Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

ez is én lennék?

Szia!


jújjjjjjjj, tényleg ez van, és ezt nem szeretem, totálisan, nagyon sok ember azt hiszi, a skizofrén, akkor több személyiség. Az a többszörös személyiségzavar, ha jól emlékszem, amit olvasgattam. Én sem vagyok ilyen 😀 ez tök röhejes. csak mert az van mindenkiben, ha súlyos betegség, akkor skizofrén, ha súlyos tünet, és őrült emberek, akkor több személyiség. ez a kettő olyan elterjedt dolog, mi súlyos betegség, mi súlyos tünet, és akkor összejönnek a hülyeségek.


sohasem gondoltam magamról én sem, hogy többszörös személyiség lennék, bár nálam is van, hogy egyszer ilyen vagyok, egyszer olyan.


meg az, hogy néha halál összefüggéstelen, amit írok, mondok, ezért is nekem is nagyon nehéz néha írni, átolvasom százszor kb., aztán van amikor nem érdekel. de egy hsz megírása nekem sem 2 perc alatt megy....


és írok privátot

Szia Boni,

olvasom amit írsz. Az tényleg igaz hogy sokan nem tudják mit takar a skizofrénia, pl sokszor azt hitték hogy ez azt jelenti hogy több személyiségem van. Pedig az egy teljesen másik betegség. (Bár időnként szeretek szerepekbe bújni, mégsem gondolnám azt, hogy bennem több személy élne egyszerre, na meg hát nem is ez a betegségem). 

Igen talán iwiwen tényleg be voltunk jelölve egymás ismerősének, de én már azt a profilom töröltem... azóta van új, csak nem találtalak meg...

egyébként én is szoktam olvasgatni időnként a skizo tüneteit. Valahogy megnyugtat engem, hogy leírva látom amiken átmegyek, és akkor nyugtázom, hogy igen, tényleg ez van velem. 🙂 Néha van olyan is még, hogy egyszerre két ellentétes érzés van bennem jelen, és pl írok valamit, és utána teljesen az ellentétjét, és mások nem értik hogy miért, hogyan lehet ez? Azt gondolják, hogy meghibbantam... mivel egymásnak "ellent mondó dolgokat" írok néha. És én meg nem tudom nekik elmagyarázni, hogy pontosan így van jelen bennem a két ellentétes gondolat, érzés. Ez számomra is "rejtély", hogyan lehet. Néha már nagyon oda kell figyelnem mikor írok, hogy ne írjak "hülyeséget", és ilyen ellentmondó dolgokat. Néha úgy érzem magam mint egy amnéziás.... mintha nem lennék tudatában annak amit pár perce írtam... és nagyon rossz nekem ez. Mert tényleg figyelnem kell rá, hogy egybefüggő és értelmes legyen az írásom. (Ugye a gondolatok is csaponganak, másodpercről másodpercre).... sokszor csak írok ami jön, és nem gondolom át. De mostmár próbálok figyelni. Persze számomra ez igen bonyolult. 

asszem nem véletlen gyűlölöm a természetgyógyászatot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

egy unokabátyám és egy unokahugom paranoid skizofrén. apai és a anyai ágon is kaptam alkoholista  masszív nagyapákat, de tök normális nagymamákat. önállásom után ragaszkodtam a természetgyógyászhathoz, ezt akartam művelni, ezzel akartam foglalkozni életem végéig. megismerkedtem etka anyóval, egely györgy a kedvenceim közé tartozott. személyes ismeretségeim és a humán fősuli elvégzése után éveket szántam a parapsziológiai tudományokra, melyek így pár év elmultával, már teljes kudarcként értékelhetnék.kb.7-8 évet szántam a megismérésükhöz, melyben akár a halluciániációk, szellemidézések, és más trükkök szerepeltek. a teljes sikertelenség után mindezt abbahagytam. mindent megtetttem a siker érdekében, de hiába, nem sikerült. mindezt abba hagyva pl. agykontroll 1-2 plusz gyógyító szakcsoport, kinezológiai oktatás. reiiki mester, majd nagymester,,thai majd szeretet masszázs és sorolhatnám, de minden hiába, célom, amit magamnak kitűztem nem értem el, így az egészet abbahagytam.és talán kudarcként is fogtam fel. ha valaki megkeres a fórumon keresztűl, szivesen állok rendelkezésére.

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy én attól több vagyok, mint más, hogy ismerem a hallucinációk világát is. Lehet, hogy segíteni akart nekem, de én éppen akkor borzasztó kevésnek éreztem magam. Én úgy vagyok vele, hogy ez a skizofrénia hozzátesz ahhoz, aki vagyok, de már nem azonosulok vele, sem az idióta leírásokkal a betegekről, amik azt sugallják, hogy a betegek valahogy hasonlóak lesznek a betegségük után, és leírhatóak egy tünetcsoportként. Sajnos néhány pszichiáter még mindig azt gondolja, hogy ez így van, és én csak csodálkozok rajta, hogy mennyire korlátoltak. Viszont a borítékot elfogadják, cserébe a lekezelő hangvételű szakvéleményükért. Nekem pontosan ez kell, vagyis nem nekem, hanem a leszázalékolási bizottságnak. De nem sértődnék meg, ha ezt az (egyébként teljesen szabálytalanul felállított) skizofrén diagnózist átírnák mondjuk skizoaffektívre a jövőben. Utálom a pszichiátriát, és még a pszichológiában mint tudományban is megrendült a bizalmam, bár (most már) tudom, hogy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Szóval én ennek ellenére/ezzel együtt próbálok valaki lenni, hogy skizofrén vagyok, és azt akarom elérni, hogy ez csak egy sajátos színt adjon az egésznek, próbálok új utakat keresni, és más miatt lenni ismert(ebb), minthogy skizo vagyok. Remélem, még sok minden vár rám az életben, és a skizofrénia csak egy kirándulás marad abba a világba, ahol ezek a fantasztikus dolgok és gondolatok, hanghallások és egyebek megtörténnek. Az utána lévő kényszergyógykezelésről pedig nem is beszélve. De már évek óta nem történik semmi ilyesmi velem sem, fiatalkori betegség ez, szerintem elmúlik, kár, hogy tönkrevágják miatta az ember életét.

szia, Harmony, én is rád! 🙂 szerintem be is vagyunk jelölve egymásnak iwiw-en, elég régen 🙂


ez most fura, mert épp olvasgattalak, és nem gondoltam, hogy épp nekem írnál, azt hittem, hogy idegesítő lehet neked, hogy én itt néha mennyire ragaszkodom dg-k-hez, mert úgy gondoltam, te meg nagyon utálod már, és akkor milyen, ha valaki ragaszkodik, és kell neki....de nem ezt utálod, hanem a gyógyszereket.


nekem is ilyen volt, mesevilág! és régen így voltam egyébként én is, még bele is írták egy zárójelentésembe, hogy nem akarom elveszíteni a hallucinációkat, asszem egy 2007-esben van ilyen. amikor pár évig írtóra a mesevilágban éltem csak, hú így visszamenőleg abszolút nem emlékszem, mi történt. azt tudom, valószínű iskolába jártam, ennyi... nem tudom, hogy volt-e gond akkor megkülönböztetni a valóságtól, mert nem is volt valóság sehol.... aztán volt valóság, csak nagyon nehéz volt megkülönböztetni. aztán lassan elmúlt a mesevilág...... nem jó. de én ezt nem gyógyszereknek tudom be, mert már előbb elkezdett múlni, mint amikor elkezdtem gyógyszereket szedni. talán felváltotta a skizo-ságot az anorexia, és bordi.


nekem is volt ilyen, és tényleg más, hogy a tévéből nekem beszélnek, meg olyan is, hogy más valaki, akit ismerek, nekem üzen. olyan, hogy én is szereplő vagyok, nem. inkább nekem ilyen üldözési mánia szerűség volt, hogy mindenki velem foglalkozik, engem figyel, nekem üzen, rólam beszél.... ez néha lehet rossz, de lehet jó is, ha mondjuk egyedül vagyok, biztonságot ad. Van olyan még mindig, hogy vagyok valahol, és olyan, mintha kilépnék a testemből, felülről látok mindenkit, látom, ahogy beszélgetnek, amit csinálnak. régen nagyon sokszor volt ilyen. olyan, mintha tévét néznék. nekem ilyen annyira nincsen, hogy tényleg hónapokra akár abszolút elnyomnának mindent a gyógyszerek. vagy lehet, hogy lenne, de akkor kevesebbet veszek be, nem ezért, csak mert jól vagyok. és mondjuk nem is skizo tünetek miatt veszek be több gyógyszert, ha többet veszek be, vagy általában nem azért....


köszi:) és igazad van. csak valahogy nem is csak nekem kellenek a dg-ok, de fontosak. de azért a skizoaffektívvel már meg vagyok elégedve :D, csak nem nagyon tudom kitalálni, mi ez, miben különbözik mástól. nehéz így, hogy összetett, mert nem tudom meghatározni, ki vagyok. olvasgatom állandóan a skizfrénia tüneteit, a hangulatzavarok tüneteit, meg mindent, és próbálom összerakni. meg a skizofréniát, ezt a szót mindenki ismeri, mégha nem is tudja teljesen mi az, de a skizoaffektívet még egy szakember is nehezen. megvan ugyanaz a hátulütője, mint a skizofrénnek, teljesen mit mond valaki, ha úgy kezdődik, skizo, akkor már le is írtak. de nem érdekel, csak mondjuk pl egy állásinterjún nem mondja az ember.


én még azt szeretem, amikor azt mondják, vagy záróba írják, hogy bizarrrrrrrr júj ezt a szót nagyon szeretem 😀 érdekes benne az is, hogy nem mindig ugyanolyan "beleéléssel" vannak ilyen gondolatok. van, hogy nagyon, és nem érzem, hogy nem valóságos valami, aztán elmúlik kb., és érzem, hogy hülyeség, és lehet olyan, hogy megint úgy érzem, valóságos. pl. mondjuk amikor azt mondom, apukám kétszer halt meg, és olyanokon gondolkozom, melyik volt előbb..


én is szeretnék anorex lenni. és ez fura így, mert pont az akarok én is lenni, ami gondolom te, hogy vékony legyek. és nem azt akarom én sem, hogy állandóan kövérnek érezzem magam, és fogyózzak agyba-főbe... ha így nézem, a rossz oldalát, akkor még mindig anorex vagyok, a jó már elmúlt sajnos. 

Szia Boni,

én emlékszem rád, és azt hiszem itt valahol írtad még azt, hogy mindig egy diagnózisra vágytál (skizofrénia). Én ezt teljesen megértem. A diagnózisok valahol "meghatározzák" az embert és megmagyarázzák miért olyan amilyen. Egy biztos pont. Tudom, furin hangzik hogy ezt írom. Talán te is hasonlót írhattál valahol... én emlékszem amikor 2002-ben megállapították nálam a paranoid skizofréniát, kb úgy éreztem magam, mintha teljesen természetes lenne, és már rég tudtam volna hogy nekem az van. Még büszke is voltam rá, olyan jó hangzása volt, olyan "elit". Na meg a tünetek is igen extrémek, mint tudjuk, a hallucináció kissé mesevilág szerű, a téveszmék is, pl nekem olyan volt hogy azt hittem a tv-ből hozzám beszélnek, és én vagyok az egyik mesehős vagy filmszereplő. Igaz sok ember egy időre beleképzelheti magát a filmszereplők helyébe de ez valahogy más volt... azt hittem, azok a szereplők az én ismerőseim, és én is egy vagyok a filmből. Volt hogy féltem, volt hogy határtalan öröm fogott el! (volt olyan hogy többértelműen értelmeztem a szavakat és teljesen mást értettem ki a mondatokból, mintha egy vadiúj nyelv lenne!) De mindig színes volt az életem. Mintha képzeletbeli barátaim lettek volna, akik mindig velem vannak, még akkor is ha a hétköznapok olyan szürkék vagy semmitmondóak, akkor is szóltak hozzám, az én titkos barátaim. Én megértem hogy a skizofrénia vonzó betegség. Én személy szerint áldásnak, és látásnak hívom 😀 Sosem éltem meg úgy hogy az rossz, vagy mintha az nem is a részem lenne - éppenhogy ellenkezőleg; nagyon is önmagam tudtam benne lenni! Sajnos ezt a dokik és a szüleim igyekeztek gyógyszerekkel elnyomni. És sajnos sikerült nekik :-(( Elmúlt a csodavilág. Helyébe lépett a tompaság és a gyógyszerek okozta szürkség..... manapság már csak olyasmi szokott lenni, hogy gyanakszom a barátaimra hogy ők rosszat akarnak nekem, vagy lekövetnek, "lefigyelnek". De én ezt (sem) tünetként fogom fel. A skizo számomra természetes, és szerintem nem betegség. Lehet hogy Te is skizofrén vagy. Ha azt hiszed akkor az vagy. Ha fontos neked akkor az vagy. Nem mások mondják meg soha mi vagy. Te tudod mélyen belül. Én tudom hogy skizo vagyok, de azt is hogy a skizo a Lelkem része és nem betegség. Én meg mindig anorexiás akartam lenni. Már nem akarok (csak sovány lenni). Mert az anorexia számomra olyan varázslatosnak tűnt.... sokszor álmodtam azt, hogy az vagyok és vékony lányokkal jól megértjük egymást és én is vékony vagyok. De sosem voltam olyan vékony hogy anorexnek mondjon bárki.... ez fájt... a lelkem mélyén pedig az voltam..... de talán igazad van, hogy a diagnózisok fontosak..... mert tényleg. És erre csak most jöttem rá. Nekem is kell az hogy valami meghatározzon engem. A skizo tökéletesen leírja ki vagyok. Csak van ám árnyoldala is... vannak emberek akik nem fogadják el, vagy egyenesen lenézik az ilyen betegeket.... ők a betegséget látják a szó mögött, és nem a Lelket. Ez nekem fájó, pedig ez a szó a Lelkem takarja. Hozzám tartozik. Én vagyok. De semmiképp nem betegségnek tartom. Talán a lényegem része 🙂 

mosogattam, és közben jártak a gondolataim.....múltról, annyira fáj néha a múlt, nagyon nagyon, és ezért gondoltam, ide írhatnám a gondolataimat.


vagy gondolkoztam, nyissak egy topicot, aminek az lenne a címe: elmélkedés ? nem, még nem akarok, vagy most nem akarok........



miért fontos nekem, hogy beteg, miért fontos nekem, hogy gyógyszerek, antipszichó?


az jutott eszembe, talán olyan sokáig nem volt ez, nem bújhattam mögé, vagy semmi mögé sem...... nem igazolhattam saját magamnak magam, hogy nem bolond, hanem talán valamiért van, hogy nem olyan, mint mások.............



olyan sokáig úgy éreztem, hogy bolond vagyok, és a szó legrosszabb értelmében!
középiskolában.... ott... mindenki hülyének nézett, csak hülyének, a tanárok nem, ők talán látták, hogy gond lehet, de ennyi, illetve volt aki szólt anyámnak, de ennyi.. és talán egyszer igen, megkérdezte anyám, hogy akarok-e pszichológushoz menni, én meg azt mondtam, hogy nem, persze, mert úgy éreztem, akkor bebizonyítom, hogy hülye vagyok, bolond vagyok, csak a bolondok járnak pszichológushoz.


általános iskolában, ott az osztálytársaim még semmi, csak eltávolodtak. a barátaim, nem lettek barátok, főleg barátnők, már nem tartjuk a kapcsolatot, nem tartottuk soha, mert legjobb barátnőmet is, én távolítottam el, a végén senki se kellett, illetve ezt mutattam, szó szerint tényleg eltávolítottam magamtól mindenkit, és ezért nem is gondolnak rám, nem is akartak azóta sem találkozni velem. persze találkoztunk, egyszer-kétszer, de ennyi.


aztán mi volt? könyvelői suli, ja, nem előtte még  a gimi negyedik, másik suliban. ott semmi, mert a húgom barátja volt, akivel egy osztályba kerültem, húgom barátai-val, akkor az menő. és elég vad volt az előző gimi, uh negyedikben semmi baj. de de, talán igen, menő voltam, mert cigiztem, meg mert buliztam már akkor, addigra, de a tanárok nem, éreztem, hogy figyelnek, hogy nézik, hogy épp ott vagyok-e órán, hogy mi van velem? ők észrevették


aztán a könyvelői. na ott már teljesen totálisan bolond, dilis, nézték, nézték, nekem vajon mi bajom van? és tényleg láttam, úgy látták, hogy valami van, biztos van, figyeltek, de egyetlen szót sem szóltak, semmit, csak sajnáltak néha.... és ennyi. mutathattam annyit, tudtam, hogy nem normális, hogy alig eszem, hogy .... tényleg valami nem oké, mert szédülök (a sok koplalástól), ennyit tudtam csak, szédülök néha, és, hogy nálam egy egész napra elég egyetlen szendvics, hogy én óránkét egyet beleharapok, vagy nem.
senki sem szólt nekem, senki sem gondolta, talán nem sajnálni kellene, hanem segíteni. de miért is szóljanak bele egy 20 éves, vagy idősebb lány / vagy nő? dolgaiba? ha gondolja, kér segítséget, nem az ő dolguk!


aztán főiskola, ugyanez, ez a csaj bolond. ennyi.


és állandóan, ez a csaj nem normális, nem kell foglalkozni vele, vagy érdekes, vajon mi baja van? vagy olyan rossz neki, annyira látszik, akkor sajnáljuk, bár amúgy nem nagyon kell vele foglalkozni........



olyan sokáig semmi sem. és főleg olyan sokáig mit gondoltam magamról, hogy éreztem magamat? kb, hogy bolond vagyok, nem vagyok olyan, mint a többiek.


már nem skizo. középiskolában igen, akkor teljesen azt hittem, hogy én skizofrén vagyok, de talán nem igaz, hogy végig, bár amikor cs-vel tartottam a kapcsolatot, tudtam, hogy a: nem mondja meg, hogy mi bajom van, és én cs-t kérdeztem egyszer, szerinte én skizofrén vagyok? azt akartam hallani, lehet, de azt hallottam: nem hiszem. bár ez sem egy egyszerű nem! és talán tényleg az voltam, skizofrén, talán akkor skizofrén, mostmár skizoaffektív? vagy akkor jobban skizo - és itt lehet akármilyen folytatás, most meg már csak kicsit, vagy alig skizoaffektív?


aztán később azt hiszem, hogy nem gondoltam arra, hogy skizofrén vagyok, érettségi után, vagy igen, mert cs-től amikor kérdeztem azt hiszem, kb. 24 voltam.


és kielégített az, amikor a, azt mondta, bordi??, nem, nem ezt mondta, azt, hogy személyiségzavar. és úgy mondta, mint aki fél, hogy most ezt hogy is folytassa, úgy mondta, hogy előtte vett egy levegőt, nem egyet, szó szerint lihegett kb., szó szerint ideges volt, kb., na jó, megmondom, de most ebből mi lesz?, és amikor visszakérdeztem, hogy oké, és ez micsoda, akkor erre már nem tudott válaszolni.... éppen akkor nem.
aztán bura volt, és sok-sok bordi, és ettől éreztem, nem én vagyok az egyetlen, sőt, komolyabbak is vannak, vagy legalább olyanok mint én. bordi, anorex.


az anorex-et könnyű volt felvállalni, akárki előtt. azt hiszem, hogy mutogatni is akartam, én tudok fogyni, én tudok mégvékonyabb lenni, főiskolán is, olyan jó volt, amikor azt mondtam, fogyni akarok, és a reakciók erre! 😀 totálisan jók voltak. ez nem annyira őrültség, ez nem is annyira dilisség.


aztán talán voltam, skizoaffektív, úgy 2007-ben, nem is igazán emlékszem rá, arra sem emlékeztem, most kérdeztem meg terapon, hogy Bonny találkozott a-val. mondtam, hogy úgy érzem, hogy erre emlékeznék, erre a, azt mondta, mindegy, nem érdekes, kb. hogy ő hülye, mondtam, hogy nem, inkább azon gondolkoztam, hogy mennyire zavaros volt az az időszak. biztos zavaros, mert mondta többször a szót, zavart voltam.


és a nem emlékezés? az olyan skizós? mert akkor találta ki a, hogy skizoaffektív, amikor az volt, vagyis utólag éppen nem is tudom, hogy mi. akkor középiskolában, azt mondta a, hogy általánosban lehet, hogy egy normális szinten volt valami, de ami középiskolában volt, az már nem nevezhető normális szintnek, szal akkor talán voltam skizoaffektív szintén, vagy lehet, hogy skizofrén? évek kimaradtak. ez olyan, nem tudom.
mi az, amire nem emlékszik az ember? főleg arra, amikor nem is a valóságban élt, nem? amikor nagyon zavaros volt, amikor nem tudtam, most mi a valóság, mi nem.
és sokszor mostanában sem tudom.


amúgy van valami nagyon érdekes, kicsit visszafordítva a hallucinációt, nem tudom, hogy mi ez. szóva azon gondolkozom, talán ez nem annyira normális, hogy úgy érzem, amit megálmodok, annak nagyon nagy jelentősége van. persze terap szempotból igen, de egyébként a valósághoz semmi köze. mégis fél napig néha abban élek. annyira valóságosak az álmaim, hogy azokra jobban emlékszem, mint ami akkor történt, amikor ébren voltam. igen, jobban emlékszem, az éjjeli, alvás közbeni gondolataim szerint cselekszem inkább, mint amit napközben, ébren gondolok. vagy gondolkodok.


ja, kivéve ez 😀



szóval az eredeti gondolat. mostmár mondhatom ezt a szót, evészavar, mondhatom a szót, bordi, mondhatom a szót, skizoaffektív, mondhatom a szót, keti, mondhatom a szót leponex, és stb. és néha tényleg annyira ki akarom kiabálni ezeket a szavakat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
annyira, de annyira nagyon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! és nem igazán azoknak, akik most vannak, akikkel találkozom, hanem a netre feltenni, mindenfelé, mondjuk burára, mert nézhetik, tudhatják, vagy kitalálhatják, hogy boni kicsoda, és akkor láthatják, 14 éves kora óta skizo!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nekik akarom elmondani ezeket, főleg azoknak, akik szó szerint hülyének néztek, bolondnak, dilisnek!!!!!!!!!!!!!


és most meg olyan fura, hogy valahogy a dilis szót is szeretem!??

Idézet tőle: csaken

mindenkinek az életében vannak rossz pillanatok és időszakok, amikor sajnos nem lehet sokat tenni, csak összeszorított fogakkal várni, hogy elmúljanak. és tényleg elmúlnak, csak általában nem olyan hamar mint szeretnénk.

szerintem nem kell és nem is nagyon lehet tudatosan elfelejteni a rossz dolgokat. tudatosítani kell magadban, hogy elmúlt, vége, visszacsinálhatatlan. viszont te most létezel a jelenben és van egy csomó minden amit tehetsz magadért és másokért. jó, lehet, hogy most nem érzed magad elég erősnek hozzá, akkor majd holnap vagy a jövő hónapban. a múltadon ha megfeszülsz sem tudsz változtatni, ezért az ablakon kidobott idő és energia ezen agyalni.

nekem sokat segítenek az olyan gondolatok, amikor visszaemlékszem arra, hogy mennyi mindent kibírtam már. így kisebbnek tűnnek az aktuáis gondok.

 

Ez olyan jó írás. 🙂

mindenkinek az életében vannak rossz pillanatok és időszakok, amikor sajnos nem lehet sokat tenni, csak összeszorított fogakkal várni, hogy elmúljanak. és tényleg elmúlnak, csak általában nem olyan hamar mint szeretnénk.

szerintem nem kell és nem is nagyon lehet tudatosan elfelejteni a rossz dolgokat. tudatosítani kell magadban, hogy elmúlt, vége, visszacsinálhatatlan. viszont te most létezel a jelenben és van egy csomó minden amit tehetsz magadért és másokért. jó, lehet, hogy most nem érzed magad elég erősnek hozzá, akkor majd holnap vagy a jövő hónapban. a múltadon ha megfeszülsz sem tudsz változtatni, ezért az ablakon kidobott idő és energia ezen agyalni.

nekem sokat segítenek az olyan gondolatok, amikor visszaemlékszem arra, hogy mennyi mindent kibírtam már. így kisebbnek tűnnek az aktuáis gondok.

nem tudom mért.

szerintem, hasonlítasz  patriciára, szerintem.

kedves 5676

csak gyüjtöm az élményeimet és az emlékeimet párhuzamosan

és ha már összejöttek akkor majd írok neked

türelem,türelem,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

szia

Idézet tőle: 5676

Szia

Jo lenne ha beszelnel bovebben arrol ami veled tortent  , akar privatban is ,sot inkabb ott .

Idézet tőle: harmony

Kedves AZUR!

Teljesen egyetértek veled. Köszönöm hogy hozzámszóltál 🙂 Sajnos most nem telik sok tőlem, nem vagyok túl jól fizikailag, de örülök annak amit írtál. És remélem hogy jobban leszel! A Remény mindig itt van! 😉 Ezért egészen biztos hogy jobb lesz! :-))

Kedves Harmony!

 

Minden nap egy új nap! - új lehetőségekkel. Bár most én inkább új keserűségekkel találkozom. De várom amikor kapok valami lökést - ami elvisz oda ahol némi boldog perceket is átélhet az ember. Üdv.A.

Kedves AZUR!

Teljesen egyetértek veled. Köszönöm hogy hozzámszóltál 🙂 Sajnos most nem telik sok tőlem, nem vagyok túl jól fizikailag, de örülök annak amit írtál. És remélem hogy jobban leszel! A Remény mindig itt van! 😉 Ezért egészen biztos hogy jobb lesz! :-))

 

Szia eszterancia, harmony!

A múlt az van, azzal együtt kell élni. Nem lehet elfelejteni. Azt hiszem azért kell emlékeznünk rá, hogy ne kövessük el újra ugyanazt amiről azt gondoljuk hogy helytelen volt. Vagy a mai új tudásunkkal át tudjuk értékelni, és tudatosíthatjuk hogy anno akkor még annyi tellett tőlünk, nem tudtunk másképp cselekedni. De ma a mai tudásunkkal már nem azt tennénk. Akkor megtettünk minden tőlünk telhetőt, mint ahogy ma is megtesszük ami tőlünk telik. De lehet hogy évek múlva erről is azt  fogjuk gondolni, hogy nem igy kellett volna. De attól még nem kell hogy lelkiismeret furdalásunk legyen, hiszen most is mindent bele teszünk amit a mai tudásunkkal tudunk. És ez a fejlődés... Régen én is legszívesebben eltöröltem volna azt amik történtek velem, és higgyétek el voltak durva dolgok. Ma ugy gondolom hogy hozzájárultak a fejlődésemhez. Ahhoz hogy ilyenné váljak, mint amilyen vagyok. Persze nem érzem hogy btőkéletes lennék, mert kell dolgozni magunkon, de sok mindenben fejlődtem. És még kell is fejlődnöm nem keveset. Remélem mindig kapok  1-1 "tanítót", ahogy eddig is, és segíteni fog utamon. Persze attól hogy igy gondolom, most még nem érzem jobban magam, ma kifejezetten vacakul. Most ennnyi... remélem új gondolatokat ébreszt bennetek is, amit írtam. Üdv.

Szia eszterancia,

én sem tudom feledni a múltamat, meg akartak ölni engem, és nagyon fáj és mindig fájni fog. Ezeken nem lehet túllépni, csak elterelni róla a figyelmünket.  Boldog élet szerintem nincs, mert nincs egy folyamatosan tartó kielégítő állapot. De boldog gondolkodás lehet, de mondjuk az sem boldogság, csak egy alternatíva. Én hiába kerestem a boldogságot, csak pillanatokra találom meg, de szeretlek, s ez talán segít.

kedves 5676

majd irok ha tudok

a jövö héten

szia

Szia

Jo lenne ha beszelnel bovebben arrol ami veled tortent  , akar privatban is ,sot inkabb ott .

kérek én akárkit is hogy segittsen nekem,mert már nem birom sokáig ezt a fajta állapotoaimat elviselni továbbra sem.

keresem az én elvesztett éveimet amik miatt már nagyon réróta szenvedek és ami lettem ezen évek alatt,azt már soha senki sem tudja visszaadni nekem

hol van ilyenkor a megbocsátás vagy valami hasonló dolgok értelme?