Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

paranoid személyiségzavar

ne haragudj kérlek, rossz betűszínt választottam...:-((( bocs!!!

Jelenlét!


Szerintem teljesen érthető és egyértelmű, amit írsz nekünk. Semmi baj vele! Én legalábbis értem. 🙂 Ha nem írtad volna, hogy még meg kell tanulnod kifejezni magad, akkor eszembe sem jutott volna, hogy problémád van ezzel(!) Remélem hamar megoldódik, szerintem jó úton vagy;-)

Milan20!


Az számít hallucinációnak, ha olyan dolgokat LÁTSZ, HALLASZ, vagy bármelyik érzékszerveddel (az 5 közül) ÉRZÉKELSZ, ami VALÓJÁBAN NEM LÉTEZIK!!


 

De hidd el nincs mitől félned:) Minden megoldható kisebb nagyobb munkával.

Hanem a kiváltó okok, amiket meg tudsz keresni és meg tudsz oldani.

Maga az állapot persze elég rossz tud lenni, de nem is ez a lényeg.

Teljesen rendben van amit leírsz, fokozatok vannak. De ebből ki lehet jönni.

Úgy értem a rendbent, hogy normális reakció adott dolgokra.

Mondjuk ilyen szinten már magától a szorongástól is, de minek?

Milan mitől szorongsz és mitől van önbizalomhiányod?

Nem tudom hogy ez halucinációnak számít e de úgy érzem hogy néznek figyelnek, meg rosszat gondolnak rólam kinevetnek ilyenkre gondolok ilyenkor rosszat látok az emberekbe és látszik rajtam a para vagy nemtom mert már sokan mondták hogy valami nem stimmel velem meg olyan idegenek látom a külvilágot mintha nekem a fejemben egy más világ lenne. Mondjuk a képzelgésekel élek is fejben mintha tényleg tv-znék én is:D:D De valamiért zavrba jövök ha rám néznek rendezetlen lessz a mozgásom változik az arc mimikám meg ilyenek és ez  az ilyen furcsa érzés ami leírhatatlan, lényeg hogy kihat mindenemre remélem a dokik hamar kiderítik mi a faranc ez!

Persze ez szépen apránként megy, de már eleve a hozzáállás és annek tudatosítása, hogy építem magam (és amíg ez a folyamat tart nem ítélek és döntök elhamarkodottan) már rengeteget tud segíteni ezen parák elkerülésében.

Sugi, örülök:)

Niki:

Ok, ok. Tudod merre döntsd úgyis:)

A rosszalló fürkészés megint olyan dolog, hogy mindenki próbálja felmérni a másikat, a külső megnyilvánulások és egyéb tapasztalások alapján, amit a saját világuk szerint értelmeznek. Szóval minden embrben van rosszalló fürkészés is és jóindulatú közeledés is.

Ezen megint úgy lehet segíteni magunkban, ha teszünk az esetleges önbizalomhiányunk és a különböző területeket lévő bizonytalanságaink ellen. Kialakítunk egy olyan értékrendet önmagunk számára, ami a leginkább éélhetőbb számunkra. És akkor hidd el nekem, túlzottan nem fog zavarni, hogy ki mit gondol rólad, miylen rosszindulattal közeledik esetleg, hisz neked meg lesz a stabil értékrended, így nem leszel bizonytalan és helyt tudsz állni a különböző szituációkban, tehát félned sem kell túlzottan semmitől, mert tudod kezelni. Röviden megtanulsz jól konfliktust kezelni, kommunikálni és minden ok. Rendbeteszed azon dolgokat, amikkel nem vagy elégedett magadban, meg ilyenek.

Bocs, hogy sokszor csak dobálózok szavakkal, mondatokkal, amik üresnek és semmitmondónak vagy épp érthetetlennek tűnhetnek. De mentségemre szóljon, hogy még meg kell tanulnom normálisan, érthetően kifejeznem magam. Ami egyelőre nem fér bele az ilyen 5 perces reagálásaimba. De azért nagyon remélem, hogy a lényegből valami átmegy felétek. Mindenesetre nem adom fel és addig fogom mondani, amíg meg nem értjük egymást:D És át nem tudom adni, amit gondolok.

Niki, Jelenlet!


Tetszenek az írásaitok!:-) Köszi!


Milan20!


Én Equepin antipszichot szedek, és használ! Abban segít, hogy jobban el tudjam különíteni a képzeletet a valóságtól. Amíg nem ezt szedtem, addig én is átéltem azt, hogy figyelnek az emberek. Mostanában ha eszembe is jut, hamar ki is megy a fejemből a gondolata is. Én is holnap megyek dokihoz.:-)!

Jókat írsz 🙂 jelenlét, csak annyival egészíteném ki, hogy nem azt írtam, hogy kezdek megijedni, hanem azt, hogy elbizonytalanodtam. Ezen a ponton a mérleg nyelve pedig bárhova dőlhet - ezért kérdeztem meg egy szakembert, hogy "helyrerakja".

A mások nézéséről még annyit azért hozzáfűznék, hogy itt nem csupán ez a tény a baj. Nálam amikor ez megvolt, nemcsak azt véltem felfedezni, hogy néznek - hanem valami rosszalló fürkészést is beleláttam. Ettől volt a helyzet parás! Ezért volt szükségem arra, hogy tovább is figyeljem az embereket, mert ha nem csak egy-egy pillanatot kaptam el a tekintetükből, hanem vettem a fáradtságot és felmértem az egész helyzetet - a különböző tekintetek már teljesen más (valóságos) megvilágításba kerültek. Ez egy módszer, ami rövid idő alatt is hat. Amiről te beszélsz (belső dolgok rendbe tétele) - évekig is eltarthat, terápiával vagy anélkül, az most mindegy. De addig is élni kell, és a hétköznapokat élhetővé tenni. 

Persze, hogy néznek, mindenki vizsgálja a környezetét:D Figyeli a körülötte lévő embereket, stb. Mi ezzel a baj? Nem kell ezt túlspilázni, meg parázni tőle. Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, akkor csak azokat a helyzeteket fogod észrevenni amikor téged néz valaki:D Inkább tegyétek rendbe azon dolgokat magatokban, ami miatt zavar, ha bárki rátok néz. Az tutira megoldja a problémát.

Niki kíváncsi leszek a dnő válaszára, de szerintem simán mindenki átéli ugyanazon dolgokat,  csak mindenki máshogy gondolkozik róluk, máshogy kezeli le magában, stb.

Ami szeritnem nagyon fontos az a bizonytalanság leküzdése, mert ahogy a doktornő topicjában is írod, kezdesz megijedni te is, mint mások, kezd átformálni, stb. Soha nem szabad bizonytalannak lenni (legalábbis törekedni kell rá), mert az két pillanat alatt kirántja alólad a talajt. Csak magadra hallgass és mindenki más is ezt tegye.

Vigyázzatok magatokra:)

Milan, nekem is volt ilyen, a rosszabb állapotokban. De ezt igazából kezelheted, egy egyszerű módszerrel. Az, hogy mindenki néz, inkább egy érzés, de attól még nem valóság! Szóval, amikor ezt vettem észre, engem is a frász kerüldözött tőle, aztán fordítottam a dolgon. Amikor az utcán sétáltam, elkezdtem én tudatosan figyelni az embereket. Nemcsak egy-két villanásnyira, hanem kb. 5 mp-ig figyeltem egy-egy embert - nyilván az arcát. A leghatásosabb ez akkor, ha mondjuk egyszerre több ember közé lépsz be - nekem ilyenkor is volt olyan érzésem, hogy mindenki figyel. Ezért szép sorjában lecsekkoltam az összes embert. Párszor el kellett játszanom, hogy tudatosuljon, de a végén az jött ki, hogy a kutyát nem érdekli, hogy épp mit csinálok, és ez engem meg is nyugatott, mert megbizonyosodtam róla. Szembe kell vele nézni, ennyi a titka, de nem csak egyszer, hanem 20-30-szor csináld ezt meg, hogy teljesen biztos lehess benne. 

hali


nektek meg van az a tünet hogy mindenki néz, figyel titeket? mert én attól vok nagyon rosszul, holnap megyek dokihoz beszélek vele egyébként gyógyszert szedtek? Én szedek ziperid antipszihot de nem hat csak anyi hogy nem nagyon állmodok

Sugi, Milan!

Ilyen történeteket én is sokszor lejátszok magamban, de azt nem értem, hogy ti ettől miért ijedtek meg? Engem ez igazából szórakoztat, pedig ugyanúgy beleélem magam érzelmileg a történetekbe, ahogy Sugi is írja. Általában akkor szoktam ezt csinálni, amikor unatkozom, valami olyan dolog történik körülöttem, ami egyszerűen nem kelti fel a figyelmemet. Buszra várás közben, pl. sokkal jobb történeteket lejátszani, és azon nevetgélni, mint a többi utas unott arcát fürkészni. Olyan, mintha mindig lenne nálam egy beépített TV, amit bármikor bekapcsolhatok, ha éppen nincs kedvem tudomást venni a külvilágról. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy már megtanultam ezeket tudatosan leállítani - tehát, ha nagyon kell figyelni valamire, ott lenni testileg-lelkileg, akkor egyszerűen "kikapcsolom" a TV-t. Sugi, ha tudatosítod magadban, hogy az érzelmeid nem a valóságot tükrözik ilyenkor - kialakítasz egy "hátsó" nyugalmat az érzés mögött, akkor nem is ragad el, és semmi bajod sem lesz akkor sem, ha az utcán TV-zel. Eddig én ezt tök természetesnek vettem (történetek lejátszása fejben) - akkor ez skizoid tünet? Már régen voltam orvosnál, de ilyet nem állapítottak meg nálam.

Üdv: Niki

Szia Milan20!


Mintha a számból vetted volna ki a szót!!! Tényleg!! Nekem is pont így játszódnak le néha az események a fejemben! Főleg, ha az utcán megyek egyedül. Csoda, hogy el nem tévedek! Ilyenkor úgy érzem, mintha automata üzemmódban lennék: valahol az agyam egy kicsi szegletébe be van programozva az úticél(például, vagy amit épp csinálok), a többi része képekből áll. Az a legrosszabb, hogy valóságosan át is élem az eseményeket (ha szomorú történet, akkor szomorú leszek, érzem a fájdalmat magamban, ha vicces, akkor nevetek, ha stresszes, akkor felpörög száz fölé a pulzusom, stb), amiket hol magam szemlélek kívülállóként, vagy főszereplő, vagy mellékszereplő vagyok, de az is lehet, hogy egy "mesén" keresztül több is egyszerre. Néha én sem megyek szívesen utcára, félek a történetektől, hogy a hatásukra valami baromságot csinálnék!


Én is hiperérzékeny vagyok a non-verbális kommunikációra, bizalmatlan vagyok kissé (gyógyszernek hála tűrhetően vagyok)!!!


Amúgy paranoid skizo a diagom, előtte depresszó meg szorongás volt. Írj még, jó lenne veled beszélgetni!


UI:: mondtad orvosnak ezeket a dolgokat??? Fontos lenne, mert akkor remélhetőleg helyreigazítaná a diagnózisodat és a kezelésedet.

sziasztok


Nekem azon kívül hogy úgy érzem mindenki engem néz az utcán van egy olyan problémám hogy állandóan jár az agyam össze vissza mintha "ébren álmodnék" ahoz tudnám hasónlítani pl:szituációkat játcok le fejben, úgy érzem mintha külön világ lenne a fejemben, már annyira félek hogy az utcára is alig merek kimenni van itt aki hasonlót él át?????? most szorongásal depresszióval kezelnek de én érezem hogy más bajom is van nem csak ennyi és a depresszió már csak szövődmény különösen figyelem a non-verbális kommunikációt állandó készenlétben vok már nem bírom sokáig

Szia Niki, örülök, hogy megy az angol, sok sikert akkor ehhez a módszerhez! 🙂 Tényleg meglepően egyszerű, de működő technikák vannak benne, szerintem egyszerűen azért, mert ezzel az irányzattal nagyjából eltalálták az agy működését, és hogy hogyan lehet azt sejtszinten "áthuzalozni".

Hát igen a paranoia az nagyjából eltűnt, maradt az alatta rejlő probléma, a skizó. Sajnos ez úgy tűnik, nem személyiségzavar, hanem egy kemény biológia betegség (szerintem inkább glutamát betegség, a mainstream orvostudomány még mindig le van ragadva a dopaminnál, ezért a skizók többségét félre is kezelik, az agyuk még nagyjából jól működő részét bénítják le, mint az enyémet is most ezek a gyógyszerek). Általában a skizót a "hallucinációkkal", "téveszmékkel" stb, jellemzik leginkább, de ezek alatt rejlik egy sokkal nehezebben kezelhető dolog is, ilyen téren csak nagyon lassan fejlődök és még messze nem érzem magam egészségesnek sajna, de haladok. Az egy dolog, hogy pl. egész nap zenét vagy monológot, beszólásokat stb. hallok a fejemben, azt tudom kezelni. De hogy nem is tudok érdemben gondolkodni, szóval nem tudok koncentrálni, alig működik a memóriám, zavarosak és szakadozottak a gondolataim és olyan, mintha nem is lennék itt, nem érzem magam a jelenben, sem a bőrömben és nem élem meg, ahogy zajlik folyamatában a világ, csak mintha ilyen homályos pillanatképekjet látok belőle, na szóval ennek a megoldása sokkal több nehézséget okoz, de tudom, hogy a végén elmúlik teljesen, csak keményen kell dolgoznom érte. 🙂

Az orvosom TB-s főorvos, de nem bízom a módszerében sem a felkészültségében. Csak ezeket a dopamin/szerotonin blokkoló gyógyszereket próbálja belém tolni, más megközelítést nem fogad el, csak kiröhög, "ezt valahol az interneten olvasta?". Szóval hasonló cipőben járunk. Pár hétig Invegát szedtem most váltottunk Nantarid-ra (az a hatóanyaga, mint a Seroquel-nek). De azért mindig bizakodom, hátha tévedtem és jobban leszek az új gyógyszertől, csak eddig sajna egyik sem jött be. 🙂

Szia Niki!


Köszi a válaszodat!:-) 28 éves vagyok és 4 éve férjnél. Igen, járok orvoshoz, de én sem tudom megfizetni a privát kezelést. Így sztk-ba járok, szerencsére nagyon rendes az orvosom. Ha gond van, akkor nyugodtan megkereshetem, és fogad akkor is, ha éppen nincs időpontom. Előtte összesen 3 orvos kezelt 16 éves korom óta (akkor még csak szorongással), közülük 1 a gyermekgondozóban.


Sokat olvastam a betegségemről a neten, meg szakkönyvekben. Ebből azt tudtam leszűrni, hogy az a különbség a par. skizo és a par. személyiségzavar között, hogy a skizonál hallucinációk is vannak, és előfordulnak bizarr téveszmék is (pl.: figyelnek a tv-n keresztül, marslakók szabályozzák a gondolatokat, vagy a beteg fontos embernek tartja magát - ez a nagyzásos téveszme - (pl.: Ő felelős a világban történő kellemetlen eseményekért)stb... érted?


Nálam szerintem egyrészt azért alakult ki, mert anyukám is skizo (10% esély van arra ilyenkor, hogy a gyermek is megbetegszik), másrészt elég viharos volt a gyermekkorom (apu halála, beilleszkedési zavarok a suliban, lelki bántalmazás stb.).


Nekem - mivel rendesen szedem a gyógyszereket - enyhék a tünetek (de azért néha nem tudom, hogy mi a valóság). Páréve azt hittem, hogy figyelnek a boltban, ezért nem szívesen mentem egyedül. Aztán, mielőtt leszázalékoltak, nem tudtam munkahelyre beilleszkedni: azt hittem, hogy rosszat gondolnak rólam a munkatársaim és hogy egy másik világba kerültem, ami ijesztő (az utca is ijesztőnek tűnt). Olyan tüneteim vannak még, hogy apró dolgoknat túlzott jelentőséget tulajdonítok (hiperérzékeny a figyelmem a külvilágra: gesztusokra, hangerőre, tekintetre stb terjed ki), vagy pl. múlt héten azt hallucináltam, hogy hallottam a nevemet egy kis csoport felől, és azt hittem, hogy rólam beszélnek. Meg is kérdeztem, hogy mi a baj velem, ők meg csodálkoztak, és mondták, hogy egyáltalán nem rólam beszéltek, hanem a buliról, amit a főnökünk szervezett nekünk. Meg néha úgy érzem, hogy Isten bántani fog, ezért félek Tőle.


Most rehabos munkahelyen dolgozom, ahová hála Istennek sikerült beilleszkedni (persze gyógyszer mellett), de legbelül érzem, hogy akármennyire szeretnek is a kollégáim, 100%-ban nem tudok megbízni bennük (pl. megijedek, ha hozzám szólnak) Egyfolytában harckészültségben vagyok, hogy ellenálljak a váratlan támadásnak.


Tavaly ősszel voltam utoljára kórházban, akkor azt fedeztem fel, hogy rejtett üzenet van az általam éppen olvasott könyv sorai között. Ez egy jövendölés volt: azt olvastam, hogy ha felhívom a kinti orvosomat, hogy mit szólna, ha hazamennék, akkor Ő  azt fogja válaszolni, hogy hallgassak a benti dokira. Másnap fel is hívtam az orvosomat, és tényleg ezt mondta!


Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de szívesen megosztom a többi tünetemet is, ha gondolod,és eszembe jut.


Összességében véve én sem örülök a gyógyszereknek, de abban segítenek (és ez jó), hogyha paranoid gondolatom támad, akkor a környezetem meg tud győzni afelől, hogy az a helyes, amit ők mondanak (mint amikor azt hittem, hogy rólam beszélnek) és rájövök, hogy igazuk van. Persze nem mindig ilyen egyszerű, mert hiába sejtem, hogy mi a helyes, az a kellemetlen szorító érzés megmarad.


Üdv.: Sugi

Szia MB!

És azt nem tudtad még leszűrni, hogy amikor jelentkezik nálad a para, az mitől jön? Van olyan külső körülmény, szituáció, ami előhozza? Amit leírtál, nálam is előjön, de mindig kell, hogy történjen valami negatív dolog, pl. "csalódok" hozzám közelálló személyben (bár ez is lehet simán para, de én úgy érzem, valódi) - olyankor kezdek el gyanakodni elég erősen. Nálam kevert személyiségzavart állapítottak meg, amiből a para a legerősebb. Van olyan módszer, ami átsegít a pszichotikus állapoton, vagy legalább is gyorsítja a lecsengését? (gyógyszereken kívül) Köszönöm a hsz-edet! 🙂

Üdv: Niki

Nalam is vannak idoszakok, amikor megyek az utcan es ugy erzem, mindenki engem figyel es nevetnek rajtam az emberek, nagyon realisnak tunik, de nem vagyok skizofren, legalabbis nem diagnosztizaltak annak, persze ez egy nagyon valtozatos es osszetett betegseg, de szerencsere nem szenvedem benne - legalabbis nem hiszem. BPD is okozhat rovid pszichotikus tuneteket - ez az en esetem...

Törölve...

Törölve...

 

Szia Sugi!

Köszönöm előre is a segítségedet 🙂 Pl. az érdekel, hogy egy paranoid mitől lesz skizo is?  Hány éves vagy? Gyógyszerek miatt gondolom jársz orvoshoz. Mit mondanak erről a betegségről, miért alakult ki nálad? Milyen tüneteid vannak, amik a leggyakoribbak? Én is válaszolok, ha érdekel esetleg valami! 🙂

Üdv: Niki 

Szia Niki!


Olvastam több írásodat, hasonló érzéseim vannak nekem is. Paranoid skizofrén vagyok, több antipszichotikumot kipróbáltam, végül most Equepin-t (quetiapin) szedek. Ez mellett Stimulotont (hangulatjavító) meg Frontint (szorongáscsökkentő). Így is van bennem egy kis bizalmatlanság, meg nagyon érzékeny vagyok a zajokra, feszült figyelemmel kísérem mások reakcióit (főleg a non-verbális kommunikációt), ha kérdezek, vagy mondok valamit. A tünetek leginkább a munkahelyemen jelennek meg, de azért még dolgozni tudok hála Istennek.


Írj, ha kíváncsi vagy valamire, szívesen megosztom Veled a gondolataimat, vagy megpróbálok segíteni, ha tudok.;-)

Szia Peti!

Köszönöm, hogy válaszoltál!:) Így már könnyebb lesz folytatni a harcot. Szerencsére az angol megy, úgyhogy én is megnézem azt a könyvet. 🙂

Én már szedtem antipszichotikumot, egyedül az Abilify-t ismerem, elvileg ma Mo-n ez a legmodernebb antipszicho, nekem ezt mondták a kórházban. Erről annyit, hogy amikor beadták, tényleg kikapcs volt egy pár órára, rögtön bealudtam, pedig akkor még súlyos alvászavaraim voltak. De aztán ennyi volt az összes jó tulajdonsága. A rémképek, meg gondolatok, amik akkor tényleg a frászt hozták rám, és halálfélelmem is volt - na, ezeket megszüntette, de pl. egy adott dologra figyelni abszolút nem tudtam, egy helyben ülni meg pláne! Kb. 1 percig ment, aztán mindenképpen fel kellett állnom, vagy mozognom. Brutális mozgáskényszerem volt tőle, én azt mondom, soha többet ilyet! Nagyon durván szétvágja az agyat, legalább is az enyémmel ez történt. 1 hétnél tovább nem is voltam hajlandó szedni.

Omega 3-at én is szedek :), megfelelő összetételben (EPA 450mg, DHA 250mg/kapszula) hatásosabb, mint az antidepi, és nincs mellékhatása, meg alapvetően nagyon jót tesz az idegrendszernek :).

Akkor, ha jól értem, te már a parán túl vagy - és most a skizofréniát kezeled? Az orvosod TB-s vagy magán? Megvallom őszintén én a TB-sekben nem bízom. Volt már párral dolgom, de csak a gyógyszert tudták tukmálni, meg mondhatnék még itt vad dolgokat, de azt max priviben, ha érdekel. Igazából megfordult pár gyógyszer a szervezetemben, ha van olyan, ami konkrétan érdekel, elmondom, miket tapasztaltam, hátha segít valamit. Milyen gyógyszereket szedsz most?

Üdv: Niki

Szia Niki!

Bocsi a megkésett válaszért, eléggé magam alatt voltam a napokban. Felirattattam a dokival két hete egy erősebb antipszichotikumot, hogy megnézzem, mit használ (még nem szedtem antipszichotikumot, el tudom rejteni a tüneteimet mások elől, csak magamban szenvedek közben), de mellékhatásokon kívül nem produkált semmit, azoktól meg elég vacakul lettem. Ma is mentem kontrollra, hiába mondom a dokinak, hogy ne ilyen meg olyan szerekkel próbálkozzunk, hanem a glutamátra kéne gyógyszer, csak nevetgél és felír egy hasonlót, ami gondolom megint nem fog segíteni, csak más mellékhatásai lesznek.

Utána meg irány a vitaminbolt, a pszichiátrián röhög a doki, hogy többféle vitamint meg teanint és Omega-3-at szedek rendszeresen és még azt is merem állítani, hogy sokkal jobban vagyok tőlük, a vitaminboltban pedig szörnyülködnek, hogy kipróbálok pszichiátriai gyógyszereket. 🙂 Na mindegy, majd csak lesz valami, össze kell kombinálni a két megközelítést szerintem, nem egyszerű ez a skizofrénia, főleg a magyar egészségügyben, ahol lassan többet tudok erről a betegségről és az új kutatásokról, mint az orvosom. Hmm látom OFFolok eddig.

Szóval a kognitív terápiára van egy fantasztikus könyv, de sajnos magyarra nem fordították le, David D. Burns: Feeling good, én azt használtam, nem is kellett más. Főleg depresszióra és szorongásra írta, de szerintem univerzálisan használhatóak ezek a módszerek és az egész megközelítés kissé a buddhista felfogásra hajaz. Az USA-ban ezt a könyvet antidepresszáns bogyó helyett is felírják amúgy, mivel bizonyítottan ugyanolyan erős hatása van. Csak a könyv módszereivel nem annyira múlik el a hatás, mivel a bogyóval egy időre változtatjuk meg az agyműködésünket, a kognitív terápiával pedig a gondolkodási sémáinkat építjük át, tesszük reálisabbá, tehát az utóbbi végleges agyműködési változás általában, megváltoztatjuk a gondolkodásunkat.

De bele kell fektetni sok energiát. Figyeled magad és elkapsz egy gondolatot, itt általában automatikus gondolatokra gondolok, amiket alaphelyzetben észre sem veszünk, természetes részének tűnnek a mindennapoknak. Pl.: "félek, hogy most rossz véleménnyel van rólam XY".

Na akkor ezt a gondolatod fogjuk, és rögzítjük papírra. És akkor elkezdhetjük önmagunk pszichiáterét játszani, leginkább ezen kérdések valamelyikével (leírjuk a kérdést is) pl.:
"Miért félsz attól, hogy rossz véleménnyel van rólad XY?"
vagy
"Tegyük fel, hogy valóban rossz véleménnyel van rólad XY, ez mit jelentene a számodra? Miért zavarna ez?"

És akkor az erre adott választ is leírjuk. Arra is rákérdezünk, és így tovább. Ez sok szintig levihető dolog, még a legjobb pszichiáterek sem nagyon látnak magukba néhány szintnél mélyebben így fejben gondolkodva, ezért kell papírra rögzíteni.

Addig folytatjuk ezt, a módszert, amíg el nem jutunk egy végső megállapításhoz, afféle alapvető gondolkodási sémához, amin általában magunk is ledöbbenünk, hogy mekkora hülyeség. Pl. egy ilyen könnyen kijöhet a fenti példából a végén:

"Mert ha rossz véleménnyel vannak rólam, akkor egy értéktelen senki vagyok, akit mindenki utál és ezért meg kéne halnia." vagy hasonló.

És akkor jöhet a következő fázis, mivel ez az alapmegállapítás egy irreális hülyeség (amit valszeg kiskorunkban tanultunk meg, és azóta ott van), ezért a gondolkodásunk is ezen a téren egy irreális hülyeségre épült. Most már, hogy tudjuk, hogy hol a hiba, ki tudjuk javítani azt, majd visszamenőleg minden szintet. Egyszerű, de meglepően jó módszer. Az egész leginkább egy hibakereső játékra hasonlít, mélyen rejlő gondolkodási hibákat keresünk magunkban, és ha megtaláltunk egyet, akkor már helyettesíteni tudjuk egy reális gondolattal. Szóval ez nem olyan hókuszpókusz, hogy csak úgy a levegőbe gondolkodjunk pozitívan és minden jó lesz, hanem logikával, önmagunk számára bebizonyítva keresünk hibákat, látni fogjuk, hogy MIÉRT rossz, ahogy addig gondolkoztunk, miért nem volt szinkronban a realitással, tehát miért kell lecserélni. A lényeg, hogy olyannak lássuk a realitást, amilyen.

Paranoiát nagyon szépen meg lehet szüntetni ezzel szerintem. Egyrészt meglehetősen ritka, hogy valóban rosszat akarjanak nekünk. Másrészt még ha van is pár olyan ember, aki rosszat akar nekünk, akkor se kell, hogy ez minket különösebben érdekeljen, legyen az ő bajuk. 🙂

kapok rokkantsági járadékot, de az semmire nem elég. Bármit megadnék azért hogy ne kelljen gyógyszereket szednem....

nem tudom milyen drogozni, hogy mit okoz, és milyen érzés, de azt tudom hogy gyűlölöm a gyógyszereket mert tönkretették az életemet. És mégha rendbe is tudnám hozni, nem tudom, mivel továbbra is adagolják belém ezt a sok szemetet.... hidd el, szenvedés, de Te döntesz. Nem akarok senkinek sem rosszat, de azt tudom hogy én a poklok poklát jártam meg és járom. Kb mintha lassan kínoznának. És ami gáz hogy már szinte belémbeszélik, hogy a gyógyszer "jó", de én érzem hogy szenvedek. Nem akarom hogy Te is belekerülj ebbe, amibe én. De ha nincs más választás csak egy szakember és kezelés akkor pedig kívánom, hogy nálad segítsen és ne ártson. Tényleg csak jót akarok.

Szia


Hát nekem halucinációim nem voltak meg van realitás érzetem még mikor bebélyegeztem akkor sem haluztam, én meg annyit drogoztam 5 év alatt hogy pl:a xanax olyan nekem mint a C vitamin úgy hogy nem félek a gyógyszerektől csak szünne már meg ez a fura érzés!


És kapsz valami pénzt az államtól vagy támogatást a skizoságra?

Niki, igen tudom milyen az ha mindent megfigyelsz magad körül 🙂 Én is ilyen vagyok, bár nem állandóan. Van amikor sikerül elaltatnom az agyamat, mert már nem bírom.... most hála Istennek, visszavonult a parás időszakom... jobban vagyok.

Remény, köszi a jókívánságot, az nagyon jó lenne ha egy nap felébrednék/nénk és semmi bajunk nem lenne. Vagy akár fokozatosan is elmúlhatnának a bajok... de sajnos tudom, hogy ez nem fog valami hamar bekövetkezni, legalábbis nálam.

milan20, amikről írsz az teljesen a paranoid skizofrénia tünetei szerintem. Onnan tudom, hogy engem azzal kezelnek már 10 éve. Én 10 éve lettem rosszul és akkor biztos voltam abban hogy valaki drogot kevert a kajámba, ugyanis sosem drogoztam, és előtte teljesen ok voltam, semmi téveszme, semmi félelem, bár eléggé visszahúzódó voltam mindig. Szóval, egyik este, elkezdtem hallucinállni, meg a végén már tudathasadásom lett, nagyon rövid idő leforgása alatt, és valahogy TUDTAM, hogy a drognak köszönhetem! Persze mindenki kiröhögött, meg nem hittek nekem, próbáltam segítséget kérni, de mindenki otthagyott szenvedni a koli ágyán.... sírtam, kikészültem, harcoltam a gonosszal, az volt a képzetem, hogy mindenki tudja mit gondolok, és hogy rajtam röhögnek állandóan mindenki és mindenhol, meg minden gondolatomat tudják, mert pl rádióban manifesztálódnak szavak formájában a gondolataim... iszonyatos érzés volt, mondanom sem kell. Ami fura hogy később, a többi visszaesésnél már inkább jókat képzeltem... de visszatérve a tudathasadásra, én ezer százalékig biztos vagyok benne hogy drogot kevertek a kajámba, mivel pont úgy képzeltem a drog hatását amiket átéltem, ha túladagolják. Ja meg azt mondják dokik is meg szakemberek, hogy a drog előhozhatja a paranoid skizot....  szóval lehet te is beleestél ebbe.... bár nem ajánlom a pszichiátert, mert akkor talán egész életedben gyógyszert kell majd szedned, pláne ha a családodat is behülyítik hogy te beteg vagy akkor nincs menekvés, mindig ellenőrzésük alatt fognak tartani... én most tartok ott, hogy a doki már a gondokságba helyezésemet is elindította, illetve már gondnokságba is helyeztek 🙁 és én pedig hiába tiltakoztam, nem tehettem semmit, teljesen az uralmuk alá vontak..... szal én inkább úgy vagyok vele, hogy inkább szenvedek úgy hogy nem szednék gyógyszert, és nem járnék pszichiáterhez.... de ha belekerülsz ebbe és kiderül, és mindenki betegnek fog tartani, akkor már sosem leszel többé "szabad". És ami a pláne hogy hiába kapsz gyógyszereket, az igaz hogy azt a tünetet elnyomják vele, ami paranoia, de kb egy zombi leszel a gyógyszerektől. Persze azt mondják dokik hogyha nem kezelik nagyobb baj is lehet, sőt bele is lehet halni mivel a beteg ha nagyon benne van képes még magában is kárt tenni (pl öngyilkossági kisérlet - de Isten ments, nem is gondolok ilyesmire inkább). Szóval majd megpróbálnak meggyőzni hogy nem vagy egészséges, és veszélyes ha nem kezelik. És talán lehet hogy van ebben is valami, de ha meg kezelik, nem leszel képes semmire, annyira zombivá tesznek majd a gyógyszerek.... szóval gondold meg jól, mit választasz.... mondjuk ha nagyon komolyan jelentkezik nálad a paranoia, talán valamit célszerű kitalálni, hogy kezelve legyen, de mondom, én sokkal rosszabbul jártam szerintem így, ugyanis nincs saját életem, kb a nap nagyrészében fekszek az ágyon mint egy db fa, mint egy félhulla, a gyógyszerektől. Ja és ha mégis dokihoz fordulsz, és Risperdal Consta-t akar adni, akkor ne egyezz bele... minden jobb annál a szernél!! A paranoiát tudja kezelni, de kb mindig iszonyat szarul leszel tőle fizikailag..... Remélem hoy jobban leszel, fel a fejjel, amugy nem hiszem hogy bárki is figyelne téged, én is sokszor hittem azt magammal kapcsolatban, de aztán valahogy elmúlt ez a parám.... mostmár inkább a rosszullétek vannak... :-((

Idézet tőle: milan20

Sziasztok!

Én úgy jártam 5 éve hogy tullságosan be extaziztam egy diszkóba és mindenki engem nézett és röhögöt, aztán ez tovább ment a suliban is és éreztem hogy kialakúlt bennem valami! Azóta folyton úgy érzem az utcán hogy mindenki engem figyel és azt gondolom hogy kinevetnek bolondnak tartanak az emberek folyton gyanakszok hátsó szándékot keresek mindenhol, szóval nagyon éber vok mindíg nemtok ellazúlni ez ki hat a viselkedésemre is mindenholszorongok feszengek menekülnék mindenhonan ez valami féle paranoia lehet? Mostmár nagyon eluralkodik rajtam ez a nyomasztó érzés alig merek utcára menni legyen az nappal vagy este mindíg rajtam van ez a nyomasztó érzés nemtudok szociális életet élni van itt valaki aki hasonlóan szenved mint én?

Szerintem nem te vagy itt az egyetlen aki ezzel aproblemaval van , de ha szetnezel a vilagban nem csupan itt sokkal tobb ilyen embert talalsz es az a baj , hogy ezt nem is tudjak realizalni magukban .

Sziasztok!


Én úgy jártam 5 éve hogy tullságosan be extaziztam egy diszkóba és mindenki engem nézett és röhögöt, aztán ez tovább ment a suliban is és éreztem hogy kialakúlt bennem valami! Azóta folyton úgy érzem az utcán hogy mindenki engem figyel és azt gondolom hogy kinevetnek bolondnak tartanak az emberek folyton gyanakszok hátsó szándékot keresek mindenhol, szóval nagyon éber vok mindíg nemtok ellazúlni ez ki hat a viselkedésemre is mindenholszorongok feszengek menekülnék mindenhonan ez valami féle paranoia lehet? Mostmár nagyon eluralkodik rajtam ez a nyomasztó érzés alig merek utcára menni legyen az nappal vagy este mindíg rajtam van ez a nyomasztó érzés nemtudok szociális életet élni van itt valaki aki hasonlóan szenved mint én?

A magadott linkek érdekelnének a kognitiv viselkedésterápiával kapcsolatban. jobbulást kivánok!  Remény

Sziasztok!

Számomra nagyon is meggyőző volt a Peti írása, ezért belevetettem magam a kutakodásba. Főképp a kognitív viselkedésterápiával kapcsolatban. Nem bántam meg! Nagyon jó kis módszerek vannak arra, hogyan lehet a téveszméket fülön csípni és önmagunkban átalakítani. Ha valakit érdekel, szóljon, és átküldöm, vagy megadom a linkeket, ahol találtam őket. Azért így, mert nyiltan nem szeretnék semmit reklámozgatni.

Peti! Ha erre jársz, légyszi, segíts abban, hogy milyen olvasmányokat ajánlasz a témában, köszönöm!

Harmony! Nem is lennék para, ha nem lenne jó a megfigyelő képességem :DDD.Ird le majd, hogy mi kavarog benned, ha már lesz kedved hozzá, engem érdekel 🙂

Szép napot: Niki

Idézet tőle: harmony

Niki, jó a megfigyelőképességed. 🙂 valóban most jobban jelen van nálam a para.

Szeretnék hosszan válaszolni a dolgokra amiket megosztottatok, de most valahogy nem jönnek a gondolatok...Tényleg nem szabad félni semmitől, főleg azt kell tudatosítani, hogy szeretetből van minden. És hogy biztonságban vagyunk mindenhol.

🙂

😉

🙂 Azt még hozzá akartam írni Harmony, hogy én pl. semmi kivetnivalót nem láttam az írásodban, úgyhogy no para:)

Niki, jó a megfigyelőképességed. 🙂 valóban most jobban jelen van nálam a para.

Szeretnék hosszan válaszolni a dolgokra amiket megosztottatok, de most valahogy nem jönnek a gondolatok...Tényleg nem szabad félni semmitől, főleg azt kell tudatosítani, hogy szeretetből van minden. És hogy biztonságban vagyunk mindenhol.

🙂

Semmitől nem szabad félni, az csak ront ezeken az állapotokon. Nagyon is.

Igen, látom, ez a parád, most erősebben van jelen. Legalább is ez jut eszembe arról, hogy most bizonyos szavakat, kifejezéseket aláhúzol, pedig eddig nem tetted. Hasonló érzésem nekem is van - de én inkább alapvetően tartom magam félreérthetőnek. Sokszor előfordul, hogy alap dolgokat nem közlök, csak egy végső gondolatmenetet. Ez olyan, hogyha beszélek valakivel "A" dologról - én közben fejben összerakom, hogy A+B=C, és végül amit a másikkal közlök, az "D". Nagyon pörögnek sokszor a gondolataim, meg a fejemben lévő összekapcsolások is hamar végbemennek, biztos a betegség miatt sikerült ezt olyan jól begyakorolnom. Meg az is zavar, hogy sokszor csak utólag jövök rá, amikor visszapörgetek fejben egy beszélgetést, hogy - teljesen félre lehetett érteni, amit mondok - a para miatt itt mindig valami olyan jut eszembe, hogy negatív képet festettem ezzel magamról. Utána meg, ha legközelebb beszélek ezzel az emberrel, olyan félszeg vagyok, zavarodott - mert nem tudom biztosan, hogy ő is úgy értette, amitől félek.

Gondolkodtál azon, hogy mitől jön a pánik érzés? Régebben nekem is voltak nagyon durva szorongásaim, de azoknak már szerencsére vége. Pár hónappal azután, hogy azt hittem teljesen elmúltak ezek az érzések (pl. mintha savban fürdene a szívem), egy reggel mégis jelentkeztek. Viszont azzal, hogy nem ijedtem meg tőlük, és közben arra gondoltam "ez baromság, ennek itt helye nincs!" - abban a pillanatban az egész szertefoszlott. Az elméddel tudod ezeket irányítani - a lényeg, hogy ne ijedj meg az érzéstől.

Sziasztok! Peti nagyon jókat írtál. 🙂

Niki, azt hogy beteg vagyok 2001-ben tudtam meg, bár azt mondja a családom 2002, de én emlékszem hogy 2001. Szóval 10 évvel ezelőtt. Akkor nem fogtam fel tragédiaként, sőt, valahogy még büszke is voltam rá, hogy "különböztem" a többiektől..... mára már időnként úgy érzem jobb lenne ha nem lenne. Ha nagyon mélyen belegondolok, voltak olyan mélypontjaim amik arra utalnak hogy tényleg valami nem ok velem. De valójában sokszor nagyon sok pozitív dolgot adott a "betegség". Amit nem tudok elfogadni az egészben az az őrültség, mert sokszor szó szerint az őrület határát súrolom. Egy db-ig ez jó, meg színes világ, de egy idő után kezd nagyon félelmetes lenni. Mostanában többször is elöntött a "pánik" érzés.....

Amit még nagyon nem bírok kezelni az.... a következő...
sokszor félek hogy valami olyasmit fejezek ki a szavaimmal, amit mások másképp értenek, és nem úgy ahogy én. Ezért nagyon odafigyelek minden szavamra, persze van hogy ezt háttérbe tudom szorítani, mint pl most, de legtöbbször nagyon rossz. Van hogy felszabadultan tudok írni, de van hogy görcsösen figyelek minden betűre. Ez nem túlzás. És ez már tényleg a realitással ütközhet. És én ezt nagyon nem bírom kezelni, ezt a dolgot, pedig szeretném. Ezt sokszor "látásnak" hívom, pedig mégsem az. Mert ki dönti el, mi a reális? Bármi lehet.... szóval sokat agyalok ezeken, de jobb lenne felszabadultnak lenni ismét.

Szia Peti!

Köszönöm a hozzászólásodat, nagyon jó dolgokat írtál! Gyakorlatilag sok olyan dolgot, amiket én még nem tudtam magamnak megfogalmazni. Érdekel a módszered 🙂 Hol tudok utánanézni kognitív pszichológiás gyakorlatoknak? Milyen könyvben, esetleg honlapon találhatok erről több infót? Hogy érted azt, hogy továbbelemezni a papírra leírt szövegeket? - pl. miért pont olyan jelző, szóhasználat, nem tudom, hogyan induljak neki. Szívesen megismerném azt is, hogy milyen az átlag ember realitása, de még csak elképzelni sem tudom, hogy milyen könyveket érdemes ezzel kapcsolatban olvasni - és, hogy milyen jellegű információra figyeljek oda.

Igen nehéz megszabadulni a paranoiától (skizóként legalább is), én végül szándékosan hadat üzentem a saját paranoiámnak és így is csak lassan, rengeteg munkával sikerült kiirtanom magamból. A legnehezebb talán azt felismerni, hogy mi is számít "hallucinációnak" és mi nem, az én esetemben ezek egyáltalán nem durva képzelődésnek tűntek, hanem egész egyszerűen egész életemben, főleg az elmúlt pár évben, az egész megélt realitásom össze-vissza változott és torzult, csak ezzel nem voltam tisztában. Az volt az egészben az egyetlen állandó, biztos pont, tudatalatti szinten is teljesen beépülve régóta, hogy ellenem van a világ,  az emberek rosszat akarnak nekem, állandóan kibeszélnek stb. Az ember évekig úgy él minden nap, hogy a szemével látja, a fülével hallja, érzi, tudja minden porcikájával, hogy ez így van. Mintha lenne a világban egy állandó, gonosz jelenlét, ami engem akar szivatni, határtalan és kíméletlen rosszindulattal, fene tudja miért pont engem. Csak azt tudja az ember, hogy ott van, és mindig is ott volt. Kimegy az utcára és non-stop ténylegesen hallja tisztán és tagoltan, ahogyan kibeszélik. Ténylegesen állandóan látja a szeme sarkából, ahogy csoportokba verődve bámulják őt a többiek és vigyorognak, röhögnek rajta. Minden jel arra mutat, hogy úgy nagyjából tudják, épp mire gondol, mintha szivárogna az agya. Amikor egyedül van, nem tudja leállítani a gondolatait, amik megint csak paranoiásak. Rengeteg olyan dolgokra emlékszik, ahol tényleg bántották, de ezek az emlékek nem történtek meg. Mindez természetesnek tűnt, kb. annyira, mint az, hogy nappal világos van és éjjel sötét.

Olyan szintű dolog ez, mintha egy egészséges emberrel egy nap közölnék, hogy hiába hitte, hogy az ég kék, mert az nem kék. Még csak nem is zöld, mert az ég nem létezik, egész életében a föld alatt élt, csak képzelődött, hiszen minden ember a föld alatt él.

Ugyanakkor meg azt nagyjából tudtam, hogy ez az egész üldözéses dolog en block nettó hülyeség, csak nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy ez hogyan lehetséges. Más téren igen jó logikám van, és büszke is voltam rá, úgyhogy annál ijesztőbb, hogy a saját realitásommal kapcsolatban meg hogyan tévedhetek ennyire látványosan. 🙂 Elképesztően nehéz megérteni, hogy nem a világ változik össze-vissza, hanem csak az én agyam realitásérzékelése ingadozik, a világ az egy állandó, paranoiamentes hely, és jelenleg lövésem sincs róla, hogy valójában milyen, de biztosan nem olyan, mint amilyennek én látom. Úgyhogy útra kell kelni és meg kell találni, hogy mi van tényleg úgy és mi nem.

Nehéz volt megértenem, hogy az üldözéses emlékek, amiket mindig titkoltam mindenki előtt (mindent titkoltam, nehogy őrültnek nézzenek), hiába tűnnek valóságosabbnak a valóságnál, tényleg nem történtek meg. Főleg éjjel és reggel jönnek létre, félálomszerű elmeállapotokban. Utána pedig azért maradnak ennyire erősek, mert nappal is képes vagyok ehhez hasonló állapotokban ragadni, sosem ébredek fel eléggé. Újra és újra átélem nappal is ezeket a félálmos paranoiás dolgokat. Néha pedig nappal is hirtelen elönt egy paranoiás elmeállapot, legutóbb úgy éreztem, mintha az agyam jobb feléből érkezne amúgy.

Azt is nehéz volt megérteni, hogy az a félelmetes jelenlét a világban is csak az álmaimból származik, vagy talán alvási paralízisből, ahol az ember nagyjából tudatánál van és azt hiszi, ébren van, közben pedig az agyában a félelemközpont ámokfutásba kezd és azért tűnik ilyen gonosznak, félelmetesnek.

Ilyen kognitív pszichológiás módszereket használtam, megtisztítottam a gondolkodásom a paranoiától, utána az emlékeimet is. Némelyeket meg kellett tisztítani, némelyeket törölni, mert meg sem történtek. Ez ilyen réteges dolog, az ember feldolgoz egy réteg paranoiás gondolkodást és utána jól érzi magát, azt hiszi, majdnem teljesen meggyógyult. Aztán rájön, hogy még mindig van ott bőven, és így tovább, vagy 10 rétegen keresztül. Egy évig tartott ez a folyamat, most már úgy tűnik, tényleg nincs több. Az elnyomott emlékeket is fel kellett dolgozni hozzá, egészen olyan 3-4 éves koromig visszamenőleg. Most nincs paranoia. Érdekes egy utazás.

Kénytelen voltam rekonstruálni mesterségesen magamnak, hogy milyen is az a realitás, amit az emberek úgy 98%-a megél. Jobb híján könyvekből, modern fizikából, csillagászatból, buddhista meglátásokból, kognitív pszichológiából stb. Most jóval közelebb vagyok a konszenzusos realitáshoz, mint anno, ugyanakkor arra jutottam, hogy jópár kérdésben a teljesen egészséges és átlagos világképű emberek is durván rosszu látják a dolgokat, tényleg majdnem mindenki, de ez már kulturális kérdés inkább, na mindegy, ez másik történet.

Szóval nehéz belőni, hogy mit is jelent az, hogy az emberek "nem rosszindulatúak", "semlegesek", "sokan jóindulatúak" mert ez minden elmeállapotban mást jelent és minden elmeállapotban újra és újra végig kell menni rajta. A kognitív pszichológiás gyakorlatokban azt látom a legnagyobb trükknek, ha kiírjuk a gondolatainkat a papírra és a leírt szöveget elemezgetjük tovább, számunkra teljesen meglepő dolgok jöhetnek ki belőle. 🙂

Ezt a módszert én is ismerem, de nekem egyedül nem megy. Ahhoz az összes szinten meg kéne jegyeznem, hogy milyen gondolatok jönnek elő, hogy utána a visszapörgetésnél megadja a lélek a megfelelő választ rá. Láttam olyan oldalt, ahol meg lehet ezt csinálni terapeutákkal, akik erre szakosodtak. Csak hát adjam ki magam rögtön egy vadidegennek? Ahhoz a belső ellenállásomat is igencsak le kellene bontani. Kemény dió.

A folyamatos sikerélmények tényleg kellenek, hogy az önbecsülés szinten maradjon, és utána lehessen tovább fejlődni. Ez az elsődleges. Ha már felhoztam magam olyan szintre, hogy megfelelő nyitottsággal rendelkezzek a feltáró terápiákkal kapcsolatban - akkor lehet kiszedni a gyökerét és pontot tenni az i-re. 

Szia SilentForce! Látom téged is megráncigált az élet elég rendesen. Csak az beszél így, az az ember tud rájönni az igazi értékekre, aki már megjárta önmaga legmélyebb poklát. Utána jöhetnek a pofonok az élettől, de már nem lesz annyira kemény a padló, és aki egyszer megegyződött, nem is marad lent olyan sokáig, vagy el sem jut odáig, mert észbe kap, és rögtön vált. 

A mai "értékrend" nagyon távol áll azoktól a dolgoktól, amik igazán fontosak, és amik a boldogság forrását jelentik. Nagyon felszínes a mai világ. Rengeteg felesleges sallangot vesznek magukra az emberek, és utána csodálkova néznek arra, aki a tükörből bámul vissza rájuk. Igen, ez a mai fogyasztói társadalom. Az embereknek sok-sok információt kell feldolgozniuk nap mint nap, és ezeknek a többsége manipulatív szándékú - és arra ösztökéli az őket, hogy minél több automatizmus legyen az életükben. Így nem kell gondolkodni. Csak vásárolnak össze-vissza minden lim-lomot, nem is tudják miért (és ez a lényeg) - éreznek egy kis látszat örömet, ami elillan, ezért újra vásárolni kell. Akik meg fölül vannak, jót röhögnek, és gazdagszanak. Egyáltalán nem az a lényeg, hogy mit birtoklunk, hanem hogy milyen emberek vesznek körül minket - a tiszta kapcsolatok adják meg a harmóniát, csak ilyen kevés van.

"Nekem valami olyasmi jut eszembe erről, hogy vizsgálom a másik ember nézőpontjait is. Vagy azt, hogy a kínzó paranoid gondolatot nem fogadom el egyetlen igazságnak, hanem keresek egyéb magyarázatokat."

Igen, számomra is ezt jelenti, bár engem nem kínoznak paranoid gondolatok, mert bele se megyek addig a szintig az egészbe.

A kiszolgáltatottság kapcsán is egyezik a vélményünk, ezt csak addig unod szerintem, amíg nem stabilizálod a helyzetet, mert ugye a folyamatos sikerélmények azért más megvilágításba helyeznek sok mindent.

A kiváltó okokat meg akár hasznos is lehet feltárni, újra értelmezni, erre nem tudom milyen hatékony módszerek vannak. Pl. Brandon Bays - Belső utazás technikája ilyen, bár az kicsit ezoterikus vonal, de a lényeg benne van:)

Mit jelent az, hogy több szálon gondolkodsz? Nekem valami olyasmi jut eszembe erről, hogy vizsgálom a másik ember nézőpontjait is. Vagy azt, hogy a kínzó paranoid gondolatot nem fogadom el egyetlen igazságnak, hanem keresek egyéb magyarázatokat.

Elkezdtem elemezni a kiszolgáltatottságot is. Ennek szerintem 3 fajtája van: érzelmi, egészségügyi és anyagi. És ha bármelyikben súlyosabb probléma akad, az húzza magával a másik kettőt is! Ez a baj, hogy nálam ez szokott történni. Pl. mikor megszűnt a munkahelyem, hirtelen a körülöttem lévőkre elkezdtem gyanakodni, vagdalkozni, és akkor jött hozzá az érzelmi kiszolgáltatottság, aztán a sok generált harag, fájdalom miatt meg is betegedtem - mert ezektől az érzésektől hirtelen nagyon könnyen megroggyan az immunrendszer. Utána meg ebből kijönni ... aztán megint egy újabb körforgás ... ezt unom már nagyon. 

Megoldás szerintem, hogy legalább 2 területet betonbiztossá tenni - munkahely + egészség, hogy ott ne legyen gáz - és készülni arra, ha érzelmileg valami nagyobb baj ér, ne kezdjem el a másik két területet is kikezdeni. 

Kiváltó okok? Azt olvastam, hogy a bizalom-bizalmatlanság az emberben már 0-1 éves korában kialakul, az anyához fűződő viszonyától függően. Le kell ennyire mélyre ásni, egyáltalán lehet?

Idézet tőle: Niki

Szia Jelenlét!

Értem, mire célzol a belső stabilitással - átéltem nemrég egy pár hónapig ezt az állapotot. Miután kijöttem a gyógyszerekből, egyszerre sok lett az önbizalmam - mert akkoriban már szinte mindenki leírt, hogy egész életemre egy zombi maradok, mégis abbahagytam a bogyózást. Évekig ment a gyógyszerre piálás, ami csak felerősíti a téveszméket. 

Azóta rendszeresen meditálok, ezt semmiképp sem hagyom abba. Segít a gondolatokat lecsendesíteni. Megfigyeltem pl. azt is, mikor van épp para rajtam. A gondolatok tartalmával nem is szoktam foglalkozni, mert pont a betegségből fakadóan, úgy sem tudnám 100%-ig eldönteni, hogy igazak vagy nem. Én a gondolatok dinamikáját figyelem. Ilyenkor nagyon pörögnek, generálják a belső haragot, és nagyon hangosak is. Ha ezt veszem észre, akkor leállítom őket. 

Az is biztos, hogy bízni másokban csak úgy tudok, ha az önbizalmamat növelem - ezt meg célok kitűzésével és elérésével lehet. Próbáltam már "erőszakkal" megbízni másokban, egy ideig ment is, de utána mindig jött a gyanakvás. Ezzel az a baj, hogy a gyanakvás pont olyankor jön, amikor már kezdek valakihez közel kerülni. Ez olyan önmagammal kibabrálós dolog. Gondolkodtam rajta, hogy miért van - ha valakihez közel kerülök, az érzelmileg kiszolgáltatottá tesz. Én pedig a kiszolgáltatottságtól félek a legjobban!

Még most is előfordulnak nálad, ilyen "gyanakvós" állapotok, ha igen, milyenek?

Köszi a zenét, tetszett! 🙂

Niki

Megfogtad a lényeget a kiszolgáltatottságtól való félelmeddel! És egyben az okot is. Így viszont tudod min változtass, hogy ne legyen parázás.

Persze, nekem is ebből az okból kifolyólag néha, ami önbizalomhiány, nem stabil vélemény valamiről, stb. Változó, nagyok sok formát tud ölteni egy-egy ilyen félreértés. De én azért általában igyekszem több szálon gondolkozni:) Ezzel kompenzálom valamennyire. Persze a hosszútávú megoldás csak a kiváltó okok rendbetétele lehet.