Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Cipralex és barátai

A bogyók térhódítása előtt is sikeresen hoztak ki sokakat pszichoterápiával a depresszióból. Sőt, a fősodor az volt, hogy gyógyszert csak végső esteben.

Magam vagyok a példa, 18 éves koromban néhány hónap alatt egy igen mély epizódból, kegyetlen szenvedésből gyógyított ki egy terapeuta. Már maga az intézet, az elfogadó, nagyon barátságos, emberközeli környezet is sokat segített. Valahogy megtanultam másképp gondolkodni, megítélni a saját sorsomat és a világot, ami körülvesz.

 

 

Hát, van mögötte biológiai tényező is, de alapvetően valóban az. A negatív hanvétel, ami uralkodóvá válik a fejben átveszi az irányítást az emlékezet fölött, így csak negatív dolgokra emlékszik. A jövőre vonatkozó tervek fölött, így nagyjából kitörlődnek, és kietlenség meg céltalanság marad. A gyógyszer azért kell, hogy az egyensúlyt visszahozza, és maradandó legyen az eredmény, de a terápia nagyon fontos, hogy az illető "újra megtanuljon jól gondolkodni".

Valamikor épp itt olvastam egy könyvismertetőt (talán Brainswitch volt a címe), ami az agyi átkapcsolásról szólt, és azóta is ezen gondolkodom. Talán a depresszió ha nem is minden esetben, de gyakran "csak" egyfajta berögzült hibás godolkodás?

Köszönöm, Zsolt. 🙂

Ez a szemüveg hasonlat nagyon jó!!!

Huligán én is ilyenen vagyok áternél.

Az a fő különbség a "sima" pszichológiai kezelés és e között, hogy ott megpróbálják feltárni, hogy hogyan jutottál ide, mi indította el nálad azokat a dolgokat, amiknek köszönhetően most szarul vagy. A kognitív terápia meg fogja azt, ami most  van, és azzal próbál valamit kezdeni. Az egyik inkább a múltba, a másik inkább a jövőre néz. Egyik sem útlevél a gyógyuláshoz, van, akinek ez jön be, van akinek az.

Változó a hossza, attól függ, mennyire vagy fogékony rá. Az ára meg szerintem dokifüggő. Viszont ehhez tényleg kell némi elszántság, egyrészt, mert sokkal jobban igényli a te aktivitásodat is, másrészt mert néhány dolog idétlennek fog tűnni, és ezen túl kell tenni magad. 🙂 Pl engem mindig kijavít a doki, amikor olyasmit mondok, hogy "mindig, amikor szarul vagyok" arra, hogy "mindig amikor szarul voltam". Azt tudatosítja benned, hogy amit eddig alapállapotnak éltél meg (értsd szarullét), az csak egy állapot, amin változtatni lehet. Egy idő után jobban oda fogsz figyelni, hogy a beszéded ne legyen olyan negatív. És jól mondták előttem, nem törlik el a negatívumokat, azt tanuljuk, hogy hogyan kell kezelni őket. 

Úgy kell elképzelni, mint egy szemüvegcserét. Ugyanaz lesz a világ körülötted, csak most máshogy fogod nézni, és ez segít kijönni belőle. Még én is nagyon ismerkedem vele, most fogok negyedszerre menni, de szerintem nem rossz. Meglátjuk, hova vezet. Ha komolyan tudod venni, nagyon ajánlom.

Igen, ezért tart 3 hónapig. Szerintem érdemes erőfeszítést tenni, mert viccet félretéve ez nem agymosás, nem kuruzslás. De persze ez csak az én véleményem. 

Jaja, ahogy mondod. Agymosás 40 fokon, öblítés, centri, szárítás, minden ami kell. 🙂

Dehát nem ezt írtam. Nem arról szól, hogy minden rossz dologra vigyorogj, hanem a negatív örvények leállításáról, és a pozitív dolgok tudatosításáról. Ezt logikusan felépített technikákkal, gyakorlatokkal, a gondolatvilág "frissítésével" érik el. Talán keress rá, hogy kognitív viselkedésterápia, hátha megtetszik. 🙂 

Segíthet abban, hogy a viselkedéseddel elejét vedd a kísértésnek. Segíthet a visszatérő szorongást okozó helyzeteket tudatosan feloldani. Relaxációs technikákat is mutatnak, a gondolkodás negatív sémáit segíthet pozitívabbá tenni. Ilyesmi. Szerintem jó. 🙂 

Szia Huligán!

Nem gondoltál arra, hogy részt vegyél kognitív terápián? Talán segíthetne kezelni azokat a helyzeteket, ahol legszívesebben kapásból gyógyszerhez nyúlnál.  

Igazságszérum 😛

Nincs olyanom, hogy legféltettebb titok. 🙂 Vagy mind az, nézőpont kérdése. Nem mondok semmit.

Igen, a bizalom lenne a legkényelmesebb opció. Sajnos egyelőre a szocfóbom győz. Én is arra gondoltam, hogy alkalmankénti gyógyszer elég lenne, a hétköznapjaimban egész megvagyok. Meg szerintem ha a fő szorongást keltő helyzetből eltűnne a fenyegetés, az "egyéb" kategóriás félelmek is eltűnnének. Megállna a generalizáció.

Hát, meglátjuk. Azért nem adom neki elő, amit itt hallottam, mert a végén még megijed, hogy ennyire utánajártam, és azért sem írat fel semmit. 🙂

Hát, nem tudom mikortól adnak antidepresszánst, de konkrétan depresszióm nincs. Elaludni lassan megy, de alapvetően jól alszom.

Nálam egy erős terápia jobban tudna segíteni, mint a gyógyszerek, viszont nem tudok megnyílni a dokinak, míg nem oldja fel valami a szorongásom. Ezért kéne nekem bogyó. De erre talán valami enyhébb is elég, nem tudom.

Én is ebben reménykedem, Zsolt. 🙂

Idézet tőle: kisveréb

mert annak a híve, hogy a lehető leggyengébbet adja, ha egyáltalán muszáj.

 

Kisveréb, szerintem jó dokit fogtál ki!  🙂

Hát, sok benzófüggőt kezel. Eleve azért nincs még rendes gyógyszerem, csak sedacur forte, mert annak a híve, hogy a lehető leggyengébbet adja, ha egyáltalán muszáj. De úgy néz ki, muszáj lesz, mert ez semmit nem ér. Majd meglátjuk. 🙂

Szívesen, kisveréb!

Lehetséges, hogy a dokid benzót fog felírni, ami sajnos gyakran előfordul. Attól függ, hogy szakmailag mennyire felkészült. Bár én csak most jöttem, még nem vagyok képben itt az emberekkel, szóval reméljük a legjobbakat! 🙂

Köszi a választ, La Roche!

Így tényleg kevésbé ijesztő. 🙂 

Remélem ezen a héten kiderül, én melyiket kapom.

Szia kisveréb!

A legjobb szorongáscsökkentők általában nem annak készültek, de mégis jók. 🙂 

Prometazin (azt hiszem pipolphen néven fut itthon), egy egyszerű antihisztamin, kiváló nyugtató-szorongásoldó, sőt, altató hatása is van mennyiségtől függően, és nemigen lehet rászokni. 

Pregabalin (lyrica), ez idegkárosodásra szokták adni, de szintén jó nyugtató-szorongásoldó. Igaz, pár hét kell, mire elkezd hatni, és bizony könnyű hízni mellette.

Guanfacin (estulic), ez egy vérnyomáscsökkentő, újrafelfedezték a szorongáscsökkentő hatását, ami kifejezetten jó. Jól dozírozható, kevés mellékhatás,azok is enyhék, énem okoz függőséget. Persze mivel alapvetően vérnyomáscsökkentő, ezért egy belgyógyász/kardiológus is kell a beállításhoz, de a szorongáscsökkentő hatás elég kis adagnál előjön általában.

Hirtelen ezek jutottak eszembe. 🙂

 

Hát ez nem túl jó hír..:/ De azért nagyon köszönöm a választ!

Írnék szívesen a Cipralex-ről, hogy mennyire csökkenti a szorongást. De önmagában ezt a gyógyszert soha nem szedtem, mindig szedtem mellé nyugtatót. Az biztos, hogy függőséget okoz, de lehet nálam is csak azért, mert elég nagy adagban szedem.

Engem is érdekelnének a szorongáscsökkentők. Mik a tapasztalatok? Melyikek az enyhébbek/erősebbek, milyenek az általános mellékhatások? Nem szeretnék a szorongásom mellé függőséget is.. 🙁

Helo! 6 uonapja szedem a cipralexet napi 10 mg reggel.10ig feljött....eleinte naon sok mellèkhatàsa volt...vmi màst helyette hem tudtok szocfòbra , önkèntelen gondolatok , szorongàs?? Ami nem hìzlal minèl kevesebb mellèkhatàssal.köszi

Nekem a Cipralex nem vált be, most állítottak rá a Velaxinra/Jarvisra, napi 150mg-ot kell szednem reggel. Szédítő sebességgel történt a változás a kedélyállapotomban, aminek nagyon örülök. (Este csak 10 mg Zyprexát szedek, mert a Truxalt is lecserélték nálam.)

A Cipralextől 16 kilót fogytam, 3 hónap alatt. :-(((

Jómagam reklamálnék az orvosnál...

Semmi jó. Folyamatosan mintha suhogna valami a fejemben :((

Ki szedi  az arixen nevű gyógyszert, és mik a tapasztalataitok? Érdemes szedni már én elég nagy adagban szedem reggel 225-mgmossal kezdek, már 2 és fél hónapja szedem. Várom válaszaitok!

Ha még egy vagy két napi szédelegsz reklamálj az orvosnál. A kezdeti mellékhatások egy két hét alatt elmúlnak.

Eddig nem mondhatom, hogy jó lenne. Szédülök. 🙁

10 mg kezdtem en is, de mar kevesnek tunt, most a 20 mg aranylag ok.

Nekem az orvos azért ajánlotta estére, mert álmosító hatása lehet. Ma kiderül.

Nekem reggelre mondták, de nem olyan vészes. Az elején tényleg ásítozik tőle az ember.

Molecular Biology:

20 mg nem sok egy kicsit?

Szia, en is ezt szedem, napi 20 mg. Kisse asitoztam az elso napokban parszor, mikor elkezdtem szedni, de nem nem befolyasolt semmiben, biztos a Te esetedben sem lesz gond!

Most kéne átállnom Cipralexre Jarvisról. Az orvos szerint nem lesz gond, mert mire a J. kiürül, addigra kezd el hatni a C. Egyelőre még nem mertem bevenni, nem akarok egy esetleges mellékhatással menni dolgozni, megvárom a hétvégét. Este egy, 10 mg-os.

Szia Mark!

Csak 30 mg-ot szedek a Truxalból, azt is csak este, nekem nincsenek rossz tapasztalataim ezzel a gyógyszerrel.

Szia!

Az a helyzet, hogy elmúlt a hatása. Truxal az egy elég goromba gyógyszer..

Szia Spartacus!

Örülök neki,a gyógyszeredet sikerült letenned.

Szia Fukszia!

Jó téged viszontlátni. 🙂

Köszönöm az észrevételezésedet.

Szia Mark!

A bipoláris hipomániában is jelentkeznek kényszeres tünetek - megnéztem a profilodat -, a Truxal ezt nálam elég szépen féken tartja, amihez azért kellek én is, máskülönben a folyószámlám nagyon leapadna.

Diagnosztizáltak már nálam OCD-t is, feltehetően a kényszeres cuccaim miatt.

Ha egyszer nekem bevált a gyógyszerkombinációm, én nem cseréltetném le 2 évente.

Idézet tőle: Vippa


Szia Niky!


Sajnos, a legtöbb gyógyszernek van ilyen mellékhatása, csökkent(heti) a libidót.:-(


Egyensúllyal kapcsolatosan nekem csak az első időkben volt problémám, ami időközben elmúlt.



Nekem citalopramtól volt ugyanez, de amióta nem szedem, azóta nincs probléma vele.


(csak úgy magunk közt: ez a hét sokkal unalmasabb lett volna Citaloprammal 🙂

Spitomin:)

Két évente gyógyszercsere, ha tetszik a dokinak ha nem...

Én a Sitomin szedem közel egy éve. Semmi mellékhatása nincs, jó feszültség oldó.

A cipralexet is szedtem egy ideig, de nekem kevés volt, ezért kellett változtatni.

Szia Niky!

Sajnos, a legtöbb gyógyszernek van ilyen mellékhatása, csökkent(heti) a libidót.:-(

Egyensúllyal kapcsolatosan nekem csak az első időkben volt problémám, ami időközben elmúlt.

Valójában ezt úgy tudom, csak fél évig szabad(na) szedni,de sokan szedik éveken át. Én biztosan fogok azért teljes labort csináltatni félév után, mert nagyon nem szeretném, ha kicsinálna, meg feltételezem, ezt a főorvos áterem is tudja, s aszerint fog eljárni, leváltni másra, ha szükségesnek tartja.

A Fevarint nem ismerem, a Nyírőben legutóbb Elontrilt adtak, de azt abba kellett hagynom egy bizonyos mellékhatása miatt.

A Cipralexnek is van azért egy ilyen mellékhatása, legalábbis nálam, de ez a mellékhatása  azért nem olyan durva, mint az Elontrilé volt, de szedek (szopogatok) mellé Darmol fügepasztillát.

Meg szabad kérdeznem, te milyen diagnózisra szedted a Cipit, mert nem követem ezt a fórumot naponta, csak bekukkantok néha. Nekem bipoláris hipomániám van, tehát nem a nagy hullámvasutas bipolok közé tartozom, a hirtelen jött depim más tőről fakadt.

Én két vig ettem,. nagyon jól evált, de sajnos elmúlt a hatása. Ezért lett a Fevarin.

Szia Mark!

1 hónapja szedem, nekem nagyon bevált, eleinte volt csak szájszárazság és ásítozás, más mellékhatást nem tudok írni róla. A 10 mg-ost szedem, reggel és délben felet-felet, és nem híztam tőle egyetlen dekát sem.

Truxallal szedem, este 30 mg, meg még mást is mellé.

Érdeklődéssel várom én is a hozzászólásokat, mert eddig csak rosszakat hallottam és olvastam róla a neten.

   Szia, Mark!

 Nagyon orulok neki, hogy vegre van valaki aki, a cipralexet szedi..:)))

 En is kb 1 honapja alltam neki , eloszor napi 1 szem , most pedig napi  masfel szem + 0.25  os Frontin..

Hat az igazat megvallva ugy erzem , mintha egy kicsit stabilabb lennek, de azert neha meg az egyensulyerzekem nem az igazi..sajnos a kedvem is eleg ingadozo..

A fo problemam viszont , ami elegge aggaszt, hogy a szexualis teren elegge leszabalyoz, csak erre birok gondolni , mert elotte nem volt ilyen problemam..:((((((

Neked voltak ilyen tapasztalataid a gyogyszer szedes folyaman..?