Zeneterápia

#851 · 2019.01.07., 14:42

#852 · 2019.01.04., 15:43

#853 · 2019.01.04., 12:20

1995 !!! -=> "This one is dedicated to all the ravers in the nation."

#854 · 2019.01.04., 12:16

#855 · 2019.01.03., 18:05

#856 · 2019.01.02., 22:17

"This ain't for the best
My reputation's never been worse, so
You must like me for me..."

#857 · 2019.01.01., 15:26

#858 · 2018.12.27., 22:24

#859 · 2018.12.27., 19:22

#860 · 2018.12.27., 19:13

https://www.youtube.com/watch?v=6wx_Gpz_7vE

#861 · 2018.12.27., 18:41

#862 · 2018.12.27., 10:15

#863 · 2018.12.27., 00:54

sálálá...

#864 · 2018.12.25., 17:03

Idézet tőle: CsakEgyValaki ekkor: 2018.12.25., 17:03

Erre a zenére táncoltunk a szalagavatómon. Évekkel ezelőtt, egy december 13-án. Csodálatos hóesés volt aznap. A színházterem, ahol voltunk tele volt, még a páholyokon is szülők, tanárok, vendégek. Fehér ruha volt rajtam, csipkebetéttel a nyakán. Én voltam az egyetlen, akinek nem volt tüll a ruháján. Szeretem az egyszerűséget és azt, amikor más vagyok, mint az átlag. Más vagyok, mint a többség. Volt, aki tiarát is vett… de nekem elég volt az a pár apró fehér virág a hajamba. Persze, azt a béna fehér kesztyűt csak azért sem vettem fel. Pedig azt mondták, így jó az összkép. De egyszerűen... idiótán nézett ki. Márpedig én nem akartam idiótán kinézni vagy kellemetlenül érezni magam azon a napon. Rajta szmoking volt. Szerintem kicsit nagy volt rá, de jól állt neki. És persze, hogy nem borotválkozott meg... hiába mondtam neki. Hogy legalább a kedvemért... csak a szalagavatóra. Azt mondta: "Úgy fogok kinézni, mint egy kisgyerek!" Bár igazából sosem zavart az, amikor borostás. Sőt… kifejezetten szerettem. Tudtam, hogy aznap este csak engem néz. Éreztem... láttam. Ő jut eszembe erről a zenéről... ő és az a nap. Gyönyörűnek éreztem magam... Bár a felvételeket és a képeket visszanézve, egyszer sem mosolyogtam. Annyira koncentráltam arra a béna táncra, hogy végig komoly fejet vágtam… de így is elszúrtuk a végét… 😀 Boldognak éreztem magam, annak ellenére, hogy anya nem tudott már eljönni, mert olyan beteg volt. Ő mindig azt mondta, hogy tartsam magam távol ettől a fiútól. De én szerettem... mindig is szeretni fogom, azt a hülye fejét... Sosem felejtem el, ahogy megnevettetett. A becenév, amit nekem adott és, ahogy senki más nem hívhatott, csak ő. Bárcsak visszakaphatnék egy kicsit a múltból... ahol még az életem része volt, amikor még boldog voltam. Amikor még itt volt nekem ő is, anya is, nem voltam beteg, nem szedtem gyógyszert, nem voltak rohamaim… Hiányzik a régi önmagam… hiányzik a boldogság… 🙁

Erre a zenére táncoltunk a szalagavatómon. Évekkel ezelőtt, egy december 13-án. Csodálatos hóesés volt aznap. A színházterem, ahol voltunk tele volt, még a páholyokon is szülők, tanárok, vendégek. Fehér ruha volt rajtam, csipkebetéttel a nyakán. Én voltam az egyetlen, akinek nem volt tüll a ruháján. Szeretem az egyszerűséget és azt, amikor más vagyok, mint az átlag. Más vagyok, mint a többség. Volt, aki tiarát is vett… de nekem elég volt az a pár apró fehér virág a hajamba. Persze, azt a béna fehér kesztyűt csak azért sem vettem fel. Pedig azt mondták, így jó az összkép. De egyszerűen... idiótán nézett ki. Márpedig én nem akartam idiótán kinézni vagy kellemetlenül érezni magam azon a napon. Rajta szmoking volt. Szerintem kicsit nagy volt rá, de jól állt neki. És persze, hogy nem borotválkozott meg... hiába mondtam neki. Hogy legalább a kedvemért... csak a szalagavatóra. Azt mondta: "Úgy fogok kinézni, mint egy kisgyerek!" Bár igazából sosem zavart az, amikor borostás. Sőt… kifejezetten szerettem. Tudtam, hogy aznap este csak engem néz. Éreztem... láttam. Ő jut eszembe erről a zenéről... ő és az a nap. Gyönyörűnek éreztem magam... Bár a felvételeket és a képeket visszanézve, egyszer sem mosolyogtam. Annyira koncentráltam arra a béna táncra, hogy végig komoly fejet vágtam… de így is elszúrtuk a végét… 😀 Boldognak éreztem magam, annak ellenére, hogy anya nem tudott már eljönni, mert olyan beteg volt. Ő mindig azt mondta, hogy tartsam magam távol ettől a fiútól. De én szerettem... mindig is szeretni fogom, azt a hülye fejét... Sosem felejtem el, ahogy megnevettetett. A becenév, amit nekem adott és, ahogy senki más nem hívhatott, csak ő. Bárcsak visszakaphatnék egy kicsit a múltból... ahol még az életem része volt, amikor még boldog voltam. Amikor még itt volt nekem ő is, anya is, nem voltam beteg, nem szedtem gyógyszert, nem voltak rohamaim… Hiányzik a régi önmagam… hiányzik a boldogság… 🙁

#865 · 2018.12.24., 18:16