Borderline
Kedves eumate,
sajnos tökéletlen világban élünk, ezért tökéletlenek a lehetőségeink is, teljesen igazad van abban, hogy nekünk is kell alkalmazkodnunk a világhoz, mert a világ csak mérsékelten alkalmazkodik hozzánk -- bár lehet azért harcolni, hogy jobban ismerje el ezeket a betegségeket, és szerintem ezen a téren történtek is előrelépések.
A terápiának elvileg az a lényege, hogy egy másik ember segítségével változol, konfrontálódsz önmagaddal (amit senki sem szeret megtenni normális esetben), és ez katalizálni tud egy változást. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ez hogyan történhet meg egy önsegítő könyv segítségével, abban az ember inkább csak viszontlátja magát és a bajait, és ez valamelyest megnyugtatja. A leginkább az olyan terápiás módszerek ültethetők át algoritmusba, amelyek szabályszerűek, adott problémára adott megoldást javasolnak, tehát nem szükséges hozzájuk egy intenzív önismereti munka. A kognitív-viselkedéses terápia például inkább ilyen, angolul vannak is olyan programok, amelyeket nagyjából egészséges, de boldogtalan embereknek találtak ki, hogy fejlesszék magukat és az örömre való képességeiket különféle technikák segítségével. Például elterjedt előírás, hogy minden nap adjunk hálát valamiért, ami történt velünk -- ha valaki nagyon rossz állapotban van, nyilván nehezen talál ilyesmit, de a kutatási adatok szerint jelentősen javítani tudja a hangulatunkat, ha minden nap törekszünk erre.
Kedves kuma! A napokban beszéltem Krisztiánnal, azt mondta, hogy az egyik megrendelője ezzel a témakörrel foglalkozik. Úgy értesültem, hogy hamarosan publikálnak egy blogot, ami hasonló kérdésköröket, problémákat fog felölelni. Témáiban "önsegítő pszichológia" valamint, ahogy írod "van-e lehetőség az embernek arra, hogy a sorsára hasson, és hogy?" témakörökről is fog szólni. Ha minden jól alakul, akkor még a tervek szerint könyv formában is megjelenhet. Kb. ahogy megfogalmaztad:"olyan elmés könyv, ami képes bárkinek a sorsán változtatni". Üdvözlettel: tima
Meg hát azt várják, hogy "megváltozz", ami nem takar mást, mint hogy viselkedj úgy, ahogy nekik és a társadalomnak megfelel. Amúgy úgy látom, a pszi tudományoknak is csupán ez a céljuk: Tanulj meg másként viselkedni! Olyannyira, hogy a volt áternőm megmondta: kb. 40% az alaptermészet, ami nem változik, a többi 60 a viselkedés, ami változtatható. Tapasztalatom szerint az összes terápia arra megy ki, hogy erre megtanítson. Az önsegítő módszerek is erre idomítanak.
Először 46 éve kaptam olyan dg.-t, ami az akkori terminus technicusoknak megfelelően tulajdonképpen border volt. (Érzelmileg elmaradott a fejlődésben, kicsivel később: érzelmileg infantilis.) Számos terápián, gyszeren, áteren és lóguson túl ugyanitt tartok. 🙁 Olykor, megfelelő gyszerezéssel és viszonylag kevésbé frusztráló környezetben elég stabil vagyok (most is, pedig azért ez a piálás nem túl biztató), de mindig átmeneti.
Én költözés+munkával sem tudtam szabadulni, mindig a nyomomban voltak, ráadásul mindenféle pszi-ellenesek...
Nem borderline specifikus, de engem nagyon érdekel az önsegítő pszichológia, tehát hogy tudományos igényességgel hol van lehetősége, van-e lehetőség az embernek arra, hogy a sorsára hasson, és hogy? Olyasmi, mint nyelvi képességünk, a viselkedésünket mi irányítja? Belső vagy külső ingerek? Mi a határa a vélelemezett szabad akaratnak? Azért írom vélelemezettnek, mert nincs, csak az illúziója. Miért nem írtom, hogy "illúziója"? jó kérdés.. Lehet úgy kellene. Mindenesetre, melyek azok az ismeretek, tényezők, stb, amik segítenek a sorsunk megváltoztatásán a jó irányba, és hol van ennek a határa. Mert biztos vagyok benne, hogy van határa. Nincs olyan elmés könyv, ami képes bárkinek a sorsán változtatni. Ugye egy könyv, videó, stb. mind általános anyagok, teáht ott kint vannak, megveszem, vagy letöltöm, vagy megnézem, és gondolok róla valamit én, aki a mások oldalon nézem. Az hogy ki nézi, arról a videó nem szól... Márpedig ha nekem lelki bajaim vannak, nekem specifikusan rólam, nekem szóló infó kéne. Na igen ám, de az internet erre nem alkalmas, én mégis ezért nézem a youtube-ot. Tehát a viselekdésemmel akarom megszerezni a lelki egészségemet. Lehet hogy ez önmagában beteges. Nade lelki "beteg" vagyok, megengedhető, nemde? Hmmmm. éRdekes kérdések. Nem tudom mi a kiút, hisz pont erről írok, hogy keresem, de Az tuti, hogy ez még ha működik is, részleges. Mire rálelek arra a videóra, könyvre, weboldalra ami hozzám, nekem szól, idő, véletlen kérdése, eltéríthet ia figyelmem a közbülső videó(k) vagy más belső ingerek, aztán csak megnézem, ha annyira fontos... A valóságba, a valóságos gyógyítást én úgy képzelném el, hogy egy idealizált terapeuta, aki pont ismeri a bajomat, problémámat, rámhangolódva beszélget velem, a kommunikáció nem egyirányú, hanem kétirányú, így jobb, hatékonyabb. Ugyanakkor meg kell mondjam, hogy megvan ennek is a hátránya. Akármilyen jó a terapeuta, lehetnek olyan részek, mikor ki nem állhatom, ebbe viszont jobb a számítógép, a könyvek, weboldal. Mérlegre kéne tenni melyik a jobb? Az önsegítő könyvek? Az online keresgélés, olvasás, videónézés (tehát a viselkedésemmel keresek segítséget), vagy a pszichológus, akinél elviekben passzívan ülhetek, ő majd "megoldja", van egy ilyen nézet, és én egyébként adom ezt a nézetet, tehát, hogy a pszichológus az a hely, aki bármi bajom is van, megoldja, nem a páciensé ez a feladat, ha a páciens nem gyógyul, javul, az a pszichológus kudarca (vagy szakemberé). Ez nem teljesen van így, erre már rájöttem, de van egy ilyen nézet, és ez egy fontos nézet, és bizonyítható a gyakorlatban is hogy haszna van. Egyébként az a kérdés, hogy a viselkedésemmel érem el a segítséget igaz mind az önsegítésre, mind az internetes böngészésre, és a spzichológus keresésére is. Mindháromnál a saját viselkedésem az, ami által segítséghez jutok. Namost van persze olyan állapot, amikor annyira sz@rul vagyok, hogy nem tudok viselkedni, csak feküdni pl, vagy "pörögni" és nem tudok ilyesmivel foglalkozni. Nos a pszichiátria (de még a pszichológia is) ilyenkor a gyógyszert tudja adni elsődlegesen. Sajnos az van, hogy nagyon ki vagyunk szolgáltatva mi, lelki problémások (vagy lelki betegek,). Ki vagyunk szolgáltatva a társadalomnak, a politikai rendszernek (politikai viszonyoknak), a családnak, a barátoknak, ismerősöknek. Sajnos ennek az egésznek nagyon nagy része nem rajtunk múlik, hanem őrajtuk hogy mit gondolnak rólunkj, hogy vélekednek a bajunkról, vagy betegségünkről. Ebbe ez a szívás, hogy jó társadalmi viszonyok között, elfogadó barátok, ismerősök közösségben kisebb az esélye ezeknek a bajoknak, mint olyanba ami (véleményem szerint) most van. A mostani rendszer ,plusz a covid miatti bezártság, meg a családom, és a barátaim egy része (nem mind1 persze mekkora része) nem túl pozitívak a problémámmal, Én a fejem tetejére is állhatok, ők akkoris akaratgyengeségnek, unintelligenciának, lustaságnak, stb. bélyegezhetik azt, ami nagyon nem az. Egyik sem, sőt. Én tudok érvelni amellett, hogy ezek az emberek PONT AZ ELLENKEZŐJE, MÉGIS ezt gondolják. ROHADTUL frusztráló, de ez pont az, amit el kell viselni (fogadni nem). A társadalmat meg a külső tényezőket megváltoztatni nem tudjuk, (teáht hogy ki mit gondol, beszél, viselkedik), deazt, hogy mi hogy reagálunk azt talán részlegesen igen. Ebbe lehet bízni, na meg a jól bevált (társadalmilag is validált, elfogadott) gyógyszerekben... Két dolog. Az egyik, még hiányzik egy egyesített elmélet, ami a különféle irányzatokat egybefűzi, és használható vezérfonalat ad a pszichés zavarokkal élőknek. A másik, hogy kellene online terápia. Van 1-2 külföldön, már látom, pár évvel ezelőtt (2013 tájékán) még nem volt. Ez jó, de fizetős, és angol. A személyre szabottsággal mindig az a "baj", hogy drága, viszont hatékony (kétirányú kommunikáció, nem egy). A végső megoldás egyébként az lenne, ha mesterséges intelligencia szoftverek olyan fejlettek lennének, hogy pár adat megadása után (minél több, annál jobb itt tényleg ez van) a szoftver ingyé (ingyen) megmondja, hogy mi(k) legyen(ek) a következő lépéseid sorrendbe, időben mikor, stb, illetve beszélget veled, ha kell a lelkedről, stb. Tökéletes lenne, és egyre finomodna. Ez utóbbi mondat picit ellentmondásos, mert ha tökéletes, akkor nem finomodhat, persze a "tökéletes" szót szokták szabadon használni amolyan szólásként is. Én azt gondolom, hamár a technológia annyi roszat hozott rám (más nevében nem beszélnék, bár biztos vagyok benne, vannak mások is), akkor hozzon legalább némi jót is. Ahogy a facebook elterjedt, az emberek elmagányosodtak. Közösségi médiának mondja magát, közbe az emberek magukat mutogatják, saját gondolataikat, képeiket rakják ki, és nem törőnek másokkal. Elmagányosító dolog szerintem. A valódi közösség az, amikor találkozunk face-toface. Ahogy növekszik a facebookon eltöltött idő, úgy csökken a valóságban. Nem tudom hol lehetne, beavatkozni az egyéni szinten. Összetett, bonyolult és lassú az út.
"a szabad akarat illúziója" – lényegében igen...
Az önmagát fejlesztő, tehát az emberi elmét utolérő/meghaladó gép lehetetlenségéről, de inkább filozófia. Még a net előtti időkben olvastam, eszembe kell jusson kitől, hol...
Nekem is abszurd.
Nem akarok belekötni, mer valóban így van, de az nem szabad, hogy B-n vagy C-n keresztül jutsz el. Akármelyiket is választod, már eldöntötte az agyad. Erre szokták mondani, hogy a szabad akarat illúziója. Mögöttes neurokémiai folyamatok döntöttek, amikről nincs tudomásunk így szabadnak hisszük, vagy éljük meg, valójában pedig nagyonis determinált, mivel az agy már meghozta korábban a döntését, mi meg szolgai módon végrehajtjuk azt. Talán pontosabb kutatások kellenek ezen a területen, de filozófiailag és a természettudományos nézőpontből elméletileg is cáfolható a szabad akarat.
Az még érdekelne, hogy ki, miben bizonyította, hogy lehetetlen ilyen gép? Esetleg ha van hivatkozásnak is örülnék. Én azt gondolom, hogy a Big data és társai tükrében egyre jobbak lesznek a számítási kapacitások, egyelőre nem látom be miért ne lehetne ilyen gép. Egyébként most néztem erről egy fizikust, aki ezt mondta:https://www.youtube.com/watch?v=fp02OJVGG20
A borderline-nál én azt figyeltem meg, hogy két dolog kell: Az egyik a különköltözés, a másik a terápia. A gyógyszer nélkülözhető, ha ez a kettő megvan együtt. Namost általában az a baj, hogy aki borderes, az kénytelen azzal az emberrel élni, aki kiváltja nála a bordert. Az nem fog megváltozni, azt kár is lenne várni. Az együttéléssel az a baj, hogy mégha a terápiába előrébb is jutna esetleg az illető, az otthoni border-t kiváltó környezet visszahúzza. Ha elköltözne, az kivitelezhető kis tőkével, de azzal meg az a probléma, hogy valódi készségek, terápia nélkül nem sokra megy az életbe. Arra kell legalább 1 év, de ez tényleg a nagyon minimum, és addig miből él? Addig kétes, hogy tud-e dolgozni. Tehát az ideális valahogy az lenne, ha EGYSZERRE tzudna elköltözni, ÉS terápiára járni, vagy legalább addig az ideig fizetve lennének a kiadásai, hogy csak "gyógyuljon" , vagy "javuljon". Addig, amíg kell. Ez nem lenne rossz. Ez persze egy x összeg (egy tól-ig) lenne, amit nem nagyon finanszíroznak a szülők, ő meg megteremteni a border miatt nem tud... vagy részlegesen.. elég nyűgösen, teáht nem az igazi. Mi marad? A dührohamokra gyógyszer (tünetkezelés, ami nem mellesleg sok rossz mellékhatással is jár, pl. tanulni se tud az illető meg a szedálás miatt dolgozni se olykor, tehát én azt mondom, több kárt okoz, mint hasznot), de a megoldás? Namost erre szokták mondani nekem (és már én is picit magamévá tettem ezt a gondolatot) hogy azér nem annyira rossz a heylzet, mint gondolom. MErthogy van ez, meg az ,meg amaz. Igen? Csakhogy én konkrétan nem ezt tapasztalom a mindennapokban, hanem a nyomott, depriált hangulatot, és a hatalomnélküliséget, nameg a segítség tökéletes hiányát (ami persze lehet hogy a negatív szűrőm mondat velem, de hé: mi a különbség a valóság és a szűrőm között? Semmi. Ha egyszer a valóság okozza a negatív lencsémet, akkor a valóságot kéne megváltoztatni.. Amit nem lehet.. marad az ördögi kör, ha nem is lefelé, de stagnálva.. Az még egy fokkal jobb talán. Persze egy görög filozófus szerint, minden a folyamatos mozgás állapotába van "Everything is in a state of flux". Fontos látni, hogy a borderlinenál nem a keresztmetszeti képe a döntő, hanem a hosszmetszeti... Azt meg csak a családtag látja, aki kiváltja a bordert--t nameg én, úgymond "csalában marad". Szép nem? Kommunizmusba ilyen se lenne..
a gépek ... "akkor jobbak lesznek ezen a területen az embernél, így hatalmuk lesz felettünk". – ezt is bizonyították már tudományosan, h lehetetlen az ilyen gép létrejötte.
Tulajdonképpen kompatibilizmus az is, amikor a kereszténység a teremtés mellett nem zárja ki az evolúciót, ez nekem abszurd.
A determinációt és a szabad akaratot annyiban képzelem el, hogy A-ból mindenképp eljutsz D-be, de hogy B-n, avagy C-n keresztül, az a te döntésed.
*
Tényleg jó lenne, ha mások is elmondanák, mit gondolnak ezekről a dolgokról...
Idézet tőle: KleóNálam a determináció az, h minden eldöntettet a születésed (fogantatásod?) pillanatában, és utána bármikor, bármelyik utat választod, ugyanoda jutsz. H ezt genetikának, determinációnak vagy karmának nevezzük, az mindegy.
Igen, a születésedtől (vagy akár még korábbtól) eldől a sorsod. Ez a determináció. Ez azonban bizonyos helyzetekben lehangoló. Lehet, hogy ez igaz, és tudományosan alátámasztható, de akkor az embernek miért van néha az az érzete, hogy szabadon dönthet,? Hogy döntött valahogy, és azt ő tette, "szabadon"? Szerintem nem érdemes megfosztani magunkat ettől az érzettől, ha már létezik, csak tudjuk azért, hogy nem vagyunk szabadok. Ez a kulcs. MEr ha nem tudod, hanem elhiszed, és úgy is gondolod, hogy szabad vagy, ott gáz van már én szerintem. Az, hogy "bármelyik utat választod, ugyanoda jutsz" nem teljesen értem. Itt ebbe szerintem keveredik nálad a szabadásg érzete (bármelyik utatr választod) és a determinizmus. Ezt egyébként kompatibilizmusnak hívják, amikor összeegyeztethető a determinizmus, a szabad akarattal. Ez azonban szerintem fából vaskarika. Sokak szerint (híres filozófusok) ez nem tartható logikailag mint állítás, mivel egymással összeegyeztethetetlen a kettő. Ha a big bang-ből levezethető minden, akkor hol a szabadság? Ez zanzásítva az érvelés lényege. Visszatérve a gondolatodra, én azt nem értem, hogy honnan tudod, ohgy "ugyanoda"? Ezt csak utólag tudod, senki (se ember, se számítógép) nem tudja, hogy mi a jövő, bár a számítógépek gyorsan fejlődnek, idővel szerintem fogják tudni a jövőt, és a te jövődet is, ami igazán rémisztő szerintem, mivel akkor jobbak lesznek ezen a területen az embernél, ígyy hatalmuk lesz felettünk. Tehát ez a mondat, csak akkor ételmezhető, ha tudjuk hogy mi az "ugyanoda". Ha tudjuk (amit még nem tudunk, csak a szuper számítógépek fognak majd), akkor van értelme csak erről beszélni. Addig nem. Miért? Mert a jövőt nem tudjuk, se te se én. Csakis filozófiai elméleti alapvetéseink vannak, hogy "determinizmus van". De ez a konkrét jövőről, a te vagy az én jövőmről semmit nem mond. Az igaz, hogy akár hiszek a szabad akaratban, akár nem, ha determinizmus van, akkor meg van írva a jövőm. Csak azt nem érted, hogy te nem tudod a jövőd. Ahogy én se az enyémet. Mivel az ember képtelen saját konkrét jövőjét kiszámítani (max bizonyos helyzetekbe, de ottse mindig Magunk között: én pl nagyon rossz vagyok abba, hogy bejósoljam a viselkedésem, persze az olyan dolgokat hogy evés alvás, ivás, munka nagyjából meg tudom mondani, ohgy bekövetkezik-e vagy sem. Egyébként a sikeres ember az, aki tud 1, pozitív célokat kitűzni, és 2, elérni azokat.) Értem a gondolatmeneted egyébként... Az az egy fenntartásom van, hogy jelenleg még nincsenek olyan gépeink, amik meg tudnák jósolni a jövőnket, és az ember is limitált abba, hogy a saját celekedeteit bejósolja. Egyébként a szabad akarat és determinizmusról gondolkoztam nemrég. A tudományos és filozófiai közösség nagy többségben azon az állásponton van, hogy nincs szabad akarat, de ez engem, megmondom őszintén, lehangol. Nem tudom miért. Mondjuk kit érdekel, ha igaz. Engem, meg csomó sorstársamat. Akkor hazudni kell ahhoz, hogy jobban érezzem magam? Igen, bizonyops értelemben igen, vagy legalábbsi az illúziót elhinni, de az nem ugyanaz.. Ajjajj. Nehéz ügy. Én egyébként ma, manapság azt kezdem gondolni, hogy kell lennie valamilyen szabad akarati dolognak. Hogy miért, azt később. Legyen ez a kvantummechanika véletlenszerűsége, legyen ez evolúciós előny mint illúzió, vagy akár csak sima hazugság, ami jó érzéssel tölt el. Vannak emberek, és élethelyzetek, amikor ezek igenis kellenek. Ha folyamatosan, a lehető legtöbbet arra fókuszálnék, és ez lenne a tudatom felszínén vagy tudatalattimban, hogy nincs szabad akarat, akkor néha olyan lehangolt állapotba kerülnék, ohgy fel se tudnék kelni. Kell ez nekem? Melyik fontosab: Igazságokon éljek amennyire csak lehet, hogy akár a társadalom ne tartson idiótának? Vagy pici "fehér hazugság" által néha elhiggyem hogy létezik szabad akarat, miközbe valahol lehet, hogy tudom, hogy nincs, de a működőképességem, akár a lelki egyensúlyom miatt mégis ezt tartom mérvadónak? Ki mit gondol egyébként erről?
Sajnálom.
Persze ezen nem a halált értem, az természetes...
Ah, sorsnak is lehet, de a végeredmény szempontjából mindegy...
Nálam a determináció az, h minden eldöntettet a születésed (fogantatásod?) pillanatában, és utána bármikor, bármelyik utat választod, ugyanoda jutsz. H ezt genetikának, determinációnak vagy karmának nevezzük, az mindegy.
Igen, lehet, hogy igazad van. Talán tényleg most gondolkodom jól, amikor kimondják rám az 5 év gyámságot, elavult szarokkal túl vagyok gyógyszerezve, és hazugságokkal az ambuláns lapomon, hogy esélyem se legyen a munkaerőpiacon, se sehol az életben. Szerintem csak ennyi kellett még ahhoz, hogy jól tudjak gondolkozni. Egy emberen egy diagnózs tényleg csak segít a társadalmi életben, hiszen a "stigma" annyit jelent, hogy "kiváló esélyek az életben", és ennyi kedvesség még csak jobban kihozza az illető jó gondolkozását.
Idézet tőle: Robo-sanÉn úgy érzem, a diagnózisom determinál erősen. Addig szinte a korlátlan szabadság érzését éltem meg. Úgy éreztem, szinte mindent szabad. Most meg úgy, hogy szinte semmit. Tudom, hogy ez csak egy érzés, de az is sokat számít.
Bocs, hogy iylet írok, de ez picit logikátlan. Attól függ, hogy az ember szabad, hogy kapott-e egy diagnózist? Gondold végig, te ugyanaz az ember vagy, mint voltá la diagnózisod előtt. Mi változott? A dianózis pusztán. Egy külső ember rádaggatta. Te ugyanolyan szabad vagy, mint voltál. De amúgy nincen szabadság. Az ember determinált, max a szabadság ÉRZETE van. Lehet, hogy korábban nem kellett volna szabadnak érezned magad, és most gondolkozol jól? Én úgy tuom a "szabadság" 20-21%. A többi értelemszerűen determináció, vagys minden, ami "nem szabad".
Sylvia Plath is próbált...
igen
20 évet "dolgozott magán" !!!!!!!!!
determinááááál?
hogymiiiiiiiiii????????????
ESZTERT MI DETERMINÁLTA?
ESZTERT MI DETERMINÁLJA??????
hát talán csak nem egy irodalmi díjjal lehetne determinálni!?
GRATULÁCIÓ BABARCZY ESZTERNEK a 2020-as Déry díjhoz!
Azért ne feledjük, hogy ez többévi előzetes munkásság eredménye. Ő már valamilyen szinten régóta ismert személyiség.
Én úgy érzem, a diagnózisom determinál erősen. Addig szinte a korlátlan szabadság érzését éltem meg. Úgy éreztem, szinte mindent szabad. Most meg úgy, hogy szinte semmit. Tudom, hogy ez csak egy érzés, de az is sokat számít.
Elvben igen, de gyakorlatiag minden determinált. Születéstől halálig. Bizonyos mozgásterünk van, de erősen korlátozott.
Determinált alatt mit értesz? Én a múltat, meg néhaa jelent is, ha már látszik, hogy valamint nem lehet változtatni. Viselkedési tehetetlenség, pl mikor elkezdesz leülni, egy pontot túl már nem tudod megállítani maga, vagy hogy megállj, ahhoz idő kell. De ezek egyébként kevésbé jellemzők. Ami jellemző, az a múlt. A jövő nem determinált. Elhiszem neked, hogy végiggondoltad és oda vezet, nekem is vannak hasonlók. Viszont vagy elfeeljted, vagy nem tudod, hogy a nyelvi képességünknek hatására képes vagyunk "ugrásokra", tehát kiszabadulni a körülmények determinációja alól. Ez a pszichoterápia pozitív üzenete egyébként.
Igen... de szerintem sok minden úgymond "determinált". Akármelyik úton is indulok el, mind ugyanoda vezet. Ezt én végiggondoltam. Minden lehetőségre, akármit választok, ezért vagy azért, de alkoholista lennék...
Engem kifejezetten butított. Lassult a gondolkodásom, nem érdekelt semmi... Sztem egy elavult car.
Idézet tőle: KleóNagyrészt olyanok, amiket érdemében nem tudunk befolyásolni.
De nem az van, hogy azér az ember bizonyos dolgokért "tehet"? Tehát nem azt mondom, ohgy van szabad akarat, hanem azt kérdem, hogy bizonys %-áért a dolgoknak mi felelünk?
A lítium "gyerekek" nem rossz? Azér kérdem, merhogy nemhogy a gyógyszer elveszi a megoldási képességedet? Kell az azér? Nem tudom, kérdezem. Hogy van ez?
Na erre varrjatok gombot!: Pszichiátria cikk.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichi%C3%A1tria?fbclid=IwAR3k9L-TlspZnp9...
"Kezelés" rész.
Idézet tőle: Kleó1.) igen
2.) könyve válogatja...
3.) nincs
Annyi jutott eszembe még, hogy Azért nem lehet stabilizálni az állapotot, vagy garanciát találni rá, vagy hogy "mindig jobb és jobb legyen" ahogy az Agykontrollosok mondják, mert az életesemények is közbejátszanak ebbe, nem csak hogy mennyit, mit és milyen olvastál vagy néztél/hallottál egyszer?
Mert ha a memóriánkat egytárolóhelynek képzeljük el, akkor "beledobálod" a "gyógyulással" vagy "javulással" kapcsolatos összesinformációt (1 irányút), és kész is. Közbe azt tapasztalom, hogy kritikus helyzetbe nincs mindig "kéznél" az a sok információ, amit olvastam, vagy tapasztaltam. Ilyenkor mi van? Szerintem az van (amit te is pont írtál), hogy hiába olvasol, az aktuális életesemények mindig felülírják a múltbeli "javulást" vagy akár gyógyult állapotot, és nekem ilyen szélmalomharcként folymatosan ellene kell dolgoznod a negatív hatásokkal szemben, nem? Biztos vagyok benne, hogy van egy ilyen faktor is, tehát az aktuális környezeti elemek és/vagy események hatása.
Nagyrészt olyanok, amiket érdemében nem tudunk befolyásolni.
Gyógyszer nélkül, vagy csökkentett adaggal?
Külön lehet választani, mikor melyik környezeti tényező okozza a dolgokban a baj. A szerelem vége, szakítás - nálam ez van. A pénztelenség, vagy kevés pénz, a gyógyszer szedálása, a rossz pszichiáter, vagy más szakember, a rossz otthoni viszonyok (anyával, apával rossz kapcsolat), nyilván van más is. Sajnos ezek közül sok van, amire önmagunk nem tuunk hatni, kell a másik is.
a nappalis nekem is...
Az egyetem önmagában is durva volt. Az, akkor és úgy. Sok-sok piával...
Nekem is volt 2 állás + egyetem. Na, az durva volt. Állva alvás a buszon, meg hasonlók. De akkor még nem ez a szar gyógyszer volt, mint most. Így még az egyetemet is alig győzöm, egymagában. Pedig levelező.
A munkahelyek egész jól mentek. 11 év, váltás, aztán 7 év, tőlem független okokból váltás, aztán 10 év, és kész is lettem... Volt nemegyszer, h egyszerre két állásom is volt, + különmelók. Végül is magát a melót szerettem, csak a "járulékos" dolgokat nem. Relatíve nem is kerestünk rosszul, de hát ki elégedett a fizujával?
Idézet tőle: eumateAkkor az kiszakít téged negatív irányba a genetikád börtönéből 🙂 Ez már metafizika... Gödel tétele és hasonlók.
AMúgy azt szerettemvolna kérdezni: Kinek sikerül ezzel a mocsokkal egyetemet végezni? Esetleg normális munkahelyet megtartani (amellyel viszonylag elégeedett is. Úgy mint kiteljesedés, és fizetés tekintetében)? Köszi. Kiváncsi lennék rá.
Én ebben a tanévben szeretném befejezni a BA-t. Bár ezzel a gyógyszerrel, amit nagy kedvesen kiírtak, ez majdhogynem lehetetlennek tűnik. Szóval közben jó lenne gyógyszert váltani is. Azért felvettem a félévben egy csomó órát, és a jövő félévben is azt tervezem. Ha valami balul üt ki, akkor annyi, szívás, szeppuku. Valamit már 3-adszorra veszek fel. Szóval kamikaze üzemmód. Banzai!
"Az élet a folyamatos külső környezeti elemekre való válasz, ami aztán vagy jó vagy rossz érzést, élményvilágot eredményez?" – erre jutott a haverom is, kb. 40 év pszickiátriai "tapasztalattal" a háta mögött, ráadásul bordernek épp nem border... Azt mondja: ha épp jók az életkörülményeim, semmi bajom, ha meg rosszak, semmit sem ér a gyógyszer.
Idézet tőle: Kleó1.) igen
2.) könyve válogatja...
3.) nincs
Jó lenne valamiféle garancia, különben az élet egy folyamatos örvény, amiben semmi fix pont nincs, és nem tudok A-ból B-be jutni (pl. egyetem, válllakozás, munkahely szerzése, és megtartása). Vagy nem ezt jelenti a garancia lelki jóllétre? LEhetséges hogy ezekben az esetekben a feladat kitölti az ember fókuszát és a rosszmájúak ezt mondják "nem gondolsz a hülyeségre". Valóban kitölti, de megoldani nem biztos, hogy megoldja a bajokat. Namost lehet erről van szó, ez esetben, hiába, egyszer visszajön vagy visszajöhet a border. Ez az ami baj, olyan algoritmus kéne, ami ha visza is esek, pikk pakk vissza tudok jönni korábbi szintemre. Lehetséges, hogy tényleg nincs, de akkor a teárpiáknak mi értelme? Az élet a folyamatos külső környezeti elemekre való válasz, ami aztán vagy jó vagy rossz érzést, élményvilágot eredményez?
Akkor az kiszakít téged negatív irányba a genetikád börtönéből 🙂 Ez már metafizika... Gödel tétele és hasonlók.
AMúgy azt szerettemvolna kérdezni: Kinek sikerül ezzel a mocsokkal egyetemet végezni? Esetleg normális munkahelyet megtartani (amellyel viszonylag elégeedett is. Úgy mint kiteljesedés, és fizetés tekintetében)? Köszi. Kiváncsi lennék rá.
Hááát... minden tulajdonságra, betegségre gyakorlatilag ezt mondják-írják: 40% a genetika, 60% az ún. környezeti hatás. Sőt, az egykori áternőm mondta: 40% az alapszemélyiség, amin nem lehet változtatni; 60% a viselkedés, amin igenis lehet! Na már most. Ha az alapszemélyiségem része, hogy nem akarok változni, akkor mi van?
Nem vagyok hajlandó ezt a kutatást elfogadni. Túl negatív lesz a hangulatom tőle. És nekem a hangulatom, érzelmeim jó indikátorai annak, hogy mi helyes és mi nem. Könnyen lehet, hogy a gének csak hajlamosítanak valamire. Nem a végzet. Ez a 42% kb. úgy néz ki nekem, ohgy akármit teszel, a fejed tetejére állhatsz, addig ez nem fog változni. Szóval max 58% erejéig, és az is csak max. Ez így IGAZSÁGTALAN!
40% a borderline genetikája. Lesokkolt. Sokkal kevesebbet hittem. Ebbe semmi poziotív nincs. Akármit csinálunk, ez marad. Kész vége, a géneken nem lehet változtatni, a környezet meg leszarja, nem is ismerni, és változtatásra szólít fel, amit nem tudunk! Ez a onszennsz VÉGTELEN hatványa. Mindjárt kötelet rakok magamra. De most komolyan. Erre mi pozitívat lehet mondani? Kb. semmit. Pedig NAGYON kéne.
Nekem a smooth jazz segít nyugodtnak maradni.
1.) igen
2.) könyve válogatja...
3.) nincs
Sztiasztok, két dolog utott eszembe (illetve 3): Vajon a zene segíthet néha? A másik, hogy ha önsegítő könyveket olvasok, mennyire tud segíteni? A haradik meg, hogy van-e garancia hogy jobban vagyok, akkor ne is essek vissza? Köszi
Én is röhögtem, ugyanis az a helyzet - ami ugyan helytelen -, h szívesen "takarózom" a betegségemmel...
Hahaha lol.
Nyah, azt én túl sokat is böngészem. Volt már olyan diagom is, h "túlzott betegségtudat".
Legalábis nálam így volt.. Azért érdemes a szakirodalmat is megnézni ilyenkor szerintem.