Online

és aranyból voltak a székek? (jó, abbahagyom...) de egy óvatos beszámoló engem is érdekelne...

Offline

Eszter86 írta:

Szia Zsuzsi én elmentem a csportbeszélgetésére, amit Keresztesi Zoltánnal tart. Érdekes volt. Havi egyet tartanak, csak nagyon rövidke, 1,5 óra.

Szia Eszter, nagyon köszi, hogy megírtad ezt! Kíváncsi voltam rá ... szerinted hasznos?

Hogy érezted Magad?

Offline

Szia Eszter86!

Elmeséled, miről volt szó a Keresztesi-féle találkozón? Legtöbbünknek nincs annyi pénze, hogy meghallgassa őket.

Offline

Szia Zsuzsi én elmentem a csportbeszélgetésére, amit Keresztesi Zoltánnal tart. Érdekes volt. Havi egyet tartanak, csak nagyon rövidke, 1,5 óra.

Offline

Szia! Szerintem beszélj a pszchológusoddal erről.

Hidd el hogy sokan vannak hasonlóan. Szerintem is ez border.

Nálam 3 hete diagnosztizálták, de nagyon nehezen mondta ki a terapeuta h. az mert teljesen másnak tűnt a dolog, pszichotikus tüneteim voltak (megszállási fantáziák, folyamatos agypörgés, az agyam egész nap mint egy elszabadult vonat zakatol és persze csupa szar gondolat van benne) 

Ma speciel nekem is tele van a tököm ezzel a betegséggel.

Offline

Sajnos valószínűleg a Liticarbtól. Amitől viszont tompaság-érzésem van, és úgy egyáltalában utálom. A bipoláris hullámvasutazást is úgy szüntette meg, hogy stegnál a depi közepes epizód. Érzelmileg is tompaságot tapasztalok.

Offline

S milyen gyógyszertől csökkent?

 

Kleó írta:

Nem akarlak elkeseríteni, de nekem sem múlt el (habár mintha picit csökkent volna, de az sztem gyszerhatás), szóval én már 56.-ban vagyok, és megvan az "érzelmileg labilis Szem.zavar" dg.-m. Ja, és úgy 4-5 éve épp nagyon erős volt.

Offline

Nem akarlak elkeseríteni, de nekem sem múlt el (habár mintha picit csökkent volna, de az sztem gyszerhatás), szóval én már 56.-ban vagyok, és megvan az "érzelmileg labilis Szem.zavar" dg.-m. Ja, és úgy 4-5 éve épp nagyon erős volt.

Offline

Én 42 vagyok és nekem nem csökkent a borderline, hanem inkább nőtt szerintem.

Offline

Tegnap melankólikus voltam, ma világvége hangulatom volt, most meg olyan mindegy már...

Offline

Sziasztok, jelentem, elolvastam Kneszl Beáta Carmen könyvét, és nem volt rossz! Jobbára az tetszett benne, hogy néha ugyanazokat a szavakat használta, mint én, ugyanazokban a helyzetekben kellett volna helyt állnia, meg egy hasonló habitus is. Tényleg jól bemutatja egy olyan ember számára, aki ezzel nincs tisztában! Azok viszont, akik nem értik, így se, úgy se fogják! Smile

Offline

Még talán annyit,hogy nálad a hajtépés olyan lehet,mint másnál a falcolás.Fájdalom utáni megkönnyebbülés.Ha most jött elő,rá kellene jönni,mi okozta,hiszen a tüneteid súlyosbodtak.Ehhez pedig terápia kell.Az én kényszerem is afféle border. ,,falc,,a bőrömet bántom,nem kicsit.sad

Offline

Szia Barbi! Vica1333-nak volt hasonló problémája,ha rákeresel,sokat ír róla.

Ez egy kényszerbetegség,amire vannak megfelelő gyógyszerek,de tény,a feszültség,szorongás felerősíti.Én is kényszerbeteg vagyok,meg minden egyéb,s hetekig normálisan ,,kordában tartom,,de ha valami történik,pl.kialvatlanság,utazás,stressz,kegyetlenül felerősödnek a tünetek.Nálam az anafranil vált be ,igaz,már nem szedem.

Offline

Kedves Búra Fórumozók,

segítségért szeretnék fordulni Hozzátok. Borderline vagyok és több mint egy éve trichotillomániával küzdök. Ennyi idő alatt már több kopasz folt is éktelenkedik a fejemen, ahol meg van haj, ott sokkal rövidebb. Egyre jobban szégyellem magam, hogy már nem tudom, hogy fésülni a hajam, mindig kilátszik valamelyik folt:( Emiatt minden reggel komoly hisztivel indul, legszívesebben elbújnék a világ elől, nemhogy bemenjek dolgozni egy multihoz.

Párom hosszas unszolására szombaton végre elmentem egy pszichiáter magánrendelésére aki lamotrigin hatóanyagú gyógyszert írt fel nekem.

A terápiát nem erőltette, annyit mondott csak, hogy 1 hónap múlva találkozunk a gyógyszer miatt. Nem éreztem rajta a segítő szándékot, végig csak pókerarccal nézett rám. 

Szerintetek ez a gyógyszer hatásos lehet? Van valaki közületek aki már gyógyult trichotillomániás?

Nem tudom mitévő legyek, szabadulni szeretnék ettől a szokástól, de képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak. Egyetlen reményem ebben a gyógyszerben van (a Doktornő Lamitrint írt fel, de azt már nem is forgalmazzák, ezért a helyettesítő termékét, a 25 mg-os Epitrigine-t adták a patikában). 4 napja szedem csak, esténként egy db, majd minden héten 25 mg-mal emeljük a dózist.

Szerintetek van kiút? Nagyon el vagyok keseredve...

Köszönöm a segítségeteket!

 

 

 

 

Offline

Tegnap viszont halálvasúton voltam, 3 emailt írtam, 2 sms-t, s egyszer felhívtam a pszichiáteremet, azt hittem megdöglök.

A mellkasomban éreztem egy űrt, ami nagyon sebes és iszonyatosan fájt.

Aztán T. elvitt csoportterápiára, s a találkozástól és a csoporttól teljesen jól lettem.

Beszéltem is csoporton.

Aludni is tudtam jól.

Így leírva nem lehet érzékeltetni, mit éreztem.

A bőrömet felhasítottam volna fájdalmamban.

 

Offline

Én nem tudom, de mikor itt van velem a szerelmem, akkor nyugodt vagyok és bízom benne és mindent elhiszek neki,

ha nincs velem, akkor meg azt érzem, hogy haragszom és nem bízom benne és sok rosszat eltudok róla képzelni.

De mi lehet az igazság?

Ez is, az is?

Az előző kapcsolataimmal is így voltam.

Tegnap este és ma is találkoztunk és így jól vagyok.

Ameddig kitart.

Függő vagyok, nem vitás.

Ez mondjuk eddig sem volt kétséges.

De nagyon fájdalmas nekem.

S neki sem annyira kellemes, mert a másfél hónap alatt már többször volt érzelmi túlkapásom, kitörésem.

El kellett neki mondani a betegségemet.

 

Offline

Köszönöm szépen Csilla!

Ennek Örülök.

Lehet szükségem lesz még rá.

Offline

Kedves Róka! 

Ha bármi baj van, szomorú vagy, vagy csak szeretnél beszélgetni, írj bármikor.

Rám számíthatsz!

Offline

S olyan kedvesen és bizalomkeltően fogalmaztál Csilla.

Mégegyszer nagyon köszönöm a vállat, amin kisírhattam magam.

Offline

Köszönöm szépen kedves Csilla!

Nagyon jól estek a szavaid.

Nemrég jöttem haza csoportterápiáról és kiadtam sok mindent.

Most jobban vagyok.

Igen, egyedül most nem ment.

csilla96 írta:

Róka írta:

Valaki öleljen meg!

Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.

Az érzelmeimmel.

Miért nem tudok magamtól jobban lenni?

Mindig a nehézségek.

Úgy Félek és úgy fáj minden.

Kedves Róka!

Mi a baj?

Szeretném, hogy tudd, itt sosem vagy egyedül a problémáiddal. Ez az oldal arra van, hogy ha bárkinek segítségre van szüksége, megkapja. Ez olyan, mint egy nagy család. Mindenki ad segítséget és szeretetet, figyelmet a másiknak.

Először is szeretném, ha válaszolnál egy pár kérdésre:

Miért nem érzed magad értékesnek? Mi az, ami lehúz, amitől nem vagy teljes érzelmileg?  Mik a félelmeid, amiktől képtelen vagy egyedül megszabadulni? Amik fogva tartanak? Mi (vagy mik) azok a fájdalmak, amik szétfeszítenek?

Egyedül nagyon ritkán lehet jobban az ember. Anélkül, hogy segítséget kapna (először érdemes családdal, barátokkal beszélni róluk, majd közösen megoldást találni a problémára - akár egy pszichológus, akár egy pszichiáter segítségével)

Addig is kitartást, és virtuálisan is küldök egy nagy ölelést küldök. Egy őszinte vállat, amin kisírhatod magad!smiley

Offline

Szia Honey932,

igen, most úgy veszem észre, hogy sokan megzuhantak, időjárás, tél, betegség, szmog...

Örülök, hogy regényt írtál, sőt, még hosszabban is írhatnál Smile

Ez a menekülés, a kötődni-képtelenség, a félelem, hogy nem vagyunk jók, ez is mind border vonás. Valóban elég nehéz valaki másnak elmagyarázni -- aki nem élte át, az egyáltalán nem érti, és rosszabb esetben hajlamos olyanokat mondani, hogy "hát változtass", vagy "határozd el, hogy máshogy csinálod", stb. Nagy empátia kell ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult zűrzavart felfogjon és elfogadjon a másik ember. Én a barátaimat egyáltalán nem terhelem ezzel, sőt, lehetőleg senkit, akiről tudom, hogy nem érti. A legközelebbi hozzátartozóimat is inkább arra kérem, amiről úgy gondolom, hogy konkrétan tudnak benne segíteni, nem arra, hogy hallgassanak meg vagy értsenek meg, mert tudom, hogy ez nem reális. A "normális" emberek nem értik -- akármennyire szeretnek, mégsem. 

Egy borderline csoport azért jó például, mert ott mindenki érti, hogy miről beszélsz. Természetesen jó esetben egy terapeuta is jól érti. És értjük mi is; ezért van a Búra. 

Bizonyos furcsa viselkedések, menekülések mögött valamilyen szorongás szokott lenni a megfigyelésem szerint (például azt képzeled, hogy te rossz vagy, és hogy mindenki megítél), más furcsaságok mögött egy kötődési zavar, vagyis az, hogy nehezen tudjuk átélni, hogy szeretnek, és félünk tőle, hogy elhagynak/elutasítanak, ezért inkább odébb állunk (van, aki veszekszik, az se jobb). 

Meg lehet tanulni azonosítani azokat az érzéseket, amelyek irracionális döntésekre ösztönöznek, és akkor nem "kiéled" (acting out), hanem megpróbálhatsz elbánni az érzéssel, kezdeni vele valamit, úgy, hogy ne ismétlődjenek azok a helyzetek, amelyektől szenvedsz.

Offline

Köszönom, hogy írtál babarczyeszter,

Sokat gondolkodom a boldogságról.  De egyszerűen nem tudok rajonni, mi az ami ahhoz kellene. Megelégedés, emberek körülöttem,  barátok,  munka, anyagi biztonság,  parkapcsolat,egy házi állat?  Valahogy mindig amikor úgy voltam, h na korrekt minden, valami, nem tudom meghatározni, hogy pontosan mi, de zavart, hiányzott, felzaklatott.   Amikor kezd kényelmesen megszokottá válni az életem mindig fenekestül fel kell forgatnom. Általában a várost is elhagyom. Hiába vannak körülöttem barátok,  egyedül érzem magam. Néha egyszerűen megfulladok a hirtelen ramtoro szomorusagtol. Azt hiszem bizonyítási kényszerem van, hogy már csak azért is meg tudom csinálni,  és a nulláról kezdeni és csak akkor leszek valaki. De nem tudom mit akarok, mi a cél. Csak csinálom.  Párkapcsolati téren még képtelen vagyok kötődni. Amikor kezd jönni a lila kod egyszer csak mintha megfagynek belül.  Mert tudom hogy úgysincs értelme kötődni,úgyis sírás lesz a vége.  Azt viszont nem hagyhatom. Sokszor megfordul a fejemben, minek is vagyok itt, mi értelme az egésznek? Néha annyira valószerutlen minden. Amikor úgy érzem,  mélyponton vagyok, tetovalast vagy piercinget csináltatok,  azzal törődni kell, fáj is egy darabig. Hülyeség,  de amikor fáj,  érzem hogy élek,  ez valóság. Többször akartam már beszélni erről már a hozzám közel allokkal. De mindig úgy alakult hogy abban a pillanatban amikor leginkább szükségét éreztem volna hogy beszéljek,  közölték h baj van, depisek, úristen. Gondoltam van elég bajuk, minek meg magyarázni az enyémet is. Máskor meg túl nagy a boldogság,  minek elrontani? Viszont nem tudok meglenni társas kapcsolatok nélkül sem. Néha túlzásokba is esek, és hetekig megallithatatlanul porgok megyek aztán jön megint a mélypont. Mindenki azt mondja tűk sokat beszélek. ..gondolom feltűnt. Mióta az eszemet tudom, ez így megy. Ezért felvettem a mindig mosolygó vidám arcot, egyszerűbb ez. És hihető.  Persze lehet az elhuzodo betegeskedes, a nem alvás és a remalmok miatt zuhantam most meg. De lesz még tavasz ☺ Bocsánat a regenyert!

Offline

Róka írta:

Valaki öleljen meg!

Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.

Az érzelmeimmel.

Miért nem tudok magamtól jobban lenni?

Mindig a nehézségek.

Úgy Félek és úgy fáj minden.

Kedves Róka!

Mi a baj?

Szeretném, hogy tudd, itt sosem vagy egyedül a problémáiddal. Ez az oldal arra van, hogy ha bárkinek segítségre van szüksége, megkapja. Ez olyan, mint egy nagy család. Mindenki ad segítséget és szeretetet, figyelmet a másiknak.

Először is szeretném, ha válaszolnál egy pár kérdésre:

Miért nem érzed magad értékesnek? Mi az, ami lehúz, amitől nem vagy teljes érzelmileg?  Mik a félelmeid, amiktől képtelen vagy egyedül megszabadulni? Amik fogva tartanak? Mi (vagy mik) azok a fájdalmak, amik szétfeszítenek?

Egyedül nagyon ritkán lehet jobban az ember. Anélkül, hogy segítséget kapna (először érdemes családdal, barátokkal beszélni róluk, majd közösen megoldást találni a problémára - akár egy pszichológus, akár egy pszichiáter segítségével)

Addig is kitartást, és virtuálisan is küldök egy nagy ölelést küldök. Egy őszinte vállat, amin kisírhatod magad!smiley

Offline

ez n

Offline

https://www.youtube.com/watch?v=AJuM5og7_-Y&t=280s

Offline

Szia Honey932!

A tesztek nagyon durván és felületesen jeleznek vissza valamit, amit egy szakember alaposan és mélyen megpróbálna kikérdezni. De egyébként orvosi tesztek, tehát nem a hasamra ütve csináltam őket.

A lényeg szerintem az, hogy mennyire érzed magad rosszul, mennyire érzed úgy, hogy nem megy az élet, vagy fáj, vagy érthetetlen számodra, és te is érthetetlen vagy mások számára.

A pszichés zavarok csak akkor szorulnak kezelésre, ha zavarnak az életben -- az ember egyébként lehet érzékenyebb, vagy furcsa gondolkodású, vagy érzelmes, és ettől még nem szorul kezelésre.

Mi az, ami neked fáj, vagy ami zavar, akadályoz abban, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél? 

Offline

Sziasztok,  köszönöm a befogadást!

Szeretném megkerdezni, mit gondoltok az oldalon található tesztekrol? Persze tudom, nem igazán ad reális képet egy ilyen internetes dolog, de azért na. Ha mar elkezdtem, vegig mentem a soron. Sok "szépséget" kaptam válaszul,  például súlyos border tünetek, azonnal forduljon segítségért... sok hasonlosagot látok az írásaitok alapján. Sosem jártam még pszichológusnal sem. Hát még beszélni bárkinek ilyesmiről. Ha butasagokat hordok ossze, elnézést. A családomban szokásos, es kedvelt szofordulat: "De mi az, hogy normális? Mi biztosan NEM! " Egy ideig ez még vicces is volt, elgondolkodtató,  de néha már fájó. Ez normális? 

Offline

Úgy érzem mindig én vagyok legalul.

 

Offline

Valaki öleljen meg!

Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.

Az érzelmeimmel.

Miért nem tudok magamtól jobban lenni?

Mindig a nehézségek.

Úgy Félek és úgy fáj minden.

Offline

csilla96 írta:

Kedves Eszter!

Nem tudom eléggé meghálálni a sok jó szót, a tanácsokat. Csak sírok, miközben olvasom... 

Az a baj, hogy én mindig magamat hibáztatom, még ha nem is vagyok hibás... Ilyenkor inkább magamon vezetem le a dühömet önmagam bántalmazásával...penge, olló... nekem már nincs kiút, csak ez maradt...örök sötétség és szomorúság...vagdosás... meg akarok gyógyulni, de félek segítséget kérni...félek hogy nem vennék komolyan...

Szia csilla96!

Nagyon fiatal vagy, és van kiút, hidd el. Teljesen biztos vagyok benne, hogy komolyan vesznek, ha a megfelelő helyen jelentkezel, hiszen a szakmában ismerik ezt a betegséget. Én a Balassa utcai Pszichoterápiás Osztályt javasolnám először -- hívd fel az ambulanciájukat és kérj időpontot! Sajnos valószínű, hogy várni kell, de addig se add fel.

Sokan sokkal jobban lettünk, és elégedettek lehetünk az életünkkel. Neked is van erre esélyed!

Offline

crazy írta:

én betegesen féltékeny vagyok és sajnos vagy nem sajnos,nem fojtom el,de ezzel meg rombolok..hozzám nagyon türelmes ember kell (megtaláltam )...a gondolatmenetem viszonylag egyszerű...miért is jönne,foglalkozna velem,áldozná rám az idejét,ha nem én kellek...persze gyakorlatban nem igazán megy hasznosítani ezt

Ez teljesen így van! Átgondolom ésszel a tiszta állapotban, de ha borul a világ, az Isten nincs, aki velem ezt el tudja hitetni! Ráadásul a féltékenység átmegy abba, hogy "úgyis elmész", persze ha elmenne, elmehetett volna már ezerszer! És hiába bizonyít, hiába teper, nem érzem, hogy elhinném, hogy akkor már végig itt marad!

Offline

én betegesen féltékeny vagyok és sajnos vagy nem sajnos,nem fojtom el,de ezzel meg rombolok..hozzám nagyon türelmes ember kell (megtaláltam )...a gondolatmenetem viszonylag egyszerű...miért is jönne,foglalkozna velem,áldozná rám az idejét,ha nem én kellek...persze gyakorlatban nem igazán megy hasznosítani ezt

Offline

Jelenleg egyetlen emberben bízom: a pszichiáteremben.

Ez is nagy dolog.

Még anyámban és magamban sem bízom.

Ja, még a kutyámban is bízom.

 

 

Offline

izé...Bizalom!!!

Hogy lehet valakiben megbízni?

Hogy működik ez?

Pl. egy párkapcsolatban mik azok a dolgok, amik segítenek abban, hogy megbízhatsz a másikban?

Világéletemben iszonyat féltékeny voltam, persze, elfojtom.

Offline

Kedves Eszter!

Nem tudom eléggé meghálálni a sok jó szót, a tanácsokat. Csak sírok, miközben olvasom... 

Az a baj, hogy én mindig magamat hibáztatom, még ha nem is vagyok hibás... Ilyenkor inkább magamon vezetem le a dühömet önmagam bántalmazásával...penge, olló... nekem már nincs kiút, csak ez maradt...örök sötétség és szomorúság...vagdosás... meg akarok gyógyulni, de félek segítséget kérni...félek hogy nem vennék komolyan...

Offline

Szia csilla96!

Persze, hogy megértem. De nem kell mindig erősnek lenned, néha lehetsz gyenge is. A lényeg, hogy mindig találd meg azt az utat az indulatoknak, ami nem rombolja az életedet, hanem építi, vagy legalább semleges. Ez így elég szenteskedően hangzik, tudom, de a mindennapokban szinte mindig van olyan választás, ami nem destruktív, romboló. Ha pl nem egy szeretteden töltöd ki a mérgedet, hanem elmész futni, vagy megnézel egy borzalmas horror filmet, vagy egy boxkesztyűben (de ne anélkül!) belevágsz ötöt a falba, az jó levezetés. Ha a szerettedet vádolod szörnyűségekkel, vagy azt mondod neki, hogy ő tehet a problémáidról, az rossz -- neked is és neki is. 

Ha legszívesebben részegre innád magad, vagy drogoznál, hogy kitöröld az agyadból, amit érzel, inkább feküdj le aludni vagy hallgass nagyon hangosan zenét, esetleg csinálj egy kőkemény edzést (az kitöröl az agyadból mindent). 

Stb Smile

Offline

Szia Eszter! 

Köszönöm, hogy megérted a problémámat. Megpróbálok erős lenni, vagy legalábbis annak mutatni magam. 

Offline

csilla96 írta:

Sziasztok!

Egy problémával fordulok hozzátok.

Sokszor nem értem hogy mi van velem.

Néha úgy érzem, boldog vagyok pár pillanatig. Utána meg egyik pillanatról a másikra szomorú vagyok, sírhatnékom van...  Gyakran vannak dühkitöréseim is, ilyenkor tépem, ütöm magam, sírhatnékom van, üvölteni akarok, de nem megy.... Nagyon szélsőségesek az érzelmeim és egyre nehezebben bírom... Az áterem szerint nem meghatározott személyiség zavarom van, viszont a lógosum szerint nem vagyok beteg, ez csak elkeseredettség... 

Szinte már mindennapi dolog ez... Évek óta tart.... főleg akkor török ki, amikor egyedül vagyok...

Nem akarok beleőrülni!!! Sad  :(

Ezek lehetnek a borderline tünetei? Kérlek segítsetek!!

Félek! Sad

Szia csilla96!

Igen, ezek a borderline személyiségzavar tünetei lehetnek. Sőt, nagyon tipikus tünetei. Ne ess kétségbe; sokan végigjárták az utat, ami kivezet belőle. A "történeteink" között találsz sok borderline egykori Búrást, akik most már sokkal jobban vannak, normális életet élnek.

De köztünk is van sok borderline, és sokunknak sikerült megfékezni ezt a betegséget. Tarts ki!

Offline

Sziasztok!

Egy problémával fordulok hozzátok.

Sokszor nem értem hogy mi van velem.

Néha úgy érzem, boldog vagyok pár pillanatig. Utána meg egyik pillanatról a másikra szomorú vagyok, sírhatnékom van...  Gyakran vannak dühkitöréseim is, ilyenkor tépem, ütöm magam, sírhatnékom van, üvölteni akarok, de nem megy.... Nagyon szélsőségesek az érzelmeim és egyre nehezebben bírom... Az áterem szerint nem meghatározott személyiség zavarom van, viszont a lógosum szerint nem vagyok beteg, ez csak elkeseredettség... 

Szinte már mindennapi dolog ez... Évek óta tart.... főleg akkor török ki, amikor egyedül vagyok...

Nem akarok beleőrülni!!! Sad  :(

Ezek lehetnek a borderline tünetei? Kérlek segítsetek!!

Félek! Sad

Offline

Ági76 írta:

Kétségbe vagyok esve. Új kapcsolat. Ő border, én nem. Féltékeny vagyok. Szeretem. Sad

 

Szia Ági76, Nyugodtan kérdezz konkrétabban, hátha tudunk segíteni. Nálam fordítva van, én border, ő nem! Nálunk én vagyok féltékeny és vannak különféle "rögeszméim" vele kapcsolatban!

Offline

Akkor ha jól számolom és ez a születési évszámod, 14 év korkülönbség. 

 

...ugye nem itt ismerted meg? Laughing out loud

Offline

Szia Ági!Ha netán bővebben kifejtenéd,miért is félsz a kapcsolattól,mi is tudnánk érdemben tanácsot adni.Féltékeny miért vagy?

Ági76

Sziasztok, ő 27.

Offline

Szia Ági76!

Hogyan tudunk segíteni? 

Itt vannak nagy számban borderek és volt borderek, továbbá olyanok is, akik éltek borderrel kapcsolatban. 

Sokfelől ismerjük a kérdést, de a kapcsolatotok biztos egyéni és egyedi. Azt hadd kérdezzem meg, hogy ő milyen idős kb? 

Eszter

Offline

Nyerni  a nyomasztással nem nagyon fogsz..max egy lelki roncsot vagy szakítást utána.  De annak alapján, amit leírtál, ezt tudod. Smile

Ági76

Kétségbe vagyok esve. Új kapcsolat. Ő border, én nem. Féltékeny vagyok. Szeretem. Sad

Offline

Eszter86 írta:

Szia Zsuzsi!

 

Köszi, hogy ezeket leírod Smile

Általában a normális barátaim csak a szemüket meresztgetik azon, hogy nekem problémát jelent, hogy a páromnak vannak családi kötelékei.

Én sokszor átmegyek vele, és ott, a családnál legalább érzem, hogy ez nem róluk szól, érdekes módon ott eltűnnek a tüneteim :D 

Aztán újra beindul a mókuskerék. A legrosszabb az egészben hogy pontosan tudatában vagyok annak hogy ez mennyire irracionális és ez még több bűntudattal és öngyötréssel jár.

De mostanra eljutottam oda, hogy nem kell korlátozni, hadd menjen.

Én nem dobálok párnát de egész nap duzzogok. Ez van.

Nagyon szívesen! Kitartást és javulást kívánok Neked! Lényeg, hogy megtaláld a megoldást! Smile

Offline

De, segít is, meg nem is. Attól, hogy egy éve nyomasztom ezzel egész nap, hogy válasszon vagy ők, vagy én, csak még nagyobb szemétládának érzem magam.

 

Sokkal jobb a háttere és a neveltetése, ez tény. Őt nem büntették, az Anyja nem rajta vezette le a a házasságában megélt frusztrációját, az apja nem nárcisztikus és nem nőzte végig az egész életét, mint nálunk volt.

 

Méig most őt büntetem azzal a pokollal ami bennem tombol.

Offline

Szia Zsuzsi!

 

Köszi, hogy ezeket leírod Smile

Általában a normális barátaim csak a szemüket meresztgetik azon, hogy nekem problémát jelent, hogy a páromnak vannak családi kötelékei.

Én sokszor átmegyek vele, és ott, a családnál legalább érzem, hogy ez nem róluk szól, érdekes módon ott eltűnnek a tüneteim :D 

Aztán újra beindul a mókuskerék. A legrosszabb az egészben hogy pontosan tudatában vagyok annak hogy ez mennyire irracionális és ez még több bűntudattal és öngyötréssel jár.

De mostanra eljutottam oda, hogy nem kell korlátozni, hadd menjen.

Én nem dobálok párnát de egész nap duzzogok. Ez van.

Offline

Szia, 

igen járok terápiára. Fél éve. Antipszichotikumot arra írtak fel, hogy úgy éreztem a párom anyja, aki ezeket a családi eseményeket szervezi, ellenem van és paranoid pszichózist váltott ki nálam, úgy éreztem, hogy uralja a személyiségemet, hogy szinte megszállt.

Az indulataimat teljesen rá projektáltam, sőt egy a legsötétebb órákban azt hittem, hogy meg akar ölni - hálistennek ennek vége.

Igen a kötődésem patalogikus és kizárólagosságot vár el a másiktól. Ezen dolgozunk, a gyógyszer elvileg tompítja az indulataimat és a szorongást.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//