Beszéljünk a BPD-ről, avagy borderline a gyakorlatban
Idézet tőle: DanMilmanmurray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.
...
Szívesen.
Én meg végigrágtam magam egy homéroszi eposzon, amikor elolvastalak. 🙂
Idézet tőle: DanMilmanmurray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.
philc köszi a hasznos tanácsokat! Igen én is érzem és látom hogy azelőtt se voltam rendbe amit írtam is. Bár már nem az izgat vele mivan vagy mi lehet stb. hanem velem mivan azóta. El vagyok most pl egyedül de üres vagyok. Semmi dolgom. Ha van egy kijelölt feladat, ezeket elvégzem. Nyártól újra melózok stb. edzésre járok meg minden. Nem itt van a kutya elásva. Valami kommunikációs zavar félém lett. A kommunikáció, az emberek, és a személyiségem, és amit mutatok vagy nem mutatok. Ezek a dolgoknál van valahol a kulcs. Érted?
A másik amit írtál hogy nem baj ha kisebb körökben érzem magam jól. Ezt értem hogy nem baj de miért vágyok akkor arra hogy nagyobb körben mindenki rám figyeljen vagy miért gondolkodok azon hogyan irányíthatnám magamra a figyelmet? Miközben megmerni nem merem vagy nem tudom mit mondhatnék, de akarnék beszélni ..
Ühhüm, tehát kényszerűen voltál inkább introvertált. Akkor talán érdemes lenne elmenni szorongás irányba is egy terapeutával.
murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.
philc köszi a hasznos tanácsokat! Igen én is érzem és látom hogy azelőtt se voltam rendbe amit írtam is. Bár már nem az izgat vele mivan vagy mi lehet stb. hanem velem mivan azóta. El vagyok most pl egyedül de üres vagyok. Semmi dolgom. Ha van egy kijelölt feladat, ezeket elvégzem. Nyártól újra melózok stb. edzésre járok meg minden. Nem itt van a kutya elásva. Valami kommunikációs zavar félém lett. A kommunikáció, az emberek, és a személyiségem, és amit mutatok vagy nem mutatok. Ezek a dolgoknál van valahol a kulcs. Érted?
A másik amit írtál hogy nem baj ha kisebb körökben érzem magam jól. Ezt értem hogy nem baj de miért vágyok akkor arra hogy nagyobb körben mindenki rám figyeljen vagy miért gondolkodok azon hogyan irányíthatnám magamra a figyelmet? Miközben megmerni nem merem vagy nem tudom mit mondhatnék, de akarnék beszélni ..
Kedves DanMilman, nemcsak halálesetekkor él meg gyászélményt az ember, hanem egy-egy szakításnál is - hisz mindkettő arról szól, hogy váratlanul eltűnt az, akiről azt hittük, hogy mindig is itt lesz. A gyászmunka egy külön műfaj, és nagyon fontos, hogy időt adj magadnak ennek a gyászmunkának az elvégzésére. Ebben egyébként sokat fog segíteni, ha mered újra érdekesnek látni magadat a megszokott, számodra megnyugtató szokásaiddal (azaz az introvertált elfoglaltságokkal). Nem baj, ha valaki introvertált! Pl. az én férjem totál megvan magában, egy csomó kis nyugis, a passzivitás határán mozgó hobbija van (pl. olvas, vagy magyarra fordított regények különböző fordításait hasonlítja össze, stb. kvázi filológiai jellegű munkákat folytat), és ettől még a férjem egyáltalán nem egy unalmas ember! Én konkrétan irigylem is azért, hogy ennyi türelme van, meg hogy ekkora kedvvel tud elmerülni az ilyen meditatív jellegű dolgokban.
Az van veled, hogy x ideig meg kellett játszanod magadat, egy extrovertált embert kellett eljátszanod magad helyett, és megzavart, mikor sokkal pozitívabb visszajelzéseket kaptál erre a színlelt szerepre, mint az eredeti önmagadra. És ezért elbizonytalanodtál, kvázi azt hiszed, értéktelenebb az, aki voltál, mint akit eljátszottál. És most próbálod fenntartani az extrovertáltságban megszokott izgalmasságot - és ha a lánnyal már nem tudsz együtt lenni, hát felnagyítod hússzorosára a szakítás okozta fájdalmakat, és újabb és újabb pszichés tüneteket generálsz magadban (abban, ahogy leírtad, hogyan jutottál a "dührohamokig", tisztán látható a folyamat, ahogyan hergeled saját magadat), hogy így élj meg még egy kicsi intenzivitást. De ez nem te vagy, és vedd észre, hogy ha rajta maradsz ezen a "járaton", akkor tönkreteszed magadat.
Amikkel neked foglalkoznod kellene, esetleg tényleg szakember segítségével: az alacsony önértékeléseddel, ami valószínűleg már a borderrel való kapcsolatod előtt is megvolt. Valószínűleg az életed során sok negatív visszajelzést kaptál arra az introvertáltságra, ami pedig neked természetesen jön, és ezeket az indokolatlan negatív visszajelzéseket meg kellene tanulnod helyretenni magadban. Meg kell értened, hogy nem baj, ha te egymagadban/kisebb körben érzed jól magadat, meg nem baj, ha te nyugisabb elfoglaltságokkal érzed jól magadat.
A border lánnyal kapcsolatosan pedig félig-meddig jól gondolkodtál. Amiben tévedtél: a border sosem "játszik" a partnereivel, egyszerűen csak azért lép egyszer így, egyszer úgy, mert ő maga is bizonytalan (ami lehet, hogy most meglepőnek hangzik neked, de így van). De azt jól érezted, hogy: egy borderrel csakis kíméletlen KÖVETKEZETESSÉGGEL lehet bánni. Akár le akarod rázni, akár kapcsolatot akarsz fenntartani vele. Ez utóbbinál egyébként a következetesség eredményesebb is, mint a megjátszott extrovertáltság.
Még nem vagy túl rajta. Egy nagyon színes, izgalmas, érdekes, vonzó ember lehet. És közben még hidd el, az is hozzátett az izgalmakhoz, hogy úgymond tilosban jártatok. És aztán ő tett lapátra. Ami senkinek nem a kedvenc fílingje. Röviden ennyi.
Sziasztok! Az Elevo Csoportról van valakinek valamilyen tapasztalata?
Az én pszichológusomnál így van, igen. Nem kell monológot előadnom, hanem ő irányítja a beszélgetést, segít, hogy jobban össze tudjam szedni a gondolataimat. Ha pl kíváncsi még valamire az adott dologról, akkor kérdez, ha valamiről nem beszéltem magamtól, mert mondjuk nem jutott eszembe, akkor felhozta ő, tehát abszolút segít abban, hogy gördülékenyen tudjak beszélni. Viszont azt is elmondta már az első alkalommal, hogy semmi sem kötelező, ha én úgy érzem, hogy valamiről nem szeretnék beszélni, valamire nem szeretnék válaszolni, akkor nyugodtan jelezzem. És beszélhetek bármiről.
Kedves layuda!
Akkor lényegében irányítva van a beszélgetés és kifejthetem, bővebben elmondhatok a kezdetektől mindent?
Szia!
Én most kezdtem pszichoterápiára járni, múlt héten voltam először. Első alkalommal beszélnem kellett azokról a problémáimról, amik miatt terápiára járok, a pszichológus elmondta, hogy az első három alkalommal mi fog történni, és elmondta, hogy milyen módszereket fog nálam alkalmazni. Ma voltam másodszor, ma az életemről, a családomról kellett beszélnem, persze ő segített, kérdésekkel irányított. Harmadik alkalommal ismét a problémáimról fogunk beszélni, illetve elkezdjük az egyik módszert alkalmazni. Hetente kell járnom, egy alkalom 50 perc.
Sziasztok!
Néztem hova lehetne pszichológus témában írni és mivel látom, itt volt erről téma ezért ide írom.
Szeretnék pszichológushoz menni. Van a suliban lehetőség ingyen igénybe venni, és úgy döntöttem elmegyek. Viszont nem igazán tudom, hogyan működik ez.
Valaki akinek van ebben tapasztalata, esetleg segítségemre lenne? Mesélne a tapasztalatairól?
Igazából nem vágom, hogyan tud ez segíteni? Hogyan zajlik? Csak leülök és beszélek?
Nem tudom elképzelni a folyamatot...
Pár tanács, észrevétel jól jönne!
Akkor szerintem próbáld meg a Nap-kört.
Nem a színvonaluk miatt írtam a magán rendelést, hanem elsősorban a TB támogatás miatt, mert nekem nincs, és jelen pillanatban a gyorsaság sem lenne hátrány.
Kedves Luna!
Egyáltalán nem biztos, hogy a TB rendelés rosszabb -- akiket ajánlottam, rendkívül magas színvonalú és komoly szakemberek, engem is ők kezelnek. A probléma ott van, hogy elfoglaltak.
A Tündérhegy fókusza a terápia, bár ha szükséges, adnak gyógyszert is. Borderline zavarnál nem a gyógyszeres terápia az első.
Mindenképp magán rendelésre szeretnék menni, úgy gondolom pénzért jobb ellátást kapok, mint TBre (amim most amúgy sincs 🙁 ). Tündérhegyi klinikán gondolom gyógyszeres kezelés van, amir én semmi esetre sem akarok igénybe venni sehol sem. Annó a pánikbetegségemet is gyógyszer nélkül kűzdöttem le, már 10 éve gyógyszermentesen élek, azóta még egy lázcsillapítót vagy fájdalomcsillapítót sem szedek be.
Örülnék ha valaki tudna ajánlani személyes tapasztalat alapján Budapesten egy jó szakembert akivel beszélgethetek ezekről, de azért köszönöm a segítséget és ajánlásokat.
Szia Luna!
Sajnos nem egyszerű orvoshoz eljutni, mert a TB által támogatott rendelésre hosszú a várakozási idő általában, a nem támogatott pedig pénzbe kerül. A támogatott rendelések közül javasolnám a Balassa utcai Pszichiátriai Klinikát, ott kérhetsz időpontot az ambulancián, http://semmelweis.hu/pszichiatria/. Vagy megpróbálhatod a Nap-kört, ez fizetős, de nem nagyon drága: http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html. Ha egyik sem jön be, megnézheted az elevo.net terápiáit is, azok is olcsók vagy ingyenesek.
Ha úgy érzed, hogy intenzív terápiára van szükséged, és van időd bemenni a kórházba, javaslom, keresd meg a Tündérhegyi Klinikát, https://www.tunderhegy.hu/, ide néhány hétre vagy maximum hónapra be tudsz feküdni, és kaphatsz intenzív terápiát.
Illetve még szeretnék segítséget kérni vagy átirányítást oda, ha esetleg van olyan, ahol személyes tapasztalatok és ajánlások vannak pszichológusok/pszichiáterekkel kapcsolatban. Jövő évet azzal szeretném kezdeni, hogy elmegyek egyhez, de fogalmam sincs kit kereshetnék fel.
Sziasztok!
Szeretném elmesélni a történetem;
Egy 24 éves lány vagyok, aki lassan belefullad a lelki problémáiba. Tudom mindenkinek vannak ennél nagyobb bajai, de az embernek az a legnagyobb amit saját maga él át.
Történetem a gyerekkoromig nyúlik, legalább is mostanra kezdem megfejteni, hogy tényleg bajom van, és próbálok rájönni, hogy milyen tényezők segíthettek, hogy idáig jussak.
Gyerekként sokat voltam egyedül, mondhatni a TV volt a barátom. Második gyerek voltam, szüleim dolgoztak, ami miatt nem hibáztathatom őket. Mamám jött általában értem az oviba, utána pedig hozzájuk vitt, délutánonként a meséket néztem. Mondhatni emlékem nem is igazán van, hogy a szüleimmel beszélgetnék vagy bármi ilyesmi. Sajnos ez a mai napig így van, van köztünk egy hatalmas szakadék, egyszerűen nem tudunk egymással miről beszélni, mint az idegenek. Mióta élek a családi összejöveteleknél mindig én voltam a téma, mindig engem bántottak az ebédlő asztalnál, én voltam a fekete bárány, aki nem példás tanuló és a viselkedése sem túl példás. Mindig próbáltak a tesómhoz hasonlítani, aki példás volt, szorgalmas és segítőkész. Nagy volt köztünk a korkülönbség, így vele se találtam közös hangot. Vannak még emlékeim, hogy nagymamám sokáig etetett még talán 5-6 éves koromig, és arra is emlékszem, hogy nagyon sokáig nem mertem egyedül aludni, kb 10-12 éves koromig szüleimmel aludtam. Ezek a dolgok is elgondolkodtatnak, hogy már gyerekkoromban valami lelkisérülés volt jelen, hogy ezek a dolgok egyáltalán megtörténhettek.
Szemüveges voltam, akkoriban nem volt túl gyakori látvány egy szemüveges gyerek, az általános iskolában sokan csúfoltak, kinéztek, kiközösítettek. Sosem sikerült beilleszkednem. Egyre jobban elkorcsosult az énképem, voltak viselkedészavaraim, agresszív megnyilvánulásaim, legalább is az ellenőrzőben lévő figyelmeztetések erre utalnak. A szakközépben sem ment a beilleszkedés, kicsit fiús énem volt, de külsőleg, öltözködésileg olyan voltam, mint a többi lány, de mégsem fogadtak be. Valahogy a saját korosztályommal amúgy se tudtam megértetni magam. Kb 13-14 éves korom óta idősebbekkel barátkozom, mikor elkezdtem fiúzni akkor is legalább 10 évvel idősebb pasijaim voltak. Első szexuális élményeim 14-15 évesen voltak, egy 32 éves emberrel, nem igazán akartam, de ő eröltette a dolgokat, én meg végül hagytam magam.. pár évig kicsapongó életet éltem, kihasználtak, aki meg komolyan vett volna azt én nem tudtam. Megcsaltak, megcsaltam, volt testi bántalmazás is... Kb 18 éves koromtól kezdtem valahogy komolyabban venni a dolgokat, és rendes monogám életet élni, de lelkileg, pszichésen valahogy mégse ment. Eléggé összetett ez a dolog. Van bennem egy társfüggőség, beteges féltékenységgel, emellett brutálisan próbálom beszabályozni a másikat, eléggé uralkodik a domináns énem, és már azon is össze tudok veszni ha olyan zenét hallgat ami nekem nem tetszik. Egy pillanatból a semmiből rám jön bármikor egy dühroham, onnantól kezdve a szeretett társam semleges számomra vagyis inkább dühöt és haragot vált ki belőlem, ami akár napokig tart. Brutálisan nehéz nekem is, hogy így élek. Mostani párommal 1 éve vagyunk együtt, nehéz kapcsolat a miénk, a kezdet is erős volt, mert akkor még képben volt az akkori barátom, akivel eléggé viharos volt a kapcsolatunk, de a társfüggőségem miatt nem tudtam kilépni a rossz kapcsolatból, és az új mellett még több mint fél évig szenvedtem lelkileg az érzéstől és kötődéstől. Nehezen tudom kimutatni az érzéseimet, az agyamban meg folyamatosan forog a féltékenység fogaskereke, bennem az van, hogy nem létezik olyan pasi aki nem csalná meg a barátnőjét ha adódna egy elég kedvező helyzet... Egyszerűen nem tudok megbízni senkiben. És a hazugság az amivel még jobban meg lehet sebezni, és aki már 1x-2x hazudott annak már sosem fogok hinni. Sajnos a mostani párom is beleesett ebbe a hibába, inkább hallgat, mert szerinte felfújom a legkisebb dolgokat is, pedig ez sokkal mérgezőbb ha utána derül ki, hogy hazudott, titkolózott.
Akkor most nézzük a jelenlegi helyzetet. A barátomnál lakom, tavasz óta nem dolgozom, szüleimtől mióta elvégeztem a sulit azt hallgatom, hogyha nem dolgozok, akkor kiraknak, anyámnak nem egyszer volt dührohama amikor konkrétan adott egy hetet vagy hónapot, hogy költözzek el. 2 éve vannak házi állataim, ami által anyám idén tavasszal kijelentette, nem hajlandó többé elviselni őket a családi házban, így oldjam meg a sorsukat. Ekkor volt a legelső elköltözésem, mert én úgy döntöttem ha menniük kell akkor én is megyek velük. Szóval sajnos most ők is nehezítő körülmények az életemben, mert a jelenlegi barátomon kívül senki sem szállásolja el őket még vészhelyzet esetén sem. Nyáron volt köztünk egy hónap különlét, ekkor is s.o.s.ben kint tudtam őket elszállásolni csak azért mert nyár volt, jó idő és nem fagytak meg, de ez nekik sem tett jót.
Van most rajtam egy nagyon jó mélydepresszió is, amiből nem tudok kiszakadni. Fél éve nincs munkahelyem, barátom tart el, jogosan basztat, hogy miért nem keresek munkát, de nem ilyen könnyű ez. Nála ahol lakom nincs sok munkalehetőség, én annó nagyon sok helyen próbáltam már elhelyezkedni, és akkor megfogadtam, hogy nem emberi körülmények közt nem fogok maradni. Tudom, hogy jelenleg nem tehetném meg, hogy válogatok, de elveim vannak... Amúgy meg vannak terveim, hogyan szeretnék kitörni ebből a munka dologból, hogy a saját magam ura legyek, párom azt mondta segít ebben, támogat, elhúzta előttem a mézesmadzagot, de ma pl. megint ezzel csesztetett, hogy ő ezt így nem fogja folytatni, hogy már munkát sem keresek, stb... Ő is érdekes, egyik pillanatban ezt mond, másikban azt, de valahogy nem ért meg, nem is próbál megérteni, pedig ő volt az egyetlen ember akire azt hittem számíthattam, de egyre jobban azt érzem mégse... Meséltem neki arról körvonalakban, hogy mi játszódik le bennem. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni szakemberhez, mert már tudom, hogy tényleg bajom van, ő akkor azt mondta, hogy akár elmehetnénk ketten is, meg akár párterápiára is.. de ő mindig csak beszél, tettlegességig nem jutunk el sosem. Azóta sokszor fejemhez vágta, hogy nekem semmi bajom sincs csak hülye és bolond vagyok. Pedig én érzem azt, hogy segítség kell, és egyedül nem fogok tudni felállni, egyedül nem fogom tudni kezelni az indulataimat, egyedül nem fogom tudni kezelni a gyerekkori traumáimat, de ő mégsem áll ebben mellettem... Én segítségért kiabálok, de senki sem hall meg! Érzem, hogy szükségem van szakemberre, mert hatalmas a lelki nyomás felettem, amivel már nem tudok megkűzdeni egyedül. Kérlek ne támadjatok, gondolom megosztó lett az írásom, de muszáj voltam kiírni magamból, mert senki sincs akivel erről beszélhetnék... Senki sincs, aki csak meghallgatna...
Szia Dan91!
Nagyon jó rálátásod van arra, hogy milyen vagy, és ez miért nem jó. Ha elmondod a párodnak, hogy ezek az érzéseid, tudod, hogy irracionálisak és szenvedsz tőlük te is, és bocsánatot kérsz tőle, amiért előtörnek időnként, akkor talán kevesebb kárt teszel a kapcsolatban.
Sziasztok!
Nem tudom mennyire járok jó helyen, olvasgatok mostanság, hogy választ kapjak az életemmel kapcsoaltban néhány dologra, így lyukadtam ki ide. Lehet egyáltalán nem ide való a "problémám", de itt találtam a legtöbb sztorit, amiben magamra ismertem. 26 éves férfi vagyok. Nem tudom hogyan szokás belekezdeni a témába, így próbálom megírni a tapasztalataimat. A következő dolgokkal szembesültem a más eddigi rövid életem során. Igen nehézkesen működök párkapcsolatban. Állandó félelmeim vannak a párommal kapcsoaltban,a mik már betegesek, és nem tartom egészségesnek. Régebi kapcsolatomnál nem tartottam fontosnak, "ilyen vagyok és kséz" felfogással temettem a dolgot, de néhány év kihagyás után újra kapcsoaltban élek, és ismét előjöttek a problémák, amiket ezúttal szeretnék felszámolni, vagy kordában tartani, mert nem akarom a páromat terhelni saját magam hülyeségeivel. Betegesen félek, hogy a társam életében bármi fontosabb lehet mint én. Ezért igen nehezen viselem amikor időt tölt másokkal(akár a családjával is), egy állandó elhagyatottság és nemkellés érzés van bennem, szinte mindig düh kíséretében, és már előre rettegek ha bejelenti, hogy valami programja van aminek én nem vagyok a részese, mert tudom hogy jönnek a hülye érzések, a félelem, a feszültség amik egyszerűen megfojtanak. Öngyilkossági kísérleteim nem voltak még, de túl sokat gondolkodok rajta, főleg amikor egyedül vagyok és rajtam van a dili...szabadulnék az érzéstől, de nem tudok. amikor feszült vagyok a falat verem, ordítoznék, de valamenynire sikerül viszsafogni magam. Teljesen széthullok. Munkámba is néha gondot okoz, ha napközbe beszélünk esetleg, és előkerül a téma hogy van valami program, edzés, azonnal átfordulok, elfog az érzés és képtelen vagyok a munkámra figyelni, bármit csinálok. Probálom rejteni olyankor a dühömet, de a nemkellés érzése teljesen átveszi az irányítást és képtelen vagyok bármire is. Percek alatt képes vagyok a jókedvű vicces kollégából szótlan bunkóvá válni amikor ilyen van. A józan eszemmel tudom hogy szüksége van a magánéletre és a személyes térre, de a nemjózan eszem elvenné az egész életét, hogy csak velem töltsön időt és azt mindig. Túlzottan ragaszkodok hozzá. Kezd felőrölni ez az egész, és a kapcsolatunk is rá fog menni. Nem szeretném az ő életét is elrontani, így próbálok erre a dologra valamiféle megoldást találni. Nálam az ellökés és közömbösség teljesen hiányzik. előző kapcsoaltomban is ugyan ez volt a problémám, aztán majd 3 év szünet után most újra itt vannak ezek a fojtogató érzések, és nagyon szeretnék ebből már kiszakadni. Próbálom olykor lefoglalni magam de sokszor nem megy igazán, mert csak kattogok és kattogok és minden más kizáródik a fejemből. Amynennire tudom rejtegetem a dolgot, de sajnos sokszor nem sikerül, és bántom vele. Nem fizikailag, lelkileg. Amikor rajtam van az 5 perc, a családommal se nagyon sikerül kijönnöm, amúgy is kerülök a kommunikációt velük, de ilyenkor bármit szólnak, azonnal robbanok. Próbáltam már sokszor "kezelni" a dolgot, de ezidáig nem sikerült semmit elérnem amitől jobb volna a dolog.
Azt áruljátok el légyszi, h ha valakit szeretnék rávezetni, h szerintem ezért látja másképp a dolgokat, hogyan kezdjek neki?
Sokszor elgondolkodtat,hogy vajon egyedül az én fejemben vannak ezek? Én vagyok ennyire "készen" vagy mindenki hallgat?
Egy
Felelősségvállalás
Néha azt gondolom,hogy nincs is testem,csak valami láthatatlan cucc vagyok,akinek nem kell betartani semmiféle határidőt, bármit amit bárkivel megbeszélt ill. egyéb fontos dolgok. Mivel nem létezem,ezért nem is érdekel,hogy szólok-e arról hogy meggondoltam magam vagy elütöm valami ócska hazugsággal. Teljesen megbízhatatlan vagyok, szó szerint nem érdemes velem egy egyszerű találkát sem egyeztetni. Minek? Aztán ha "fent" vagyok,akkor persze azonnal mindent akarok. Aztán két nap múlva mégsem. És újra. Mondhatni örökké. Sokszor utálom,amit művelek,de nagyrészt hidegen hagy. Egyedül a munkám próbálom lelkiismeretesen végezni,hiszem azt szeretem. Ezen kívül se haver,se orvos,se más kötelezettség nem érint meg. Néha úgy érzem,hogy valami "alternatív valóságban" élek. Annyira szürreális dolgokat művelek pozitív és negatív értelemben is. Természetesen vannak jó pillanataim,napjaim és "jó ember" flesseim is. De nem mondanám magam jó embernek,sőt kifejezetten inkább nem. De ez a tudat nem rombol le. Előfordul,hogy megbékélek magammal. Furcsa ezt kimondani. Talán màr nem leszek öngyilkos. De ezt nem tudhatom,mert jönnek hirtelen gondolataim és ötleteim.Ezért biztosra nem mondom. De szeretek élni. Minden baromság ellenére én azt érzem,hogy elvagyok és úgyis lesz valahogy. Próbálok javítani mindig egy kicsit magamon,de nem mindig megy. Nem leszek soha a pontosság mintaképe. Rossz dolgokra fogok gondolni sokszor. De másnap ugyanúgy kedves leszek a gyerekekkel és ugyanazzal a lelkesedéssel folytatom a dolgaim. Jobb lehetek,de mindig fura leszek. De ezzel talán együtt lehet élni. Számomra pedig a többi ember fura
Korz91!
Vannak olyan csoportok is, amik mellett nem kötelező az egyéni terápia. Pl a Fiatalok Lelkiegyensúlyáért Alapítványban.
A Nap-kör Alapítványos DBT csoport mellett úgy tudom, h kötelező az egyéni.
Idézet tőle: Korz91Kedves babarczyeszter!
Csoportos terápiára próbáltam jelentkezni,de közölték velem hogy csak akkor vehetek részt rajta hogyha mellette külön kezelésen is részt veszek.Ha esetleg tudsz olyan helyet ahol ez nem feltétel akkor nagyon szívesen elmennék,már csak megnézni hogyan is néz ki egy ilyet és találkozni hozzám hasonló problémákkal küzdő emberekkel. Igazából egyre jobban elkezdett foglalkoztatni az hogy segítshessek másoknak és ha már egy ilyen csoportterápia után valakinek tudok mondani pár mondatot amivel segíthetek már elégedett lennék,de kicsit lehangolt az az infó hogy kötelező emelett nekem pszichológushoz járnom. Elég furcsának találom,hogy ez a kitétele a csoportterápiának...
Ezt találtam neked.
http://addictus.blog.hu/2017/02/07/segito_csoport_jott_letre_a_borderline-betegeknek
Kedves babarczyeszter!
Csoportos terápiára próbáltam jelentkezni,de közölték velem hogy csak akkor vehetek részt rajta hogyha mellette külön kezelésen is részt veszek.Ha esetleg tudsz olyan helyet ahol ez nem feltétel akkor nagyon szívesen elmennék,már csak megnézni hogyan is néz ki egy ilyet és találkozni hozzám hasonló problémákkal küzdő emberekkel. Igazából egyre jobban elkezdett foglalkoztatni az hogy segítshessek másoknak és ha már egy ilyen csoportterápia után valakinek tudok mondani pár mondatot amivel segíthetek már elégedett lennék,de kicsit lehangolt az az infó hogy kötelező emelett nekem pszichológushoz járnom. Elég furcsának találom,hogy ez a kitétele a csoportterápiának...
Idézet tőle: onlywriterSziasztok!
Hogyan fogalmazzam meg (írásban) egy normális embernek, aki nem szenved semmilyen lelki betegségben, hogy mit is jelent tulajdonképpen az h személyiségzavar vagy borderline? De úgy, hogy nagyjából meg is értse.
Elég nehéz,bármilyen pszichés problémát elmagyarázni,egy avatatlan személynek.Én mindig megkérdezem ,hogy : Volt -e már pl olyan érzésed hogy felrobbansz a dühtől...
hasonlatokat használok,azzal igyekszem érthetővé tenni . Pl: Olyan mintha.....
Ez viszont attól is függ ki mennyire nyitott felém és valóban érdekli mi is ez,vagy csak ...........no comment.
Szia onlywriter!
Például mondhatod azt, hogy extrém érzelmi hullámzást élsz át, rángatnak az érzelmeid, és nem tudsz rajtuk uralkodni. Persze nincs rá garancia, hogy megértik; ezeket a problémákat egy kívülálló nagyon nehezen fogja fel.
Kedves Korz91!
Köszönet, hogy megírtad a történetedet. Én nem beszélnék le senkit a pszichológusról, de valóban sokat tud segíteni, ha egymással meg tudjuk beszélni az életünk problémáit. Ezért javasolják gyakran a csoportterápiát bordiknak.
Jó hallani, hogy te le tudod vezetni a dühödet.
Sziasztok!
Hogyan fogalmazzam meg (írásban) egy normális embernek, aki nem szenved semmilyen lelki betegségben, hogy mit is jelent tulajdonképpen az h személyiségzavar vagy borderline? De úgy, hogy nagyjából meg is értse.
Szia Korz!
Örülök, h csatlakoztál hozzánk!
Jó, hogy találtál feszültséglevezető tevékenységet! Nekem is van pár dolog, ami segít, illetve korábban segített. Leginkább a szorongás oldásában.
Sziasztok. Az oldalra még csak most regisztráltam ugyan,de már párszor ide tévedtem és olvasgattam a kommentjeiteket is. Ez egy nagyon sokoldalú betegség és valószínűleg én is ebben szenvedek. Hivatalos papírom ugyan még nincs róla,de szerintem ha elmegyek egy orvosi kivizsgálásra hamar megszerzem majd. Én az öngyógyításban és a saját magammal megvívott csatákban hiszek és nekem ezek használnak ezért még nem mentem el orvoshoz semés a csoportos terápiában sem hiszek. Vagyis hinni hiszem,hogy ez sokaknak használhat,de én úgy gondolom,hogy nem tartozom ezek az emberek közé. Az életemben folyamatosan jelen volt a kettősség érzése,gyakran volt nagyon jó világmegváltó tervem majd másnap vagy akár ugyan azon a napon a depresszió. Nagyon sokan nem értettek meg,mindig mindenhonnan kilógtam. Voltak,vannak barátaim, középpontban lévő "menő" srác is voltam néha még vagyok is amikor épp jobb periódusaim vannak,de úgy igazán senki sem értett meg. Az én életemet is a se veled,se nélküled kapcsolatok határozták meg főleg miattam. Volt hogy egy lány mellett el tudtam lenni éveket,de akkor sem voltunk párkapcsolatban és volt hogy hetente váltogattam a partnereimet. Senkinek nem tudtam kimutatni az érzéseimet, rendszerint megkaptam ezt az akkori idézőjeles párkapcsolataimtól. Egyetlen egy értelmes kapcsolatot tudok felmuatatni ami másfél évig tartott és emellett a lány mellett éreztem először hogy jobb ember vagyok és különleges volt számomra az első pillanattól fogve. Mint később kiderült neki is nagyon komoly problémái voltak,csak ő nem hozzánk hasonlóan a BPDtől szenvedett hanem úgy minden mástól. Pl kényszeres hazudozó volt. Mellette lenyugodtam és már uralni tudtam a kirohanásaimat. Nem voltam az aki felrobbant egy-egy apró probléma miatt,sőt nagyon jó konfliktuskezelő és problémamegoldó lettem. Nem voltak meg az az érzés hogy kevés vagyok,instabil az életbem és a depressziós érzések is köddé váltak. Jobb ember lettem,de amikor elárult és kiderült,hogy átveri a fejemet és ismét belehazudozik az arcomban akkor ismét visszatértek azok a hullámok amiket már nem tudtam uralni. Ismét magába kerítettek a depresziós érzések, amikor szembesültem azzal amit ellenem tett kikeltem önmagamból és azt sem tudtam mit csinálok. Nőt soha nem tudnék bántani,de a fém telefonját 4be hajtogattam és törtem zúztam 2év után újra. Önkívületi állapotba kerültem és az eseményeket csak utólag tudtam összerakni. Ezt azért akartam elmesélni nektek,mert hiába volt nagyon jó hatással,már már gyógyító hatása volt rám és a betegségemre egyszer végeszakad az esetek 99%ában és akkor visszaesés következik mindig. Ezért tanácsolom azt mindenkinek,hogy lehet támaszkodni barátokra,párkapcsolatra,orvosra,csoportos terápiákra,de nagyon fontos hogy mindenki egyedül is próbálja felvenni a harcot. Én például a dühkitöréseim kezelésére nagyon sokmindent kipróbáltam,de legjobban a thaibox és a futás vált be. Annyira lefárasztom magam,hogy járni alig vagyok képes és kiszáll ez a gondolat a fejemből. 18-20éves korom között minden egyes nap futottam 8-10km-t. Hóban fagyban sárban. Nem tudtam miért,csak rámjött az 5perc és felkaptam a futócipőm a ruhám és indultam is. Sokkal később jöttem csak rá,hogy amikor felkaptam a vizet automatikusan így tudtam levezetni a lehető leggyorsabban. Már akkor is oltottam a tüzet,még ha nem is tudatosan,de ez fejleszthető szerintem. Nekem ez vált be,lehet másnak is segíthet,de szerintem fontos hogy kisérletezzünk és találjunk olyan programot/elfoglaltságot ami segít kiengedni a felgyülemlett feszültséget akár az adott pillanatban is vagy fokozatosan már előre dolgozva csillapítani. Ahogy a pszichológus is biztos tök jó dolog,de számomra sokkal többet ér egy olyan emberrel való beszélgetés aki hasonlókat élt vagy él át mint én. Aki úgy gondolja hogy szeretne velem beszélni vagy bármiben tudok segíteni nyugodtan keressen meg. Mindenkinek sok erőt és kitartást kívánok.
Du vagy este tudom törölni. Légyszi moderátori topikba írd le h melyik hsz-eket töröljem. (jobb fent van a száma).
Ha látsz fenn más modit őt is megkérheted, hátha előbb ráér, mint én.
köszönök minden tanácsot és segítséget de hogy tudom törölni a kommentjeim? nem engedi és fontos lenne !!!
Szia scartissue!
Köszönöm! Próbáltál már gyógyszert szedni a düh és az impulzivitás ellen? Van, akinek használ.
...
Természetesen nyugodtan felhasználhatod bármihez, az csak jó lenne,ha másoknak segítene.
A kérdésedre pedig az lenne a válaszom,hogy bárcsak tudnék a "kattanás" pillanatában tisztán/legalább icipicit tisztábban gondolkodni és kissé visszafogni magam,de akkor valószínűleg nem írnék most ide sem. Szó szerint megőrülök ilyenkor,képes lennék bármire,annyira dühös leszek. A másik probléma,hogy ezt az állapotot szinte bármi kiválthatja,tehát megelőző lépésekre sincs esélyem. Igazából ez a szörnyű az egészben,hogy önmagam is egy értelmes,okos embernek tartom, mégis időről időre előbújik belőlem az iq negatív,idióta majom. Én pedig felocsúdva ülök a romok közt, zokogok és ordítok,hogy megint mit tettem?! Jöhet a süti,a temérdek kaja,a penge,a spangli,a lélektelen szex, "ez lesz az utolsó", "megváltozom", "ma úgyis hétfő van,ilyenkor nem lehet semmit elkezdeni,majd holnap,addig ezt szívjuk el/igyuk meg/együk meg". Szóval na,jó lenne,ha nem állandóan ebben a hatalmas önmarcangolóban kéne lubickolnom.
Valószínűleg fel fogom keresni a csoportot,köszönöm szépen
Nagyon...! eltalált írás:) 🙂 🙂
Scartissue.
Egyszer egy sárkány, egyszer egy királylány...
Még azt szeretném kérdezni, kedves scartissue, hogy megengeded-e, hogy ezt a szöveget elmentsem és feltegyem a borderline zavarról szóló anyagok közé? Úgy érzem, nagyon jól megfogalmaztad, amit sokan éreznek, fantasztikus rálátásod van, és ez segíthetne másoknak is belelátni egy borderline zavartól szenvedő ember fejébe.
Idézet tőle: scartissueSziasztok!
Új vagyok még itt, szeretnék nyitni olyan emberek felé,akik hozzám hasonló állapotoktól szenvednek. Valójában az egész eddigi életemet a magammal való "se veled,se nélküled" jellemzi. Viccesen hangzik,de ez a legkifejezőbb. Valahogy én mindig szenvedek. Amikor jó,akkor is, ha kurva jó,akkor keresek valamit,amivel mindent elronthatok. Egyszerre gyűlölöm és rajongásig imádom magam,bár az utóbbi időben nem vagyok lenyűgözve magamtól. De most nem is ez számít. Folyton rombolom magam. Enyhe gyógyszer-túladagolás,amikor iszom,akkor ko, a füvet sem vetem meg. Nem minden héten fordulnak ezek elő,de ha igen,akkor aztán belecsapok rendesen. Nem tudok tartani egy étrendet,mert mindig az lesz belőle,hogy túldiétázom magam,bezabálok és hányok,aztán kezdődik elölről minden. 3 hónap egybefüggően soha nem telik el minimum egy ilyen eset nélkül. Családommal nem beszélek,mert katasztrófa mindenki,baráti kapcsolataim nincsenek,mert képtelen vagyok megtartani őket. Rám jön,hogy nem veszem fel a telefont,nem válaszolok,stb. A párkapcsolataim... pf,nem is értem,hogy bírja bárki is velem. Valahogy mindig "megbabonàzom" a pasikat,elcsavarom a fejüket, édes és imádnivaló vagyok,aztán a kezdeti megfeleléskényszeres időszak után jön a rémálom. Ellenőrzés,hisztik,drámai szakítások, húzd meg-ereszd meg, öngyilkossággal fenyegőzés,amit el tudtok képzelni,szó szerint. A vicc,hogy végül mindenkit én hagyok ott a végén és ők szeretnék folytatni. Valahogy soha nem éreztem még igazán boldognak magam,pedig az eddigi barátaim úgy szerettek,hogy annál jobban már nem lehet és a sárkánnyal (velem 😀 ) is megküzdöttek értem,de én szemét módon csak azt súlykoltam mindenkibe,hogy nem is törődik velem és nem szeret. Rendszerint megkapom,hogy nem érződik a szeretetem. Képtelen vagyok kontrollálni magam,sajnos sokszor fajult odáig egy-egy vita,hogy megütöttem vagy megdobtam valamivel v.melyik exem. Sajnos keveredtem sokszor olyan szituációba is,hogy nyilvános féltékenységi jelenetet rendeztem,akár egy esküvőn is. Persze semmi okom nem volt erre és tudtam is,de aki "velem" van,ne álljon már szóba mással...így gondoltam. Üzenetek csekkolása,exekkel való régi üzenetváltások elolvasása is simán játszik. Persze ezt nem feltétlenül nyíltan,de olyan is volt már. Akivel együtt vagyok,annak a gondolatait is birtokolni,kontrollálni akarom maximálisan. Tudom,ezek a dolgok szörnyen hangzanak,de mégis velem maradt mindenki és próbáltak segíteni,szerettek,elfogadta(kb mindenki "normális" volt).. De semmi sem elég soha. Amikor minden oké,akkor egy tünemény vagyok. Velem lenni egyszerre a menny és a pokol. Nincs középút.
Nekem valami mindig elviselhetetlenül fáj. Falcolok is olykor. Szétvet a düh sokszor és muszáj magamat vagy bárki mást bántani/megbántani. Tök mindegy,mi lesz utána. Csak akkor enyhüljön. Utána pedig az a pusztító üresség,ami általában elkísért egész életemben. És aztán újra. Minden egyes kibaszott héten. A balhéim után pedig sírok,mint egy csecsemő,rettegek,hogy egyedül maradok,pedig valójában úgy lenne a legjobb. Szerintem a mélyponton még gyilkolni is képes lennék,utána pedig csak újra az üresség... valami hiányzik belőlem,úgy érzem,mintha "személyiségszilánkokból" állnék,amik egyrészt össze vannak keverve,másrészt darabok hiányoznak,ezért nem alkothatnak soha egységes képet.
Igen,mindig is próbáltam terápiára járni. De mindig ez van: border?narcisztikus?bipolaris? 6orvosbol 3 ezt,2azt, 1 ezt mondja. Szedtem gyógyszert is néha,de ahogy valami furát éreztem,abba is hagytam. Most talán jó helyen vagyok,a gyógyszer még kérdés,mit. Gondoltam csoportterápiára is esetleg,de nem tudom,milyen lehetőségek vannak ezen a téren.
És azt utálom a legjobban,amikor valaki elkezdi,hogy amikor jön a dühkitörés,próbáljak meg higgadt maradni vagy valami szépre gondolni. Baszki,ha ilyen egyszerű lenne,mi a f@sznak lennének pszichiáterek?! Az életem egyéb területei rendben vannak,csak éppen én nem vagyok rendben. Itt állok a karrierem sikere küszöbén,de folyton elgáncsolom magam. Lehetne egy boldog kapcsolatom,de csak szopatom magam és őt. Gyönyörű vagyok,de legszívesebben leköpném a tükörképem. Nem tudom,hogy ki vagyok és néha azt hiszem,meg fogok őrülni vagy már meg is történt. Jobb lesz ez valahogy? Hogyan tudnám sikeresen végigcsinálni a terápiát? Valakinek van működőképes kapcsolata ilyen állapottal? Ja és természetesen mindig ilyen voltam,nem tudom,milyennek kéne lennem,ha "normális" lennék. Attól is félek,hogy sivár lesz az életem a drámák nélkül. De azt viszont tudom,hogy sikeresebb lehetnék nélkülük...
Nem lehetne a két bordi topikot egyesíteni? Ez így elég zavaró. Bocsánat.
Szia scartissue!
Legszívesebben beidézném az egész hozzászólásodat, mert nagyon rövid és jó összefoglalója mindennek, amit a borderek éreznek. Azon gondolkodom, hogy ha van már ilyen rálátásod, nem tudsz-e változtatni is a viselkedéseden. Mi akadályoz meg benne, hogy bizonyos dolgokat ne csinálj? Jön egy erős impulzus, és az lesodor a lábadról? Nem tudod ilyenkor azt gondolni, hogy "na, borderkedem, most hagyjuk ezt abba..."?
A Nap-Kör foglalkozik kifejezetten bordereknek való csoportterápiával, ha gondolod, nézd meg a programjukat, hátha találsz valamit, ami neked való: http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html
szerintem az van, amit írsz. hogy nem maga a szex a lényeg számára, hanem az érzés, hogy őt akarják.
vagy akár a kontroll érzése. ő akar irányítani. mert annyi minden felett nincs kontrollja az életében, hogy ezzel kompenzál.
persze csak találgatok, főleg magamból indulok ki.
őszintén szólva azt sem tudom, mi segíthet, mert ahogy Kiscsillag írta, vannak, akiknél a border tünetek egyszerűen az idővel lecsengenek. én is ilyen voltam. a 20-as éveim végén csökkentek, majd kb. 30 éves koromra mintha más ember lettem volna, mint addig.
egyébként szerintem nem kell feltétlenül semmi komoly gyerekkori traumára gondolnod, ami kiváltotta ezt nála. és tulajdonképp mindegy is.
beszélgethetsz vele arról, hogy kérjen segítséget, de kétlem, hogy jól reagálna rá. és hidd el, a legjobb, ha távol maradsz ettől az egésztől, mert te is belebetegszel.
a miértre annyi a válasz, hogy mert személyiségzavara van. amit kezelni kellene. ne akard megmenteni, hidd el, nem tudod. én voltam azon az oldalon is. és csak éveket pazaroltam el az életemből, amit azóta is bánok.
Van olyan border, akinél nincs ilyen önromboló impulzivitás.
Gyakorlatilag nincs olyan olyan tünete a bordernek, ami mindenkire jellemző.
Van akinél 30-35 éves kor felett kialszanak a tünetek, spontán javul. Nálam fordítva történt, 25 éves korom után erősödtek fel a tünetek ill újak jelentek meg (pl Amíg nem itt laktam stabil voltam, nem volt öngyilkossági késztetésem, nem éreztem ilyen dühöt. Amikor alvászavarral fordultam orvoshoz fel sem merült a border diag. Kevert szorongásos depressziót állapított meg.
Másnak terápia hatására a viselkedésében nem nyilvánulnak meg ezek.
A gyors történésekhez sztem 2 ember kell. Nem tudom, h nála ezt mi okozhatta.
Igen, ezek arra utalnak.
Rengeteg olyan tünetet felsoroltál, amivel ötletem sincs h mit lehet kezdeni. Vannak köztük olyanok is, amikkel én is küzdök. Van előrelépés, de egyikről sem érzem úgy, h teljesen megoldódott vagy valamilyen mindenkinek hasznos módszert tudnék javasolni rá.
Itt beszélgethetsz ezekről a nehézségekről másokkal es ez is segithet, de terápiaértékű nem lesz, hisz nem vagyunk szakemberek.
Sztem a terápiában maradasban is szakember tud a legjobban segíteni. Lehet érdemes megfogadni, hogy addig benne maradsz, amíg azt a terap javasolja.
Köszönöm szépen! Csak azt hittem valamiért hirtelen,hogy az esetleg egy személyes jellegű topic.
Ezt nekem is be kellett látnom,hogy egyedül nem megy. Sajnos a rendszerességgel vannak problémáim,jön egy kattanás,úgy döntők,hogy meg tudok egyedül is oldani mindent,aztán ugye visszaesés. De majd olvasgatom a többiek tapasztalatait,hátha okosabb leszek e téren.
Üdv a fórumon.
Mind2 topikban jó helyen volt/van.
Hű...sajnos egyetlen ötletem az, h valamilyen tartós és megfelelő gyakoriságú terápiába kezdj. Egyedül nagyon nehéz ezeken változtatni.
Sziasztok!
Új vagyok még itt, szeretnék nyitni olyan emberek felé,akik hozzám hasonló állapotoktól szenvednek. Valójában az egész eddigi életemet a magammal való "se veled,se nélküled" jellemzi. Viccesen hangzik,de ez a legkifejezőbb. Valahogy én mindig szenvedek. Amikor jó,akkor is, ha kurva jó,akkor keresek valamit,amivel mindent elronthatok. Egyszerre gyűlölöm és rajongásig imádom magam,bár az utóbbi időben nem vagyok lenyűgözve magamtól. De most nem is ez számít. Folyton rombolom magam. Enyhe gyógyszer-túladagolás,amikor iszom,akkor ko, a füvet sem vetem meg. Nem minden héten fordulnak ezek elő,de ha igen,akkor aztán belecsapok rendesen. Nem tudok tartani egy étrendet,mert mindig az lesz belőle,hogy túldiétázom magam,bezabálok és hányok,aztán kezdődik elölről minden. 3 hónap egybefüggően soha nem telik el minimum egy ilyen eset nélkül. Családommal nem beszélek,mert katasztrófa mindenki,baráti kapcsolataim nincsenek,mert képtelen vagyok megtartani őket. Rám jön,hogy nem veszem fel a telefont,nem válaszolok,stb. A párkapcsolataim... pf,nem is értem,hogy bírja bárki is velem. Valahogy mindig "megbabonàzom" a pasikat,elcsavarom a fejüket, édes és imádnivaló vagyok,aztán a kezdeti megfeleléskényszeres időszak után jön a rémálom. Ellenőrzés,hisztik,drámai szakítások, húzd meg-ereszd meg, öngyilkossággal fenyegőzés,amit el tudtok képzelni,szó szerint. A vicc,hogy végül mindenkit én hagyok ott a végén és ők szeretnék folytatni. Valahogy soha nem éreztem még igazán boldognak magam,pedig az eddigi barátaim úgy szerettek,hogy annál jobban már nem lehet és a sárkánnyal (velem 😀 ) is megküzdöttek értem,de én szemét módon csak azt súlykoltam mindenkibe,hogy nem is törődik velem és nem szeret. Rendszerint megkapom,hogy nem érződik a szeretetem. Képtelen vagyok kontrollálni magam,sajnos sokszor fajult odáig egy-egy vita,hogy megütöttem vagy megdobtam valamivel v.melyik exem. Sajnos keveredtem sokszor olyan szituációba is,hogy nyilvános féltékenységi jelenetet rendeztem,akár egy esküvőn is. Persze semmi okom nem volt erre és tudtam is,de aki "velem" van,ne álljon már szóba mással...így gondoltam. Üzenetek csekkolása,exekkel való régi üzenetváltások elolvasása is simán játszik. Persze ezt nem feltétlenül nyíltan,de olyan is volt már. Akivel együtt vagyok,annak a gondolatait is birtokolni,kontrollálni akarom maximálisan. Tudom,ezek a dolgok szörnyen hangzanak,de mégis velem maradt mindenki és próbáltak segíteni,szerettek,elfogadta(kb mindenki "normális" volt).. De semmi sem elég soha. Amikor minden oké,akkor egy tünemény vagyok. Velem lenni egyszerre a menny és a pokol. Nincs középút.
Nekem valami mindig elviselhetetlenül fáj. Falcolok is olykor. Szétvet a düh sokszor és muszáj magamat vagy bárki mást bántani/megbántani. Tök mindegy,mi lesz utána. Csak akkor enyhüljön. Utána pedig az a pusztító üresség,ami általában elkísért egész életemben. És aztán újra. Minden egyes kibaszott héten. A balhéim után pedig sírok,mint egy csecsemő,rettegek,hogy egyedül maradok,pedig valójában úgy lenne a legjobb. Szerintem a mélyponton még gyilkolni is képes lennék,utána pedig csak újra az üresség... valami hiányzik belőlem,úgy érzem,mintha "személyiségszilánkokból" állnék,amik egyrészt össze vannak keverve,másrészt darabok hiányoznak,ezért nem alkothatnak soha egységes képet.
Igen,mindig is próbáltam terápiára járni. De mindig ez van: border?narcisztikus?bipolaris? 6orvosbol 3 ezt,2azt, 1 ezt mondja. Szedtem gyógyszert is néha,de ahogy valami furát éreztem,abba is hagytam. Most talán jó helyen vagyok,a gyógyszer még kérdés,mit. Gondoltam csoportterápiára is esetleg,de nem tudom,milyen lehetőségek vannak ezen a téren.
És azt utálom a legjobban,amikor valaki elkezdi,hogy amikor jön a dühkitörés,próbáljak meg higgadt maradni vagy valami szépre gondolni. Baszki,ha ilyen egyszerű lenne,mi a f@sznak lennének pszichiáterek?! Az életem egyéb területei rendben vannak,csak éppen én nem vagyok rendben. Itt állok a karrierem sikere küszöbén,de folyton elgáncsolom magam. Lehetne egy boldog kapcsolatom,de csak szopatom magam és őt. Gyönyörű vagyok,de legszívesebben leköpném a tükörképem. Nem tudom,hogy ki vagyok és néha azt hiszem,meg fogok őrülni vagy már meg is történt. Jobb lesz ez valahogy? Hogyan tudnám sikeresen végigcsinálni a terápiát? Valakinek van működőképes kapcsolata ilyen állapottal? Ja és természetesen mindig ilyen voltam,nem tudom,milyennek kéne lennem,ha "normális" lennék. Attól is félek,hogy sivár lesz az életem a drámák nélkül. De azt viszont tudom,hogy sikeresebb lehetnék nélkülük...
Sztem jó döntést hoztál és logikus az érvelésed.
Szerintem szeretői szerepre ne vállalkozz, inkább szinglikkel és komoly kapcsolatra vágyókkal ismerkedj. Ne hamarkodj el semmit, próbáld meg megismerni előbb. Ha azt tapasztalod, h valami nagyon nem oké a másikkal, zárd le az elején.
A feltűnőség, szexiseg stb önmagában nem border jellemző. Az ellenkezője sem zárja ki, hogy az legyen. Sok border félénk, visszahúzódó.
Én elhamarkodtam dolgokat, 2 nagyon rövid idejű kapcsolatom volt (és 3 hosszú). Eléggé vonakodva mentem bele és menekültem ki pár hét múlva. Ha hosszabb ideje ismertem volna őket mielőtt járni kezdünk, akkor eddig sem jutottunk volna el. A másodiknál megfogadtam, h legközelebb nem járok olyan emberrel, akit nem ismerek eléggé es eleve bizonytalan vagyok mert vannak intő jelek.
A bordert ő mondta el magáról? Vagy neked jutott ez eszedbe?