Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Fiatalok Lelkiegyensúlyáért Alapítvány

Szia Erci!

Már jártam terápiára, nem éreztem nagyon hasznosnak, viszont másmilyen volt mint amiket rólad olvasok.

Ha ez lehetséges, kérdezhetek néhány dolgot? Remélem nem gond hogy tegeződöm.

Szerinted borderline személyiségzavarosoknak fontos a terápia? Jó lehet ez? Eddig rosszul csinálhattam valamit? A terápia olyan volt hogy beszéltem beszéltem arról ami eszembe volt, a pszichológus meg nem mondott semmit.

Ha esetleg elmehetek hozzád, akkor mire számíthatok? Milyen lesz?

Nagyon köszönöm, ha válaszolsz.

Idézet tőle: babarczyeszter

Erci, csinálok ebből egy hírt a főoldalra.

E

Szuper vagy! Köszönjük szépen!

Holnap indul új Támogató csoport. Aki mérlegel még éppen, bátran csatlakozzon. 🙂

Még az ünnepek előtt új Támogató csoportot indítunk. Ez a csoport azoknak szól, akik nem kifejezetten terápiás munkára, inkább egy elfogadó, szerető, támogató közegre vágynak.

Az Elevo támogató csoport önsegítő jelleggel működik. A csoport tagja lehet bárki, bármilyen elakadással. Alapelve a nyitottság, egymás elfogadása és a segítőszándék. A csoport célja, hogy támogatást kaphassanak olyanok, akik máshonnan nem, vagy alig tudnak, például bonyolult családi helyzetek, csonka család, válóper, gyász, munkahelyi problémák, betegség, zárkózottság, magány.
A csoportban mindenki a saját tempójában nyílik meg és osztja meg problémáját a többiekkel. A csoport megtartó ereje, az elfogadás és támogatás élménye, a szégyenérzet enyhülése, és a lehetősége annak hogy minden csoporttag saját élményeivel és érzéseivel segítheti társait, nagyon lelkesítő. Határozott önbizalom növekedést, pozitív változásokat kelt életre.
Ha erre van szükséged, egy telefonos/e-mailes jelentkezés után gyere és csatlakozz hozzánk. Mi kíváncsiak vagyunk rád és meghallgatunk.

Minden kedd 18:00-19:30
Első alkalom december 6. Mikulás napja
          
A csoport jelképes hozzájárulási díja 1000 Ft/ alkalom (nem kötelező)

(Aki terápiára és gyors fejlődésre, megoldásokra vágyik, továbbra is jelentkezhet a csütörtöki anti-szorongás csoportba)

Új jelentkezőknek:
Lobmayer Erika +36 30 966 5194
erika.lobmayer@gmail.com
http://www.elevo.net/

Idézet tőle: Róka

Én szívesen mennék támogató csoportokra, gondolom csak Budapesten van.

Én nem ott lakom viszont.

Máshol nincs?

Sajnos nem ismerek vidéki csoportokat, de biztosan vannak. Érdemes neten keresgélni a környékeden.

Én szívesen mennék támogató csoportokra, gondolom csak Budapesten van.

Én nem ott lakom viszont.

Máshol nincs?

Erci, csinálok ebből egy hírt a főoldalra.

E

Idézet tőle: András1979

Én már egy hónapja járok és tényleg jó a szorongásoldó csoport. Van még hely, ezért nem szorongunk.  wink laugh

🙂 Jó ilyet olvasni. Emlékszem milyen nagy élmény volt amikor én is elkezdtem járni. Kajak alig tudtam elhinni, hogy ilyen ember tényleg van. Már mint Erci. Annyi mindent megtett értünk, mint értem még Anyám sem. Más ember lettem.

Én már egy hónapja járok és tényleg jó a szorongásoldó csoport. Van még hely, ezért nem szorongunk.  wink laugh

Még az ünnepek előtt új Támogató csoportot indítunk. Ez a csoport azoknak szól, akik nem kifejezetten terápiás munkára, inkább egy elfogadó, szerető, támogató közegre vágynak.

Az Elevo támogató csoport önsegítő jelleggel működik. A csoport tagja lehet bárki, bármilyen elakadással. Alapelve a nyitottság, egymás elfogadása és a segítőszándék. A csoport célja, hogy támogatást kaphassanak olyanok, akik máshonnan nem, vagy alig tudnak, például bonyolult családi helyzetek, csonka család, válóper, gyász, munkahelyi problémák, betegség, zárkózottság, magány.
A csoportban mindenki a saját tempójában nyílik meg és osztja meg problémáját a többiekkel. A csoport megtartó ereje, az elfogadás és támogatás élménye, a szégyenérzet enyhülése, és a lehetősége annak hogy minden csoporttag saját élményeivel és érzéseivel segítheti társait, nagyon lelkesítő. Határozott önbizalom növekedést, pozitív változásokat kelt életre.
Ha erre van szükséged, egy telefonos/e-mailes jelentkezés után gyere és csatlakozz hozzánk. Mi kíváncsiak vagyunk rád és meghallgatunk.

Minden kedd 18:00-19:30
Első alkalom december 6. Mikulás napja
          
A csoport jelképes hozzájárulási díja 1000 Ft/ alkalom (nem kötelező)

(Aki terápiára és gyors fejlődésre, megoldásokra vágyik, továbbra is jelentkezhet a csütörtöki anti-szorongás csoportba)

Új jelentkezőknek:
Lobmayer Erika +36 30 966 5194
erika.lobmayer@gmail.com
http://www.elevo.net/

Most csütörtökön még többen is jönnek újak, úgyhogy aki szeretne, csatalakozzon bátran!
 Gyertek még, mert nem vagyunk sokan. Senkit ne tartson vissza, ha nem tudja támogatni az Alapítványt az 1000 Ft-tal, ez nem kötelező, sokkal fontosabb, hogy gyertek. 

Új csoportot indítunk, szorongás témával. Heti egyszer, minden csütörtökön 18 órától, 19.30-ig a VI. Kerületben. Kezdés November 3-án.

Bárki jöhet, aki valamilyen ok miatt gyakran szorong és szeretne ezen segíteni, változtatni. Az üléseken szorongásra irányuló megküzdési stratégiákkal foglalkozunk, egymást segítve abban, hogy kinek mi válik be, melyik technikával hogy halad. Megbeszéljük minden csoporttag aktuális nehézségeit, és a csoport közös problémaként keresi a startégiát a megoldáshoz vezető úton. Alapvető módszerünk  egymás erős támogatása, a programban tartás segítése,  törekvés a könnyedségre, jó hangulatra, öniróniára.  
A csatlakozásnak más feltétele nincs, minthogy saját elhatározásból jelentkezz e-mailben vagy telefonon. erika.lobmayer@gmail.com
Kérdéseket nyugodtan tegyetek fel. Aki bátortalan, jöhet elötte egyszer egyéni konzultációra, vagy együtt is jöhettek.
Minden részletet megtaláltok a honlapon, ha nem, írjatok, kérdezzetek.

http://www.elevo.net/elevo-anti-szorongaacutes-csoport.htm

Lehet csatlakozni később is. De az a tapasztalat, hogy könnyebb együtt kezdeni, mint később csatlakozni egy közösséghez. Aki mérlegel, annak érdemes ilyenkor lendületet venni, mert könnyebb, mint később.

Idézet tőle: heimweh.

üdv! az volna a kérdésem, hogy későbbiek folyamán nem lehet csatlakozni a csoporthoz, vagy ez, hogy működik?

Most csütörtökön 18 órakor indul az új csoport, még lehet csatlakozni!

Többen is jelentkeztek már az oldalról, aminek nagyon örülünk 🙂 Gyertek még, mert nem vagyunk sokan. Senkit ne tartson vissza, ha nem tudja támogatni az Alapítványt az 1000 Ft-tal, ez nem kötelező, sokkal fontosabb, hogy gyertek. 

Új csoportot indítunk, szorongás témával. Heti egyszer, minden csütörtökön 18 órától, 19.30-ig a VI. Kerületben. Kezdés November 3-án.

Bárki jöhet, aki valamilyen ok miatt gyakran szorong és szeretne ezen segíteni, változtatni. Az üléseken szorongásra irányuló megküzdési stratégiákkal foglalkozunk, egymást segítve abban, hogy kinek mi válik be, melyik technikával hogy halad. Megbeszéljük minden csoporttag aktuális nehézségeit, és a csoport közös problémaként keresi a startégiát a megoldáshoz vezető úton. Alapvető módszerünk  egymás erős támogatása, a programban tartás segítése,  törekvés a könnyedségre, jó hangulatra, öniróniára.  
A csatlakozásnak más feltétele nincs, minthogy saját elhatározásból jelentkezz e-mailben vagy telefonon. 
Kérdéseket nyugodtan tegyetek fel. Aki bátortalan, jöhet elötte egyszer egyéni konzultációra, vagy együtt is jöhettek.
Minden részletet megtaláltok a honlapon, ha nem, írjatok, kérdezzetek.

http://www.elevo.net/elevo-anti-szorongaacutes-csoport.htm

Sziasztok!

http://www.elevo.net/elevo-anti-szorongaacutes-csoport.html

Köszönöm szépen a válaszokat! 

Kedves Búralakók!

Több üzenetetek is köddévált a levelezőrendszerben a napokban, úgyhogy aki nem kapott tőlem választ, kérem, hogy írjon újra, mert eltűnt az üzenete.

Köszönöm,
Erci

Idézet tőle: András1979

Szia Erci!

Szeretnék kicsit többet megtudni ezekről a csoportokról, ezért összeszedtem egy jó pár kérdést:

- témák szerint vannak szétosztva a csoportok? (Pl.: alkoholizmus, depresszió, stb..)

- hány csoport működik?

- hány fősek a csoportok?

- hetente hány alkalommal találkoznak?

- szakember vezeti a csoportot? Ha igen, akkor milyen szakember? (Pszichológus/pszichiáter/coach/...)

- milyen helyszíneken működnek a csoportok? 

- mennyibe kerül a részvétel alkalmanként?

- mlyen hosszúak a találkozók?

- hányan járnak a Búralakók közül? 😉

Előre is köszönöm a válaszaidat,

András

Kedves András!

A csoportot terapeuta vezeti, illetve a csoportok működését segítik felépült betegek, sorstársak. Minden kérdésedre a honlapunkon van válasz. Minden csoportunknak van részletes leírása itt: (Csoportok menüpontban, almenükbe vannak szedve)
http://www.elevo.net/csoportok.html

A Búralakók számáról nincs pontos információm 🙂

Kedves Búralakók!

Kérlek Benneteket, hogy ne a chat-en, hanem üzenetben keressetek. Ha chat-en írtok és nem tudok rögtön válaszolni, közben kiléptek, akkor nem érem el amit írtatok, így nem tudok válaszolni.

Köszönöm:

Erci 🙂

Szia Erci!

Szeretnék kicsit többet megtudni ezekről a csoportokról, ezért összeszedtem egy jó pár kérdést:

- témák szerint vannak szétosztva a csoportok? (Pl.: alkoholizmus, depresszió, stb..)

- hány csoport működik?

- hány fősek a csoportok?

- hetente hány alkalommal találkoznak?

- szakember vezeti a csoportot? Ha igen, akkor milyen szakember? (Pszichológus/pszichiáter/coach/...)

- milyen helyszíneken működnek a csoportok? 

- mennyibe kerül a részvétel alkalmanként?

- mlyen hosszúak a találkozók?

- hányan járnak a Búralakók közül? 😉

Előre is köszönöm a válaszaidat,

András

Idézet tőle: Raisin

Szia Erci! Nem hiszem el, hogy itt látlak......Szeretettel ölellek Köszönök minden segítséget az életemért Bogg vagyok... :)))

Drága Bogg,

Nagy örömmel olvastam soraidat, megszépítetted a napom! Nagyon örülök, hogy jól vagy. Köszönöm még egyszer a képeket, amiket kaptam.

Továbbra is vigyázz magadra! Sose felejtsd el, hogy mindig dönthetsz.

Ha baj van, keress!

Szeretettel öllelek én is!

Még tőled hallottam először bura.hu-ról 🙂

Szia Erci! Nem hiszem el, hogy itt látlak......Szeretettel ölellek Köszönök minden segítséget az életemért Bogg vagyok... :)))

Aranyos vagy! Köszönöm szépen. smiley

Szivesen.

Erci, betettem az oldalatok linkjét a terápia c. topikba.

Köszönöm a választ!

Kedves Málna,

Fiatalkorúakat gyermek ellátásba kell vinni, szülői együttműködéssel, szülői beleegyezéssel.
A problémától függően lehet fordulni iskolapszichológushoz, gyermekpszichológushoz, gyermekpszichiátriai szakrendelésre, a Vadaskerthez, illetve serdülő 16-17 éveseket két helyen az országban fogadnak addiktológiai rehabon is.

Kedves Erci, köszönöm. Szerintem azért érdemes arra gondolni, hogy esetleg valakiben felmerül(nek) hasonló kérdés(ek), mint bennem.

Ha te elmennél egy tejivóba, akkor elsősorban tejtermékeket keresnél, nem? De attól még nyilván van péksütemény és kávé, tea. 

Tehát szerintem (és ez nem akadékoskodás) érdemes lenne tisztázni, hogy ti ELSŐSORBAN fiatal felnőtteket vártok, de természetesen bárki mehet. Egyébként tényleg bárki mehet? Tehát életkorban most nem felfele, hanem lefele kérdem: 16 éves? 14 éves? 12 éves? Személyesen is érdekel a téma, ezért kérdezősködöm.

Idézet tőle: Krisz

Gondolom a fiatal felnőttek között jellemző főleg, hogy nagy reményekkel indulnak neki az életnek és életút elakadás merül fel. Ilyenkor még terápiával nagy előrehaladás lehet.

Perfekt yes smiley

A legtöbb pszichés elakadás fiatal felnőttkorban jön ki. De sokan még 40-50 éves korban is keresik a megoldást. Nem az életkor a lényeg, jöhet hozzánk akárhány éves kliens. Az a lényeg, hogy ez meglegyen, életkortól függetlenül:

"Az Alapítvány csoportjait bárki látogathatja, aki valamilyen elakadással küzd és elkötelezett a változtatásra, nyitott a megoldásra és kész tanulni másoktól."

Egyébiránt ma is szeretettel várunk mindenkit a Búra Csevejre! laugh

A bal oldalon boxban megtaláltok minden szükséges infót a csatlakozáshoz.

Gondolom a fiatal felnőttek között jellemző főleg, hogy nagy reményekkel indulnak neki az életnek és életút elakadás merül fel. Ilyenkor még terápiával nagy előrehaladás lehet.

Kedves Erci, köszönöm. Még mindig nem tudom, hogy akkor miért "fiatalok" lelki egyensúlyáról van szó. Ezek szerint 40 éves is mehet, meg 80 éves is. Ugye?

Szia Málna!

Átmásolom a honlapról a csoportleírást.

Kiknek ajánljuk csoportjainkat?

Az Alapítvány csoportjait bárki látogathatja, aki valamilyen elakadással küzd és elkötelezett a változtatásra, nyitott a megoldásra és kész tanulni másoktól. Leggyakoribb problémák a családi-és párkapcsolati gondok, depresszív reakció, pánikzavar, valamilyen kémiai szertől való függés (drog, alkohol, gyógyszer) és szociális függőségek (szex, kapcsolat, társ, játék, étkezésizavarok). Fontos, hogy mindenki önként jöjjön, ne valaki más kedvéért. Ha megszületett az elhatározás, a csoportokba egy telefonos jelentkezés után bárki csatlakozhat.

Hogy segít a csoport?

A csoporttagok megtapasztalják, hogy problémájukkal nincsenek egyedül, biztonságos közegben megoszthatják azt, és megérzik az elfogadás élményét. Gyakran kiderül, hogy kimondva, megdolgozva, mások által meghallgatva nem olyan megterhelőek ezek a problémák mint némán magunkban hordozva. A csoporttagok figyelmet, segítőkészséget kapnak egymástól illetve saját történetével mindenki átélheti, hogy segítségére lesz ő is csoporttársainak.
A csoport felé való megnyílást követi a világ felé való megnyílás és önbizalom növekedés.
A csoporttagok olyan közegben oszthatják meg élményeiket egymással, ahol megértő fülekre találnak, ahol a társaik átérzik és megértik a problémájukat, ahol nem kívülállók és nincsenek egyedül. 

Sziasztok!

Engem is érdekelne, hogy tulajdonképpen mi a célcsoport / célkorosztály. A honlap kissé felszínes tanulmányozása után erre nézve nem láttam infót. 

Köszönöm előre is.

Sziasztok!

Többen megtaláltatok már itt chat-en is és üzenetben is, http://www.elevo.net  -en keresztül e-mailben. Továbbra is tegyétek, nyugodtan. 🙂 Szivesen segítek bárkinek, személyesen, telefonon, skype-on, itt a fórumon vagy e-mailben. Elsősorban terápiával kapcsolatos kérdésekben, saját tapasztalataimról, megküzdési stratégiákról, elindulással kapcsolatban...

Köszi Krisz!!!

ELEVO

Fiatalok Lelkiegyensúlyáért Alapítvány

http://www.elevo.net/

Erci üzeni:

Egyre több önismereti és személyiségfejlesztő módszer megismerése után rátaláltam olyanokra, amik hatékonyan segítettek engem is, és a környezetemet is.  Ezek a módszerek, a hálatelt gondolkodás, az egymás elfogadása és támogatása, az apró örömök megélése, a boldogság tanulhatósága, a nevetés gyógyító ereje, és a törekvés a 'jóra' , összefésülve jelen vannak minden Elevo csoportban, ahova

Téged is várunk szeretettel, ha úgy érzed.

Úgy érzed? 🙂