Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Leszokás benzodiazepinekről

Na mivel tegnap borzalmasan aludtam, alig 4 órát talán a Ginseng kiegészítő mellék hatása. Vettem hogy majd energikusabb leszek tőle, erre fel olvastam nagyobb dozísban lehet mellékhatása álmatlanság.  Bár hozzá teszem tegnap csak esti Mitrazapine-t szedtem be 15 mg-t Xanax nélkül.

Meg a Xanaxról, én ezért írtam nem jó ezen hosszú távon lenni, én szeretem ha néha megűt vagy jól megálmosít. 
De ehhez kajak már mostanság minden minimum 1 mg-t kell bevinnem. Volt már rá példa hogy egy 10 szemes 0,25-ös Xanaxot pár óra alatt benyomtam itt a számítógép előtt. 

Most tartok 1 mg-nál és végre érzek már egy kellemes fáradtság érzést. Talán ez elég lesz hogy holnapra kipihenjem magam. 🙂
 
Alvásszerkezetet károsítja. Ezért sem jó tartósan szedni.

Igazság szerint azért tegyük hozzá nem mindenkinek van oktalan szorongása. Néha minden embernek van olyan szakasz az életébe mikor több a stressz vagy szorongás és akkor nyilván nem árt a gyógyszeres kezelés. De én úgy vagyok vele ha egyik nap nincs szorongásom vagy csak minimális akkor teljesen fölösleges gyógyszerhez nyúlni. 
Nekem a napi adag amit felírtak 2X0,25 mg szóval ennyiből kell gazdálkodni. De az a gond hogy aki folyton xanaxhoz nyúl annak a szervezete hozzá szokák is már nagyobb dozís kell ugyan akkora hatáshoz. 
Szerintem aki 5-10 évig szedd napi szinten xanaxot annak garantált hogy nem lesz könnyű az elhagyása.
És tartos használat esetén az ember szép lassan folyton lépked feljebb hogy ugyan azt a hatást elérje.

Szóval én úgy vagyok vele jó ha van, de csak akkor használom ha valóban erős a szorongás. 
De az ember alapjáraton jobb ha megtanul egy kicsivel együtt élni.
 
Lehet, h nincs rá szüksége, csak a megvonási tüneteket tapasztalta. Lehet elég lett volna megvárni, míg az elmúlik. Vagy lassabban csökkenteni.

Nem mindig lesz rosszul vki elhagyástól. Leszámítva az esetleges megvonási tüneteket.

Egyetlen AD elhagyástól sem estem vissza, mivel nem igazán volt hatásuk. Ugyanez AP-re is vonatkozik. Úgy értve, hogy más AD-t vagy AP-t sem kaptam helyette.

Nyugtató, altató elhagyástól (a megvonási tüneteket leszámítva) sem mindig voltam rosszul. Nincs egész évben alvászavarom. Szorongásom is általában csak új mhelyen erős, de van,  h 6-12 hónap után jelentòsen enyhül.

Tartósan szedve elveszhet a hatás. Szerintem ezért jobb leállítani, amikor az állapot engedi.

Bipolárisoknál átcsapásveszély miatt csak feltétlenül szükséges állapotban és ideig javasolnak AD-t. Kivételes esetekben tartósan is lehet. Bipoláris zavarosoknál gyakori, h tartósan vagy újra szedve nem hat már az AD.

de azt nem értem az egészben, ha egyszer vki tök jól elvan a Xanaxxal vagy akármivel, akkor miért jön az, h le kell szokni róla? hát akkor visszaesik a gyógyszerszedés előtti állapotra nem? 

na meg ez mindig lehetséges? mert pont facebookon egy csoportban írta egy amolyan tisztességes háziasszony h neki 25 éve csak úgy felírták a Rivotrilt, azt se tudta mi az, csak szedte és szedte, na aztán orvosváltás lett és hops, nem írták fel neki többet. és olyan rosszul lett, mint állat, és ilyen-olyan kerülőutakon tudta beszerezni. 

szal pl 25 év után is erőltetni kell, és lehet egyáltalán a leszokást? de azt nem értem, az miért jobb, ha ismét tök szarul lesz az illető? 

Igazság szerint mondjuk úgy az erős mellékhatásokat is jól toleráltam. Én 2009 óta küzdök evel, és mivel már hozzá szoktam így nekem a kegyetlen rossz is alap állapot. Igen nem volt könnyű de sikerült a xanaxről jobban lejönni, néha még használom mert az alváshoz muszáj.
Hogy ki tudjam magam pihenni ahhoz néha szűkség van 1 mg-ra is, sajnos nélküle valahogy nem alszok jól.

Inkább már néha az agaszt hogy lesz-e valaha ebből teljes gyógyulás. 
Komolyan már néha azt se tudom hogy a depresszió vagy a gyógyszer mellékhatása ez a szét szortság és feledékenység.
Árnyéka vagy a depresszió előtti önmagamnak.  
Már a 30 mg mitrazapine mellet is erősödik a depresszióm, ami szerintem nagyon nem számít jónak.
 
Idézet tőle: Smallville

Hát igazság szerint a szorongáson azért urá tudok lenni, azért az ritkán jön elő úgy komolyan hogy gyógyszerre legyen szűkség.
A Mitrazapine-t sajnos képtelen vagyok elhagyni, pokolian leromlik az állapotom és visszajön a hulla fáradtság érzése is.

Xanaxot már kb 3 éve használom, mikor megvontam magamtól 2 hétig kegyetlenül rosszul voltam. Éreztem az elvonási tűneteket, de próbálok nélküle élni. Egy Amerikai orvos is azt mondta a Xanax remek gyógyszer ha az ember alkalmanként oldani akarja a szorongást, de minden napi használatra már nem a legjobb mert könnyen lesz a betegből egy gyógyszerfűggő. 

Persze ez emberfüggő, nekem mondjuk a depresszióm az ami jobban nyomaszt. Ezért amint csökkentem az antidepresszáns dozisát a depresszió visszajön 3-4X erősebb tűnetekkel. Bár már most is kezdtem azt érezni hogy a Mitrazapine hatása nagy mértékben csökkent.
Nem olyan mint mikor elkezdtem szedni, de az a gond hogy a természetes gyógymódok meg nem sokat érnek.
Pedig az elmúlt 10 évbe több száz ezer forintot már biztos beleőltem a kiút találásába. 
 
Meg sajnos egy depressziós embert nem is ért meg a környezete, még ha érzem is hogy szarul vagyok akkor is magamba folytom.
Igazság szerint csak egy másik depressziós ember tudja azt amin én is át megyek. 
 
Itt pedig azt, h kegyetlenül rosszul voltál amikor elhagytad a Xanaxot.

Idézet tőle: Smallville

Igazság szerint én arra jöttem rá sokkal egyszerűbb a Xanaxal leálni mint egy antidepresszánssal. 
Én nekem is volt 1-2 hétig kellemetlen érzésem xanax nélkül de utána egész jól elvoltam. 
A Mitrazapine megfeleztem de a depresszióm azonnal felerősödött és többet szorongtam.

Egyszer januárba mikor elhagytam 2 hétre a Mitrazapine-t borzalmasan felerősödött a depresszióm. 
Sajnos komolyan mondom, egyszerűen képtelek vagyok elhagyni. 
Mert ha megteszem borzalmasan leromlik a kedvem és az alvás zavarom és jelentős mértékben felerősödik.

Ezt nem értem. Itt azt írod, h 1-2 hétig volt kellemetlen érzésed Xanax nélkül.

Hát igazság szerint a szorongáson azért urá tudok lenni, azért az ritkán jön elő úgy komolyan hogy gyógyszerre legyen szűkség.
A Mitrazapine-t sajnos képtelen vagyok elhagyni, pokolian leromlik az állapotom és visszajön a hulla fáradtság érzése is.

Xanaxot már kb 3 éve használom, mikor megvontam magamtól 2 hétig kegyetlenül rosszul voltam. Éreztem az elvonási tűneteket, de próbálok nélküle élni. Egy Amerikai orvos is azt mondta a Xanax remek gyógyszer ha az ember alkalmanként oldani akarja a szorongást, de minden napi használatra már nem a legjobb mert könnyen lesz a betegből egy gyógyszerfűggő. 

Persze ez emberfüggő, nekem mondjuk a depresszióm az ami jobban nyomaszt. Ezért amint csökkentem az antidepresszáns dozisát a depresszió visszajön 3-4X erősebb tűnetekkel. Bár már most is kezdtem azt érezni hogy a Mitrazapine hatása nagy mértékben csökkent.
Nem olyan mint mikor elkezdtem szedni, de az a gond hogy a természetes gyógymódok meg nem sokat érnek.
Pedig az elmúlt 10 évbe több száz ezer forintot már biztos beleőltem a kiút találásába. 
 
Meg sajnos egy depressziós embert nem is ért meg a környezete, még ha érzem is hogy szarul vagyok akkor is magamba folytom.
Igazság szerint csak egy másik depressziós ember tudja azt amin én is át megyek. 
 
A megvonási tünet miatt kérdeztem az adagot. Ezen kívül a szedés időtartama számít. 

Fura, h könnyebben hagytad el, mint az antidepit.

Hát változó addag, attól függ mennyire voltam fáradt. Bár Sajnos az a baj hogy a 0,25 mg már rám semmilyen hatással sincs.
Szóval a kezdő dózis is 0,5 mg, de kell 1 mg hogy valóban érezzem a hatását hogy végre kicsit megűt.
Úgy átlagba 0,5-1 mg között szedtem csak néha úgy vagyok vele kis szünet nem árt, mert ha mindig használom könnyen függőség lehet a vége.

Nappal el vagyok nélküle is, általában csak este használom hogy könyebben elaludjak.
Főként a Mitrazapine amit nem tudok nélkülözni, mert borzalmas kedély állapotba kerülök.

Smallville!

Mekkora adag Xanaxról álltál le?

Nekem eléggé vegyes a leszokási tapasztalatom. Volt, h eljagyás után 2 héttel jobban lettem. Olyan is előfordult, h 1,5 hét után hallucinációt okozott a megvonása.

Mirtát én is nehezen hagytam abba. Xanaxhoz hasonló megvonási tünete volt.

Igazság szerint én arra jöttem rá sokkal egyszerűbb a Xanaxal leálni mint egy antidepresszánssal. 
Én nekem is volt 1-2 hétig kellemetlen érzésem xanax nélkül de utána egész jól elvoltam. 
A Mitrazapine megfeleztem de a depresszióm azonnal felerősödött és többet szorongtam.

Egyszer januárba mikor elhagytam 2 hétre a Mitrazapine-t borzalmasan felerősödött a depresszióm. 
Sajnos komolyan mondom, egyszerűen képtelek vagyok elhagyni. 
Mert ha megteszem borzalmasan leromlik a kedvem és az alvás zavarom és jelentős mértékben felerősödik.

En nem akarom leszokni mar 20 eve szedem a 3 mg.ot.hat hogy mennyire segit azt nem tudom.allandoan alszom es fekszem.egesz nap.csak hajnalban vagyok fent.

Zöld volt a lámpája.

Hol örülsz? Hol van?!

Roxy! 

Örülök neked! Hogy vagy?

Nekem 2 milli volt a tető, de totál akatízia.

Nekem a pszichiáterem fokozatosan csökkentette az adagot, hogy az elhagyás ne okozzon problémát. Kezdetben 5 ml Risperdalt szedtem, ma már 1 ml-nél járok és egy hónap múlva már elhagyhatom. 

Igen, Roxy jöhetne.

Roxy tudná, de nem tudom, mennyire van jelen. Már nagyon hiányzik!

Hát nem egyszerű, én 2 hétig szenvedtem mikor abbahagytam. De nem is lehetetlen, kell hozzá nagy akarat erő és kitartás.
Meg ez állapotfűggő is, ha valaki nagyon rosszul van akkor alkalmanként lehet bevennni.

Én néha alvás javítónak használom, de csak alkalmanként hogy ne okozon fűggőséget.

Közben és előtte is.

Igen, tudom, hogy antipszichotikum, de mivel nem volt olyan fórum, gondoltam ide is beírom. Köszi a segítséget. Leszokás után volt mozgáskoordinációs zavarod?

Bocs', most látom, hogy már oda is írtál.

Szia, volt.
De ez antipszichotikum, nem benzó 😉
Mozágáskoordinációs zavaraim voltak.
Keresd meg esetleg itt, és talán jobban ráakad az, aki ebben járatos.
https://www.bura.hu/szakmai-informaciok/gyogyszerek/antipszichotikumok/riszperidon-risperdal
Jobbulást!

Sziasztok,

Szokott már le valaki Risperdalról? Volt valamilyen mellékhatása?

Hát ma beszéltünk, elmegy szabira, csak szept. elején lesz újra. Én nem dicsekedtem neki az alkohollal.
Megnézzük az emelt Miagent. Tulajdonképpen egy ideje azért jobban alszom és öngyi sem akartam lenni, mióta ő az orvosom.

Tiapridal.

Na most az a fasza helyzet van, hogy a Xanaxról úgy akartam leszokni, hogy borral. De már elszaladt velem a ló, napi 2 üveg is volt. Igaz, tényleg volt, hogy 0 Xanax kellett.
Most meg a piáról szokom le, de akkor az elvonási tünetekre megint kell Xan. Reményeim szerint 10-14 nap, utána megint Xanax csökkentés, de nem borral. Fogalmam sincs, hogy lesz.
Ja, és így akkor most nem fogok tudni enni rendesen, a kimozdulás újra problémás lesz, a napok depisen és lassan telnek majd, hiába Rexetin meg Miagen. És most elég meló sincs éppen, viszont ugye kurva meleg, amit nem bírok.
És megint ráharapok a nyelvemre, rángatóznak az izmaim, fáj a gyomrom. Ezek a bor mellett nem voltak.
A doki azt akarja, hogy reggel 7-kor menjek sétálni. Ez is érdekes lesz.

Engem.

No meg Csillagot zavarta.

Idézet tőle: Roxy.

Miattad változtattam meg. Meg GenevyEve miatt. 

Ez igazán kedves Roxy,de én nem értékelem.Ha neked a fekete körmöt reszelő macska tetszik akkor az legyen.Az legyen,mert neked az tetszik.Kit érdekel,hogy másnak mi tetszik???

Idézet tőle: Roxy.

Miattad változtattam meg. Meg GenevyEve miatt. 

Értékelem! 🙂

Miattad változtattam meg. Meg GenevyEve miatt. 

Köszi!

Nézd, mit találtam: 

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Farmakologia/ch06s02.html

Asszem  már linkeltem egyszer.

Idézet tőle: Roxy.

És az én képem? Leszedtem a fekete macsit. 

A tied is tetszik! 🙂

Erről jut eszembe, hogy depressziós lett a cicám. 3 hétig voltam távol, Anyu 5 napot. Mindkettőnkre haragudott és bánatos volt.

Már nem haragszik. 🙂

Köszi, Kleó! 🙂

Idézet tőle: Kiscsillag

Matiri! 

Tetszik a képed! 

Milyen AD-kat szedsz?

Köszi Csillag!
Reggel 30 mg Rexetin, este 20 mg Miagenny.

Csivit meg a cirmost szeressük! De nekem a körmét reszelgetős fekete is tetszett.

És az én képem? Leszedtem a fekete macsit. 

Matiri! 

Tetszik a képed! 

Milyen AD-kat szedsz?

Én mondjuk a benzó-alkohol kombót már eléggé ismerem, inkább az AD-kel való együtthatása aggaszt.
Sőt, eleve hogy 2 AD!
Reggel SSRI, este tetraciklikus.

És a szomnológus azt mondja, a zolpidem is addiktív, az addiktológus meg azt, hogy nem.
Nekem végülis mindegy, egynél lejjebb még nem tudtam menni a legjobb időszakaimban sem.

Idézet tőle: Roxy.

@Matiri

Nem emlékszem, hogy miről volt szó korábban. Alkohollal nem jó ötlet benzo-t elhagyni. 

Kell, hogy legyen vmi más módszer.

Még egyszer elmondanád, hogy melyik altató benzo és melyik nem?

Ja, nem az igazi, csak kell enni is közben, és ha nincs nyugi, akkor más kell, amitől tudok. A Kventiaxos leszokás nem ment. Sem a Rivós, sem az Eleniumos. Seduxent nem akarta a doki megpróbálni, a retard Xanaxot meg nem bírja a szervezetem.
Most hirtelenjében: vannak a z-drogok, a(z) (es)zopiclone és a zolpidem (Imovane, Zopigen, Sanval, Stilnox), ezek nem benzók, csak azon a receptoron hatnak, így tudom.
A többi szerintem benzó: dormica, eunoctin, lendrmin, gerodorm, andante, sonata stb.

@Matiri

Nem emlékszem, hogy miről volt szó korábban. Alkohollal nem jó ötlet benzo-t elhagyni. 

Kell, hogy legyen vmi más módszer.

Még egyszer elmondanád, hogy melyik altató benzo és melyik nem?

A mozgás a kintre, akár esernyővel is, (plusz egy kis pia, ha nagyon magányos vagy), segít csökkenteni a benzókat.
Nekem legalábbis.
Igaz, sajnos, a pia sokkal drágább, mint a gyógyszer. Pedig sokkal természetesebb.
 
Idézet tőle: coyote91

Kiscsillag: rákeresek Google-ön!

R-Roxy: Hát azért 3mg már tényleg valamennyi.. de egy hónap alatt? Vagy a Rivotrillal ennyivel könnyebb?

Pedig a Rivotril is ugyanazt tudja, nyugtató, izomlazító, stb. csak clonazepam, nem alprazolam. Ez nekem úgy hangzik, hogy le az egyikről át a másikra.

Kleó: Pont ezt olvastam valahol (lehet pont itt), hogy a Xanax SR még a pszichiáterek szerint is jó a leszokáshoz, mert a legkevésbé addiktív mind közül. Na most anyám is szedi, és most pont úgy alakult, hogy felgyült 6 havi adag előre (véletlenül).  Próbáljam meg azzal?

Na, tényleg nehezen érthető talán. 

Szóval 3 x 1,5 mg-mal = 4,5 mg-mal kezdtem. Csak ennyi hatott. Aztán azt sikerült magamtól lefaragni talán 3 x 0,75 mg-ra  = 2,25 mg-ra, de annál lejjebb nem. 

Aztán kh-ban átállítottak rivo-ra. Nem tudom, hogy miért, ezt nem mondták meg. 

Fél évvel később én magamtól visszatértem a xanax-ra (a háziorvossal irattam fel, megkerülve az átert). De akkor már nagyon pszichotikus állapotban voltam, nem emlékszem, hogy hogy szedtem. Végül kh-ban kötöttem ki és 3 x 1 mg-ot = 3 mg-ot állítottak be. Amit aztán 1 hónap alatt elhagytam. Azért tudtam ilyen sokat ilyen gyorsan elhagyni, mert közben más gyógyszerekkel voltam teletömve.

Nem mondhatom, mert nem vagyok orvos. Napi 2x1, 12 óránként, aztán lehet csak este 1. Nem mondtam!