Agorafóbia
:)))
Az az igazság, hogy ennek a hozzászólásnak most nagyon megörültem. Köszi.
RR Neked írtam,hogy jó a humorod.Tényleg szépen elbeszélgettél magaddal ,s nem is vesztetek össze!
A humorod nagyon jó!
Ha a szociális fóbia topik ilyen jól pörög, akkor az agorafóbia topik is hadd szóljon. Majd továbbra is írogatok magamnak. Tök jó.
Tök jól elbeszélgetek magammal... Pedig igazából nem magammal szeretnék beszélgetni... Csak mindig ez lesz belőle, hogy nem azt írom, ami spontán jön(ne), hanem javítgatom... Aztán az lesz belőle, hogy már nem is a ti hozzászólásotokra válaszolok, hanem tényleg magammal beszélgetek... Basszus, ezt tök rossz. Na mindegy, majd túlteszem magam rajta.
(Egyszer olvastam egy nagyon érdekeset. Egy nő egyedül nevelte a gyerekét, de ő nem ment ki az utcára. A gyerek már nagyobbacska volt (kábé 10 év körül?), amikor a nőnek elkezdődtek a panaszai és a gyerek ki tudott menni vásárolni, ügyet intézni. 10 évig a nő bent ült a lakásában, aztán egy napon fogta magát, kiment a nagyvilágba és köszöni, azóta jól van. Érthetetlen dolgok ezek. Én azt olvastam, hogy az agorafóbiások kábé 80 százaléka nem gyógyul meg. Sem gyógyszerrel, sem terápiával, sem semmivel.)
Jókat írtok a pánikrohamról (másra gondolni ill. nézz szembe a félelmeiddel), de az agorafóbia egyik lényege, hogy nem képes az illető hagyni, hogy pánikrohama legyen. Egyszerűen bármi áron el akarja ezt kerülni.
Igen, lehet, sőt biztos, hogy szembe szeretnék nézni a félelmeimmel... de nem megy. Volt egy időszak, amikor 2-3 hónapig minden nap bkv-val kellett utaznom és nem tudtam semmi stratégiát kidolgozni, hogy elviselhető legyen, a végén jó kis idegösszeomlást kaptam.
Nem mentegetőzésként, de tényleg mindannyian mások vagyunk. Én már nagyon pici koromban (7 hósan, pont a szeparációs szorongás idején) megtanultam, hogy kár kapálózni, hiába minden. Bölcsibe kerültem, ahol 1 hónapig nem ettem (éhségsztrájk), mégsem szánt meg anyám és nem vett ki, pedig nagyanyáim tudtak volna rám vigyázni, ha más nem, felváltva. Felteszem, az az ős élményem, hogy "senki nem segít".
Ezzel együtt igazatok van és igyekezni kéne feszegetni a határokat.
Szia! Mikor nagyon sz.rul voltam, jött hozzám házhoz egy speciálisan agorafóbiára szakosodott terap. Tény, hogy a sétákkal - agorafóbiás mértékkel - lényegesen jobb lett a helyzet, viszont a bkv rémes élmény volt, azt hittem, beledöglök (oké, akkor már kábé 10 év bkv mentes élet volt mögöttem). Pár alkalom után lemondtam a további alkalmakat. Nem láttam értelmét. Ez egy olyan dolog, hogy olyan bizonytalanságot élek meg bárhol, ami nem a biztonságos zónán belül van, hogy nincs értelme túlzottan erőltetni. Pár éve például elmentem ismerősökhöz Bp-től nem messze egy napra és végig szorongtam. Mondhatom, nem volt kellemes.
Ja, és ABSZOLÚT nem volt gyógyszer, terápia volt. Igaz, nem kognitív, de bevallom, nem igazán hiszek a kognitív terápiában. A múltkor páromnak azt mondta az ő átere, hogy az agorafóbiánál a kognitív terápia csak tűzoltás jellegű, igazából évekig tartó analitikus terápia kell. Na, ehhez képest én jártam terápiákba, jó sokáig, jó sok pénzért és volt köztük analitikus is.
Érdekes, így, hogy azt mondod, szörnyen hangzik, rájövök, hogy nem annyira. 🙂
Nem, nem vagyok bent egész nap. Vannak olyan agorafóbiások, akik nem tudnak otthonról elmenni, én ezt soha nem engedhettem meg magamnak, egyedül neveltem a gyerekeket, tehát valameddig mindig el kellett merészkednem. A munkahelyem nagyon közel volt (2 hónapja nem dolgozom), 5 évig bejártam oda.
Talán leginkább egy szégyenérzet van bennem (más vagyok, mint a többiek), meg persze tényleg jelentős beszűküléssel jár.
😀
Szia!
Belegondoltam, hát engem is megmosolyogtatott a dolog. :)Volt pár éve egy nagy családos kirándulás a Tiszára.Ott hasonló volt a helyzet, ki akartak hívni a vízből, egy nagy közös fotóra.Kerestem a kifogásokat, hogy miértnem megyek. Vicces szitu volt az is:)
Skótszoknyába durva lenne a helyzet, bele se gondolok. 🙂
Puszi és ölelés, neked is. 🙂
Szia 50373!
Értem miről beszélsz, ismerem ezt a módszert.Elfogadni, azt ami van, jelen lenni, nem küzdeni. A mostban lenni, és csak figyelni a gondolatokat és érzéseket, ahogy átsuhannak rajtunk.Ha otthon vagyok, és nagyon depressziósnak érzem magam, ez sokszor segít.De hirtelen fellépő pánik esetén próbltam, de nekem nem vált be. Lehet én rontottam el valamit, vagy csak gyakorlás kérdése lenne az egész.:)
Szia Holdfény!
Ez nagyon jó ötletnek tűnik, amit írtál.Csak az én szempontomat nézve, hát nemtom, lehet egy próbát megérne. Csak az a baj, jön a nyár, jóidő stb. Ilyenkor mindig rövidnadrágban vagyok, és annak könnyen kívülről látható jelei lennének, ha a sexre gondolnék.:) Az nagyon ciki lenne, ha a fodrászcsaj észrevenné. 😀
Idézet tőle: NemadomfelSziasztok!
Én talán nem vagyok agorafóbiás, de én is évekig küzdöttem pánikrohamokkal.Mostanába is előjött, de legfőképp a fodrásznál.Az egész úgy kezdődik, hogy a csinos fodráászlány felcsatolja a köpenyt, leültet. Utána megkérdi, hogy nyírjalak. Mondom neki, hogy hogyan, utána indulnak a problémák.Erős szívdobogással kezdődik, utána úgy érzem, mintha valaki folytogatna, alig kapok levegőt.Ilyenkor mindig lazítok a köppenyen, és úgy érzem, ezt nem bírom ki, ki kell rohannom innen.Aki először tapasztal ilyet, annál teljes lehet a kétségbeesés. De én mint "tapasztalt", tudatában vagyok ilyenkor, hogy ez egy pánikroham, vagy valami hasonló.Azt szoktam ilyenkor csinálni, hogy tudatosan gondolok valamire, ami el van tervezve a közeljövőbe.PL: Este találkozok xy-al, és a kocsival csinálunk valamit. Ezt lépésről lépésre elképzelem, a párbeszédet, a cselekményeket, hogy mi fog pontosan történni.De ez borzasztó nehéz, mivel a pánikroham gondolatai, érzesei nagyon erősek.DE nagyon eltökéltnek, határozottnak kell lenni, és akkor sikerülhet.Ez az én egyedi esetem, lehet másnál máshogy működik.Van úgy, hogy ki tudok lépni, a pánik szorongató érzéséből, máskor meg úgy alakul, hogy kilépek, aztán érzem az erősödő szívdobogás érzésből, hogy kezd visszajönni.Megint nagy erőfeszítés árán elmúlik, aztán kezd visszatérni megint.De a végén elmúlik. 🙂
A teljes pánikbetegség, vagy agorafóbia csakis úgy küzdhető le sztem, hogy lépésről lépesre. Vagyis, először csak nagyon pici tömegbe, és nagyon közelre menni, ahogy írták is előttem.:)
Jó uton haladsz szerintem, első a terelés, aztán ha megpróbálsz szembenézni a pánikkal, akkor észre fogod venni, hogy mi a "gyengéje" mitől enyhül. Ez szerintem az elfogadása, hagyni magadon áthaladni és közben megfigyelni mi történik, milyen gondolataid vannak ennek kapcsán és akkor idővel oldódnak a félelmek, enyhül a pánik. Legalábbis nálam így működött, így értem el azt a szintet, hogy már a pulzusom se megy fel a fodrásznál:) Persze mindig van hova "erősödni". De a szembenézés, nem menekvés segít sokat. Ehhez persze kénytelen vagy elfogadni azt is, ha adott pillanatban nem kapsz levegőt pl. Olyankor le kell lassulni a rendelkezésre álló mennyiséghez, stb. Ellazulni, még a szarban is. Félni nem érdemes, mert az élteti. Ha súlyos testi tünetek vannak(mint nálam is pl), akkor annak érdemes utána járni, jó alaposan kivizsgáltatni, hogy kapjon egy stabil megerősítést az ember, hogy nincs akkora baj, mint gondolja.
Sziasztok!
Én talán nem vagyok agorafóbiás, de én is évekig küzdöttem pánikrohamokkal.Mostanába is előjött, de legfőképp a fodrásznál.Az egész úgy kezdődik, hogy a csinos fodráászlány felcsatolja a köpenyt, leültet. Utána megkérdi, hogy nyírjalak. Mondom neki, hogy hogyan, utána indulnak a problémák.Erős szívdobogással kezdődik, utána úgy érzem, mintha valaki folytogatna, alig kapok levegőt.Ilyenkor mindig lazítok a köppenyen, és úgy érzem, ezt nem bírom ki, ki kell rohannom innen.Aki először tapasztal ilyet, annál teljes lehet a kétségbeesés. De én mint "tapasztalt", tudatában vagyok ilyenkor, hogy ez egy pánikroham, vagy valami hasonló.Azt szoktam ilyenkor csinálni, hogy tudatosan gondolok valamire, ami el van tervezve a közeljövőbe.PL: Este találkozok xy-al, és a kocsival csinálunk valamit. Ezt lépésről lépésre elképzelem, a párbeszédet, a cselekményeket, hogy mi fog pontosan történni.De ez borzasztó nehéz, mivel a pánikroham gondolatai, érzesei nagyon erősek.DE nagyon eltökéltnek, határozottnak kell lenni, és akkor sikerülhet.Ez az én egyedi esetem, lehet másnál máshogy működik.Van úgy, hogy ki tudok lépni, a pánik szorongató érzéséből, máskor meg úgy alakul, hogy kilépek, aztán érzem az erősödő szívdobogás érzésből, hogy kezd visszajönni.Megint nagy erőfeszítés árán elmúlik, aztán kezd visszatérni megint.De a végén elmúlik. 🙂
A teljes pánikbetegség, vagy agorafóbia csakis úgy küzdhető le sztem, hogy lépésről lépesre. Vagyis, először csak nagyon pici tömegbe, és nagyon közelre menni, ahogy írták is előttem.:)
Sziasztok!Régebben,kb.6 éves volt.A pszichológus IQ tesztet csináltatott vele,mikor elvittem.Megkérdezte tőle,milyen élőlénnyel azonosítaná magát,azt felelte,hogy pónilóval.A pszichológus szerint ez rossz válasz volt,anyát v.apát kellett volna mondani.Aztán megállapították,hogy alacsony az ért.szintje.Ja,volt a vizsgálaton egy játék homokozó.Csak ,,játszadozott a homokkal,nem épített várat.Na,ez is negatívnak számított.Amiért elvittem,semmit nem tudtak tenni.Aztán gyerekpszichiáter gyógyszert akart adni neki.A kis kereszt segített.
Szia RR:)
Apránként nem tudod a kört tágítani? Pl. biciklivel, ha valaki elmenne veled, akkor kicsit messzebb menni. Vagy elmenni egy presszóba fagyizni bringával ami kicsit messzebb van.
Én hallottam egy budai pszichiáterről, akinek egy páciense nem mert tömegközlekedni, és a pszichiáter elment vele, felszállt a metróra, nyugtatgatta közben, elkísérte villamosozni, ez volt a terápia.
Akkor szinte ki se mozdulsz otthonról.Hogyan éled az életed?Bent vagy egész nap?Azért szörnyű,hogy nem kaptál spec.pszichoterápiát,mindenhol azt írják,hogy a gyógyszer nem hoz jelentős javulást ilyen esetekben.
A kislányomnak volt hasonló.A végén már az autóba sem ült be,az orvos gyógyszert akart írni,nem engedtem.Végül az óvónéni adott egy kis kézben fogható keresztet,s az csodád tett,újra beült a kocsiba,kiment rollerezni.Persze pszichés az egész,tudom.Azért fura volt,gyerek a hátsó ülésen,a kersztet szorongatva.
Érdekes, én nem gondolok rá úgy, hogy nagyon durva. Csak olyan furcsa, hogy itt a búrán nincs sorstárs. Jó lenne megbeszélni a dolgokat...
Nem igazán jobb, ha más vezet, sőt, ha én vezetek, kicsit jobb (elvonja a figyelmem). De az fontos, hogy legyen velem valaki, aki szintén tud vezetni.
Orvos mit mond? Semmit. Írja a gyógyszereket, amik nem használnak. De hát miért segítene ezen egy gyógyszer?
Nagyon változó, hogy miként alakul. Van, hogy nagyon félek, aztán egész jó. Van, hogy nem félek annyira, aztán nagyon rossz. Változó. Most már hónapok óta nem nagyon voltam sehol, mert elromlott az autó (ó je).
Ez nagyon durva.Az orvos mit mond?Erre elvileg spec.terápiák vannak.S ha,valaki vezet helyetted,akkor nincs gond?Mit érzel?Pánikroham,szorongás,félelem ?
Na szóval bénán írtam. Sem gyalog, sem biciklivel, sem autóval nem jutok túl messze. Ezek körök, amik egyre nagyobbak. Gyalog egy megálló, biciklivel kettő, autóval egy-két kilométer. Bkv-val semmi. 13 év alatt semmi.
Holdfény, aranyos vagy, én is gondoltam rád! 🙂
Ez összefüggésben lehet az ilyen bevásárlóhelyeken levő rossz levegővel (asszem CO2 túl sok van benne). Persze ilyen helyekre nem megyek.
13 évvel ezelőtt kezdődött... Eleinte csak bkv nem ment, gyalogolni tudtam. Aztán múltak az évek és most ott tartok, hogy csak a lakás közvetlen közelében tudok közlekedni. Voltak jobb és rosszabb időszakok. Amikor megkaptam anyámtól az autóját, akkor eléggé kitárult a világ, viszont most már autóval sem tudok elmenni egy-két kilométernél messzebb. Valamikor kaptam egy vacak (de aranyos és jól viselkedő (bár a fékjei már nem működnek)) biciklit valakitől, csak úgy, ajándékba. Az jó, azzal el tudok egy-két megállónyit menni. És még szeretek is biciklizni.
Nálam,ha nagy,zsúfolt bevásárlóhelyen vagyok.Hirtelen,kb.10 percen belül,erős szívdobogás,nehézlégzés.Gyorsan fizetek,s,kimegyek.Anélkül,hogy megvettem volna,amit akartam.Próbálok akkor vásárolni,amikor kevesen vannak.
Rhiannon-Roxana!Mikor jön elő neked,milyen környezetben?
Bakker, tényleg nincs itt más, akinek ez a problémája???
Szia Torta! A néha elég megfoghatatlan, olyankor van, mikor amúgy is sötét gondolataim vannak, vagy úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok. Ilyenkor van az is, hogy nem nagyon merek kimozdulni, belekezdeni semmibe. Igen, ez inkább szocfóbos, de ennek a kettőnek (az agorafóbiával) nagyon sok átfedése van nálam.
Szia Zsolt2097!
Kérdésedre válaszolva, ezek inkább olyan szocfóbos tünetnek tűnnek nekem. A néha mit jelent nálad?
üdv,
torta
Egyébként elvileg bizonyították, hogy az antidepresszánst valaha szedőknél nagyobb az esély a visszaesésre, mint a soha nem szedők között...
Igen, sztk-s áterhez járok, gondolod, hogy fizetnék ezért a .... 😀
Egy terapeuta jól jönne, de én nem találok ingyenest vagy legalább megfizethetőt. (a 8-12 ezer/ 50 perc nekem nem az.) Még az is jól jönne, ha nem rendszeresen, csak alakalmanként meg tudnék beszélni valamit vele, amin elakadok. Persze ehhez lehet, hogy egy értelmes barát is elég lenne. 🙂
Az beletartozik az agorafóbiába, ha az ember néha retteg a megszólaló telefontól, vagy a kapucsengőtől?
Rám a felsorolt tünetek majdnem mindegyike illik, igaz, nem mindig egyforma intenzitással. Egy van, ami nem, az pedig az egyedülléttől való félelem. Azon gondolkodtam, hogy ezt szorosan kell érteni, tehát hogy egyedül vagyok egy lakásban, és félek, vagy tágabban, tehát általában az "egyedül vagyok, egyedül maradtam a világban" kínzó érzést takarja.
Bogyó rajtam nem segített, illetve a coaxil és a frontin szegődött mellém jó régen. Valdoxant is szedtem, csak arra jó, hogy szabályozza az alvást, de a májat kikészíti, ennek nyomát ma is érzem. (Egyébként legalább 25-30 fajta gyógyszert szdtem már életem során, egyre sem tudnám mondani, hogy bármimeggyőző pozitív hatása lett volna.)
Sziasztok!
Igen járok terápiára.Csak frontint szedek.Szedtem escitilt,de rosszabb volt.Most nyelv tanfolyamra járok.Egyenlőre ez az egyetlen hely ahova eltudok járni,de legalább emberek közt vagyok.
Berbar, milyen céllal keresel sorstársakat? Alakul valami önsegítő, vagy valami hasonló?
Sziasztok!
Nekem pontosan ezek a tüneteim.Nem szabadott volna itthon maradnom,de annyira lefárasztott akkor a sok rosszulét.Nem is igazán tudtam akkor még,hogy mi bajom csak azt,hogy szorongos vagyok.Örülök,hogy van egy, ezzel foglalkozó fórum.
Hello
Remény: átérzem a szitudat, nekem is hasonló. Társaságban csendes, nem tudok mit mondani, stb. Remélem ez csak a betegség miatt van, amúgy jobb lenne, bár ebbe lehet temeperamentum sajátosság is.
Én konkrétan a szívdobogásomtól félek, hogy túl egyenletes, mert valahol azt olvastam, hogy alacsony a koherenciája... ÚÚÚ leírni is nehéz mer jönnek a tünetek, de muszáj... Félek hogy ez a halált jelenti, és rosszul vagyok, ha egyenletesen ver. Elvileg belégzésnél gyorsabban kéne, kilégzésnél lassabban. Nagyon nagy erőfeszítés hogy ne szorongjak. így nem is megy. Én ezzel küzdök. Ez aztán pánikrohamba, és agorafóbiába is megjelenik. Pl bkv-n nagy tömegben (bár az lehet klausztrofóbia?).
Nálam ez olyan, mint egy céltábla. A legbelső kör, az otthonom, az jó. A közeli dolgok (kisbolt, utca, legközelebbi tömegközlekedési eszköz megállói) nagyon nehezek. Aztán ahogy egy külsőbb körbe érek, ami már nem ismerős, egyre könnyebb lesz.
Csak ott a bibi, hogy a kölső körök eléréséhez kikerülhetetlenek a belsők, azokon túl kell jutni.
Sziasztok. Nekem nehézséget okoz emberekkel lenni, ha pl valaki rokon vagy vendég jön hozzánk, nagyon nehezen tudok ott lenni, jelen lenni, és hallgatok mint a kuka. Ha kérdeznek válaszolok, de általában véve csendes és visszahúzódó vagyok. Ezt egy ideig a nettel kompenzáltam, tehát a neten eléggé "feltűnő" voltam, de már ez is megváltozott, és ott sem sűrűn nyilvánulok meg. Azt vettem észre magamon, hogy pl ha csak úgy sétálgatok vagy boltban vagyok, azt még viszonylag könnyen el tudom viselni, de amint én valahogyan "középpontba" kerülök, vagy meg kell nyilvánulni (tehát nem tudok elvegyülni), akkor elkezdek pánikolni, szorongani és van hogy elmenekülök a helyzetből. Régebben nálam is jelen volt az agorafóbia, nem mertem és nem bírtam kilépni a házból, ez már nincs, de az emberektől még mindig tartok. Nekem valahogy zavaróak, hangosak, és mindent olyan káoszosnak látok magam körül. Az időm nagy részét egyedül töltöm a szobámban és olvasgatok. Csak Mamámmal tudok beszélgetni, senki mással. Aki próbálkozik, általában annak sikerül megsebeznie lelkileg, és nem tudom miért de vonzom azokat akik könnyedén "belémgázolnak" lelkileg. Szeretnék visszaszokni a rendes, normális életbe, de ez korántsem olyan könnyű feladat. Hajlamos vagyok magamba zárkózni...
Sziasztok! Azért nem férfibetegség. Nekem még az udvarra a kapuig kimenni is kín, 2 hónap alatt 3 helyre jutottam el, és szörnyen kimerültem. Nem nyomja el a depresszió; viszont az elinduláskényszer növeli a szorongást/pánikot.
Valaha közlekedési fóbiának nevezték, de ennél tágabb dolog. A mélységtől való félelem (amit a köznyelv tériszonynak nevez) is van; de az számomra könnyebben kezelhető.
Érdekes, h az agorafóbiám is jelentősen romlik télen, tehát fennáll vmi összefüggés a depresszióval. Ráadásul itthon sincs komfortzónám, csak egyfajta zártság. Elindulás, cselekvés=majd holnap... ... se. Kimenni? Ahhoz előbb "el kell készülni", amire meg fel kell készülni.
Jobb lenne talán, ha nem tudnám a dolgok 90 %-át megoldatni másokkal, mert tényleg csak a MUSZÁJ segíthet(ne). A barátnőm öccsénél is dg.-ték, és nála is periodikus.
Berbar, nem tudom, hogy az agorafóbia tulajdonképpen micsoda, ezért azt sem tudhatom, hogy van-e.:) Ha pusztán a nagy terektől való félelem, akkor nincs is. Mondjuk a végtelen prérin egész jól tudnám magam érezni egyedül. Ha olyan tértől, ahol emberek vannak, akkor igen. Ez a fajta érzés valóban csökken a távolodással.
Agorafóbia, szociális fóbia - ezt a kettőt én nem tudom szétválasztani. Ha üres az agora, akkor nem olyan félelmetes, mint ha emberek vannak rajta.
Nálam egyébként úgy működött (működik), hogy minél távolabb vagyok a megszokott komfortzónámtól, annál inkább elmúlik. Sokszor dolgoztam otthontól távol, és akkor szinte megkönnyebbültem. Itthon meg napokig nem tudok elmenni kenyérért. 🙁
Látom, hogy a szociális fóbiának van topicja.
De:
1. Az agorafóbiáról szerintem sokkal kevesebb embernek van fogalma, hogy az mi. Valószínűleg aránylag sok ember szenved benne, de nem tudják nevén nevezni.
2. Magas a komorbiditása a különböző szorongásos kórképeknek főleg a depresszióval. És ha valaki agorafóbiás ÉS depressziós, lehet inkább a depressziója foglalkoztatja, mint az agorafóbiája. Azt érzi sokkal nagyobb problémának és a szorongásos panaszaival, mint neki másodlagos dologgal, kevesebbet törődik.
Szerintem azért az agorafóbiának is vannak szintjei.
Az enyém valószínűleg azért is volt kezelhető(bb), mert (jóval?) enyhébb volt, mint sok olyan embernek, aki ebben szenved. Így nem gondolom, hogy ez egy jó általános recept lenne.
Akinek nagyon extrém pánikrohamai vannak, azon nyilván nem segít semmit az a jótanács, hogy mozdulj ki a komfortzónádból. Mert kb. úgy fogja értelmezni, mintha azt a tanácsot kapná, hogy mássza meg a Mount Everestet. És annyit is használ neki.
Szóval azért a szorongásszint egyénfüggő is nagyon erősen.
Szia! 🙂
Nekem 2004 és 2006 között voltak agorafóbiás panaszaim.
Azzal indult, hogy nem bírtam villamosra szállni, mert pánikrohamokat kaptam. Majd utána inkább 4-5 km-t legyalogoltam Budapesten, csak ne kelljen BKV-ra szállnom.
S legtöbbször még vonatoznom is kellett volna.
A pszichoterápia nemigazán használt.
Szimplán a kényszer vitt rá, hogy jobban legyek. Mert muszáj volt 40 km-t utaznom.
Így 2-3 alkalommal esetenként 10 pánikrohamot végigtolva, meg tele nyugtatókkal leutaztam a távot.
Utána mikor rögzült, hogy nem fogok meghalni, akkor abbamaradtak az ilyen jellegű panaszaim.
Nagyon rossz volt, de muszáj volt utaznom.
Utólag: szerencsére.
Mert ha elkerültem volna ezt a nagyon kellemetlen 2-3 alkalmat, valószínűleg teljesen elhatalmasodott volna rajtam ez. Így meg nem.
De együtt tudok érezni mindenkivel, aki ebben benneragadt, mivel a család, társadalom stb. nem ismeri el ezt valós betegségként. Sőt, akik régen érintve voltak vele, azok is letagadják, mert szégyellik. (ismerek párat)
Pedig a pánikrohamok stb. tényleg elég kínzóak.
<Most áttettem a csoportokból a fórumokba>
szia, én is itt vagyok, bár nem folytattam a topikot, de ha van kedved, csatlakozz, hátha feléled:
/forum/seg%C3%ADts-seg%C3%ADtek/j%C3%B3t-enni-h%C3%ADz%C3%A1s-fogy%C3%A1s-eg%C3%A9szs%C3%A9ges-test
próbáltam gasztrót csempészni ide, de nem nagyon sikerült. magamnak sem.
js, és bocs' off, nem agora, de itt válaszolok 🙂