Háziállatok
Amikor az enyem beteg lett 11 eves volt , nem tarthattam kint . Parszor az alomra tettem es ilyen idosen megszokta , hogy ott vegezze a dolgat . A helyzet ugyancsak ez a mostani cicaval , ket het sem kellett az alomhoz valo szoktatasra . Kulonosebben nem kell oket tanitani
Bocsanat !
osszekvertem ket hozzaszolast
Pirisnek van kutyaja
Áruljátpok már el, a macskák ösztönösen megtalálják a macskaalmot? Vagy kell rá tanítani? Egy ideig most elég lesz nekem ez a nyugdíjas cica, de előbb-utóbb megint idetéved valami kismacska, és nagyon szeretnék rá vigyázni.
Ebben viszont igazad van. Nem -- vagy legalábbis nagyon nehezen -- tudok ilyesmit elfogadni. Szerintem például feldolgozhatatlan, ha valaki elveszíti a gyerekét. Persze tudom hogy nincs értelme ezen agyalni, tekintve hogy nem tudjuk megváltoztatni.
Ha nem tartod helyénvalónak egy fiatal lény halálát, az azt jelenti, hogy nem vagy képes elfogadni... Márpedig vannak dolgok (ilyen a korai halál is), ami attól hogy nem fogadjuk el, igenis jelen van a világban, és azzal, hogy makacsul csóváljuk rá a fejünket, nem lesz kevésbé gyakori, ellenben magunkat kellőképpen felmészthetjük ezáltal...
Ebben nem gondolkodunk egyformán, de engem nem zavar hogy vannak akik másként gondolkodnak.
Nem törvényszerű? Minden élet más sorsot választ magának születése előtt... (én így gondolom). Hogy vannak kikerülhetetlen csecsemő- és gyermekhalálok, az is úgy van jól, ahogy van.
Van cica, aki 20-30 évet él, meg van, amelyik csak pár hónapot.... Ez rendjén van így.
Idézet tőle: pillangóez kicsit off, de... nem hiszem, hogy ez valami kóros dolog nálam, inkább spirituálisnak mondanám az okot, de a helyzet az, hogy én nem tudom megérteni a mélységes gyászt, mert távol áll tőlem... persze ugyanígy nem értem a bosszút, a féltékenységet, a tartós haragot...
Nincs ebben semmi rossz, nem vagyunk egyformák. Én még az autóimhoz is kötődtem érzelmileg...
Idézet tőle: harmonyNekem nem való háziállat.
Miért?
Amúgy nem az a baj hogy valakinek nem való állat és ezt tudomásul véve nem tart, hanem az, hogy vannak akiknek nem való háziállat és mégis tartanak...
Értem én, és lehet hogy könnyebb úgy élni, ha az ember így gondolkodik. Nem ördögtől való gondolatok ezek, és persze, bele kell törődni a halál tényébe akár emberről, akár háziállatról van szó. Én is tudom hogy nem feltétlen jó az, ha az ember az érzelmi életét túlzottan egy pontra, egy személyre vagy állatra súlyozza. Viszont akik bármilyen okból egyedül élnek (mint én) azoknak ez kicsit nehezebb.
Konkrét esetben az a bánatom hogy egy 5 hónapos cicának mem törvényszerű az elhalálozása, és nyilván nem a végtelenségig akarom óvni, hanem mondjuk addig, amennyi egy cica élete. Sajnos itt most az a helyzet hogy ez megelőzhető lett volna egy picivel több óvatossággal.
Nekem nem való háziállat.
ez kicsit off, de... nem hiszem, hogy ez valami kóros dolog nálam, inkább spirituálisnak mondanám az okot, de a helyzet az, hogy én nem tudom megérteni a mélységes gyászt, mert távol áll tőlem... persze ugyanígy nem értem a bosszút, a féltékenységet, a tartós haragot...
Talán szívtelennek tűnök majd amiatt, amit írok, mert nem általános ezen a vidéken az én hozzállásom a halálhoz... De a helyzet az, hogy senkit és semmit nem óvhatunk a végtelenségig. Meg kell tanulni elengedni az elhunyt állatokat - és embereket is. Annyi mindenért okolhatnánk magunkat, amiért felesleges... Egy macskának, aki eljár otthonról, bármikor véget érhet az élete, ezt nem tudjuk befolyásolni, az viszont, hogy emiatt nem engedjük szabadon élni, a saját önzőségünket elégíti ki. Én máshogy gondolkodom a kutyatartásról is, a macskatartásról is, meg a gyereknevelésről is, és ennek így is kell lennie, mert fajonként mást igényelnek az egyébként családtagként szeretett lények. A legnagyobb problémát abban látom, hogy az emberek nem képesek elfogadni a halált. Nem tekintik az élet szerves részének, hanem csak az élet megszűnésének, és mindehhez ráadásul önzőek és (túlzottan) ragaszkodók...
Szia,
köszönöm neked is, kedvesek vagytok. Viszont valamit félreértettél, vagy én fogalmaztam rosszul: nincs kutyám, én cicapárti vagyok. Van viszont egy 12 éves macskám, vele nem tudtam összeszoktatni a kismacskát. Igazából nem bántotta, csak ha 1 méternél közelebb ment hozzá, akkor egy kicsit lepofozta meg morgott rá. Ennek ellenére ettek egy tányérból, de ahogy vége volt a kajálásnak, rögtön elkezdte védeni a területet, persze a kicsi meg játszani akart vele.
A az emlek mindig megmarad benned , egy szeretett leny elveszteset , soha nem felejti el az ember . Altalanositani sem lehet , van akinek hosszabb ido kell ahhoz , hogy atveszeljen egy traumat , az onvad sem segiti a sebek gyogyulasat .A bleseteket nem tudod kivedeni , hiszen meg sajat magunk sem tudjuk megakadalyozni azt , ha megyunk az utcan ne essen fejunkre egy tegla A macskakban kodolva van a koborlasi oszton , persze meg lehet oket nevelni valamennyire , de nem ugy mint egy kutyat .Nekem a cicam 11 eves volt amikor egy sulyos virus vegzett vele , nem lehetett rajta segiteni , addig koborolt el , mig nem volt ivartalanitva .A kutyam halalan nehez volt tultennem magam , de az eletnek menni kell tovabb . Harom honap mulva mar ott volt a lakasunkban a feher kis gomboc hat hetesen . Most van egy cicam akit augusztusban talaltam negy hetesen , meg fecskendovel etettem , es o is az ujjamat tekintette az anyjanak meg a kutyam fulet .Valahogy ossze kell szoktatni az ebbel a tiedet , ami negyon nehez feladat lesz . Nalunk mindig volt macska , ezert az en kutyam meg azt is hagyja , hogy a macsek a taljabol egyen ., Engedd be mindkettot a lakasba es orkodjok kozottuk , ( a cicat tartsd a kezedben ) lassan meg fogjak szokni egymas tarsasagat, abban az esetben ha a kutya nem tul agressziv .
Azt hiszem , nehezen lehetne teged megvigasztalni barmivel is ., probald inkabb egy kicsit a figyelmedet elterelni Nincs miert vadolnod magad , te egy allatot befogadtal es onhibadon kivul balasetet szenvedett .
-nyilván éjszakára vagy ha nem vagyok otthon, csakis zárt helyen fogom tartani, ez lehet akár kazánház, akár lakás macskaalommal, ez a legbiztosabb
-Lehet venni macskanyakörvet. Én arra gondoltam hogy ha ott vagyok a ház körül, az udvaron csak olyan módon tartózkodhat, hogy egy macskanyakörv, macskapóráz, + toldásnak olyan hosszú kötél, hogy szabadon járhasson az udvaron, de az utcára ne mehessen ki. Az én esetemben ez megmentette volna az életét, mivel az utcán ütötte el valami. Idegen arra járó állatoktól így meg tudom védeni, csak arra kell figyelni hogy ne járjon körbe pl. egy fát oly módon hogy pár méterre rövidüljön a járótávolság.
Valahogy így lehet ötvözni a szabad levegőt és azt hogy védve legyen. Valamint ivartalanítás, akkor eleve csökken a kóborlási hajlandóság. Az enyém még nem volt, azt mondta a doki hogy tavasszal ráér, nem volt még fél éves.
Ja, a szomszédomat felnyomtam az állatvédőknél, mivel a kutyája állandóan nyüszített, szerintem napokig nem kapott enni, se inni, és állandó jelleggel meg van kötve.
Idézet tőle: 24.óra
Most már nagyjából tudom hogy ha lesz még kiscicám, milyen óvintézkedéseket kell bevezetni.
Milyeneket? mert szerintem egyedül az használ, ha nem engedjük ki őket egyedül. régebben "legeltettem" a macskáat a kertben, de most már, hogy megszokták a kóborlást, már azt se tehetem. nem annyira boldogok a benti létben, mint kijárósan volnának, de legalább élnek...
Szia,
köszönöm neked is!
Ugyanez: be szoktam zárni a kazánházba vagy a garázsba ha nem voltam otthon vagy nem tudtam rá odafigyelni, éjszaka is. Néha-néha engedtem ki, ott szokott függeszkedni az ablakpárkányon, és nyávogott... Gondoltam, ennyiből nem lesz baj. Lett... A másik cicám ilyen szempontból sokkal intelligensebb volt, volt (van) egy ösztönös veszélyérzete, tudta hol a veszély. Én is sírdogálok még picit, no és pont Karácsony előtt, a hosszú estéken... Ugyanez: bűntudat. Tegnap nem is tudtam enni semmit...
Most már nagyjából tudom hogy ha lesz még kiscicám, milyen óvintézkedéseket kell bevezetni.
szia!
nekem idén májusban egy hét alatt 3 macskám tűnt el. soha nem fogom megtudni, mi történt velük. amikor az első eltűnt, akkor kellett volna azt mondanom, hogy jó, többet nem engedem ki őket (korábban is szobamacskák voltak). de annyira menni akartak, hogy azt mondtam, menjetek, csak nem lesz baj...és akkor két másik nem jött haza. valaki vagy valami megölte őket. sokkolt a dolog, a mai napig siratom őket, és nem tudok megbocsátani magamnak, mert nem voltam okosabb, és a szívemre hallgattam, nem az eszemre. a többiek most már benti macskák maradnak, de helyrehozni a dolgot már nem lehet...erős bűntudatom van. úgy érzem, nagyon elcsesztem...
részvétem a cicád miatt!
Köszönöm Neked is!
Folyton az jár a fejemben hogy nem jól vigyáztam a cicára. Egyelőre nem tervezem új kiscica beszerzését, (bár ez a kis vakarcs se volt betervezve, meg a nagycicám se) viszont azt már tudom hogy hogyan fogom megelőzni a bajt ha mégis megint mellémszegődik egy kismacska.
Az igaz hogy a nagycicám nem tudott megbékélni a helyzettel, igaz hogy nagyon nem bántotta, de nem is tűrte meg 1 méteres intim szférájában.
szia..
sajnálom ami történt...
együtt érzek veled.. én rengeteg beteg cicát befogattam, gondoltam majd meggyógyítom, és szeretni fogom öket.... de sokszor felelőtlen voltam...Mi is kertes házba lakunk...és kutyák is vannak...A legtöbb cicának a kutya lett a veszte....Minden alkalommal baromi büntudatom volt, és mindig az járt a fejembe, hogy még erre sem vagyok képes...hogy felelőtlen vagyok, és az a kis cica bízott bennem...és én elárultam...nem vigyáztam rá....
De a sors idöről ídőre "utamba sodort" egy kicsi életet, amit gondolkodás nélkül, újra és újra befogadtam, és bár sok cica odaveszett a hanyagságom miatt egyszer csak sikerült egy félénk, beteg kisciából egészséges felnőtt kandúrt faragni...
Pár hónappal ezelőtt színtén találtam egy beteg kiscicát, gondolkodás nélkül befogadtam...sajnos elhanyagoltam, bezártam egy olba ( féltettem hogy elkapja öt is a kutya) bár kaját kapott, de nem foglalkoztam vele eleget ( nem a legjobb ídőszakomba voltam) , majdnem elveszítettem...az addig eleven kiscica már fel sem tudott kellni csak feküdt és sírt, már a szemét sem nyitotta ki...:-( behoztam a házba az átfagyott szinte már reményvesztett cicát... fogtam a kis fejét és nagyon sírtam.... szinte könyörögtem neki hogy ne haragudjon és hogy meg kell neki gyógyulnia mert szükségem van rá...sokat simiztem és beszéltem hozzá, elmeséltem neki hogy mennyire fontos nekem és hogy ne hagyjon itt ebbe a világba mert félek, és szükségem van rá....reggel mikor felébredtem nem mertem felkelni az ágyból....nem akartam látni holtan...és egyszercsak elkezdet nyávogni....abba a pillanatba kirohantam hozzá, és már a kicsi fejét felemelte.....nagyon örültem neki....Túlélte... Azóta is a házba van...már eleven, doromból, ha keverem a kaját már fut, ismerkedik a nagy cicával, szerencsére jól van....Nagyon erős cica, és én nagyon szeretem....tőbbé nem fogom elhanyagolni...mert kölcsönössen szükségünk van egymásra....
24.óra fel a fejjel, lehet hogy a sors majd utadba sodor egy újjabb pici életet, és habár a régebbit nem fogod elfelejteni, de jobban fogsz rá vigyázni...és úgy talán te is megnyugszol egy picit...
Köszönöm.
Egy hízelgő, hálás háziállat a legjobb antidepresszánsok közé tartozik! Még az sem zavar ha összekarmolássza vagy megrágja a kezeimet...
Hirtelen, és értelmetlenül, megelőzhető baleset miatt kellett meghalnia... Ez a kiscica volt az első elveszett háziállatom (volt egy kutyus de olyan kicsi voltam hogy rá alig emlékszem) így nem sok összehasonlítási alapom van.
Mindenre ugrott ami mozog, mindig játszott vagy hízelgett. Borzasztó hogy nem vigyáztam rá eléggé...
Következő állat? Hát, nem is tudom... Az már akkor se ez a cica lesz... Most itt a nagymacskám, Ő már szegény elég morcos, lehet hogy az életkora miatt...
Egyelőre nem vagyok észnél, nagy ürességet és lelkiismeretfurdalást érzek.
Szia!
Nagyon sajnálom....
Nekem "csak" rágcsálóim voltak, akik sajnos 1,5-2 évig élnek, de óriási szomorúságot tud okozni az elvesztésük. El tudom képzelni, hogy egy hosszabb ideig tartó együttlét és egy értelmesebb állat még jobban a szívhez tud nőni.
Mi törpehöriket tartunk, és sokan kis buta egereknek hiszik őket, de eddig a négy hörink különböző egyéniség volt.
Most egy van, aki szinte antidepresszív nekem, amikor simogathatom, ahogy néz rám, ahogy kajál vagy éppen "dolgozik" a mókuskerékben vagy a wc-papír gurigát cincálja...
Nálam a bűntudat csak egy esetben játszott be, mikor valami hülye tanácsra macskaalmot tettem be a pisilő sarkába a hörimnek (mondta az illető, ha megeszi, akkor is zeolit és az hasznos). Ő tényleg ette és kitörtek a fogai. Szinte éhenhalt, a végén már a tenyeremből evett szó szerint pépes kaját 🙁
Ő volt az első hörim...
Egy következő állat, vagy kettő... tud segíteni a hiányban - legalábbis nekem tudott.
Együtt érzek veled!