Agorafóbia
Néha a többet erővel, mint ésszel a hatásos megoldás. 😀
Ez egy jó sztori, Charlie. 🙂
A liftről jut eszembe, én minden probléma nélkül közlekedek vele, de mindig is klausztrofóbiás voltam. Az egyik munkahelyemen a 7. emeleten dolgoztam, nyilván azzal jártam, de egyszer indulás után (kb 10 centit mozdult el) beragadtam és totál bepánikoltam, halálfélelem stb. Beszóltam a diszpécsernek az meg közölte, hogy kb. 3/4 óra mire jönnek és ki tudnak szedni, na ekkor jött jól a kondizás. Szó szerint addig rúgdostam és rángattam a liftajtót, amíg tőből ki nem szakítottam (ezt kb. 1 perc leforgása alatt megoldottam) aztán kiszálltam és mint aki jól végezte dolgát odatámasztottam a lift mellé, majd a szerelők elintézik. 😀 Nem tudom mi lett volna velem, ha azt a 3/4 órát ott bezárva kell töltenem.
Az első pánikroham utáni erős félelem, hogy bekövetkezik a következő tulajdonképpen nevezhető generalizált szorongásnak. Annál is inkább, mert egy idő után, ha esetleg menni kell valahova, tegyük fel egy nap este, akkor már reggel ezen fogsz kattogni és szorongani, hogy majd ha este menni kell akkor mi lesz.
Én ezt amit a többi emberrel kapcsolatban írtál pozitív irányba megfordítottam, amikor rosszul vagyok mindig arra gondolok, hogy szervi bajom nincs és ha mások mennek bárhova is, akár utaznak vagy mennek szórakozni és jól érzik magukat, akkor én ugyan miért ne csinálnám ugyan azt minden féle para nélkül? Amikor a 80 éves nénike járókerettel (és gondolom egy csomó egészségügyi problémával) el mer menni a piacra akkor én, aki egy sportos, 34 éves, egészséges ember vagyok miért ne mennék el? Ez nekem valamennyire segített.
Egyébként a villamosról való leszállástól kezdve belekerültél egy negatív spirálba, ami lehúzott teljesen. Tulajdonképpen akkor raktározódott el a tudatalattidban az az averzív viselkedészavar ami után először kocsi, aztán már az se és a séta se. Erre egyetlen megoldás és kiút van a gyógyszeres kezelés mellett (gondolok én itt arra, hogy mondjuk xanaxal kiütöd ezt a félelemérzetet, illetve mellé persze antidepresszáns, ami a generalizált szorongásban is sokat tud segíteni), a szisztematikus deszenzitizáció erőltetve, még ha jön a világvége és a halálfélelem akkor is, illetve az autogén tréning, ami ha már profin megy akkor megfelelő szorongáscsökkentő lehet a húzósabb helyzetekben amikor rádjön a rosszullét..
Szerk.: ami még lemaradt, hogy egy szubdózisos olanzapin (kb 5mg) simán leszedálja az agorafóbiás pánikbetegeket annyira, hogy utána elindulnának egy világkörüli útra is. Én még küzdök az antidepresszáns+xanax kombinációval, de ha nem lesz hatásos akkor ez lesz a végső megoldás, ugyanis az életemet valahogy folytatni kell, előbb-utóbb elfogy a tartalék és dolgoznom kell stb. úgyhogy ha azt a gyógyszert még nem próbáltad akkor akár azzal is tehetnél egy próbát.
Amikor egyedül maradok, kicsit én is agorás leszek. De ne, ne hasonlítsuk az agorához, mert nem lehet összemérni: én valóban jól funkcionálok, amikor él mellettem valaki. De most egyedül vagyok, és ez lesz jövő héten is talán szerdáig. Elhanyagolom magam és a környezetem, nem megyek sehová, energiátlannak érzem magam, és fülsiketítő a csend. Rádióval, műsorok hallgatásával és zenével próbálom magam karbantartani. Ha beszállnék a liftbe: zavarba jönnék a köszönéstől. (mondjuk ott egy szomszéd) Vagy a boltban nem jön ki hang a torkomon, én is meglepődök, ha valóban kérek egy kenyeret. Nem csörög a telefonom. Jó lenne, ha csörögne. Kell legalább egy hang, aki megerősíti bennem az érzést: én valóban létezem, mert hozzám beszél, megszólít.
Pár nap után csökken ez a kellemetlenség, de most második napnál tartok.
Amikor él mellettem valaki, akkor majdnem minden normális.
(ha akarnék, sem szakíthatnék ilyen körülmények között)
Nem tudom, hogy ahhoz tartozik-e, ez csupán az én véleményem. Nem akarom rád erőltetni! 🙂 Ellenben mégis így gondolom. Már csak azért is, hogy - habár nekem voltak pánikrohamaim, akkor is összetudom számolni a két kezemen -, inkább a szorongás hozza elő.
Ez amúgy nagyon érdekes amit írsz, hogy már kivetíted másokra is, hogy ők hogyan képesek erre, vagy miért mennek. Amúgy jogos kérdés, talán én is gondolkodtam már ilyenen, pláne most a vírusos világban, ahol teret nyert a home office, és kábé már mindent ellehet intézni itthonról. Havi egy gyógyszertár látogatáson kívül nem is megyek sehova... nagyon jó, hogy ezt így már meglehet csinálni, nagy bajban lennék, ha nem. Persze kérdés, hogy mi lenne, ha muszáj lenne kimenni. Autóval megtenném. Most legalábbis.
Igen, ez amit írsz teljesen tipikus. Igazából pánikrohamból elég egy is, akár lightos is, a probléma az ezt követően kialakuló konkrét rettegés miatt egyre jobban beszűkülsz. Mindenhol olvasni, hogy attól retteg ilyenkor az ember, hogy bepánikol... nem tudom. Persze attól is, de bennem nem igazán szokott ez így megfogalmazódni, csupán egyszerűen nem merek kimenni, és ha olyan helyzetbe kerülök, nem is feltétlen pánikroham tör rám, hanem nagyon erős szorongás. Egyébként nekem először az első párkapcsolatomban jött elő úgy egy év után, betegesen féltettem őt, soha nem volt elég a szeretete, és ebbe konkrétan beleőrültem, nem is értem, hogy hogyan bírta mellettem két és fél évig... és akkor alakult ki, egyre erősebbé vált a generalizált szorongásom, és egyszer csak volt egy rohamom, mentő vitt el.
Sajnálom, hogy be kell feküdnöd, de nem lesz semmi gond! Utána mehetsz is haza? Kitartást és jobbulást hozzá!
A kattanás is teljesen tipikus... akkori páromhoz szinte napi szinten buszoztam egy-két órát oda-vissza. Jött ez a sz.r, és utána nem mertem megtenni. Érthetetlen.
Oké, akkor megpróbálom elfogadni, hogy az agorafóbia tulajdonképpen pánikbetegség. Nem tudom, mi a problémám ezzel, fel nem fogom, hogy miért esik ez nehezemre. Talán azért furcsállom, mert ahogy írtam, nincsenek pánikrohamaim, na nem mintha hiányoznának.
Nekem olyan szintre jutott az agorafóbia, hogy teljesen elképzelhetetlennek tartom nem csak azt, hogy én elmenjek bárhova is, hanem számomra érthetetlen, hogy mások hogyan és miért mennek bárhova is. 🙂
Nekem egyébként úgy kezdődött, hogy elkezdtem pszichológushoz járni és kb. a 10. alkalom után hazafele menet közben lett egy tulajdonképpen lájtos pánikrohamom a villamoson. Akkor leszálltam, aztán visszaszálltam, mert haza kellett jutnom, a gyerekem kicsi volt és csak 1-2 órára vigyázott rá valaki. Tulajdonképpen (nagyon kicsi túlzással) soha többet nem szálltam tömegközlekedésre. Ez megnyugtatott. Gyalog el tudtam menni akármilyen messze. Nem éreztem rossznak a helyzetet. Aztán lassan elkezdődött, hogy gyalog sem tudtam bármeddig elmenni, sőt, váratlanul nagyon elromlott a helyzet. Akkor megkaptam anyám autóját és azzal remekül tudtam közlekedni, egyszer még a Balcsiról is hazajöttem. Aztán már kocsival sem tudtam bármeddig elmenni ill. más mellett is szorongani kezdtem. Most ott tartunk, hogy gyalog szembe át tudok menni (hála istennek van kisbolt meg gyógyszertár szemben) (volt egy rövid időszak, amikor nagyon nehezen tudtam átkelni az úton). Biciklivel egy megállónyit tudok menni.
Mivel engem soha nem kísérgettek (nagyon kevésszer fordult elő, hogy elvittek autóval valahova), ezért nekem nem alakult ki, hogy kísérettel nem szorongok. Ma mondjuk voltam vérvételen a barátnőmmel és gyak.lag egyáltalán nem szorongtam, de sajnos hétfőn be kell feküdnöm egy kisebb beavatkozás miatt a kórházba (altatni is fognak, na attól nagyon félek) és parázok rendesen.
Amit igazán sajnálok, hogy van egy kicsi természetvédelmi terület itt egészen közel (autóval pár perc alatt fent voltam, gyalog sem több, mint mondjuk 10-12 perc) és oda három éven át vallásos komolysággal minden nap felmentem. Aztán jött egy kattanás, hogy ott nincs biztonságos hely és soha többet nem mentem. Ez hiányzik.
Olvasgattam itt a beszélgetést, elmélkedést. Érdekes dolog valóban ez az Agorafóbia. Főleg az a kérdes, hogy mit nevezünk pontosan annak. Nekem a 20-as éveim elején jött elő először, és fokozatosa, de teljesen egyértelműen pánik jellegű tünetekkel. Persze generalizált szorongással már jóval korábban diagnosztizáltak, ahogy depresszióval is. A pánik jött előbb, és utána egyre jobban beszűkültem. Először a tömegközlekedéstől kezdtem el tartani, egyszerűen rosszul lettem rajta, majd képtelen voltam felszálni rá. Aztán utána már a séta közben is rosszul lettem, de ezek inkább voltak nagyon erős szorongásos tünetek, elkezdtem dülöngélni, mintha részeg lennék, folyamatosan kapaszkodnom kellett. Aztán már a séta sem ment. De érdekes... mert mindig csak egyedül volt ilyen problémám. Ha volt velem valaki, akkor nem, vagy csak minimálisan. Aztán amikor nagyon mélypontra kerültem az életemben, akkor már a szobából sem mertem nagyon kimenni. Még a konyhában is rosszul lettem. Ezt követően kerültem Tündérhegyre. Azóta elvagyok ezen a téren, bár sétálni nem tudok pár utcával messzebb, és a tömegközlekedés sem igazán megy. Ellenben autóval elvagyok, persze ennek következménye, hogy mindenhova azzal járok. De máshogy nem megy. Azzal egyedül is tudok menni, habár a városból nem tudok kimenni, de nagyobb távot is megteszek, ha pedig ül mellettem valaki, akkor egy olasz vagy lengyel út sem akadály (volt már rá példa, persze nem mostanság). Ennyit a történetemről, és most az elmélkedés:
Én nagyjából úgy gondolom, hogy minden mentális betegség egy skálaként működik. Attól, hogy valaki Agorafóbiás, a skála elején még annyit jelent, hogy nagyon szorong attól, hogy ki kell menni, sétálni kell, vagy éppen csak egy-egy eszközt kerül, például metrót. A másik végén pedig az van, amikor a lakásból sem mer, sőt egyszerűen képtelen kimenni. A két véglet között pedig megfér szerintem az is, hogy valaki kimer menni mással, csak egyedül nem, míg valaki mással sem. Persze lehet, hogy teljesen badarságokat írok, nem vagyok szakember, de én így gondolom.(Borderline-ként nem volt egyszerű elfogadnom ezt a sávos rendszert, sokat kellett tanulnom hozzá.)
Az italról is volt itt szó. Én alapjáraton nem tudom elválasztani az Agorafóbiát a pánikbetegségtől, szerintem utóbbi szövődménye/következménye az előbbi, de lehet, hogy van olyan, akinél nem így van. Az is lehet, hogy eleve a generalizált szorongás okozza mindkettőt (csak éppen mikor hol állunk a generalizált szorongásos skálán). Viszont amikor nagyon szorongós időszakom van, pánikolok néha, akkor teljesen elhagyom az alkoholt, nem merek inni, mert attól is bepánikolok. Ezért nem tudom, hogy az segítene-e a közlekedésen. Ellenben, amikor jobban vagyok, és kevésbé szorongok (nincs annyi kényszer, jobban megy a közlekedés, nagyjából tudom élni az életem), akkor gyakran iszok, és akkor jobban megy a közlekedés is, volt, hogy buszra is szálltam, meg sétálgattam is. De hogy mi az ok, és mi az okozat... azt nem tudom megmondani.
Ez azért már afféle...
Ma a szokásos bkv-s körömön (minden nap eljárok mászkálni, a szisztematikus deszenzitizáció alapján) elkezdett remegni egy kicsit a lábam. Akkor a villamoson kinéztem egy csavart az ajtóban amire pislogás nélkül rábambultam, közben ismételgettem magamban, hogy lazák a lábaid, lazítsd el a lábaid, közben próbáltam lassabban, nyugodtan venni a levegőt. Ezt azért nem hívnám autogén tréningnek, de segített, elmúlt a lábremegésem kb 2-3 perc után. 🙂
Köszönöm, de dehogynem...
Szerintem egyáltalán nem voltál ápolatlan.
Én csak tudom, a körömlakk, szappan, testradír és egyéb őrületeimmel. 🙂
Az AT nagyon jó lesz arra, hogy urald a szorongást, szerintem.
Én nagyjából ugyan így vagyok ahogy 242 írta, ezen szeretnék valahogy átlendülni és továbblépni. Egyelőre bízom a gyógyszerváltásban (Rexetin) és az autogén tréningben, hátha ez átsegít rajta. Persze ezek a problémák leginkább csak akkor vannak amikor egyedül közlekedek, ahogy a heti példám is mutatja a haverokkal "simán" kimentem egy meccsre a tömegbe, azzal különösebb probléma nem volt, de hogy én ezt gyedül megcsináljam azt kizártnak tartom.
Mindez két esetben nem zavar: ha nem vagyok egyedül, ill. ha kellően piás vagyok.
Na meg megkérdezni, h mi hol van... (szocfób.?), volt már, h eltévedve pánikszéli állapotban voltam, de akkor sem... Nehogy hülyének nézzenek. Ugyanakkor, ha tőlem kérdeznek ilyen mi-hol-van-t, nem gondolom hülyének az illetőt. Furcsa.
Ja, és van, aki úgy mondta, h "nehéz kirobbantani otthonról", az ex meg úgy, h egy hétig készülök rá, ha nekem kell lemenni a boltba... Egyébként azért, mert "ki kell nézni valahogy". Kórházban is írták már, hogy ápolatlan külsejű meg h kissé ápolatlan – ha beutalóval megyek, nem, meg a le%-olási bizottságnál sem, mert olyankor készülök. Na, azt sem szeretek, és különben is, min. fél nap.
Anno a "közlekedési fóbia" önálló diag volt, mostanra az agorák közé sorolják. Ezt is fokozatos szoktatással kezelték/kezelik, mint általában a fóbiákat. Na de én nem félek a buszon vagy ilyesmi, még tömegbe is felszállok, igaz, azt nagyon rühellem, az emberektől iszonyodom (szocfób), mégis szoktam beszélgetni járművön.
De az benne a legxarabb, h nem háztól házig visz, gyalogolni kell 2 jármű között, mindegyikre várni, fuuuj. Gyalogolni is utálok, pláne, mióta kb. mindenem fáj közben.
Ráadásul bár az emberek segítségében bízom, de ELKÉPZELNI NEM TUDOM, hogy tényleg tudnának segíteni. Esetleg egy olyan helyen, ami az otthonomtól pár percnyire (1-2 kilométernyire van), azzal, hogy HAZAHOZNAK. De a kirándulás tényleg az elmondhatatlan rémálom. Hogy én a természet lágy ölén nyugodtan sétálgassak és hirtelen pánikrohamom lesz, akkor ki hogyan tud segíteni?? Hosszú kilométereket és órákat cipelnek "gólya viszi a fiát" módon árkon-bokron át botorkálva? Vagy hogy?
Még mindig úgy érzem, hogy fontos lenne számomra is meghatározni, hogy mi is az agorafóbiám, mert egy filmben (Mary és Max, nagyon aranyos rajzfilm) röviden úgy definiálják az agorafóbiát, hogy az agorafóbiás "nem tud otthonról elmenni". De ezt még több helyen is hallottam ilyen egyszerűen megfogalmazva. A wikin ez áll: "Az agorafóbia a görög agora (piactér) jelentésű szóból ered, a fóbia pedig valamitől való félelmet, rettegést jelent. Magyar fordításban az agorafóbia a nyílt tértől való félelmet jelenti..." Tovább:
"Az agorafóbia a pánikbetegség egyik fajtája, melyről akkor beszélhetünk, ha azok {ti. a pánikrohamok} rendszeressé válnak, és a személy attól tartván, hogy hirtelen bekövetkeznek, szorongani kezd.
A zavar viszonylag ritkán fordul elő, az amerikai népesség mindössze 1,5-3,5 százalékánál alakulhat ki élete során valamikor.[1] Tipikus megjelenési ideje a serdülőkor végétől a harmincas életévek közepéig terjedő időszak, és kezelés nélkül könnyen krónikussá válhat.[2]
A pánikbetegek körülbelül felénél-harmadánál alakul ki agorafóbia.[3] Az agorafóbiások rettegnek minden olyan helyzettől, ahonnan nem tudnának könnyen kiszabadulni, vagy szükség esetén nem kapnának segítséget, tehát félelmeik alapjául szolgálnak a szűk és körbezárt helyek {klausztrofóbia}, mint például a busz, a lift vagy a metró, illetve a minden irányban nyitott térségek, mint a tengerpart vagy rét. Ezek mind olyan helyek, ahonnan nem tudnának kiszabadulni pánikroham esetén, vagy nem lenne a közelben egyetlen olyan személy sem, aki azonnali segítséget tudna nyújtani. Rettegésük tárgyai között szerepel az is, hogy az esetleges pánikrohamukat mások is észreveszik, és nevetségessé válhatnak. Valójában azonban a pánikrohamok egy külső szemlélő számára nem tűnnek fel. {Ez nekem nincs, sőt, az emberekben bízom, hogy segítenének, ha esetleg rosszul lennék.}
Az agorafóbiában szenvedő betegek minden olyan helyzetet elkerülnek, ahol roham törhet rájuk. Ennek következtében teljesen leszűkül a mozgásterük, csupán néhány biztonságos hely marad a számukra. Esetenként a biztonságos helyet csak saját otthonuk jelenti. Ritka esetben szánják rá magukat arra, hogy családtag vagy egy jó barát társaságában messzebbre is elmerészkedjenek. Ha ez meg is történik, nagyon rosszul érzik magukat, remegés, végtagok zsibbadása, izzadás törhet rájuk. Mindezzel, hogy az ő életterük szinte csak a lakásukra korlátozódik, együtt jár az is, hogy a család élete is jelentősen megváltozik."
https://hu.wikipedia.org/wiki/Agoraf%C3%B3bia
kapcsos zárójelek tőlem
Azt is olvastam nagyon régen, hogy a szociális fóbia és az agorafóbia testvérek, mindkettő ún. összetett fóbia (annyit jelent, hogy nem egyszerűen egy kutyától félsz, mint kutyafóbia esetén).
Horgász Csaba analitikus pszichológussal (vagy pszichiáterrel) leveleztem a témában és azt mondta, hogy mindkettő tulképpen a szeparációs szorongás megnyilvánulása. Volt is cikke fent a neten az agorafóbiáról és a klausztrofóbiáról, amit a szep. szorongás két arcaként ír le, de már le van szedve. Sajnos sehol nem találok cikket arról, hogy a szocfóbia is esetlegesen a szep. szorongás megnyilvánulása lenne.
A szoc. fóbia előfordulása sokkal gyakoribb, 15 százalék körül mozog, míg az agorafóbiáé kb. 1 százalék. (Ide kellene adat, ezt csak fejből írom.)
Számomra az agorafóbia valami nagyon zavaros dolog. Ha bent vagyok, ki akarok menni. Ha kint vagyok, be akarok menni.
valószínűleg a fogalmat kell tisztázni. beszűkülés van, szociális visszahúzódás.
nekem van egy optimális, komfort közegem, pl. a házam és annak kis környéke. ott gondom nincs.
kis, álmos városom kb, központja, ami közel van, még oké
ugyanezen város perifériás részei, mert pl. penny a város szélén van: nyílt rettegés. Iszonyat erőfeszítés oda elmenni, és visszatérni kerékpárral.
Érdekes. Nekem pánikrohamom sosem volt, de ilyen pánik-széli szorongásaim igen. Az agorám meg a közlekedési fóbiában nyilvánul meg, 2 járműnél többre fel nem szállnék, ismeretlen helyre nem tömegközlekedek, leginkább a taxit favorizálom.
Én annyit tudok érdemben hozzászólni amit az orvosom is mondott nekem, hogy az agorafóbia a pánikbetegség egyik fajtája, ami nagyjából a pánikbetegek felénél alakul ki. Részemről érzésre egyébként maga az agorafóbia inkább hasonlít egy durva generalizált szorongás érzésnek (onnan indultam még eredetileg). Szerintem biztos vannak többen is akiknél ez a kettő idővel teljesen szétvált, mint nálad.
Most már tényleg érdekel, hogy van-e a búrán bárki más, aki úgy agorafóbiás, hogy nem tud otthonról elmenni (max. pár száz métert), de nem pánikbeteg?
Jól van, szerintem megvitathatjuk, hogy ki alkoholista vagy ki nem, de esetleg másik topikban? :))
Idézet tőle: KleóNálad lehetséges a kész, vége, mert stb.
A próféta szóljon...
Idézet tőle: KleóTényleg, ha már agora. Piásan kimegyünk az utcára?
1.) Könnyebben, mert kell még pia, és különben is, lesz.rom.
2.) Nem, mert vagy nem is bírunk, vagy ciki, ha így látnak.
Ez jó vót!!
Nálad lehetséges a kész, vége, mert stb.
Idézet tőle: KleóTényleg, ha már agora. Piásan kimegyünk az utcára?
1.) Könnyeben, mert kell még pia, és különben is, lesz.rom.
2.) Nem, mert vagy nem is bírunk, vagy ciki, ha így látnak.
Hú, ez nagyon jó felvetés!
Én ugye részegesen megyek józanul is, és a térköveket nem bírom nézni.
Roxy szerint ez térkő-iszony.
Amikor az első plázák lettek, ott is rosszul voltam néhol a padlótól.
Pedig én nem vagyok agorás.
Idézet tőle: KleóTe egyébként lehetsz így, tudniillik te NEM vagy alkoholista. Iszol, de nem vagy az.
Na, ezt nem értem bocsi.
Tényleg, ha már agora. Piásan kimegyünk az utcára?
1.) Könnyebben, mert kell még pia, és különben is, lesz.rom.
2.) Nem, mert vagy nem is bírunk, vagy ciki, ha így látnak.
Te egyébként lehetsz így, tudniillik te NEM vagy alkoholista. Iszol, de nem vagy az.
Ez tényleg elégg OFF, bocsánat az agorásoktól.
Az alkesz, akiről írtam, a cigiről is lejött később (akupunktúrával).
Öreg, az erei meszesek, a szeme is, stroke-ja is volt, de még megvan, hála Istennek.
És sok évig ezelőtt pofátlanul jól tartotta magát.
Igaz. Nem gyógyítható, csak tünetmentessé tehető. Ismertem olyat, aki 10 éven át egy kortyot se, aztán bepótolta.
Haver anyja meg a cigit tette le, úgy 10-15 évvel később meghalt – tüdőrákban.
Ez a szemlélet nem tudom, igaz-e, az amerikai alanon-os mondás.
Én optimista akarok lenni, és nem azt mondani, hogy alkesz vagyok, de x éve nem iszom.
Hanem hogy elmúlt, nem kérem, nem kívánom.
Vagy hogy elég egy kicsi is.
Aztán ismerek egy olyat, aki meg fog halni nemsokára úgy, hogy alkoholista volt 1996-ig, kábé 30-40 évig. De azóta nem iszik, csak mértékkel.
Ő mit mond?
Ez pontosan így igaz!
Nem. Párszor már leírtam, hogy undorodom tőle = nem bírom meginni.
Azért vagyok alkoholista, mert egész életemben az maradok, még ha nem is iszom, mert bármikor megint elkezdhetek inni.
Miért, elfogyott? :O
Én az vagyok, csak nem iszom. 🙂
A Klejó nem is alkesz, itt csak a Roxy az!
Így van, a Klejó nem is agorás!
Itt csak én vagyok az.
Hivatalosan nincs, és sosem volt, de tömegközlekedni mindig utáltam; de attól még szoktam, ha muszáj. A nem kimozdulás úgy az első mélydepinél kezdődött, amikor elváltunk. Általában depiben a legrosszabb. Aztán minél "rendesebben" kell kinézni vhol, meg minél messzebb van, annál kevésbé akaródzik menni.
Kleó!
Mikor kezdődött az agorád?
up
Ja, a haver, aki Öcsi (a barinőmé) és még J. is.
Ő az, akiről írtad egyszer, hogy elébb az ajtón (kapun) se ki, majd horgászni mén?
Dehogy...
Ha magadra értetted: naná!
Roxy
ma is kell mennem, és hát itt is a gyomorgörcs. vizet én is viszek mindig, vmiért biztonságot ad. pedig nem messzire megyek, csak két utcányira.
Kleo
vonattal egyedül...hát igen. több mint 3 hónapja nem láttam anyámat, most már a vírushelyzet sem áll fönn... de vonattal kéne mennem, és erre képtelen vagyok most. még a gondolat is stresszel. a buszt meg nem bírtam sose.
A haver olyan, h amikor "rajta van", még az ajtón ki sem. Amikor már lement a kapualjba! a nővérével talizni kajáért+pénzért, jobban volt. Máskor meg járkál, mint a mérgezett egér... Aztán napokig nem.
Engem meg "nehéz kirobbantani". Így is lehet mondani, de egy jó alapos közlekedési fóbiám (ami az agorához tartozik) tagadhatatlanul van.
Vonattal? 1edül??? Halál!