Agorafóbia
Ti. összesen kétszer utaztam Bp. és Szigetvár között. Egyenesen a K. kh-ból mentem Szigetvárra, ott voltam négy hónapot (karácsonykor is) és onnan jöttem haza Bp.re. Megúszásra és túlélésre játszottam. 🙂
Végre egy agorafóbiás, akinek ráadásul humora is van. 🙂 Koca-agorafóbiás. Hehe. 🙂
Sztem klasszik vagy te is, mert romlik az állapotod. Magamtól én is el tudok menni ide-oda, nagyon sok előkészület után (víz, xanax, teló, kutyaf.sza), én is csak biciklivel (kocsival is mennék, de nincs, gyalogság kizárva). Csak a nagyon környéki környéken.
Jó-jó, voltam egy hónapot a K. kórházban (7. emelet, rácsok mindenhol... agorafóbiás vágyálom), meg voltam négy hónapot Szigetváron (1. vagy másfeledik vagy 2. emelet, ahogy vesszük, nulla rács), de a remekbeszabott x órás út oda-vissza pokoli volt. 🙁 Bent a kh-akban megszoktam egy idő után a bezártságot. Azért a K. kh. 7. emeletét és rácsait nem nagyon. 🙁
Hogy mész vásárolni, Vicky?
én afféle koca-agorás vagyok, ha nagyon muszáj, be tudok menni a városba, kellő xanaxszal megspékelve. viszont csakis biciklivel, az nem olyan részísztő. régebben hajnalonta tettem egy kört az utcában, mostanában az már nem megy.
Ez sztem nem klasszik agora. Itt a búrán sokan úgy vannak vele, hogy nem tudnak elmenni otthonról, de a végén késő este mégis, vagy ha valaki kíséri őket, stb. Nekem sztem klasszik van, ha nem vagyok jól agorafóbia ügyileg (és ez a klasszik fajta ált.ban egyre romlik és nem igazán reagál sem terápiára, sem gyógyszerre), akkor hat lóval sem vontatnak el és hat ló is kísérhet. 🙁
Szóval aki el tud menni így-úgy-amúgy, az nem igazán agorás. Vagy az sem, aki reagál gyógyszerre, terápiára. (Bár nekem utolsó reményem éppen a köv., hetedik terápiában van ezügyben.)
Orvosoddal beszéltél erről?
*
Jó ez az ff képed!
Sziasztok.
Én már "bő" 1 éve nem mozdulok ki a lakásból, csak ha orvoshoz kell mennem a szokásos kontrollra. Még boltba sem voltam azóta, sőt, sehol. Nem akarom "elhagyni" a házat, mert itt biztonságban vagyok.
Ez lehet agorafóbia...?
Bővebben?
Levette. Gondolom.
Nekem valamiert nem hozza be a cikket a bongeszom 
Abszolút nem.
Ha a rexetin betegtájékoztatóján azt írják, hogy a pánikhoz tartozik az agorafóbia, akkor a szociális fóbia miért nem?
Tiltakozom.
Soha nem fog elmúlni az agorafóbiám.
Idézet tőle: MadzagKöszi szépen! Így már világos.
Érdekes cikk, eléggé mélyre nyúl, úgyhogy egyelőre csak beleolvasgattam. A szeparációs szorongás is új nekem, de már rákerestem.
Különös módon én egyedül szeretek inkább ilyen helyzetekbe kerülni, nem vágyom kísérőre. Az érzelmileg hideg anya viszont, azt hiszem, nálam is stimmel.
Szívesen. 🙂
Igen, nagyon komoly cikk, többször érdemes nekivágni, először csak ismerkedni vele. 🙂 És nagyon sok benne (sztem) a szakszöveg, amit nem nagyon lehet érteni.
Köszi szépen! Így már világos.
Érdekes cikk, eléggé mélyre nyúl, úgyhogy egyelőre csak beleolvasgattam. A szeparációs szorongás is új nekem, de már rákerestem.
Különös módon én egyedül szeretek inkább ilyen helyzetekbe kerülni, nem vágyom kísérőre. Az érzelmileg hideg anya viszont, azt hiszem, nálam is stimmel.
Idézet tőle: MadzagSziasztok! Meg tudja mondani valaki, hogy milyen kapcsolatban áll egymással az agorafóbia és a klausztrofóbia? Mi a hasonlóság és mi a különbség? A neten olvasgattam róluk, de már belezavarodtam. Van ahol azt írták, hogy egymás ellentéte, van ahol meg azt, hogy egyik másiknak a része.
Szia!
Ha ezen átrágod magad, akkor kicsit képben leszel, nagyon jó cikk.
http://web.axelero.hu/horgasz3/cikkek/fobia.htm
"Szkizoid mechanizmusok a klausztrofóbiában" címet viseli, de az agorafóbiáról és a klausztrofóbiáról szól analitikus megközelítésben.
H. Cs. ezt írta nekem: "A diagnosztikus rendszerek nem tartanak fenn önálló kategóriát a klausztrofóbiának, csupán az agorafóbiának. Az agorafóbia az átfogóbb, fölérendelt kategória, melybe a diagnosztikus rendszerek a klausztrofóbiát is besorolják. A cikkem címe tehát önkényes kiemelésen alapult, illetve, egy cím esetén a rövidség is szempont volt. "
Továbbá amikor azt kérdeztem, hogy mi a különbség/hasonlóság a szoc.fób és az agora között, akkor ennyit írt: "Nincs alapvető különbség. A szoc.fóbiás az emberekben nem bízik, "paranoiás", de végső soron az agoraf. is a kapcsolat zavarára, a szeparációs szorongásra és -traumára vezethető vissza."
Sziasztok! Meg tudja mondani valaki, hogy milyen kapcsolatban áll egymással az agorafóbia és a klausztrofóbia? Mi a hasonlóság és mi a különbség? A neten olvasgattam róluk, de már belezavarodtam. Van ahol azt írták, hogy egymás ellentéte, van ahol meg azt, hogy egyik másiknak a része.
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: AnzseliqA mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.
Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod?
Már van, egy épület. Lefényképeztem elölről és hátulról. Nem vagyok elégedett vele, de hát egy okostelefontól nem várható el bármi. 🙂 Csak távolról tudom fényképezni és ezért például szögesdrót, meg kistraktor is látszanak a képen.. 🙂
Ahogy jön az igazi tavasz, amikor zöldbe burkolózik az erdő, akkor szeretnék majd egy - két hegyvidéki panorámát lencsevégre kapni. Már várom. 🙂
Az épület, amit említettél, ott van a közeletekben?
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon!
Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.
A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.
Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.
És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.
Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.
Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik..
Ha nem baj, akkor erre priviben válaszolok.
Nyugodtan!
Idézet tőle: AnzseliqA mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.
Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod?
Már van, egy épület. Lefényképeztem elölről és hátulról. Nem vagyok elégedett vele, de hát egy okostelefontól nem várható el bármi. 🙂 Csak távolról tudom fényképezni és ezért például szögesdrót, meg kistraktor is látszanak a képen.. 🙂
Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon!
Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.
A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.
Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.
És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.
Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.
Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik..
Ha nem baj, akkor erre priviben válaszolok.
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: AnzseliqOlyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
De egy ékszert vagy ruhadarabot csak nem teszel rá a festményre, ugye?
Érdekes, az egyik leghelyesebb dolog, amit csináltam, az annyi, hogy rózsaszín üvegdarabkák random módon bele vannak dobálva gipszbe és a gipsz egy kicsi (mondjuk 3x5 cm-s) téglalapot formáz. Jól néz ki.
Egy ideje sárga kavicsokat gyűjtök, ezekkel nem tudom, mit fogok csinálni, és most fényképezni kezdtem, mert kaptam egy okostelefont. Elég kritikus vagyok, a fényképek 99 százaléka landol a "kukában". A festést többször próbáltam, de nem ment, nem tetszett, amit csináltam.
Igen, pont üvegdarabkákra gondoltam, vagy ásványokra. Az még elfér egy festményen. A többi pedig inkább egyéb műalkotáson. Láttam egyszer egy igen megkapó kiállítási darabot egy filmben: egy törtfehér csipkeruha volt kiállítva, alatta pedig régi, kézzel írt levelek alkották az "alsó ruhát". Ilyen kreációkra gondoltam. Egyediek, az egyénről szólnak, mármint az alkotóról. Neked van hasonló ötleted például most a sárga színű kavicsokkal? 🙂
Mik most a fotótémáid? Nekem általában a tájak, a panorámák.
Őszinte leszek: nekem a festményen csak a festék tetszik. 🙂 Kaptunk olyan feladatot festés órán, hogy 3D-s legyen a kép, de én némi hezitálás után egy fémkarikát ragasztottam a képre és ennyivel elintéztem. 🙂
Viszont a mozaik nagyon tetszik!!
A legelső csodálatos fényképemen egy kis bokor látszik, ami egy kőfal tetején nőtt.
Te szoktál fényképezni?
A mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.
Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod?
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon!
Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.
A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.
Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.
És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.
Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.
Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik..
Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon!
Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.
A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.
Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.
És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.
Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon!
Idézet tőle: KrsztnIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
De! Hozzá mehetnék! 🙂
Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem 🙂
Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.
Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.
Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?
Idézet tőle: KrsztnSzia!
Gondoltam rá.. de nem tudom hogy viselném így hogy félek itthonról kimenni.. 🙂
A barátodhoz nem költözhetsz?
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Szia Krsztn!
Nem könnyű a te helyzeted sem. A család támogatásának hiánya tényleg kellőképpen el tudja szomorítani az embert. A párod, ha jól vettem ki a korábbi bejegyzéseidből, egészen megértő és segít is, amiben tud, igaz?
Tényleg, sikerült felhívnod a korábbi munkahelyeden a volt főnöködet? Ez korábban, néhány éve nekem is eszembe jutott. Én írtam a volt főnökömnek akkor egy e-mailt és nagy szerencsémre választ is kaptam elég hamar. Azonban már nem tudtak visszavenni akkor. Túl későn vettem fel a kapcsolatot velük ismét. Kíváncsi vagyok. Nálad hogy alakulnak a dolgok ezen a fronton. 🙂
A barátom is nehezen viseli de egyelőre még tartja a frontot! 🙂
Nem beszéltem még vele.. mert a volt kollégám jelezte hogy felesleges mert találtak már embert! 🙂 Úgy hogy amilyen lendület volt ezen a téren annyira letört hogy elkéstem 🙂
Szia!
Gondoltam rá.. de nem tudom hogy viselném így hogy félek itthonról kimenni.. 🙂
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: AnzseliqOlyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
De egy ékszert vagy ruhadarabot csak nem teszel rá a festményre, ugye?
Érdekes, az egyik leghelyesebb dolog, amit csináltam, az annyi, hogy rózsaszín üvegdarabkák random módon bele vannak dobálva gipszbe és a gipsz egy kicsi (mondjuk 3x5 cm-s) téglalapot formáz. Jól néz ki.
Egy ideje sárga kavicsokat gyűjtök, ezekkel nem tudom, mit fogok csinálni, és most fényképezni kezdtem, mert kaptam egy okostelefont. Elég kritikus vagyok, a fényképek 99 százaléka landol a "kukában". A festést többször próbáltam, de nem ment, nem tetszett, amit csináltam.
Igen, pont üvegdarabkákra gondoltam, vagy ásványokra. Az még elfér egy festményen. A többi pedig inkább egyéb műalkotáson. Láttam egyszer egy igen megkapó kiállítási darabot egy filmben: egy törtfehér csipkeruha volt kiállítva, alatta pedig régi, kézzel írt levelek alkották az "alsó ruhát". Ilyen kreációkra gondoltam. Egyediek, az egyénről szólnak, mármint az alkotóról. Neked van hasonló ötleted például most a sárga színű kavicsokkal? 🙂
Mik most a fotótémáid? Nekem általában a tájak, a panorámák.
Őszinte leszek: nekem a festményen csak a festék tetszik. 🙂 Kaptunk olyan feladatot festés órán, hogy 3D-s legyen a kép, de én némi hezitálás után egy fémkarikát ragasztottam a képre és ennyivel elintéztem. 🙂
Viszont a mozaik nagyon tetszik!!
A legelső csodálatos fényképemen egy kis bokor látszik, ami egy kőfal tetején nőtt.
Te szoktál fényképezni?
Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Szia Krsztn!
Nem könnyű a te helyzeted sem. A család támogatásának hiánya tényleg kellőképpen el tudja szomorítani az embert. A párod, ha jól vettem ki a korábbi bejegyzéseidből, egészen megértő és segít is, amiben tud, igaz?
Tényleg, sikerült felhívnod a korábbi munkahelyeden a volt főnöködet? Ez korábban, néhány éve nekem is eszembe jutott. Én írtam a volt főnökömnek akkor egy e-mailt és nagy szerencsémre választ is kaptam elég hamar. Azonban már nem tudtak visszavenni akkor. Túl későn vettem fel a kapcsolatot velük ismét. Kíváncsi vagyok. Nálad hogy alakulnak a dolgok ezen a fronton. 🙂
Idézet tőle: mandula2.0Idézet tőle: AnzseliqOlyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
De egy ékszert vagy ruhadarabot csak nem teszel rá a festményre, ugye?
Érdekes, az egyik leghelyesebb dolog, amit csináltam, az annyi, hogy rózsaszín üvegdarabkák random módon bele vannak dobálva gipszbe és a gipsz egy kicsi (mondjuk 3x5 cm-s) téglalapot formáz. Jól néz ki.
Egy ideje sárga kavicsokat gyűjtök, ezekkel nem tudom, mit fogok csinálni, és most fényképezni kezdtem, mert kaptam egy okostelefont. Elég kritikus vagyok, a fényképek 99 százaléka landol a "kukában". A festést többször próbáltam, de nem ment, nem tetszett, amit csináltam.
Igen, pont üvegdarabkákra gondoltam, vagy ásványokra. Az még elfér egy festményen. A többi pedig inkább egyéb műalkotáson. Láttam egyszer egy igen megkapó kiállítási darabot egy filmben: egy törtfehér csipkeruha volt kiállítva, alatta pedig régi, kézzel írt levelek alkották az "alsó ruhát". Ilyen kreációkra gondoltam. Egyediek, az egyénről szólnak, mármint az alkotóról. Neked van hasonló ötleted például most a sárga színű kavicsokkal? 🙂
Mik most a fotótémáid? Nekem általában a tájak, a panorámák.
Idézet tőle: KrsztnKicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Szia Krsztn!
Tudom, hogy ez így elég heves beavatkozás az életedbe, de nem gondoltál arra, hogy elköltözz otthonról?
Sokunkat a család folyamatosan leamortizál, tönkretesz, jobb egy albérletben éhezni, mint kibírni a családi terrort (ráadásul ez esélyt ad arra, hogy a családdal való viszony is javul).
Ha felelősséget vállalsz magadért, akkor gyakran hirtelen megjön hozzá az erőd is.
Kicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés.. a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/ van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön!
Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak 🙂
Miért pont sárga színű kavicsokat gyűjtesz mandula?
Én hegedülnék,de rohadt drága.
Én amúgy a szappanokat szeretem kapni,venni,gyűjteni jelenleg. Kiskoromban idegen bankókat gyűjtöttem. Emlékszem,volt szlovák koronám.(amire azért vagyok büszke,mert már nem az a valutájuk ezeknek a szovákoknak... 😀 )
Fotózni utálok.(Csak ha kell valamiért,pl másokat,magamat... :D)
Ja igen,most ne nevess ki,de én egy rövid pillanatig csoki-papírokat is gyűjtöttem,amit hoztak haza csokiboltból.
De miért pont sárga a kavics?
Idézet tőle: AnzseliqOlyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
De egy ékszert vagy ruhadarabot csak nem teszel rá a festményre, ugye?
Érdekes, az egyik leghelyesebb dolog, amit csináltam, az annyi, hogy rózsaszín üvegdarabkák random módon bele vannak dobálva gipszbe és a gipsz egy kicsi (mondjuk 3x5 cm-s) téglalapot formáz. Jól néz ki.
Egy ideje sárga kavicsokat gyűjtök, ezekkel nem tudom, mit fogok csinálni, és most fényképezni kezdtem, mert kaptam egy okostelefont. Elég kritikus vagyok, a fényképek 99 százaléka landol a "kukában". A festést többször próbáltam, de nem ment, nem tetszett, amit csináltam.
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Szia! Nekem meg a te nick-ed tetszett meg. 🙂 Jó kis intuiciód van, hallod, megélhetnél belőle. 🙂 Nem foglalkozom sajnos egyikkel sem, de mindkettő vonz. Inkább passzív módon, tehát nagyon sokat olvastam - de nem írtam, és nagyon szerettem festményeket nézegetni (akár albumban, akár kiállításokon) - de tulkélppen csak egy képem van, az viszont elég sokaknak tetszik. Amit még nagyon szerettem, az a szövés (igazi, nagy szövőszéken).
Jó lenne most valamit csinálni, de nem bírom rávenni magam.
Szia mirjam!
Jól ráhibáztam. 🙂 Igazából, egy megérzés volt. 😉 Mesélj, mirjam, milyen képet készítettél? Érdekelne. Rajzoltad vagy festetted?
Korábban grafikával foglalkoztam, rengeteget rajzoltam, néha festettem. Most, igazán a modern festészet az, ami vonz, amit szeretnék is végre meglépni. Ezen az ágazaton belül is az önkifejezésnek az a módja, amikor olyan alapanyagokat használsz fel az alkotáshoz, amelyek az életed fontos mérföldköveit jelentették. Ami igaz, az igaz, már csak rá kéne vennem magam. Mert itthon minden megvan hozzá; már csak én kellek és az intuícióm, a motivációmmal.
Kint Amerikában voltam ösztöndíjjal még évezredekkel ezelőtt és akkor volt rajz, festés és írás órám (természetesen más óráim is voltak). Egy fát festettem. Nekem is tetszik. 🙂
Hogy tudsz festéshez olyan alapanyagokat felhasználni, amiket említesz?
Olyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
Írok privit.
Sziasztok!
Hídvégi Krisztina vagyok a Heti Napló című műsortól.
A következő adás témája a fóbiàk.Van köztetek olyan,aki hajlandó lenne nyilatkozni erről?
Milyenek a mindennapok,esetleg hogyan sikerült meggyógyulni?
Köszönöm
Idézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Szia! Nekem meg a te nick-ed tetszett meg. 🙂 Jó kis intuiciód van, hallod, megélhetnél belőle. 🙂 Nem foglalkozom sajnos egyikkel sem, de mindkettő vonz. Inkább passzív módon, tehát nagyon sokat olvastam - de nem írtam, és nagyon szerettem festményeket nézegetni (akár albumban, akár kiállításokon) - de tulkélppen csak egy képem van, az viszont elég sokaknak tetszik. Amit még nagyon szerettem, az a szövés (igazi, nagy szövőszéken).
Jó lenne most valamit csinálni, de nem bírom rávenni magam.
Szia mirjam!
Jól ráhibáztam. 🙂 Igazából, egy megérzés volt. 😉 Mesélj, mirjam, milyen képet készítettél? Érdekelne. Rajzoltad vagy festetted?
Korábban grafikával foglalkoztam, rengeteget rajzoltam, néha festettem. Most, igazán a modern festészet az, ami vonz, amit szeretnék is végre meglépni. Ezen az ágazaton belül is az önkifejezésnek az a módja, amikor olyan alapanyagokat használsz fel az alkotáshoz, amelyek az életed fontos mérföldköveit jelentették. Ami igaz, az igaz, már csak rá kéne vennem magam. Mert itthon minden megvan hozzá; már csak én kellek és az intuícióm, a motivációmmal.
Kint Amerikában voltam ösztöndíjjal még évezredekkel ezelőtt és akkor volt rajz, festés és írás órám (természetesen más óráim is voltak). Egy fát festettem. Nekem is tetszik. 🙂
Hogy tudsz festéshez olyan alapanyagokat felhasználni, amiket említesz?
Olyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. 🙂
Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?
Idézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: KrsztnAnzseliq!
Gondolkoztam rajta de pestig eljutni elég érdekes lenne.. bár már itthon sok olyan dolgot igyekszem csinálni amitől eddig tartottam.. valamivel jobban vagyok ha még a gondolata sem merül fel annak hogy mennem kellene valahova.. akkor jó akkor nyugi van meg némi bőgős önsajnálat... másrészt a családom sem támogatná.. egyre többször megy az ordítás hogy az ő életük is szar mégsem "döglenek itthon hónapok óta".. Viszont ez annyira lehúzza a kedvem hogy olyankor nem féltem a tyúkszros életem.. 🙂 bár még nem próbáltam ilyenkor útnak indulni.. de társasággal is beszari vagyok nem hogy egyedül. 😀
Mirjam!
Az mit jelent hogy az elején?! Végülis lehet hülyeség, de a terápiának is az lenne a lényege hogy nézzek szembe.. akkor azt megtehetném magam is.. néha úgy érzem hogy bringára ülnék és mennék egy kisebb kört.. csak ja.. a hülye agyam tele van felesleges gondolatokkal meg képekkel ahogy látom magam összecsuklani itt ott.. bár már ez is kevésbé.. A gyógyszertől még mindig óckodom egy picit..
Szia Krsztn!
Egyetértek mirjammal, hogy valóban az agorafóbiát még az elején érdemes "elkapni". Ide-s-tova 10 éve küzdök ezzel. Mondhatni majdnem mindent kiptóbáltam, hogy ez megoldódjon. De a tendencia az, hogy nem megállítható, nem visszafordítható, csak romlik; legalább is nálam ez a helyzet. Annyi könyvet kiolvastam már ez ügyben, annyi helyen jártam (terápián, kurzusokon, kineziológián, előadásokon). Sok-sok tapasztalatra, tanácsra, információra tettem szert. De ez mind nem gyógyír.
Legalább a hosszú évek alatt annyit megtudtam, hogy az agorafióbiám honnan ered. Már csak a végső választ kell meglelni.
A gyógyszer nálam nem vált be. Láttam olyat, akinél igen, vagy csak részben segített. Mindent érdemes kipróbálni. Aztán az ember eldönti, hogy merre folytassa az útját.
Úgy látom, a családod nem támogat túlzottan ezen a téren, Krsztn, igaz? Tudtál velük beszélgetni erről? Az én esetemben, azt tapasztaltam, hogy a család minden tagja teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt, amin épp végigmegyek, annak ellenére, hogy beszéltem velük erről. Bár, pont ez az a hozzáálás, ami egyfelől egyáltalán nem lep meg, mivel mindig is ezt a fajta hozzáállást tanúsították felém. Másrészt, pedig pont ez az egyik gyökérproblémája az agorafóbiámnak. Mit kezdeni velük, nem tudok és szerencsére nem is kell, mert hála az égnek, elég messze laknak tőlem. Bár ez persze, az embernek nem esik jól. Te hogy éled ezt meg a családi körödben?
Biztos nem baj, hogy én is válaszolok.
Na, akkor nem csak én vagyok ilyen régi motoros a témában. 🙁
Ja, a családom nem különösebben támogató nekem sem.
Az az idóta dolog van, hogy anyám közelében érzem biztonságban magam, miközben ... hát mondjuk ki ... ki nem állhatom őt.
Jó ez a csoportos beszélgetés. 🙂
Érdekes dolgokat hoznak ki az emberből a családi kapcsolatok.
Anyámmal való kapcsolatunk sosem volt túl szoros. Most sem az. Néha sajnálom is. De a tény az, hogy amikor egészen pici voltam, többször is magamra hagyott.
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Szia! Nekem meg a te nick-ed tetszett meg. 🙂 Jó kis intuiciód van, hallod, megélhetnél belőle. 🙂 Nem foglalkozom sajnos egyikkel sem, de mindkettő vonz. Inkább passzív módon, tehát nagyon sokat olvastam - de nem írtam, és nagyon szerettem festményeket nézegetni (akár albumban, akár kiállításokon) - de tulkélppen csak egy képem van, az viszont elég sokaknak tetszik. Amit még nagyon szerettem, az a szövés (igazi, nagy szövőszéken).
Jó lenne most valamit csinálni, de nem bírom rávenni magam.
Szia mirjam!
Jól ráhibáztam. 🙂 Igazából, egy megérzés volt. 😉 Mesélj, mirjam, milyen képet készítettél? Érdekelne. Rajzoltad vagy festetted?
Korábban grafikával foglalkoztam, rengeteget rajzoltam, néha festettem. Most, igazán a modern festészet az, ami vonz, amit szeretnék is végre meglépni. Ezen az ágazaton belül is az önkifejezésnek az a módja, amikor olyan alapanyagokat használsz fel az alkotáshoz, amelyek az életed fontos mérföldköveit jelentették. Ami igaz, az igaz, már csak rá kéne vennem magam. Mert itthon minden megvan hozzá; már csak én kellek és az intuícióm, a motivációmmal.
Kint Amerikában voltam ösztöndíjjal még évezredekkel ezelőtt és akkor volt rajz, festés és írás órám (természetesen más óráim is voltak). Egy fát festettem. Nekem is tetszik. 🙂
Hogy tudsz festéshez olyan alapanyagokat felhasználni, amiket említesz?
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: KrsztnAnzseliq!
Gondolkoztam rajta de pestig eljutni elég érdekes lenne.. bár már itthon sok olyan dolgot igyekszem csinálni amitől eddig tartottam.. valamivel jobban vagyok ha még a gondolata sem merül fel annak hogy mennem kellene valahova.. akkor jó akkor nyugi van meg némi bőgős önsajnálat... másrészt a családom sem támogatná.. egyre többször megy az ordítás hogy az ő életük is szar mégsem "döglenek itthon hónapok óta".. Viszont ez annyira lehúzza a kedvem hogy olyankor nem féltem a tyúkszros életem.. 🙂 bár még nem próbáltam ilyenkor útnak indulni.. de társasággal is beszari vagyok nem hogy egyedül. 😀
Mirjam!
Az mit jelent hogy az elején?! Végülis lehet hülyeség, de a terápiának is az lenne a lényege hogy nézzek szembe.. akkor azt megtehetném magam is.. néha úgy érzem hogy bringára ülnék és mennék egy kisebb kört.. csak ja.. a hülye agyam tele van felesleges gondolatokkal meg képekkel ahogy látom magam összecsuklani itt ott.. bár már ez is kevésbé.. A gyógyszertől még mindig óckodom egy picit..
Szia Krsztn!
Egyetértek mirjammal, hogy valóban az agorafóbiát még az elején érdemes "elkapni". Ide-s-tova 10 éve küzdök ezzel. Mondhatni majdnem mindent kiptóbáltam, hogy ez megoldódjon. De a tendencia az, hogy nem megállítható, nem visszafordítható, csak romlik; legalább is nálam ez a helyzet. Annyi könyvet kiolvastam már ez ügyben, annyi helyen jártam (terápián, kurzusokon, kineziológián, előadásokon). Sok-sok tapasztalatra, tanácsra, információra tettem szert. De ez mind nem gyógyír.
Legalább a hosszú évek alatt annyit megtudtam, hogy az agorafióbiám honnan ered. Már csak a végső választ kell meglelni.
A gyógyszer nálam nem vált be. Láttam olyat, akinél igen, vagy csak részben segített. Mindent érdemes kipróbálni. Aztán az ember eldönti, hogy merre folytassa az útját.
Úgy látom, a családod nem támogat túlzottan ezen a téren, Krsztn, igaz? Tudtál velük beszélgetni erről? Az én esetemben, azt tapasztaltam, hogy a család minden tagja teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt, amin épp végigmegyek, annak ellenére, hogy beszéltem velük erről. Bár, pont ez az a hozzáálás, ami egyfelől egyáltalán nem lep meg, mivel mindig is ezt a fajta hozzáállást tanúsították felém. Másrészt, pedig pont ez az egyik gyökérproblémája az agorafóbiámnak. Mit kezdeni velük, nem tudok és szerencsére nem is kell, mert hála az égnek, elég messze laknak tőlem. Bár ez persze, az embernek nem esik jól. Te hogy éled ezt meg a családi körödben?
Biztos nem baj, hogy én is válaszolok.
Na, akkor nem csak én vagyok ilyen régi motoros a témában. 🙁
Ja, a családom nem különösebben támogató nekem sem.
Az az idóta dolog van, hogy anyám közelében érzem biztonságban magam, miközben ... hát mondjuk ki ... ki nem állhatom őt.
Idézet tőle: MahagóniBocs,hogy beletrafálok a beszélgetésetek közepébe,de ti az emberektől,vagy tényleg maguktól a nagy terektől féltek?(Lusta vagyok visszaolvasni,bocs)
Szia Mahagóni,
Mindneki nevében nem szeretnék véleményt nyilvánítani, mert úgy látom, az agorafóbiát mindenki egy picit másként éli meg. Egyöntetűen, szerintem nem jelenthető ki az a tény, hogy kimondottan a nagy terek vagy az emberek azok, amik / akik kiváltanák ezt az érzést.
Az én esetemben, azt elmondhatom, hogy vannak olyan helyek, amelyek taszítanak, és olyanok is, amelyek megnyutatnak. Ez elég összetett. Nálam, ez lelkiállapot függő is. És az sem mindegy, hogy egyedül vagy mondjuk egy jó baráttal vagyok-e egy adott helyen.
Te hogy vélekedsz erről? Gondolom, nem véletlen, hogy erre fújt a szél Téged is. 🙂
Rámnyomták,hogy agorás is vagyok.
De én az emberektől tartok. Akkor miért nem szociális fóbia? 😀 Nem azért,hogy a diagokon,de hát...
Idézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Szia! Nekem meg a te nick-ed tetszett meg. 🙂 Jó kis intuiciód van, hallod, megélhetnél belőle. 🙂 Nem foglalkozom sajnos egyikkel sem, de mindkettő vonz. Inkább passzív módon, tehát nagyon sokat olvastam - de nem írtam, és nagyon szerettem festményeket nézegetni (akár albumban, akár kiállításokon) - de tulkélppen csak egy képem van, az viszont elég sokaknak tetszik. Amit még nagyon szerettem, az a szövés (igazi, nagy szövőszéken).
Jó lenne most valamit csinálni, de nem bírom rávenni magam.
Szia mirjam!
Jól ráhibáztam. 🙂 Igazából, egy megérzés volt. 😉 Mesélj, mirjam, milyen képet készítettél? Érdekelne. Rajzoltad vagy festetted?
Korábban grafikával foglalkoztam, rengeteget rajzoltam, néha festettem. Most, igazán a modern festészet az, ami vonz, amit szeretnék is végremeglépni. Ezen az ágazaton belül is az önkifejezésnek az a módja, amikor olyan alapanyagokat használsz fel az alkotáshoz, amelyek az életed fontos mérföldköveit jelentették. Ami igaz, az igaz, már csak rá kéne vennem magam. Mert itthon minden megvan hozzá; már csak én kellek és az intuícióm, a motivációmmal.
Bocs,hogy beletrafálok a beszélgetésetek közepébe,de ti az emberektől,vagy tényleg maguktól a nagy terektől féltek?(Lusta vagyok visszaolvasni,bocs)
Idézet tőle: KrsztnAnzseliq!
Gondolkoztam rajta de pestig eljutni elég érdekes lenne.. bár már itthon sok olyan dolgot igyekszem csinálni amitől eddig tartottam.. valamivel jobban vagyok ha még a gondolata sem merül fel annak hogy mennem kellene valahova.. akkor jó akkor nyugi van meg némi bőgős önsajnálat... másrészt a családom sem támogatná.. egyre többször megy az ordítás hogy az ő életük is szar mégsem "döglenek itthon hónapok óta".. Viszont ez annyira lehúzza a kedvem hogy olyankor nem féltem a tyúkszros életem.. 🙂 bár még nem próbáltam ilyenkor útnak indulni.. de társasággal is beszari vagyok nem hogy egyedül. 😀
Mirjam!
Az mit jelent hogy az elején?! Végülis lehet hülyeség, de a terápiának is az lenne a lényege hogy nézzek szembe.. akkor azt megtehetném magam is.. néha úgy érzem hogy bringára ülnék és mennék egy kisebb kört.. csak ja.. a hülye agyam tele van felesleges gondolatokkal meg képekkel ahogy látom magam összecsuklani itt ott.. bár már ez is kevésbé.. A gyógyszertől még mindig óckodom egy picit..
Szia Krsztn!
Egyetértek mirjammal, hogy valóban az agorafóbiát még az elején érdemes "elkapni". Ide-s-tova 10 éve küzdök ezzel. Mondhatni majdnem mindent kiptóbáltam, hogy ez megoldódjon. De a tendencia az, hogy nem megállítható, nem visszafordítható, csak romlik; legalább is nálam ez a helyzet. Annyi könyvet kiolvastam már ez ügyben, annyi helyen jártam (terápián, kurzusokon, kineziológián, előadásokon). Sok-sok tapasztalatra, tanácsra, információra tettem szert. De ez mind nem gyógyír.
Legalább a hosszú évek alatt annyit megtudtam, hogy az agorafióbiám honnan ered. Már csak a végső választ kell meglelni.
A gyógyszer nálam nem vált be. Láttam olyat, akinél igen, vagy csak részben segített. Mindent érdemes kipróbálni. Aztán az ember eldönti, hogy merre folytassa az útját.
Úgy látom, a családod nem támogat túlzottan ezen a téren, Krsztn, igaz? Tudtál velük beszélgetni erről? Az én esetemben, azt tapasztaltam, hogy a család minden tagja teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt, amin épp végigmegyek, annak ellenére, hogy beszéltem velük erről. Bár, pont ez az a hozzáálás, ami egyfelől egyáltalán nem lep meg, mivel mindig is ezt a fajta hozzáállást tanúsították felém. Másrészt, pedig pont ez az egyik gyökérproblémája az agorafóbiámnak. Mit kezdeni velük, nem tudok és szerencsére nem is kell, mert hála az égnek, elég messze laknak tőlem. Bár ez persze, az embernek nem esik jól. Te hogy éled ezt meg a családi körödben?
Idézet tőle: KrsztnMirjam!
Olvastam a linket.. az én viszonyom anyámmal majdnem ilyen mint a leírtak.. sőt amikor ez az egész kijött én kb könyörögtem anyunak hogy legyen mellettem... Sőt elötte költözés is szóbajött.. a párom 80kmre lakik innen.. és szeretnénk több időt együtt tölteni.. és volt egy időszak amikor az járt a fejembe hogy ez mennyire messze van.. holott itthonról is "menekülnék". Ott hagytam a munkahelyem, tehát megtettem az első lépést hogy elinduljak itthonról.. és ez lett belőle.. felnőtté kéne válnom és leszakadnom anyámról.. de amíg ez a vacak uralkodik felettem gyámoltalannak érzem magam.. de legalább 2 hét után ismét sikerült kimozdulnom.. 🙂 autóval és kb 2kmert de ilyenkor úgy érzem a világ végère is el tudnék menni.. ebbe mondjuk nagy segítség a párom makacs viselkedése... mert ha a fejébe veszi hogy márpedig megyünk a boltba akkor megyünk a boltba.. a fura az egészbe hogy amennyire rettegtem az autóba most annyira jól/biztonságba érzem magam ott..érdekes.. 🙂
Sajnálom hogy nem segítenek a kezelések sem a gyógyszerek.. én még nem voltam ilyesmin de úgy érzem rajtam sem segítene... de hátha..lehet csak idő kell neked! A gyógyszerek... én úgy gondolom mit tudna az segíteni?! Nem megfázva vagyok én. De aztán lehet hogy segítene.. Kíváncsi lettem a te történetedre! Lejjebb olvasok ma, bár olvastam már de a figyelmem kuka.. 😀 Te el mersz menni otthonról? 🙂
Értem, igen. Az anyával való ambivalens kötődés elég súlyos ügy, tanusíthatom. 🙂
Nekem a volt albérlőm agorafóbiája és szep. szorongása nagyon jól reagált gyógyszerre, ami nekem is tök érthetetlen. De így volt. Sőt, ismerek több embert, akik jól reagáltak gyógyszeres kezelésre. Egy fiatal lánnyal beszélgettem egyszer, ő pánikbeteg volt, egy évig nem volt hajlandó gyógyszert szedni, végül beszedte és sokkal jobban lett!
Nekem mindig is muszáj volt elmennem otthonról, egyedül neveltem és nevelem a gyerekeket.
Remélem, hogy mindig el fogok tudni menni otthonról (és haza is fogok tudni jönni!! 🙂 ), bár az évek során sajnos nem javuló, hanem romló tendencia van.