Szerintetek???
Lehet utána tényleg fájna a fejem... 😀
Uhh,ez kicsit érdekes vágy 🙂 Nem lenne rossz érzés az a fejfájós dolog amikor már szédülsz ? 😀
A fejecskédre vigyáz azért. 🙂
Tegnap skype-on kérdeztem Krisztől, hogy ha ma odasz**nék a főnököm asztalára reggel, akkor leszázalékolnának-e, de szerinte nem, csak ha otthon 2 hétig magam alá ürítem a dolgokat.
De ma nincs bent a főnök, mert beteg az egyik gyereke, így a kísérlet elmarad. 🙂
Úgy szeretnék felállni és forogni körbe és körbe és körbe egészen addig, míg el nem szédülök aztán elesnék és csak nevetnék hangosan ezen az egészen, hogy ez milyen mókás volt.
Szerintetek???? 😀
Nem tudom hová irhatnám ezt, ezért ide irom. Úgy tűnik megint rám tört a hipochondria. Múlt héten meghalt egy 18 éves lány szivrohamban, semmi jele nem volt, nem tudni h lett volna betegsége. Ez előhozta a hipochondriát nálam, hétvégén folyton ez volt a fejemben. Tegnap este úgy éreztem hogy időnkétn furán bedobog a szivem, ilyet régebben is éreztem már, és 4 éve kezdődött, az első műtét után. Volt két éve is egy műtét. Soha nem mutattak a vizsgálatok szivrendellenességet. Néha jön csak elő és eléggé zavaró tud lenni. Nem folyamatosan van. Ma estére középen szúrt a mellkasom egy kis ideig, utána elmúlt, de amikor köhögök akkor megint fáj. Amúgy nem köhögök folyamatosan, már azért csinálom, hogy érzem e vagy sem. Nem tudom, mi lehet ez, de már utálom mikor előjön a hipochonderség és ez is 4 éve a műtét után kezdődött, mindig más betegségre, de nem folyamatosan. Utoljára decemberben volt egy másik betegségre, de még az is jobb volt, mint ez, abba nem feltétlenül lehet meghalni. Most az az új félelmem, hogy nem kelek fel már reggel. Nem olyan rég (még a lány halála előtt), hogy megakartam fulladni álmomban, vagyis azt éreztem, mindig gyorsan felriadtam, emiatt nem tudtam rendesen aludni. De amúgy nem ilyen erősen de sokszor érzem közvetlen elalvás előtt, ezért gyorsan kinyitom a szemem. Mi lehet ez? Olyan idegesitő. Ez is a műtét után kezdődött mert ott ébresztéskor megakartam fulladni, a második műtétnél már nem volt ez.
menj be a tartózkodási helyed szerinti pszichiátriai gondozóba, s kérj segítséget.
A pszichológus álláshoz gyomor kell és kíméletlen feltáró analízis, ha nem rendelkezel ezekkel, kár is próbálkoznod.
Ha kórházban akarsz gondolom klinikai pszichológusként dolgozni, készülj fel az alacsony közalkalmazotti bértáblára, nonstop emberi lelki nyomor hallgatásával.
Inkább már HR/toborzás/coaching/stb. jól fizető stb. témákban gondolkodj.
Nézd meg a terápia sorozatot párszor.
Többit privátban, nem nézem az oldalakat.
Én próbálom az ingadozásaimat úgy felfogni, hogy "a rossz az átmeneti és tudom, hogy jobb lesz". A "jó az átmeneti és tudom, hogy rossz lesz" sajnos reflex szerűbb gondolat, küzdeni kell ellene.
Nem jöttem még rá semmire. A jobb időszakban csak ilyen tűzoltómegoldások születnek nekem, hogy megoldjam azokat a problémákat, amik a másik állapotban adódtak és akkor halogattam és elengedtem. Szóval ténylegesen csak annyira használom, hogy erőt merítsek, feltöltsem magam, hogy átvészeljem újra ugyanazt. De a hullmázás ellen kéne valami igazából..
Hát igen, az utolsó 3 sorral is nagyon együtt tudok érezni. Éppen ezért gondolom hogymost kellene lépni, amíg van rá erő, de nem tudom hogy hogyan. Neked mik a tapasztalataid ezzel? Sikerültmár az előnyödre fordítani úgymont egy ilyen ritka periódust?
Hát ez se nem tanács, se nem tip. Csak van, ami rám is igaz és olyan jól leírtad.
Ez nálam is így van, hogy billegés az egyik szélsőséges állapotból a másikba. Egyik pillanatban reménytelenül, értéktelenül feküdni az ágyon magamba roskadva és az eltűnés minden lehetséges módján gonodlkozni, nem sokkal később pedig energikusan a jövőt tervezgetve és mindenre képesnek lenni, azt csodálni, hogy az élet, a természet milyen szép. Illetve azt érezni, hogy nincs szükség segítségre vagy gyógyszerre, mindent kézben tudok tartani. Csak az utóbbi mindig jóval kevesebb ideig tart. Persze van, hogy csak vegetálok a két állapot között, és éppen várom, hogy mikor csapok valamelyikbe.
Nekem úgy tűnik az én esetemben, hogy csak jobban kiéleződik a két véglet az idő múlásával, de kézben tartani és kontrollálni nem tudom. Szóval valami külső segítség kell, de ezt csak ritka periódusokban gondolom így és látom be.
Sziasztok!
Egy ideje keresgélek a topikok között hogy menyikbe is írjak, mert elég sok rétű a dolog amiről szeretnék tanácsot kérni tőletek, és nem szeretném elaprózni, hogy külön topikokba írom. Szóval remélem itt jó helyen lesz.
Megint elérkezett az életemben egy olyan pont hogy leesett, ez nem jó most ami van. És úgy érzem, most tudnék is változtatni a dolgokon. De nem tudom hogy merre induljak el. És ebben szeretném a segítségetek kérni.
Elég sokféle bajom van elég régóta. Kb gimnazista koromtól kezdve (most 21 vagyok) vannak nagyobb volumanű hangulat ingadozásaim. Ez most az utóbbi 2 évben még durvább lett. Az egyik percben arról fantáziálok hogy milyen jó is lenne megölni magam, és mennyire nem érek semmit, egy darab szar vagyok stb. Voltammár elég közel öngyilkossághoz (nem tudom hogy kísérletnek számít-e hosszabban álldogálni az Erzsébet-hídon és azt mantrázni hogymár pedig le kell ugarnom), meg ilyen self-harm dologba is volt hogy belecsúsztam. Aztán másnak meg pörgök és belekezdek mindenbe, és elindítom a 100. projektem, vállalkozás, regényírás, szinte bármi, és elköltök több tízezret. Aztán megint vissza a depibe. De a legrosszabb amikor minden van egyszerre. Amikor végletekig le vagy nyűgözve, hogy milyen gyönyörű és csodálatos ez a világ, mindjárt belehalok. Vannak szerencsére azért kiegyensúlyozottabb időszakok is, de aztán mindig vissza jön ez. Álltalában stressz hatására. Ezen kívül még nagyon erősen tudok disszociálni is. Van hogy azt sem tudom hol vagyok, nem tudok rendesen beszélni, nem értem ha beszélnek hozzám, és nem hogy magamat nem ismerem meg a tükörben, hanem eleve fel sem ismerem rendesen hogy egy emberi arcot látok. Ez elég para tud lenni, de mindig elmúlik néhány órán belül.
És az a baj hogy amikor jobb időszak van, akkor tökéletesen el tudom hitetni magammal hogy semmi bajom sincs és nem is kell vele semmit kezdeni. Most is van egy része az agyamnak ami ilyeneket mantráz hogy de nincs semmi bajon, csak beképzelem, mindenkinek vannak ilyenek, csak figyelemet akarok, minek játszom a hattyú halálát, meg ehhez hasonlók. Mert közben meg ha objektíven megnézem, akkor tök jó életem van. Vannak barátaim, meg pasim, meg munkám, azt tanulom amit szeretnék, anyagi gondjaim sincsenek különösebben, mert a szüleimmindenben támogatnak... Tehát egyáltalán nem lenne indokolt hogy ilyeneket érezzek. És ez nagyon megnehezíti azt, hogy konkrétan segítséget kérjek.
Eddig a Vikote egyik csoport foglalkozásá voltam csak, ami nem sokat segített hogy őszinte legyek. Megvizsgált ott egy pszichiáter hogy alkalmas vagyok-e a csoportba és ő javasolta hogy menjek be a pszichiátriára gyógyszert kérni. De nem mentem persze. Mert rettentően félek a gyógyszerektől, mert nagyon sok rosszat hallni, és néha elhitetem magammal hogy amúgy meg ez az élet dolog egyedül is. Meg ott van a stigma, ha neadjuramisten kapok egy diagnózist. Nem tudom hogy hogy adom be a szüleimnek hogy szarul vagyok (keveset vagyok otthon, nem is figyelnek annyira rám, szóval nem sok mindent vettek észre eddig), meg pszichológus szeretnék lenni egyébként, és nem tudom, hogy lehet egyáltalán olyan emberből pszichológus, aki kapott egy "mentálisan beteg" cimkét? És már attól is félek hogy csak bemegyek a korházba, és mit csinálok ott egyáltalán? Vagy melyik kroházba menjek (BP-en szeretnék, mert itt tanulok, de vidéki lakcímem van, tehát egyik itteni korház alá sem tartozom), mit mondjak, kell-e idő pont, stb stb. Végtelenségig megoldhatatlan problémát tudok fejleszteni az egészből. És közben pedig az is ott van, hogy lehet, hogy nincs is szükségem semmi ilyesmire.
Szóval igazából bármilen jótanács, tipp jól jön.
Jó egyéni terápia Budapesten kispénzüeknek kórházon kívül a Nap-Körben oldaható meg csak tutommal.
Én legtöbbet bent fekve Tündérhegyen játam egyénibe amúgy. Három fix hónap.
Csoport terápiás alkat, és oda illő próblámákal "megáldva" vagyok voltam állítólag. (:-O) Jó van volt benne igazsság, bőven.
Még furcsa hogy vége lett, véget ért. Azért kb. nyolc év, mégha kihagyásokkal is.
Jó a topicindító kérdés. Milyen orvoshoz jársz, nemtudomki? Maszekhez?
Nem vájkálásból kérdem, csak azt vettem észre, hogy sok esetben akkor már az állami is jobb, mert ha belecsapsz pont egy olyanba, aki képbe van, akkor az lehet államis is meg maszek is (nekem pl a tébés Hegyen volt egy rezidens egyénim, aki szerintem nagyon jól vette a dolgot), viszont ha maszekből fogsz ki egy olyat, akivel nem igazán megy a dolog, akkor minden óra után azon fogsz szentségelni, hogy otthagytál iksz pénzt és "semmi se történt".
És egy idő után öngerjesztő módon "semmi se fog történni", konstans sok pénzért. Nem sajátélmény, egy ismerősöm járt úgy, hogy istennek nem akart átkattanni a terápia produktívba, pakolta bele a pénzt, ment a dráma, aztán vége lett az egésznek, mert úgy látták, hogy körbe eveznek a kacsaúsztatóban. Nálunk nincs olyan sok pénz, hogy kipróbáljak egy maszeket, úgyhogy nekem kb csak államis tapasztalataim vannak, az se sok (egynél voltam régebb kemény egy darab ülést, azt is töredék árért, mert rendes volt a manus. Így viszont jót dumáltunk, de kb ennyi volt).
Valami öt, tíz évente van kötlező összeírás. Tudom mert a bátyám kint él, de a kartonja még ott van a dokinál. - de amúgy semmi köze hozzá, mikor jársz és mikor nem. Persze más kérdés a lelkiismeretesség és a háziorvosnál az utánajáró pénz :-I
nekem is volt olyan, h egy évig nem mentem a dokimhoz, aki ugye tb-s-- egy szót se szólt érte.
Területileg illetékes kórház pszichiátriarájára utaltattam át magam a Gondozóból annó, a háziorvossal.
Idézet tőle: nemtudomkiés mégis hogy hagyjam ott? A háziorvosom meg engem néz hülyének..
otthagyni úgy kell, h egyszerűen nem mész többet. és keresel másikat. nem vagy köteles indokolni, te vagy a fizető vendég.
Én a háziorovosmat dobtam, most kereshetek újat. - már kicsit unalamas volt a bipolarítása (ja amit "csak" alkohollal "kezelt" - és csak - annó). 😉
és mégis hogy hagyjam ott? A háziorvosom meg engem néz hülyének..
Én ezen a téren orvosnál azt tapasztaltam, minél bíznisz orientáltabb, és így egyben drágább annál rosszabb.
Persze egyik sem olyan rossz, mint a helyi Gondokozó orvosai napjainkban.
Nem tudom nekem egy alapítványi dokinál, a negyedórás gyógyszer felírásaim szoktak ~70-75 percesek lenni. Már csak alkalmi nyugatót ír pedig. (Gyógyult beteg?)
Lehet témát találni. 😉 Jó csak mind a két félnek nyítotnak kell lennie rá.
Amúgy a pszichológusok híve voltam amikor még terápiába jártam, meg így hozzá tartozóként is arra hajlók.
Lélekgyógyász, agykurkász helyet! 😉
Idézet tőle: nemtudomkiEz az orvos 8 ezret kér egy óráért.. nekem sincs rá pénzem..:(
Bemegyek hozzá megkérdezi hogy vagyok, beszélek, néha hallgatunk mert én nem tudok mit mondani ő meg nem is mond semmit, amikor várnám, hogy esetleg segítene vagy akármi, vagy tanácsot adna, de semmi... múltkor épp elkezdtem volna beszélni a jelenleg legjobban érintő problémáról amire csak annyit mondott, hogy jajj. menni fog az.. csak pozitivan.
ennyi volt.. és 34 percet voltam bent..
csak annyit tudok mondani, h azonnal hagyd ott...ez így semmit se ér. mindegy, hogy ő-e a főorvos vagy a jóisten maga, hagyd ott a fenébe!
Ez az orvos 8 ezret kér egy óráért.. nekem sincs rá pénzem..:(
Bemegyek hozzá megkérdezi hogy vagyok, beszélek, néha hallgatunk mert én nem tudok mit mondani ő meg nem is mond semmit, amikor várnám, hogy esetleg segítene vagy akármi, vagy tanácsot adna, de semmi... múltkor épp elkezdtem volna beszélni a jelenleg legjobban érintő problémáról amire csak annyit mondott, hogy jajj. menni fog az.. csak pozitivan.
ennyi volt.. és 34 percet voltam bent..
nem veled van a baj! ha másik beteg bajairól beszélnek, meg nem tölti ki az idődet, akkor ez az orvos egy nagy sz-r! komolyan mondom, ezért egy fillért se fizetnék, mint ahogy nem is teszem, mert kb ez van nálunk tb-n.
biztosan van egy csomó normális orvos, aki beszélget fontos dolgokról is magánrendelésen. én egyszer voltam csak magánúton dokinál, az egy komoly beszélgetés volt, mindenféle fontos problémáról. sajnos nincs rá pénzem, de ő lett a tb-s dokim...
Az is lehet, hogy velem van a baj nem is az orvosokkal??
Nálatok, hogy zajlik egy rendelés? Beszél és segit az orvos?
A durva az, hogy ő főorvos.. már jó párnál megfordultam és akkor most őt is ejtsem?
ennél egy ingyenes tb-s doki is többre képes!
Ha jól értettem magánrendelésre jársz.
Szerintem keress másik orvost. Volt egy hasonló kaliberű magándokim, ennek megfelelően kirúgtam amikor elegem lett. Az utána következő kicsit drágább volt, igaz sokkal jobb és alaposabb.
Elmegyek az orvosomhoz általában havi egyszer vagy kétszer kell....Szedtem kétfajta gyógyszert.
Először elhagytam az egyikből egy negyedet..
aztán kaptam egy újat, mert nem volt jó elvileg amit már régóta szedtem, jobban lettem, következő alkalommal a másikat csökkenteni kellett az újat növelni, a másik alkalommal el kellene hagyni a régit,.. ez volt két napja...
Mi értelme van ennek???
Hogy amire jobban leszek végre megint azon aggódjak hogy szarul leszek?
Legutóbb 1 óra helyett 34 percet voltam bent... teljes áron.
Most 14 percet, természetesen nem teljes áron...
Hogy is van ez??
Ráadásul bent volt az asszisztens és végig a másik beteg gyógyszereiről beszéltek, én meg mondhattam akármit, nem is érdekelte a dokit!
Eddig is hallgatott, én mindig vártam esetleg kapok tanácsokat vagy akármit, de csak végig hallgatott, más betegein példálózott és ennyi.