsem. A felezéssel vagy kihagyással leszek rosszabbul? Jó kérdés. Egy biztos: sztem csak óvatosan érdemes változtatni. Erős megvonási tünetet most nem bírnèk.

Idézet tőle: szonyecska

Kiscsillag, ha az alkalmi szedés mellett jól vagy, nem érzed úgy, hogy hű, most nagyon kellene, de csak azért nem veszed be, mert nem akarod rendszeresen szedni, akkor az úgy működhet. de ha nem vagy jól nélküle, viszont csak akkor veszed be, mikor igazán nagyon szar... na annak nincs értelme. mert akkor kvázi állandó megvonásban vagy, le sem tudsz szokni teljesen, hogy az elvonási tünetek elmúlhassanak, de nem is szeded rendesen, hogy megérje az egész.

a volt pszichiáterem kedvenc mondása volt, hogy "az aluldozírozásnak nincs semmi értelme". 

az ember, ha már szedi ezeket a gyógyszarokat, legalább legyen tünetmentes mellettük. csak úgy éri meg, de akkor valóban megéri.

ha nem vagy tünetmentes tőle, akkor vagy kevés az adag, vagy más fajta gyógyszer kell. 

Lásd Roxynak írt válaszom.

Mást nem lehet, ez kevés, de ez is jobb volna, ha nem kéne. Valszeg ezt is el kell majd hagynom.

Az alkalmi szedésnél, amikor beveszem jól vagyok. Másnap már nem hat, de megvonási tünet sincs. A 3-4. napon már azért szar mert megvonási tünetem van, de lehet épp olyan szitu is, amire megvonási tünet nélkül is kellene gyszer. 

A napi szedésnél nekem kb 3-4 hónap után a 0,5 mg olyan mintha tic-tacot szednèk...így emelgetni kellett..hiába szedtem mellette más gyszereket is.

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Ez jó ötlet kezdésnek. Sokáig nem akarom húzni mert egyre jobban rászokok a napi szedésre és dokim nem pártolja. Ő annak örülne, ha nem szedném...de a ritkával sincs nagy baja. Azt mondja h legyen minèl kevesebb, erre törekedjek.

Vannak szituk (pl vizsga, suli stb) ami gyszer nélkül nem megy. Ilyenkor alkalmi szedés esetén is kell gyszer, napi fix adag mellé plusz gyszer. (a fix adag esti)

Csillag, ez ugyan a "leszokás" topik, de beszélgettük szonyecskával, hogy van, akinek muszáj minden nap.

Ha neked olyan, hogy egyre emelni kell az adagot ugyanahhoz a hatáshoz, akkor tényleg jól megfontolandó.

Én évekig a max. dózist szedtem, aztán magamtól lejjebb jöttem. Attól egy tapodtat sem tudok lejjebb menni. Viszont nem kell emelnem ugyanahhoz a hatáshoz.

Én a rendszeres (és nem az alkalmi) szedés híve vagyok, de ez én vagyok. 🙂

Nekem régen kellett emelgetni, gyorsan gyengült a hatása. Amikor már jobban voltam könnyen tudtam csökkenteni. Végül leálltam, de nem teljesen. Nagyon ritkán szedtem, Anyuét...de ez kevés volt, így gyakrabban szedtem. Min heti 1-4 x kellett ahhoz, h tudjak dolgozni, más dolgaimat ellássam. Ezzel nem jól voltam, hanem funkcionálóképes.

Több, mint 1 évig könyörögtem dokimnak h írja fel, nem akartam, h mindig másnak felírt gyszert kelljen szednem. Végül alkalmiba egyezett bele. Nagyon nehezen. Szó szerint kisírtam.

Maximalizálta a fél éves adagot (100 szem), abból gazdálkodjak alapon. 

Átmenetileg engedte a napi 2-őt (látta h nagyon szarul vagyok és szükségem van gyszerre...úgy látta, h akkor sem lépem túl a megbeszélt fél éves keretet engedély nélkül, ha nagyon szarul vagyok). Aztán napi 1, ha lehet ritkábban szedjem instrukcióval látott el. Sztem hosszú távon a napi 1-et sem fogja engedni, így meggondolandó, h mielőbb alkalmira állhak vissza.

Azzal is kalkulálnom kell, h van olyan helyzet, amire kell akár napi 2-4 szem is. (pl vizsga, műtét, nagyobb gondok) Ez a 2-4 szem is csak enyhíti ilyenkor a félelmet. 

Csillag, vagy a dokid tök hülye, vagy a betegséged miatt nem kockáztathat. 

A rendszeres szedés nyilván jobb, hiszen az agyad ugyanazt az infót kapja nap-mint-nap. 

1. nem kockáztat szervi okok miatt

2. ha azt majd kezelik lehet szó szerint semennyi nyugtatót nem szedhetek közben, ez más gyszerre is igaz. Előre nem lehet tudni, h mit lehet esetleg...és mit nem. Mivel az is kérdéses h a szervi gondomra melyik gyszert kapom (3 féle lehetséges). Azzal kell kalkulálni, h szükség esetén akármit szedek gyorsan elhagyható legyen (1-2 hét alatt) Emiatt csak egyféle gyszer jöhet számításba, 2 gyszerről nem tudok lejönni ilyen rövid idő alatt. 2,5 mg Olzint szerettem volna, ami talán ki tudta volna váltani a nyugtatót. (tehát helyette és nem mellette) A friss eredmények birtokában nem engedte.

3. addiktológus és fél h elszállnék a nyugtatóval. Sok olyan betege volt, akivel ez történt. Ezért nem szokott felírni nyugtatót csak ritkán. AD-t, AP-t ad, de nekem azt most nem mer. Nem várt módon lett szar az utolsó vizsgálati eredményem. Így nem mer...

A minden nap ugyanaz az infó sztem sokaknak beválik. De nekem extra mindig kellene extra helyzetre. Van olyan nap, amikor gyszer nélkül is jól vagyok, de egy vizsgánál 1 mg -al is rettegek. Az igényem nem egyforma, mivel az állapotom is más. 

Kiscsillag, ha az alkalmi szedés mellett jól vagy, nem érzed úgy, hogy hű, most nagyon kellene, de csak azért nem veszed be, mert nem akarod rendszeresen szedni, akkor az úgy működhet. de ha nem vagy jól nélküle, viszont csak akkor veszed be, mikor igazán nagyon szar... na annak nincs értelme. mert akkor kvázi állandó megvonásban vagy, le sem tudsz szokni teljesen, hogy az elvonási tünetek elmúlhassanak, de nem is szeded rendesen, hogy megérje az egész.

a volt pszichiáterem kedvenc mondása volt, hogy "az aluldozírozásnak nincs semmi értelme". 

az ember, ha már szedi ezeket a gyógyszarokat, legalább legyen tünetmentes mellettük. csak úgy éri meg, de akkor valóban megéri.

ha nem vagy tünetmentes tőle, akkor vagy kevés az adag, vagy más fajta gyógyszer kell. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Ez jó ötlet kezdésnek. Sokáig nem akarom húzni mert egyre jobban rászokok a napi szedésre és dokim nem pártolja. Ő annak örülne, ha nem szedném...de a ritkával sincs nagy baja. Azt mondja h legyen minèl kevesebb, erre törekedjek.

Vannak szituk (pl vizsga, suli stb) ami gyszer nélkül nem megy. Ilyenkor alkalmi szedés esetén is kell gyszer, napi fix adag mellé plusz gyszer. (a fix adag esti)

Csillag, ez ugyan a "leszokás" topik, de beszélgettük szonyecskával, hogy van, akinek muszáj minden nap.

Ha neked olyan, hogy egyre emelni kell az adagot ugyanahhoz a hatáshoz, akkor tényleg jól megfontolandó.

Én évekig a max. dózist szedtem, aztán magamtól lejjebb jöttem. Attól egy tapodtat sem tudok lejjebb menni. Viszont nem kell emelnem ugyanahhoz a hatáshoz.

Én a rendszeres (és nem az alkalmi) szedés híve vagyok, de ez én vagyok. 🙂

Nekem régen kellett emelgetni, gyorsan gyengült a hatása. Amikor már jobban voltam könnyen tudtam csökkenteni. Végül leálltam, de nem teljesen. Nagyon ritkán szedtem, Anyuét...de ez kevés volt, így gyakrabban szedtem. Min heti 1-4 x kellett ahhoz, h tudjak dolgozni, más dolgaimat ellássam. Ezzel nem jól voltam, hanem funkcionálóképes.

Több, mint 1 évig könyörögtem dokimnak h írja fel, nem akartam, h mindig másnak felírt gyszert kelljen szednem. Végül alkalmiba egyezett bele. Nagyon nehezen. Szó szerint kisírtam.

Maximalizálta a fél éves adagot (100 szem), abból gazdálkodjak alapon. 

Átmenetileg engedte a napi 2-őt (látta h nagyon szarul vagyok és szükségem van gyszerre...úgy látta, h akkor sem lépem túl a megbeszélt fél éves keretet engedély nélkül, ha nagyon szarul vagyok). Aztán napi 1, ha lehet ritkábban szedjem instrukcióval látott el. Sztem hosszú távon a napi 1-et sem fogja engedni, így meggondolandó, h mielőbb alkalmira állhak vissza.

Azzal is kalkulálnom kell, h van olyan helyzet, amire kell akár napi 2-4 szem is. (pl vizsga, műtét, nagyobb gondok) Ez a 2-4 szem is csak enyhíti ilyenkor a félelmet. 

Csillag, vagy a dokid tök hülye, vagy a betegséged miatt nem kockáztathat. 

A rendszeres szedés nyilván jobb, hiszen az agyad ugyanazt az infót kapja nap-mint-nap. 

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Ez jó ötlet kezdésnek. Sokáig nem akarom húzni mert egyre jobban rászokok a napi szedésre és dokim nem pártolja. Ő annak örülne, ha nem szedném...de a ritkával sincs nagy baja. Azt mondja h legyen minèl kevesebb, erre törekedjek.

Vannak szituk (pl vizsga, suli stb) ami gyszer nélkül nem megy. Ilyenkor alkalmi szedés esetén is kell gyszer, napi fix adag mellé plusz gyszer. (a fix adag esti)

Csillag, ez ugyan a "leszokás" topik, de beszélgettük szonyecskával, hogy van, akinek muszáj minden nap.

Ha neked olyan, hogy egyre emelni kell az adagot ugyanahhoz a hatáshoz, akkor tényleg jól megfontolandó.

Én évekig a max. dózist szedtem, aztán magamtól lejjebb jöttem. Attól egy tapodtat sem tudok lejjebb menni. Viszont nem kell emelnem ugyanahhoz a hatáshoz.

Én a rendszeres (és nem az alkalmi) szedés híve vagyok, de ez én vagyok. 🙂

Nekem régen kellett emelgetni, gyorsan gyengült a hatása. Amikor már jobban voltam könnyen tudtam csökkenteni. Végül leálltam, de nem teljesen. Nagyon ritkán szedtem, Anyuét...de ez kevés volt, így gyakrabban szedtem. Min heti 1-4 x kellett ahhoz, h tudjak dolgozni, más dolgaimat ellássam. Ezzel nem jól voltam, hanem funkcionálóképes.

Több, mint 1 évig könyörögtem dokimnak h írja fel, nem akartam, h mindig másnak felírt gyszert kelljen szednem. Végül alkalmiba egyezett bele. Nagyon nehezen. Szó szerint kisírtam.

Maximalizálta a fél éves adagot (100 szem), abból gazdálkodjak alapon. 

Átmenetileg engedte a napi 2-őt (látta h nagyon szarul vagyok és szükségem van gyszerre...úgy látta, h akkor sem lépem túl a megbeszélt fél éves keretet engedély nélkül, ha nagyon szarul vagyok). Aztán napi 1, ha lehet ritkábban szedjem instrukcióval látott el. Sztem hosszú távon a napi 1-et sem fogja engedni, így meggondolandó, h mielőbb alkalmira állhak vissza.

Azzal is kalkulálnom kell, h van olyan helyzet, amire kell akár napi 2-4 szem is. (pl vizsga, műtét, nagyobb gondok) Ez a 2-4 szem is csak enyhíti ilyenkor a félelmet. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Ez jó ötlet kezdésnek. Sokáig nem akarom húzni mert egyre jobban rászokok a napi szedésre és dokim nem pártolja. Ő annak örülne, ha nem szedném...de a ritkával sincs nagy baja. Azt mondja h legyen minèl kevesebb, erre törekedjek.

Vannak szituk (pl vizsga, suli stb) ami gyszer nélkül nem megy. Ilyenkor alkalmi szedés esetén is kell gyszer, napi fix adag mellé plusz gyszer. (a fix adag esti)

Csillag, ez ugyan a "leszokás" topik, de beszélgettük szonyecskával, hogy van, akinek muszáj minden nap.

Ha neked olyan, hogy egyre emelni kell az adagot ugyanahhoz a hatáshoz, akkor tényleg jól megfontolandó.

Én évekig a max. dózist szedtem, aztán magamtól lejjebb jöttem. Attól egy tapodtat sem tudok lejjebb menni. Viszont nem kell emelnem ugyanahhoz a hatáshoz.

Én a rendszeres (és nem az alkalmi) szedés híve vagyok, de ez én vagyok. 🙂

Idézet tőle: roxána2.0

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Ez jó ötlet kezdésnek. Sokáig nem akarom húzni mert egyre jobban rászokok a napi szedésre és dokim nem pártolja. Ő annak örülne, ha nem szedném...de a ritkával sincs nagy baja. Azt mondja h legyen minèl kevesebb, erre törekedjek.

Vannak szituk (pl vizsga, suli stb) ami gyszer nélkül nem megy. Ilyenkor alkalmi szedés esetén is kell gyszer, napi fix adag mellé plusz gyszer. (a fix adag esti)

Idézet tőle: Kiscsillag

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Szerintem szedd rendszeresen. Talán azt váltogathatnád, hogy 0,5 vagy 0,25/nap. Mindig ugyanabban az időben. Extrát ne szedj be.

Napi 1-re (0,5 mg) sikerült lecsökkenteni a Frontint (előtte rövid ideig szedtem napi 2x). Most azon agyalok, h napi fix 0,25 mg-re érdemes csökkenteni v maradjon a 0,5 mg és nem szedem be minden nap. Csak heti 3-4x és ezt próbálom ritkítani. Nem tudom, h mivel járnék jobban.

Az jó, h most alaposan kivizsgálnak! Ha nincs szervi ok én szimpla állapotromlásra v tolerancia miatti megvonásra gondolnék. Sztem utóbbi lehet, hisz nagyon régóta szeded. 

Sajnálom, hogy most vissza kell emelned. 

Stresszhatás miatt emeltem. Abban reménykedek, hogy ahogy ebből jövök ki újra elég lesz az alkalmi gyszer. Lenullázás melletti tünetmentességre terápiával sincs sok esélyem, de fél siker lenne ha kicsit szarul, de gyszermentes lennék. Vagy alkalmival elérném a JÓ állapotot. Eddig alkalmi szedés mellett voltam rosszul. 

Napi 1 v ritkábban mennyiségben egyeztünk meg az orvosommal. Saját tempóban haladhatok, ahogy nekem jó.

AD-re vagy AP-re szükségem lenne...(nyugtató helyett), de ezt szervi okok miatt nem adja.

AP kontraindikált, AD kevésbé...AD mellé kellene nyugtató (nem tudná helyettesíteni, pótolni) Később min 3 hónapra le kell állnom a pszichó gyszerekről és AD + nyugtató kombóról nem tudnék egyszerre leszokni. Illetve ezzel az is gond, hogy vérzsírszint emelő gyszert nem kaphatok (pl mirtazapin), ami nem emeli azzal korábban sokat fogytam (duloxetin, venlafaxine)..és most is nagyon kicsi a súlyom. 

Terápiával szerencsésebb vagyok. Azt bevállalta valaki (sztem félig vagyok alkalmas rá).

Idézet tőle: Kiscsillag

Évekig napi szinten szedtem (0,5-2 mg közötti adagot) Az elmúlt 2-3 évben alkalmi szedésre volt nyugtatóm. 

Átmenetileg (7-8 napig) napi 2x0,5 mg Frontint szedhettem. Ez napi 1-re lett csökkentve. Remélem menni fog...utána ezt szeretném alkalmira csökkenteni. Szerintem jobb lenne minél előbb...mielőtt a függőség erősödik. 

Párhuzamosan terápiám indult. 🙂

a terápia sokat segíthet a leszokásban, biztosan menni fog! =) drukkolok neked!

Idézet tőle: Kiscsillag

A tolerancia elvonásra. 

szorongás, szédülés, vagyis inkább olyan, mint az utazási betegség, alkalmanként alvászavar, adrenalin-löketek heves szívdobogással, gyakori rémálmok, túlérzékenység hangokra, ízületi fájdalmak, izomfájdalmak, koncentrációs nehézségek, ködös agy érzés...

nem mindig és nem egyforma intenzitással vannak ezek jelen.

nem tudom, hogy valóban a tolerancia miatt jelentkeztek-e a tünetek, mert volt háromszor egyfajta szédüléses rohamom is, amikor a látásommal is gond volt, mintha folyamatosan egy irányba mozogna a kép, nem tudtam fókuszálni. 

de a rohamok és általában a rosszullétek is mutatnak némi összefüggést a progeszteron-szintemmel is, ciklikusan jelentkeznek. 

elküldtek különböző vizsgálatokra, most azokra várok. megyek majd endokrinológushoz, neurológiára, kardiológiára... a háziorvosom úgy gondolja, a stressz lehet az oka mindennek, kicsit felborította a hormonegyensúlyomat, magasabb a TSH-m is, ami PM alulműködésre utalhat. 

én azért gondolok a toleranciára, mert idén többször próbáltam csökkenteni a rivotril adagom. 0.75-ről (reggel 0.25, este 0.5) eljutottam egészen az este egyszeri 0.375-ig, de azt sem tudtam sokáig tartani, visszaemeltem este 0.5-re, majd szeptember közepétől egy családi haláleset miatt a kiinduló pontra. szóval nem jutottam sehova, és most hiába vagyok ugyanazon az adagon, nem vagyok jól. 

a házidoki ragaszkodik hozzá, hogy próbáljak meg legalább átmenetileg reggel is 0.5-öt szedni. most ez lesz. 

visszafelé haladok, nem előre... =(

de talán a kivizsgálások után kiderül valami. ha minden negatív lesz, akkor újra belevágok a csökkentésbe.

A tolerancia elvonásra. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Milyen tünetet okoz?

a benzodiazepinekről való leszokásra gondolsz általában? vagy arra, amit írtam, hogy szerintem nekem tolerancia-elvonási tüneteim vannak?

Évekig napi szinten szedtem (0,5-2 mg közötti adagot) Az elmúlt 2-3 évben alkalmi szedésre volt nyugtatóm. 

Átmenetileg (7-8 napig) napi 2x0,5 mg Frontint szedhettem. Ez napi 1-re lett csökkentve. Remélem menni fog...utána ezt szeretném alkalmira csökkenteni. Szerintem jobb lenne minél előbb...mielőtt a függőség erősödik. 

Párhuzamosan terápiám indult. 🙂

Milyen tünetet okoz?

azt hiszem, tolerancia alakult ki nálam a jelenleg szedett rivo adagra. (0.25 reggel, 0.5 este), és nem tudom, mit tegyek. 

ezen az adagon maradva folyamatos, bár még elviselhető elvonási tüneteim vannak. szerettem volna jól lenni, mielőtt csökkenteni kezdem az adagot, de már hónapok óta nincs igazi változás. ha emelném az adagot, talán jobban lennék, de akkor hosszabb ideig tartana a leszokás, és garancia akkor sincs rá,h könnyebb lesz. 

de ha innen kezdem csökkenteni, akkor talán még erősebbek lesznek az elvonási tünetek. 

amik ráadásul néha ijesztőek, most épp kivizsgálásokra várok, mert egyelőre csak én hiszem,h mindez a tolerancia miatt van, a házidokim beutalt neurológiára, kardiológiára, endokrinológiára... de január elejéig nem lesz meg minden eredmény.

félek... csak le kellett írnom... =(

ASHTON KÉZIKÖNYV 

http://nyugtato.gportal.hu/portal/nyugtato/upload/747392_1389973527_08706.pdf

tapasztalt már vki olyat (csak nőket érint), hogy a benzo elvonási tünetek a ciklusa egy adott szakaszában felerősödtek vagy esetleg csak akkor jelentkeztek?

én jelenleg összefüggést látok a progeszteron szintem és a rosszullétek közt. ezért a szokásos pms helyett pont a fordítottját tapasztalom, vagyis a ciklusom második felében vagyok jobban, mikor a progeszteronom magasabb. kivéve az utolsó egy-két nap, mikor ismét csökken.

utánanéztem, és állítólag a progeszteron egy metabolitjának köszönhető ez, mert szintén a GABA receptorokra hat. tehát leegyszerűsítve nagyon, a progeszteron kvázi felerősíti a benzók hatását. így akár azonos adagok mellett is lehet olyan, hogy alacsony progeszteron szintnél elvonási tünetek jelentkeznek.

kíváncsi lennék, volt-e másnak hasonló tapasztalata...

Idézet tőle: Kiscsillag

Lassan lettem jobban, sokáig tünetnek hittem azt is, ami megvonási tünet volt. 

az a baj, hogy sokszor az orvosok is így vannak vele, és csak újabb gyógyszereket írnak... 

a gyors megvonás és az azzal járó rosszullét szerintem egy szorongásos betegnél a tényleges betegsége visszatérését, fokozódását is okozhatja. a szorongásos rohamok, az alvászavarok, a halálfélelem, amivel a hirtelen megvonás jár ördögi kört indít be. sőt, bizonyos értelemben egyfajta poszttraumás stresszt is okozhat mindezek átélése. még ha pár hét alatt el is múlnának a tünetek, ami, sajnos a te példádból is látszik, nincs így, az átélt rettenetes élmények az alapbetegség rosszabbodásához vezethetnek. 

szerintem egy egészséges, lelki problémákkal sosem küzdő ember sem lenne képes sérülés nélkül végigcsinálni heteket ilyen akut elvonási tünetekkel. 

ezért nincs semmi értelme a gyors megvonásnak. 

Idézet tőle: szonyecska

Idézet tőle: Kiscsillag

Nekem is az jutott eszembe, hogy Rivóból is gyárthatnànak 0,25 mg-st.  A végén Frontinból is a legkisebb adagot érdemes íratni, h tördelve mini adag legyen.

Szerintem a sikeres leszokáshoz a legfontosabb, hogy az állapota engedje ezt. Hiába hagyja el a gyszert, vészeli át a megvonást, ha utána a tünetektől sz@rul van. 

igaz. bár a szorongásoldók csak elnyomják a tüneteket, célszerűbb lenne a kiváltó okot megtalálni, kezelni, megküzdési stratégiákat elsajátítani, a benzókat pedig csak az akut időszakban alkalmazni, nem tovább. az antidepik valók hosszabb távú kezelésre, a benzodiazepinek nem. 

a rivotril pl. maga a csoda, ha valaki szorongással, szorongásos rohamokkal küzd, a megkönnyebbülés szó szerint azonnali. de hónapok, évek alatt a szervezet alkalmazkodik, újrahangolja a működését a szer jelenlétében, vagyis egy idő után azért szedjük, mert csak a gyógyszerrel együtt működik minden megfelelően. az elvonás is azért hosszadalmas, mert mindent ismét újra kell hangolni, csak már a szer nélkül. és ez időbe telik, és igen kellemetlen tünetekkel jár. 

ugyanakkor valóban jól kell megválasztani a leszokás időpontját, mert annak sincs értelme, hogy az ember visszaessen, ráadásul, utána általában már csak magasabb dózissal érhető el ugyanaz a hatás.

Hosszú távon jobb az antidepi. Annak, akinek hat.

Nekem Yarocen (30 mg) és Sertralin (75 mg) mellé adtak napi 0,5-2,5 mg-ot. 

A túl gyors leszokás nekem sem sikerült  Mind3 fenti gyszert vették el egyszerre, egy lépésben. Arra gondoltak, hogy a rosszullét így erős, de pár hét után jobban leszek. Több hónap alatt sem lettem jobban.  5 hónappal később kórház adta vissza a nyugtatót (0,5 mg) és altatót is adtak. Altatót cseréltettem le Yarocenre. 

2 hónappal később a nyugtatót 2 lépésben 2 hét alatt elhagytam. Utána a Yarocent is, 2 hét alatt két lépésben. Utóbbitől krízisveszèly miatt nagyon féltett az orvosom, hetekig összeomlófélben voltam. 

Lassan lettem jobban, sokáig tünetnek hittem azt is, ami megvonási tünet volt. 

Idézet tőle: Kiscsillag

Nekem is az jutott eszembe, hogy Rivóból is gyárthatnànak 0,25 mg-st.  A végén Frontinból is a legkisebb adagot érdemes íratni, h tördelve mini adag legyen.

Szerintem a sikeres leszokáshoz a legfontosabb, hogy az állapota engedje ezt. Hiába hagyja el a gyszert, vészeli át a megvonást, ha utána a tünetektől sz@rul van. 

igaz. bár a szorongásoldók csak elnyomják a tüneteket, célszerűbb lenne a kiváltó okot megtalálni, kezelni, megküzdési stratégiákat elsajátítani, a benzókat pedig csak az akut időszakban alkalmazni, nem tovább. az antidepik valók hosszabb távú kezelésre, a benzodiazepinek nem. 

a rivotril pl. maga a csoda, ha valaki szorongással, szorongásos rohamokkal küzd, a megkönnyebbülés szó szerint azonnali. de hónapok, évek alatt a szervezet alkalmazkodik, újrahangolja a működését a szer jelenlétében, vagyis egy idő után azért szedjük, mert csak a gyógyszerrel együtt működik minden megfelelően. az elvonás is azért hosszadalmas, mert mindent ismét újra kell hangolni, csak már a szer nélkül. és ez időbe telik, és igen kellemetlen tünetekkel jár. 

ugyanakkor valóban jól kell megválasztani a leszokás időpontját, mert annak sincs értelme, hogy az ember visszaessen, ráadásul, utána általában már csak magasabb dózissal érhető el ugyanaz a hatás.

Nekem is az jutott eszembe, hogy Rivóból is gyárthatnànak 0,25 mg-st.  A végén Frontinból is a legkisebb adagot érdemes íratni, h tördelve mini adag legyen.

Szerintem a sikeres leszokáshoz a legfontosabb, hogy az állapota engedje ezt. Hiába hagyja el a gyszert, vészeli át a megvonást, ha utána a tünetektől sz@rul van. 

ez a reszelős módszer amúgy az utolsó legkisebb darabnál tényleg jól jön. 2009-ben egyszer már leszoktam a rivotrilról, akkor az utolsó negyed tablettát is olyan nehéz volt letenni, hogy én is lereszelgettem, lekapargattam belőle, majd végül már szinte csak morzsákat szedtem, de még az is számított.

nem bánnám, ha lenne rivotrilból a 0.5-ösnél kisebb kiszerelés is... 

Idézet tőle: Kiscsillag

Örülök, hogy létrehoztad ezt a topikot. 

Egyik orvos neten azt írta, hogy a megvonási tünetek elkerülése érdekében lassan érdemes elhagyni. Reszelővel. Minden nap kisebbre kell reszelni a gyszert.

Hozzám közelebb áll az az elgondolás, ami a linkelt cikkben is van. Saját tempóban történő elhagyást javasolt.

én is azt gondolom, hogy annyira másképp reagál mindenki magára a gyógyszerre is, az elvonásra is, hogy a legjobb, ha teljesen egyénre szabottan működik a leszokás. az is fontos, hogy megmaradjon az emberben a kontroll érzete, ha már lassú, és kellemetlen a folyamat, ne vegyük el tőle még az irányítást is. 

de azért itt a topik elején szeretném kiemelni, hogy csak orvosi jóváhagyással kezdjen bele mindenki a leszokásba, és orvosi felügyelettel. tudom, nem minden orvos jó partner ebben, sokszor hallottam én is a szokásos szöveget, hogy kéthetente negyed tablettával csökkentsem, és nem lesz gond. 

bizonyára van is olyan ember, akinél ilyen egyszerűen is működik. de tartok tőle, hogy a többség nem ilyen.

ezért akinek van lehetősége, keressen megfelelő szakembert, akitől támogatást kaphat. 