Elmebeteg vagyok!
Hurrá!
Időnként rámtör a röhöghetnék magamban. 🙂 De legalább addig is jól érzem magam. 🙂 Így volt ez ma is, lefekvés előtt.
Ja köszi, nem olyan fontos, csak kíváncsivá tett hirtelen.
ha mégsem az a cikk akkor nem tudom, én nem vagyok elmebeteg
az a cikk már ha műfajilag cikk amiben Popper Péter megpróbálja lebeszélni az embereket az öngyilkosságról.Ha nem ismered, talán megkereshetem az interneten, itt nem emlékszek melyik topicban volt már.Lehet ebben, de itt nem találtam.
Milyen cikk?
Idézet tőle: Hajnal21felháborit hogy van egy ilyen cikk, irás az interneten, amit mark77 3 hsz, én szerintem törölni kellene, nehpgy valakinek még komolyabb baja legyen belőle.
no ezért mondom mindig,h légyszi szóljatok.... nem láttam... nem töröltem, csak moderáltam,majd megnézetem maradhat-e
felháborit hogy van egy ilyen cikk, irás az interneten, amit mark77 3 hsz, én szerintem törölni kellene, nehpgy valakinek még komolyabb baja legyen belőle.
Idézet tőle: mark77Kérj időpontot bátran.Lehet, hogy tud megoldást. :):) Alapvetően nem rossz az elgondolása,de féligazság.
Kedves tőled, Mark, viszont én maradok inkább a kis gyógykombimnál, persze kizárólag a demokratikus választási jogaim miatt. 
Kérj időpontot bátran.Lehet, hogy tud megoldást. :):) Alapvetően nem rossz az elgondolása,de féligazság.
Idézet tőle: mulhollandén is, a legnagyobb betegségem a létezés
Idézet tőle: amarillaIdézet tőle: VippaFelhasználó, valamiért téged idősebbnek gondoltalak.
Remélem, nem orrolsz meg rám, amiért nem a topic címének megfelelő témában nyilvánítottam véleményt, csupán reagáltam Szörnyi hozzászólására.
Abban tökéletesen egyet kell értsek Szörnyivel, bipolárisban, pl. hipomániában nincs olyan terápia, ahol el tudnák érni, a terápia hatására szépen elaludjak esténként, ha egyszer ezt a pszichotikus betegséget sok egyéb mellett pont az alvásképtelenség jellemzi,az ember agyában hiányzik az "alvást bekapcsoló gombocska", s az alvás csak és kizárólag egy rendkívül jó gyógyszerkombináció szedése mellett lehetséges csak.
Persze, ha már ott vagy, ninc saz az isten, aki lenyugatsson.
a jó terápia azonban megtanítja, hogy nem muszáj odáig eljutni, hogy úgy pörögj, mint egy ringlispil.
és akkor nem kell ugyebár gyógyikombika sem 🙂
pesze, mindenki azt szipózik, amit akar. demokrácia van kérem.
a pszichofarmakológia meg szerény véleményem szerintm nem fog elbukni, mert mindig lesznek, voltak és vannak lusta/kényelmes/gyáva/tájékozatlan/félreinformált betegek és orvosok, akik a tablettácskákban látják az egyedüli és üdvös megoldást...
Úgy gondolod, kérjek időpontot Szendihez?
én is, a legnagyobb betegségem a létezés
Idézet tőle: amarillaIdézet tőle: VippaFelhasználó, valamiért téged idősebbnek gondoltalak.
Remélem, nem orrolsz meg rám, amiért nem a topic címének megfelelő témában nyilvánítottam véleményt, csupán reagáltam Szörnyi hozzászólására.
Abban tökéletesen egyet kell értsek Szörnyivel, bipolárisban, pl. hipomániában nincs olyan terápia, ahol el tudnák érni, a terápia hatására szépen elaludjak esténként, ha egyszer ezt a pszichotikus betegséget sok egyéb mellett pont az alvásképtelenség jellemzi,az ember agyában hiányzik az "alvást bekapcsoló gombocska", s az alvás csak és kizárólag egy rendkívül jó gyógyszerkombináció szedése mellett lehetséges csak.
Persze, ha már ott vagy, ninc saz az isten, aki lenyugatsson.
a jó terápia azonban megtanítja, hogy nem muszáj odáig eljutni, hogy úgy pörögj, mint egy ringlispil.
és akkor nem kell ugyebár gyógyikombika sem 🙂
pesze, mindenki azt szipózik, amit akar. demokrácia van kérem.
a pszichofarmakológia meg szerény véleményem szerintm nem fog elbukni, mert mindig lesznek, voltak és vannak lusta/kényelmes/gyáva/tájékozatlan/félreinformált betegek és orvosok, akik a tablettácskákban látják az egyedüli és üdvös megoldást...
Én is gyógyszerellenes vagyok, de azért megnéznélek mit csinálnál egy 200/120-as vérnyomással mondjuk 150-180 pulzussal:D Hogyan nyugtatnád meg magad.
Idézet tőle: VippaFelhasználó, valamiért téged idősebbnek gondoltalak.
Remélem, nem orrolsz meg rám, amiért nem a topic címének megfelelő témában nyilvánítottam véleményt, csupán reagáltam Szörnyi hozzászólására.
Abban tökéletesen egyet kell értsek Szörnyivel, bipolárisban, pl. hipomániában nincs olyan terápia, ahol el tudnák érni, a terápia hatására szépen elaludjak esténként, ha egyszer ezt a pszichotikus betegséget sok egyéb mellett pont az alvásképtelenség jellemzi,az ember agyában hiányzik az "alvást bekapcsoló gombocska", s az alvás csak és kizárólag egy rendkívül jó gyógyszerkombináció szedése mellett lehetséges csak.
Persze, ha már ott vagy, ninc saz az isten, aki lenyugatsson.
a jó terápia azonban megtanítja, hogy nem muszáj odáig eljutni, hogy úgy pörögj, mint egy ringlispil.
és akkor nem kell ugyebár gyógyikombika sem 🙂
pesze, mindenki azt szipózik, amit akar. demokrácia van kérem.
a pszichofarmakológia meg szerény véleményem szerintm nem fog elbukni, mert mindig lesznek, voltak és vannak lusta/kényelmes/gyáva/tájékozatlan/félreinformált betegek és orvosok, akik a tablettácskákban látják az egyedüli és üdvös megoldást...
Az éhenhalást nem ajánlom öngyilkosságnak, mert fájdalmas, hosszú halál.Leállnak a veséid, nem szivodnak fel a mikro, makro elemek, vitaminok és egy idő után hiába kezdesz ujra enni emiatt tovább fogsz fogyni és visszafordithatalanná válik a fogyás.(nem értek hozzá, csak mondták nekem).Ha valaki ilyennel próbálkozik szerintem bevágják a pszichiátriára egy darabig.Nekem mint öngyilkossággal kisérletező(2 alkalom) nem segitett ez az irása és nem tetszik.Olvasása után történt mind a két alkalom.
Én is sőt még sokan mások is.
Szia.
Igaz,egy kicsit túllőttem a célon.Az a baj,hogy nagyon tiszteltem Őt,ezért is ütött meg annyira amikor őszintén kijött belőle ez a zsigeri lenézés.De tanulni,én is sokat tanultam tőle.Csak túl közel mentem...
Különben,nem akarok senkit megbántani.Így is pánikolok,hogy amiket írok itt az valakinek fájdalmat okoz.(A Csernust meg,egyszerűbbnek de őszintébbnek tartom.)
Üdv Zoli,
olvasgattam Popper Péter könyveit, néztem az előadásait, és meg kell mondjam kedveltem. Én is felfedeztem az iróniát nála, de nem éreztem azt a mély megvetést amiről írsz. Persze lehet hogy olvastál, láttál olyasmit is tőle, amit én nem. Én sokat tanultam tőle, a könyveiből, de nem gondolom azt hogy ez mindenkinek tetszik és mindenkinek így bejön. Nekem pl. Csernus kevésbé jön be, de sokan istenítik...
Popper Péter, ÁLLANDÓAN mély megvetéssel beszélt és írt a szenvedélybetegekről!És gúnyosan az öngyilkosokról.Az önmagáról kivetített "joviális bölcs" egy iszonyú öntelt egót takart,ami néha felvillant az "álarc"mögül.
Nekem nagyon nagy pofon volt Tőle,(olvastam sok írását)hogy milyen gyűlölettel és lenézéssel beszélt több helyen,például az alkoholistákról.Valójában, nem hitt az öröklött hajlamban és a gyerekkori mintákban,hanem egyszerűen JELLEMGYENGESÉGNEK tartotta!
Gondolom,amikor őérte ment az apukája az óvodába,akkor őt is állandóan egy lepattant köpködőbe vitte és nem a játszótérre!És akkor amikor azt mondta neki,hogy:"-Miért iszol Apa?Megígérted,hogy nem iszol!"Akkor az apja őbelé is akkorát rúgott,hogy összefosta a vér!
Na most aztán én sem vagyok külömb,senkinél...csak gyűlölködni meg nyekeregni tudok,egy olyan emberre aki sok ezer olyanon segített mint amilyen én vagyok...
Azt hiszem, Szörnyi, nekem rohadt nagy szerencsém volt az új áteremmel, aki elsőre hajszálpontosan tudta, nekem milyen gyógyszerkombinációra van szükségem, s még gyengéd erőszakkal el is tudta nálam érni, 1 éven belül még azt a miniadagot is a felére tudtuk csökkenteni.
Engem is nagyon dühít és elszomorít mindaz, amit leírtál.
Vippa,
bár nem nekem írtad. de szerintem senki sem vitatja el tőled a gyszerszedés jogát! Mert te mintha el lennél velük. de van, akin mintha nem sokat segítene (vagy megkockáztatom, szinte semmit, és még jó ha nem ront)
ööö, és sajnos sok olyat látok, hogy NEM SEGÍT!!! 
lehet, hogy valójában kevés az, akinek tényleg használ. vagy nem mindegy, hogy mennyit.
szóval...
én örülök annak, hogy neked ez segít. és ezt őszintén mondom! és bárcsak annak is segítene, akire gondolok!!!
Felhasználó, megértem a te álláspontodat a terápia óriási fontosságával kapcsolatosan, akár még pszichotikus betegségek esetén is, viszont én maradok továbbra is a kis gyógyszereim mellett.
(Pontosan ismerem és tudom a betegségem gyökerének az okait, mivel már rengeteg JÓ terápián vagyok túl.)
szerintem helyes a dörgés, haver 😉
Köszi, már csak lélekben kell túllépnem a 2 éves koron...! 🙂
Vippa, igen, csak a gyógyszer csökkenti a homloklebeny aktivitását, ezzel kevésbé tudsz gondolkodni, így kevesebb esélyed lesz, hogy megértsd a betegséged okait és újrakódolódjon az agyad (az alvásbekapcsolással egyetemben). A gyógyszer a felsőbb agyi szinteket tompítja, a betegség gyökerei viszont odalent vannak, ahová a terápia segít elvezetni a gondolkodásodat. Sok-sok pénzt rá mernék tenni, hogy a pszichofarmakológia tíz-húsz év múlva teljesen elbukik és eltűnik. Nagyon kecsegtető ötlet volt, de egyszerűen téves, elvi okokból nem lehetséges igazi gyógyszer, csak egyfajta "szerény cián".
Felhasználó, valamiért téged idősebbnek gondoltalak.
Remélem, nem orrolsz meg rám, amiért nem a topic címének megfelelő témában nyilvánítottam véleményt, csupán reagáltam Szörnyi hozzászólására.
Abban tökéletesen egyet kell értsek Szörnyivel, bipolárisban, pl. hipomániában nincs olyan terápia, ahol el tudnák érni, a terápia hatására szépen elaludjak esténként, ha egyszer ezt a pszichotikus betegséget sok egyéb mellett pont az alvásképtelenség jellemzi,az ember agyában hiányzik az "alvást bekapcsoló gombocska", s az alvás csak és kizárólag egy rendkívül jó gyógyszerkombináció szedése mellett lehetséges csak. 
Amikor először láttam, külföldön már vannak olyan központok, ahol az emberek levezethetik a dühüket, pl. sörös üvegeket hajigálhatnak a falakhoz, stb. abba is beleszerettem.
A filmben látottak alapján elsőre elsajátítottam az ölelés partik lényegét, simán le tudnám vezetni, de az való igaz, rendkívül nagy biztonságot ad egy szakképzett terapeuta jelenléte, hiszen nem csak a hagyományos módon ölelgették egymást az emberek, a földön fekve egy körben, egy ellazult állapotban is simogatták és ölelgették a mellettük fekvőt.
Kathy valójában csak azért ment el erre az ölelés partira, mert a filmforgatás miatt akkor már hónapok óta távol volt a szeretteitől, s ez nagyon megviselte őt lelkileg.
Persze, Mo. az sok tekintetben más, sajnos.
Vippa, ez pont olyan, mint a nevető kúra.
amúgy lehet, csak maga a társaság, az elfogadás. TH-en, mikor szocterap volt, csak az egymáshoz érés is izéééé volt kezdetben. aztán nem. addig kezet fogni sem szerettem másokkal... azóta evvel semmi gondom 😉
meglehet... kényszerzubbony... mert ez Mo. De, ha terap lennél, és úgy csinálnád, még lehet el is mennének öleléspartizni 😀
gondoltam, hogy fiú vagy. és értelmes 😉 csak így tovább! a legeslegjobbakat kívánom neked!
Prof. Kathy Sykes-nek volt egy sorozata a LifeNetwork-ön, az egyik részben elment egy ún. ölelés partira, ahol teljesen idegen emberek ölelgették egymást egy terapeuta vezetése mellett. Bár eleinte nagyon ódzkodott attól, elmenjen, de az ölelés parti után teljesen feltöltődött, és még feszélyezve sem érezte magát a számára teljesen ismeretlen emberek között.
Éppen azon elmélkedtem, ha mondjuk én kiírnám a lépcsőházban, ölelés partit tartok a lakásomban ekkor meg akkor, legkevesebb, kényszerzubbonyban vitetnének el, pedig rengeteg ember él úgy, akit hosszú-hosszú évek óta senki nem ölelt meg, még baráti gesztusként sem.
24, fiú. Elég fiatalon tört rám a pokol, lehet hogy felnőttebben amúgy is változott volna a képem a szorongásos betegekről.
hány éves vagy Felhasználó? és milyen nemű?
a másik fontos és nagy dolog, az elfogadás... elfogadva lenni és elfogadni magunk...
én nem tudom elfogadni magam...
azt szeretném, ha most szorosan magához ölelne az anyukám (nem az igazi!!!!!! asszem azt nem bírnám) és nem engedne... megnyugtatna... és érezhetném, hogy szeret,,, nagyon szeret...
hülye kétéveske igényei... nem tudom megadni ezt neki, ezért utálom őt... kínoz ezekkel az igényeivel, kívánságaival... gyötör és "tönkre" tesz...
Mennyire különböznek... és mégis elfogadják egymást... szeretik egymást...
ilyesmi... egy ölelés...
Szerintem nem vagyunk különösebben eltérő állásponton, csak én máshogy tekintek a betegségekre. Az nagyon igaz, hogy ahogyan a "normál populáció" tekint ránk, az végső soron beteg dolog (az elmebajtól való extrém félelem maga is az elmebaj kategóriájába esik, ha szigorúan vesszük). Tudom én, mert rajtam elég későn jöttek ki a tünetek, és egész életemben irtóztam az őrültektől. Mint a tűztől! És mindenki így van vele, akit ismerek. Azt nem tudom, hogy megkülönböztetik-e a személyiségzavart a komplett őrülettől, én nemis nagyon tudtam azelőtt, hogy létezik "személyiségzavar", mindenesetre a normál ember biztos így töpreng magában ijedten: "Valami nem stimmel" - és a halántékára mutat azzal a bizonyos mozdulattal.
A slusszpoén, hogy végülis igaza van, habár az ő extrém félelme tőlünk ugyanúgy "nem stimmel" (halánték..). Az elmezavar teljesen normális jelenség, tökéletesen érthető, még biokémiailag is le lehet vezetni, és emberileg is meg lehet érteni. De hát az is érthető, hogy a normál ember nem fog ilyen ijesztő dolgokkal foglalkozni míg nem lesz érintett.
Én is többre tartom őket, mert ha körülnézel, azt a szomorú dolgot látod, hogy minél többet szenved valaki, annál értékesebb ember. Ez afféle filozófiai törvényszerűség. És a mentális betegek szenvedését nincs "épeszű" ember, aki fel tudná mérni. Az ókorban szentként kezeltek minket, mint akik közelebb állnak az istenekhez. Úgy vélték, a depressziós ember többet tud az életről. Csak manapság akarnak elgázosítani meg eltompítani, "megmenteni".
Persze az ókoriak is tévedtek. Nem isteníteni vagy kiküszöbölni kell minket hanem megérteni. De ez a feladat saját magunknak is adott! Sőt elsősorban nekünk!
oké,
nem vitatkozom. biztos vagyok benne, hogy nekem jobb, ha nem betegségként tekintek a mentális bajokra, és nem betegekként az azokkal küzködőkre.
sőt!
én a magam részéről sokszor többre tartom őket mint az un. normál populációt. lehet ez az én perverzióm.
és valóban... az is lehet, hogy bár "csak" személyiségzavarom van, mégsem szeretek magamra betegként gondolni.
javaslom neked M. Linehan munkáit, teoriáit. nagyon nem mindegy hogyan tekintünk a másoknak olykor pejoratívként használt kórokkra... ah... mindegy.
asszem ezügyben nem tudjuk meggyőzni egymást
Ami az akaratnak, azaz a prefrontális rész SMA-jának probléma, pl. hogy nem tud úrrá lenni bizonyos késztetéseken, nem tud tervezni, szociálisan nem jól funkcionál, az az egész agyat nézve betegség (betegség: az organizmus "normálisan" műküdő rendszerének megbomlása). A fizikai betegségtől annyiban különböznek a mentális betegségek, hogy nem külső ok bontja meg a rendszert, hanem belső. Tehát nem egy parazita bombázza szét az egyensúlyt, hanem mondjuk egy csecsemőkori helytelen ítélet, hogy "anyu=veszély".
De értem mit mondasz, te csak a fizikait nevezed betegségnek. Lehet hogy jobb is azt mondani: Elmezavar. És a skizofrénia pl. lehet elmebetegség is, mert van hogy pl. az agyi cukorháztartás okoz hallucinációkat (lsd. táplálkozás topic). Vagy ott az endogén depresszió. Ezeknél a terápia valóban nem segít, hanem külsőleg kell helyreállítani az egyensúlyt, pl. táplálkozással.
tanulmányaimból adódóan is, nem vagyok hajlandó betegségként tekinteni a dolgokat. a személyiségzavarokat, a kényszerességet, a depressziót. a helyzet kicsit módosul skizofrénia és bipoláris zavar esetében.
bár valóban az agy elváltozásairól is szól a történet, illetve az agyműködés diszfunkciójáról... nem lehet tudni, mi volt előbb: a zyúk vagy a tojás.
a terápiának azért lehet létjogosultsága, mert az okosok azt mondják valóban át lehet "írni"... agyilag... konkrétan. más idegpályák épülnek ki a folyamán. idő... sok idő...
Popper Péter (nyugodjék békében) többet tudott a rettegésről, fájdalomról, kétségbeesésről, mint bármelyikünk. Sajnos a cikk ironikus hangvétele félreérthető de a mondanivalója egyértelmű.
Habár a mentális betegségek biokémiai zavarok az agyban, mégis a gyógyszereknél jobb a terápia, mert ezeknek az elváltozások nem fizikai oka van.
Tehát pl. ha csecsemőként hanyagolt anyu, akkor azt tanultad, hogy az élet: rettegés, és a szervezeted eszerint fejlődött ki. (Vagy az őseid rettegtek állandóan, így eleve rettegő agyad lesz, tök mindegy.) A normálisan kifejlődött embereknek időről időre kibírja a szervezete az intenzív félelmet, nade egy egész életen át?! Ez másodlagos, harmadlagos stb. elváltozásokat okoz az agy biokémiai háztartásában (pl. a PTSD-seknek lecsökken a hippocampuszuk, csak mert elnyomják a trauma emlékét, így viszont ramaty lesz az emlékezetük, koncentrációjuk stb.). A végére rettegett, meg nem értett beteggé, ún. "skizofrénné" válsz, hogy legszívesebben te magad is megszabadulnál magadtól. A terápia azért jó, mert megérteti veled, hogy nem kell rettegned, segít újratanulni az életet. Ha abbahagyod az alaprettegést, hullámokban megszűnnek a további tünetek is, és volt, nincs "skizofrénia".
Kimutatták, hogy a terápiák pozitív biokémiai változásokat okoznak az agyban. A gyógyszerek mélyreható pozitív hatása viszont egyszerűen biokémiai képtelenség, csak a sokadlagos tüneteket tompíthatják.
így még sosem gondoltam a betegségemre. Ugyanakkor ez nem semlegesíti a terápiát? Ha az egész biológia, minek a terápia? Érdekes gondolat.
A cikk: felháborító. Gúnyt űz a fájdalomból, a rettegésből, a kétségbeesésből, az emberből.
Igen, az öngyilkossági késztetésünkre is érdemes objektív pillantást vetni. A cikk afféle argumentum ad absurdum: a bíztatással bizonyítja, hogy valójában nem is akarunk öngyilkosok lenni.
Talán azért irtózol, mert attól irtózol elsősorban, hogy magadat igazán betegnek tekintsd. Én ezt az irtózatot számoltam fel. Ez betegség, méghozzá elmebetegség. Nincs persze olyan radikális különbség beteg és normál ember között mint ahogy azt a nácik képzelték mondjuk, meg a mai kor is (a gyógyszereket én hosszútávú ciánméregnek tartom; a pszichiátriát "szerény nácizmusnak"). De hát épp ezt kell megértenem nekem, hogy az elmém ne zavarodjon össze (elmeZAVAR, ez talán jobb kifejezés is!) még jobban attól, hogy félek a beteg mivoltomtól. Számomra óriási megkönnyebbülés volt, mikor ki mertem mondani magam előtt: elmebeteg vagyok. (Ismerőseim előtt még vannak köreim... :D) Így már reális esélyt látok a gyógyulásra is, mert látom, hogy nem "problémákat" kell megoldanom, hanem egy biológiailag létező betegségből kell kigyógyulnom.