Társkeresési problémák
Sziasztok!
25éves férfi vagyok. Paranoid téveszmés zavarral vagyok véleményem szerint tévesen diagnosztizàlva. Két diplomàs közgazdàsz vagyok, tàrsamat keresem egy kedves hölgy személyébe. Ha te is hasonló cipőben jàrsz talàn könnywbben megértjük egymàst. Baràtkozàsra is nyitott vagyok.
Sziasztok! 26 éves vagyok. Társam keresem Kecskemét és környékéről egy kedves, megértő lány személyében. A profil oldalamon nagyjából minden fontos információt leírtam.
Sziasztok!
Skizoaffektív zavarom van 12 éve, de csak 2 éve derült ki, hogy ez a problémám. Minden álmom és vágyam az, hogy megtaláljam életem nagy szerelmét. Amivel különbnek érzem magam sok mai embertől az az, hogy én az igazi értékeket képviselem, mint a szeretet, őszinteség, tisztelet, empátia, elfogadás, önzetlenség, megbecsülés, hűség, tisztesség. Amik manapság már igen csak kihalófélben lévő tulajdonságok. És hogy tiszta szívből, mélyen, szenvedéllyel tudok szeretni! Viszont a betegségemből adódóan nagyon nehezen megy az ismerkedés. Most már ott tartok, hogy neten is... És mint ahogy több betegtársamtól is olvastam, nekem is ugyanaz a tapasztalatom, hogy egészséges embertől nem hogy sokat, de konkrétan szinte semmit nem lehet várni azon a téren, hogy meg fog érteni és elfogad. Ez csak a mesében létezik, a valóságban nem! Mi pszichés betegek sokkal jobban megértjük és elfogadjuk egymást! Ezért is regisztráltam ide! Szeretnék egy társat találni egy sorstársam személyében! 🙂
Na ide volna jó eljutni.
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő
a "szerető" kifejezést pontosítanám: nem a megcsalósdiról van szó, hanem mikor valamilyen okból nem épülhet, ki, nincs esélye egy szokásos kapcsolatnak. például a távolság, munka, kevés együtt tölthető idő, vagy amikor már olyan megrögzötten kialakította mindkét fél a saját életét, hogy nincs is esély arra, hogy együtt töltsék a mindennapjaikat.
Nem akarok cinikus lenni, sem támadó, annak semmi értelme. De indulatokat azt vált ki belőlem Mark77 általánosítása. Még ha nem is veszem mondjuk magamra, mint minden általánosítás, aminek a célcsoportjába beletartozom, dühít, elkeserít, és nyomaszt. Még megmosolyogtató is lehetne pedig, mert az sem véletlen, ha valaki folyton bizonyos típusú nőkkel akad össze. Emellett az én tapasztalatom szerint épp a férfiak hazudnak szerelmet, és hajlamosabbak sokkal inkább "árulásra"
Ha meg már általánosítás: a "férfiak" zöme nem társat keres, hanem ANYÁT; (ami alapjaiban elvágja az egész felnőtt kapcsolat kialakulásának a lehetőségét is); házicselédet, aki mindenféle igényeit kielégíti - már ha egyáltalán keres bármit, ami valódi kapcsolódás... Alkalmazkodni valóban tudni kell, és a saját személyes kudarcaim ellenére részemről tisztában vagyok azzal, hogy ez bizony nem csak a másikon múlik, hanem rajtam is, ill. hogy velem pl. nehéz.
A pesszimizmus akár még érthető is lehet. A múltból sokat tanultam, így az egyenleget nem érzem nullának (pedig lenne rá jó okom). A szeretői kapcsolatoktól csak kiüresedni lehet, ill. üresnek kell hozzá lenni. (azért írok E/1-ben, mert az a hiteles, és hogy ne osszak észt így indulatból)
A szerelem mára már egyet jelent az érdekkapcsolattal. A lányok zöme nem szerelmet, hanem pénztárcát keres, aki eltartja. Ez nem is lenne akkora baj, de ne hazudjanak szerelmet.
Ez nem a depis topic. Dobjuk fel aztán ejtsük le.
Szépen megfogalmaztad! Az árulás, a játszma, az alakoskodás épp olyan mélybe ránt, mint ahogy az önzetlen szerelem az egekbe repít. Ilyen szempontból végül minden szerelem egyenlege a nulla, a nagy semmi.
Én azt tanultam meg, hogy mára többre becsülök egy őszinte szimpátián alapuló bármilyen laza, érdek nélküli kapcsolatot, barátságot, szeretői viszonyt, mint a nagy páthoszokkal átszőtt szerelmet.
És a kulcsszó: az együttműködés képessége. Akivel ez nincs meg, ott előbb-utóbb baj lesz, bármilyen hőfokon is izzik kezdetben a rajongás.
Igaz. Csak fájdalmat és kiábrándulást okoznak. Idővel a leglángolóbb érzések is együttéléssé alacsonyodnak. Jó esetben békéssé, de sokszor válik a két, -egymásnak egykor bármi jót megadó/feláldozó részes megkeseredett ellenséggé. Ez is elég szomorú. De szerintem a legmélyeb pontja egy kapcsolatnak nem is a hűtlenség, és az azzal járó hazugságok, hanem maga az árulás. Ezt akár gyerekként észrevenni és megérteni, akár felnőttként végigélni: tanulságos és kellően kiábrándító.
A szerelem, meg mindenfajta kapcsolat egy jó nagy szívás. Ha először nemis úgy tűnik, de csak idő kérdése, hogy azzal végződjön, előbb vagy utóbb több benne ami rossz, mint amit ad.
Nem tudom, hogy mindig így volt-e, de ez a mai kor sem kedvez a kapcsolatoknak.
EL akarom felejteni ezt a 2 évet...
Szia Harmony!, "Olyan hideg vagyok mint egy kő"....egyáltalán nem vagy az:)
Talán ha nyitotabb lennél,megismerhetsz majd valakit,aki segít elfelejteni a múltat,és ő lessz a jövőd!
Hajrá!
Az a helyzet, hogy nehezen találom a kapcsolódási pontot az emberekkel, eléggé magamba zárkózó vagyok. Igen a blogírás tényleg olyan, sokszor nem is érzem jól magam hogy néha írom, csak eléggé késztetést érzek rá, és nagyon nehéz másképp tenni. Sokszor leszedem, most is, szeretném mostmár véglegesen leszedni a blogot, csak mindig visszateszem, de nem jó. Nem tudom, tudjátok az a fő gondom, hogy nem nagyon szeretnék feltűnni, vágyom rá hogy szeressenek, de inkább csak úgy hogy "tudjam", hogy szeretnek, de nem akarok nagyon feltűnni... nehéz leírnom, vágyom emberekre, a közelségükre, hogy érezzem szeretnek, és fontos vagyok, de ugyanakkor nem akarok nagyon közeli viszonyba kerülni velük. Jó lenne ha lenne vagy működne a telepátia, és akkor valahogy át tudnánk juttatni egyik emberből a másikba az érzést, persze inkább a jó érzéseket. 🙂 Hallgatnom kéne, de nagyon szenvedek, állandóan... attól, hogy mindig magányosnak érzem magam, akkor is ha szólnak hozzám, vagy biztosítanak a szeretetről. Nem tudom hogyan érezhetnék pici örömet, de sajnos soha életemben nem éreztem örömet. Ezen mamám csodálkozott és nem hitte el pedig így van. Sajnos nincsenek érzéseim. Ez a helyzet. Fogalmam sincs miért, de szörnyű ez, mert szenvedést azt érzek állandóan, semmilyen más érzést soha nem éreztem. 🙁 Olyan hideg vagyok mint egy kő, de komolyan. Egy érzések nélküli "gép". De azért majd megpróbálok valahogy valamit kitalálni. Örülök hogy érkezett reagálás arra amit írtam, vagyis tényleg jólesik. De azt hiszem inkább mégis csak el kéne bújnom... úgy érzem ezt fogom tenni.
Az, hogy társaságra vágysz már jó jel. Lehetőleg ne pszchiátriai csoportos foglalkozáson kezdd. Szemét módon hangzik, de ott egymás zűrös dolgait, hallgatni nem túl jó.
A blogírás bármennyire jólesik olyan,mint ha magába beszélne az ember.
Harmony, én szívesen beszélgetek veled. és nem vagyok egy kötözködős alkat, asszem 🙂
a korosztályunk meg a problémáink is első blikkre különböznek, de nem biztos, hogy ez baj.
nyilván a netes kommunikációban van egy csomó félreértés, de szeretem tisztázni, viszont ha nem muszáj, nem erőltetem 🙂 van, akivel szavakkal levelezünk, mármint 1-2 szó ide, 1-2 szó oda, vagy pár mondat.
csetelni nem szeretek, inkább levelezni. a telefont is rühellem- ez gyerekkori hozadék, mert apám nagyon sokat pofázott, amikor ivott és utáltam hallgatni...
nem az a lila szöveg vezérel, hogy "ilyenkor nem látom a mimikát stb.". bár ez is igaz, a személyes találkozás nagyon sokat számít, de mivel én itthonragadós alkat vagyok a depi miatt meg hogy ha van melóm is, itthon csinálom, ezért inkább az emil.
azért NW nem semmi na 🙂 de nem akarok offolni.. megy az neked, csak partner kell hozzá 🙂 hajrá
Köszi, csak nem nagyon van témám 🙂 De végülis lehet találni, meg szerencsére a semmiről is lehet beszélni 🙂
fb-n pl szerintem nagyon jól kommunikáltál 🙂 csak légy bátrabb kicsit..
Sziasztok... én ugyan társat nem keresek, de jó lenne valakivel beszélgetni vagy valami. Eléggé egyedül érzem magam. 🙁 Nem tudom hogyan ismerkedjek, barátkozzak, de jó lenne emberekkel kapcsolatba lépni... még egyenlőre nem tudom hogy kéne, de próbálok... kicsit nehezen kommunikálok. Nagyon szar mindig egyedül lenni... 🙁
Elgépeltem...de azért kösz! 😀
A személyeskedésedre,inkább nem reflektálok ennyit az értelemről....:)))))
Aha. A valyon az vajon mióta valyon????Az értelem nálad nem tud legyőzni semmit,az már tuti.
Két nőbe vagyok szerelmes, az egyik a feleségem...a másik nő egy "oroszlán" ,akinek beleégett a tekintete az agyamba..
Nem szeretnék belebonyolódni egy "háromszög" kapcsolatba,de az értelem valyon letudja-e győzni az érzelmeket? igen vagy nem?
Szenvedek mint egy kutya,akinek meghalt a gazdája.
Rendet kellene raknom a fejembe,de az sem megy,semmi nem megy,,f.szom!
Valaki , valami okosat???
Igen valószínűleg ahogy idősödtem "kinőttem" valamannyire a dolgot.
Ven egy film, az Egyedül nem megy.
Nagyon ajánlom, szerintem tök emberi és töltős.
http://www.youtube.com/watch?v=_hj3K9-YsKE
(Audrey Tautou, én rajongok érte)
nekem a maszek áter 4 éven keresztül sem tudta megoldani ezeket a párválasztási zűrjeimet, ill. most éppen ebből fakadó "eredményeket" sem... vagy hát nem ő, hanem én állok ellen keményen mindennek, mert biztos, hogy valahol ez "jó" így nekem, még ha pont nem is annak látszik.
Mondjuk lehet, hogy ki kellene próbálnom egy férfi terapot, csak félek, hogy beleszeretek (nagyon könnyen megy, olyan vagyok, mint egy naiv gyerek) és hát az apa-szerető-báty triász szerepe, amit neki szánnék, nem biztos, hogy összejön a terap szerepével is pluszban.
meg fogom kérdezni a dokimat, mit gondol erről. talán még belemenne a "fizetős mentorom" is, hogy eljárjak. nekem a heti egy alkalom jó volt amúgy, akkor és ott.
most hirtelen csak ennyi jut eszembe, hogy mennyire nehéz a társkeresés, ill. egy pillanat alatt mi történhet meg, 180 fok...:
http://www.youtube.com/watch?v=y28UhB_k554
1.A lány, aki megszólított az utcán a nagyváros lánya volt,
Én hívtam magammal, ő velem maradt aznap, és elvarázsolt,
Kócos volt és, ahogy néztem csalódott lehetett talán,
Nem volt szép, de jónak született és jó volt hozzám!
2.Akkor éppen a padló alatt jártam és üvöltöttem szeretetért,
Az ajtókon kívül a vad oldalon álltam, s nem tudtam miért,
Ő átölelt és azt mondta: Épp ideje, hogy megszelídülj,
Én megmutatom neked, amit sosem láthatsz egyedül! Egyedül!
Gyere, gyere szoríts erősen, ébreszd fel a szerelmem!
Gyere, gyere szoríts erősen, nincs gyűlölet a szívemben!
Hát gyere!
Néha van, hogy újra leterít egy hátulról jött támadás,
És gyűlölöm őt is, mert kegyetlen a kedvem, és nincs célpontom más.
Rám néz és a szemeiben csak szeretetet látok én,
Ordítanom kéne, de ő odalép szorosan mellém!
Idézet tőle: matirija, amikor ott van veled valaki és tudod, hogy nem lesz/lehet más már. egy olyan helyzet, amikor tudod, hogy boldognak "kellene" lenned, de nem vagy az, mert nem figyelnek rád, ba--gatnak, ha depis vagy, ordítanak veled, vagy úgy érzed, nem jól választottál, elmúlt a láng stb.
ez a görög mondákban a tantaluszi kín, a vízből nem ihatsz, pedig ott van előtted... (a másik "kedvencem" a Sziszifusz, azt is sikerül rendre eljátszani)
De nem versenyezni akarok.
amikor nem volt társam, mindig akartam, amikor volt, akkor meg általában érzelmi szadistákkal voltam együtt - csak amilyen apám...
és amikor már főleg kényszerből vagy valakivel együtt, mert nélküle nincs hova menned, nincs miből megélned, a gyereket nem akarod terhelni egy gyűlölködő válással. és ráadásul még szereted is azt az embert, evvel együtt is ragaszkodsz hozzá, de gyakran pokollá teszi az életedet és így még rosszabb, hogy bűntudatod is van, mert szereted, de leginkább utálni akarod, hátha az hat rá és attól visszafogja a bántásait. (persze nem, még jobban nyeregben érzi magát)
mentális problémásoknak mindenhogyan nehéz, ha "normális" a társam, akkor nem tudja megérteni, miken megyek keresztül (kivéve, ha hiper-empatikus, vagy éppen megmentő szerepben tetszeleg) és ezért nem is hibáztathatom, ha meg hasonló gondokkal küzd, akkor meg leginkább vak vezet világtalant...
nem vagyok túl optimista, bocs', ez az én személyes nyűgöm, ha valakinek működik, tud találni egy igazán elfogadó társat és képes vele együtt kibontakozni, gyógyulni stb. az nagy szerencse. igazából erről kellene, hogy szóljanak a kapcsolatok.
Szerintem is marha jól összefoglaltad ezt a: "mentális problémásoknak mindenhogyan nehéz, ha "normális" a társam, akkor nem tudja megérteni, miken megyek keresztül (kivéve, ha hiper-empatikus, vagy éppen megmentő szerepben tetszeleg) és ezért nem is hibáztathatom, ha meg hasonló gondokkal küzd, akkor meg leginkább vak vezet világtalant..."...-gondolatot. Pont így látom én is. Mindkettőre volt sajnos példa az életemben. Írtál az "érzelmi szadistákról", erre is (igen, mint az apám, dettó..)
Csomó mindent mintha a számból vettél volna ki. A Mérgező szülők-c. könyvet is te hoztad fel vhol, ha jól rémlik. Nekem az egy óriási szemfelnyitó, felszabadító olvasmányom volt, valamikor 20-as éveim eleje táján, tökjó, hogy más is ismeri, ronygyosra olvastam. De azt is hiába, ennyi is kevés. Tudni mindig kevés. a csinálásnak, a tevésnek a kemény munkának van értelme mentális bajoknál, kár hogy pont az a tudatosság és határozottság hiányzik hozzá épp az adott bajból fakadóan, ami egy rendes, hosszan tartó pszichoterápiát tudna eredményezni (pénzről nem szólva. azt hiszem, egy éves TB-finanszírozott pszichológiai ellátás vehető csak igénybe, és az még jó szakemberrel is kevés. (heti 1 alkalom...kb semmi)
Valahogy muszáj az embernek a saját pszichológusának lennie és hajtania magát legjobb belátása szerint és minden erejéből, egyre inkább erre a belátásra jutok. Mert telik az idő, és egyszer vége lesz az életnek is.
Idézet tőle: mark77És a magány gyakorlatilag duplázza a mentális probléma okozta bajokat. Eleve nincsen senki akinek elmondhatod mi bajod....
Nagyon igen.
Akkor már rendben vannak a dolgaid?
Én nem imádtam, mert szarul voltam. Valakinél a pubertázs és fiatalkor a mentális nyavajákról szól. Valószínűleg életkorom előrehaladtával javultam meg...
Mark, ha a '77 a születési éved, akkor még ne mondj le semmiről!
De ha '39 lenne, akkor is bíztatnálak! 😉
Tremészetesen csak akkor, ha tényleg kedvedre való volna ez az egész "cucc".
Imádtam a flörtölést és a többit, mindig, inkább ami utána jött, nekem az volt nehezebb.
:/
Nekem soha semmilyen kapcsolatom nem volt, mert a baj kínzott, és nem fért bele az életembe...
vannak ezek a könyvek, hogy "Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz" meg a "Ne válj el, változtass!", ezeket dobtam a sarokba... 🙁
egyébként társkeresési problémái annak is lehetnek, aki már talált valakit, mert nem biztos, hogy jól keresett és jól talált...
ha lenne valaki, egy új szerelem az életemben, akkor is csak menekülés lenne egy másik függésbe, ami ideig-óráig jó, ahogy magamat ismerem..
azt is írták valaki okosok, amiben azért van valami, hogyha nem vagy "kész" ember, csak egy fél, akkor csak egy másik felet vonzol, aki majd követelőzni fog, mert általad akar kiegészülni és ez nem társas viszony lesz, hanem kölcsönös adok-kapok érdekviszony, érzelmi és egyéb szinteken,
nem jó dolog méricskélni azt, hogy "én most ennyit adtam, akkor most te jössz", de a kapcsolatok nagy része ilyen. nem tehetünk róla, ilyen a közszemlélet, így neveltek stb...
sóvárgunk a szeretetért, de emiatt függünk és sok sérülés érhet, ha kiszolgáltatottak vagyunk.
minden esetre nagyon drukkolok, ha valaki ennél jobb helyzetben képes társra lelni és jó lenne itt is sikersztorikat olvasni! 😉
Szóval cáfoljatok meg bátran, rám is rámfér egy kis remény. akár az, hogy találok egy inspiráló új társat vagy hogy végre önállóbb lehetek és beveszem a függetlenek leszarom-tablettáját, végre nem kémiában 🙂
http://videa.hu/videok/kreativ/kispal-es-a-borz-szeretek-0vAImYCX8YAILcU7
ja, és szerintem jó annak, aki hívő (nem a bigott, bűntudatos változatról beszélek). nem könnyű feltétlen szeretetet adni és egy pszichés betegen ezt "remekül" lehet gyakorolni.
jobb esetben szemet hunynak a "normálisok" a bolondóráink felett, tehetetlenül puffognak magukban, rossz esetben leordítanak, kötözködnek, megvernek...
én örülök, hogy van gyerekem, mert ő erre megtanít ill. az állatokon gyakorlok. a férjem is jó terep lenne a krisztusi szeretet gyakorlására, de ehhez már nincs erőm, gyakran fullad hatalmi harcba itt bármi, meg a templomban tett ígéretek is vajon hol vannak?!
nála a kitartás "jóban-rosszban, egészségben-betegségben" azt jelenti, hogy nem megy el kocsmázni, csajozni, nem hagy el, de a fejére veszi a fülhallgatót és utána az özönvíz.
gyakran kívánom, hogy hagyna inkább el és akkor muszáj lenne végre kiállni magamért meg a gyerekért is...
ma többet nem monologizálok, remélem.
Ez nagyon igaz: "ha "normális" a társam, akkor nem tudja megérteni, miken megyek keresztül (kivéve, ha hiper-empatikus, vagy éppen megmentő szerepben tetszeleg) és ezért nem is hibáztathatom, ha meg hasonló gondokkal küzd, akkor meg leginkább vak vezet világtalant..."
ja, amikor ott van veled valaki és tudod, hogy nem lesz/lehet más már. egy olyan helyzet, amikor tudod, hogy boldognak "kellene" lenned, de nem vagy az, mert nem figyelnek rád, ba--gatnak, ha depis vagy, ordítanak veled, vagy úgy érzed, nem jól választottál, elmúlt a láng stb.
ez a görög mondákban a tantaluszi kín, a vízből nem ihatsz, pedig ott van előtted... (a másik "kedvencem" a Sziszifusz, azt is sikerül rendre eljátszani)
De nem versenyezni akarok.
amikor nem volt társam, mindig akartam, amikor volt, akkor meg általában érzelmi szadistákkal voltam együtt - csak amilyen apám...
és amikor már főleg kényszerből vagy valakivel együtt, mert nélküle nincs hova menned, nincs miből megélned, a gyereket nem akarod terhelni egy gyűlölködő válással. és ráadásul még szereted is azt az embert, evvel együtt is ragaszkodsz hozzá, de gyakran pokollá teszi az életedet és így még rosszabb, hogy bűntudatod is van, mert szereted, de leginkább utálni akarod, hátha az hat rá és attól visszafogja a bántásait. (persze nem, még jobban nyeregben érzi magát)
mentális problémásoknak mindenhogyan nehéz, ha "normális" a társam, akkor nem tudja megérteni, miken megyek keresztül (kivéve, ha hiper-empatikus, vagy éppen megmentő szerepben tetszeleg) és ezért nem is hibáztathatom, ha meg hasonló gondokkal küzd, akkor meg leginkább vak vezet világtalant...
nem vagyok túl optimista, bocs', ez az én személyes nyűgöm, ha valakinek működik, tud találni egy igazán elfogadó társat és képes vele együtt kibontakozni, gyógyulni stb. az nagy szerencse. igazából erről kellene, hogy szóljanak a kapcsolatok.
de sok xar kapcs is..
És a magány gyakorlatilag duplázza a mentális probléma okozta bajokat. Eleve nincsen senki akinek elmondhatod mi bajod....
de nyilvan ennel is van rosszabb, csak az ember mindig hajlamos a leheto legszarabb helyzetben latni magat
kepzeld el a maganyt, amikor meg csak nem is erinthetsz vagy lathatsz egy masik embert..:D szoval rohadt nagy kulonbseg van meg igy is
illetve él egy olyan népi tévhit is, hogy akinek van társa/férje/felesége, az révbeért.
statisztikai adatok mutatják, hogy akik házasok, azok tovább élnek, boldogabbnak vallják magukat stb. mint a szinglik, vagy a nem elkötelezetten együtt élő párok.
hááát, nem tudom, én az elmúlt 15 évben úgy érzem magam, annak ellenére, hogy szeretem a férjem, a súrlódásaink ellenére is, hogy azóta az életemnek vége, csak megek lefelé a lejtőn.
sokan irigyelnek, hogy így kitartunk egymás mellett stb. de a magányt nem értenék meg...
Harmony, ismerős ez a paradox érzés, vagyis legalábbis úgy, ahogy értelmezem.
Gyakran kimennék és mindenkire csak mosolyognék és a jót akarom bennük meglátni, nagyon vágyom nyüzsgő életre, odaköszönésekre, közös élményekre emberekkel. Társakra valamilyen közös tevékenységben, szeretetre, elfogadásra, adásra és kapásra.
Közben meg be vagyok szarva az elutasítástól, a kudarctól, ezért nem merek kockáztatni sem igazán, szóval magam sem tudom, akarok-e nyüzsögni vagy csak hogy hagyjon mindenki békén, mert "az emberek barmok".
Ez a két véglet van, a visszatartó félelem erősebb.És nem veszem zokon, ha nem reagálsz, én is "csak úgy" írtam...
szia 🙂
Nekem is társkeresési problémáim vannak, jobban mondva nem az, mert nekem megvan a társam, csak éppen Ő nem érez semmit, vagy valamiért nincs jelen sehol, és tehetetlennek érzem magam, még akkor is ha esetleg szeretne, én akkor is képtelen lennék bármiféle kapcsolatra. Még akkor is szorongok, ha Anyu vagy Tesóm van a szobában, hát akkor hogyan oldódhatnék fel, ha a Szerelmemről van szó? De esélytelen, mert mégha lenne is "valami" amit érez, mindketten annyira antiszoc.-ok vagyunk, hogy ez eleve kizárja a találkozás és kapcsolat lehetőségét. Ha Ő nem is annyira de én nagyon az vagyok. Elég rossz.... és megint írtam, amitől ismét csak ki fogok készülni. De képtelen vagyok mindent kizárni az életemből, annyira mintha halott lennék. Így marad ez az írás, néha.... de semmi nem jó, sehogy, és nem tudok emberekkel kapcsolatban lenni, sehogy, még neten sem.... csak hárítok mindent, meg nem válaszolok, de nem direkt, csak azért, mert nem megy... nagyon kínlódok, de nem panaszképpen mondom, csak azért, hogy talán megmagyarázzam, miért vagyok ilyen amilyen. Szeretnék kapcsolatokat, de számomra nagyon-nagyon nehéz, még az is hogy valakihez szóljak, még akkor is ha hozzám is szólnak. De próbálkozom, mint pl most, hogy írok egy topikba. Nem akarok soha többé panaszról írni meg beszámolni senkinek, mert annál nincs rosszabb érzés mint ami utána jön.... Úgyhogy kb azt mondom mindig, hogy úgyis jól leszek, meg erős vagyok, ami nem igazán igaz, de legalább próbálkozom 😉 Szóval minden oké, majd valamit kitalálok, vagy lesz valahogy, ha másképp nem, de mint eddig.
az egyébként nem biztos, hogy hosszú távon működik, ha hasonlóak vagy főleg ugyanlyanok a problémák egy kapcsolatban. egy idő múlva olyan erős tükröt tartanak egymásnak a felek, hogy őrjítő az együttlét - személyes tapasztalat.
én egy enyhe bipolos vagyok, inkább depis, de pl. a skizókat nagyon kedveltem, úgy vettem észre (együtt nem éltem, csak dolgoztam párral), az antiszociálisokat és a kényszereseket már kevésbé (attól függően, mi az a kényszer), a depiseket meg főleg nem.
kár is ezt ecsetelni, hiszen úgyis maga az ember volt a lényeg.
a férjem hivatalosan egészséges, de sokszor depisebb, mint én, és kiégett is (munkája miatt), vannak dührohamai, amikre nem vesz be nyugtatót.
nagyon hasonlítunk az alapdolgainkban, amúgy teljesen diszkrepánsak vagyunk, és ez sokszor nagy bajokat okoz...
van benne valami...
én ugyan stabil kapcsolatban élek több éve, de gyakran magányos vagyok és nem csak férj, szerető stb. lehet egyik embernek a másik, hanem barát is, vagy csak egy olyan haver, aki néha pont jókat mond és akinek te is tudsz.
sokszor dühömben a haveri státuszt elátkozom, hogy már öreg vagyok ehhez, nincs erre energiám, de ha egy ember a buszon vagy a boltban is hatással tud lenni rám, akármilyennel (igyekszem inkább a jót keresni), akkor egy virtuális vagy valós haver is lehet jó "valamire". ez kicsit olyan egósan hangzik így, tudom, de úgysem lehet olyan semmi kapcsolat, hogy ne adjon mindkét félnek valami tapasztalatot, még ha az negatív, és akkor lehet belőle tanulni, ilyesmi.
a szoc.fób. na az egy szívás lehet (bocs'), én sem szeretek kimenni az emberek közé, csak ha muszáj, mert szégyellem magam, a kinézetemet stb. de aztán amikor meg valamiért mégis muszáj kimenni, akkor mindig megfogadom, hogy legközelebb is kimegyek.
bár ezt az érzést gyakran elfelejtem másnapra 🙂
Érdekes, ennek a topiknak kéne a legjobban pörögni. Pedig egy kapcsolat esetleg sokakon segítene.
A társkereső oldal üzemeltetése a legjobb üzlet, és nem sokban különbözik a Búrától, csak annyiban hogy ott mindenki mentálisan egészségesnek vallja magát, ami nem teljesen igaz.
Idézet tőle: DumboEgy szoc.fobos hogyan ismerkedjen? En szerintem az vagyok mar nagyon regota de ezt meg mindig nem irtak ra a papiromra. Nekem is szuksegem lenne "kapcsolatokra", de NEM TUDOK senkivel talalkozni, ugyanis RETTEGEK tole. Van itt olyan aki TENYLEG szoc.fobos? Nalam csak netes baratsag-kapcsolat johet szoba ezek miatt.. Gondolom ilyen ember nem lesz :-/
Egy szocfóbosnak sokkal nehezebb az ismerkedés, de nem lehetetlen.:)Amúgy 2 szocfóbos közt hatalmas különbség lehet. Van aki, teljesen elszigeteli magát az emberektől, van aki meg emberek közt mozog folyamatosan. Azért azt megtanultam, hogy minél inkább elszigeteled magad az emberektől, az hosszútávon, annál rosszabb. Vannak a neten szocfóbos találkozók szervezése, több helyen is.El kell ilyenre menni, hisz ott mindenki olyan, mint te vagy. Én már voltam.Sok bátorság kell Dumbo, még hogy ide is elgyere, de hidd el nem bánod meg.Csak az agyunk gyárt különféle teóriákat, hogy miért ne menjünk társaságba. De ezek mind nem igazak, az elménk egy óriási illóziógyártó szerkezet. A valóságot totál elferdítve akarja mutatni nekünk.:) Szerin tem itt kéne kezdened, összeszedni minden bátorságod, és elmenni ilyen talira. Meglátod, nagyon jó hangulatú lesz. Lehet ez után, majd jobban meg fogod érteni, hogy nincs mitől félni. 🙂