Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
Szia Riti! A Tibor már nem ír ide régóta...
Kedves Tibor!
Egy év után újra találkoztam exemel. Vagy is elhívtam és belement. Jól is sikerült a talákozó. Majd tali után furcsa lett. Sőt már el köszönésnél is. Úgy becézett ah kapcsolatunk aladt is. Meg ķérdezte épségben haza értem e. Volt olyan is h messengeren beszélgettünk még talákozó ellött és amit írt arra reagáltam ő pedig beszívecskézte azt . Most pedig egyszerűen el tünt . Rá írtam érdeklődtem hogy van . De semmi reagálás. Azt se lehet látni h elérhető. Figyelmes udvarias voltam hozzá. Semmit nem erőltettem . Talákozot is úgy mondtam ha van kedve ha nincs elfogadom és tiszteletben tartom a döntését. Szóval nem tudom miért csinálja ezt. Esetleg valamit nem vettem észre? Szerelmes még belém és azért tünt el? Meg bántani nem hiszem h tettem volna . Tényleg nem tudom miért csinálja ezt.
Kedves Tibor,
Édesanyámnak szeretnék segíteni, aki depressziós és szorongásos panaszokkal küzd kb 2 éve - február elején hazaengedték 4 hónap kezelés után a miskolci Semmelwis Pszichoterápia Rehab Osztályáról, ahol nagy- és kiscsoportos -, valamint egyéni terápiákon vett részt. Hazaengedése után beállított gyógyszerei vannak, jelenleg terápiára nem jár - de már felvette a kapcsolatot a korábbi pszichológusával.
Az érintettek családtagjainak, hozzátartozóinak fórumon kérdeztem e felől először, de szeretném az Ön véleményét/ tanácsát kérni, hogyan cselekedjünk mi a családban/ támogassuk édesanyám hogy újra teljes életet élhessen. Alább részletesebben is leírom, amit a betegség hátteréről tudok:
Az anyai nagyszülők már nem élnek, a nagypapáról csak anekdotákat ismerek, amik szerint dolgos, tiszteletreméltó ember lehetett, nekem nincs személyes emlékem vele, amennyire tudom szerette anyámat, de nem tudok többet a kapcsolatukról. Anyám gyerekkora terhelt volt az anyjával való kapcsolata miatt. Nem kívánt gyermekként állandó megfelelési kényszer/ nyomás alatt küzdött az anyja elismerésért/ szeretetért. A nagymama sosem dolgozott, nagypapa halálával az még az eltartása anyámra hárult, kreált betegségével zsarolt, idővel teljesen elhagyta magát, ivott, nehéz volt vele. Számunkra nagymamai szerepet nem töltött be, nagyon kevés élményem van vele - csak az hogy egy nyomasztó idős nő, aki állandóan keres valamit és azt hajtogatja hogy elhagyott valamit/ elloptak tőle valamit...
Huszonéves koromban egy toxikus kapcsolat végén kezdtem terápiára járni. A távolság (17 éves korom óta nem élek velük, most 32) ellenére bizalmas kapcsolatom van a szüleimmel, így ezt az elejétől fogva nyíltan megosztottam velük. Valószínüleg ennek hatására pár héttel a terápiám kezdete után egy hazautazás alkalmával vallotta be anyám hogy depressziós küzd és évek óta gyógyszert szed. Ekkor szembesültem azzal a stigmával, ami miatt ezt ilyen sokáig titokban maradhatott előttünk a testvéremmel és határoztam el hogy szisztémát kell váltanunk. Mindketten tanult, diplomás emberek, nagyon meglepett hogy ezzel a tabuval együtt élnek, titkolózva - egyszerre arra is rá kellett jönnöm hogy felnőttem és mennyire nem ismerem őket a számomra betöltött anya/ apa szerepen túl.
Apám egy több diplomás sztahanov, kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó, introvertált, szűkszavú - az érzelmeit nehezen fejezi ki. Anyám testesítette meg az érzelmes, (talán túl)szerető anya szerepét, aki egy társasági, mindenkivel kedves, aktív, áldozatkész ember szerepét. Az ovónői karrierjét - ahol megbecsülték és szerették - X év után feladta hogy többet lehessen velünk. Ő, aki imád emberek közt lenni, imádja a gyerekeket váltott: a házban, ahol laktunk átvett egy vállalkozást egyszemélyben. Ez a vállalkozás elég stabilon működött - a siker nagy részben a termékek hétvégi vásárokra/ expókon való jelenlét/ árusítástól is függött-, annyria hogy később, amikor kertes házat építettünk, az új ház kb 1/3-át az új üzlet tette ki / teszi ki máig. Az évek során a lelkesedés alábbhagyott (a betegség egyre jobban begyűrűzött?), nem járt már vásárokba, nem hirdetett, reklámozott már, egyre kevesebb vevő jött és ezzel párhuzamosan a vállalkozás is hanyatlásnak indult - az üzlet mai napig létezik, vegetatív állapotában a ház részeként, mint egy nagy extra, felesleges szoba. Mindezek alatt a testvérem és én is elköltöztünk, a nekünk épült szobák is kiüresedtek, a ház fele már "lakatlanná" vált. Az üzletet alig látogatták, mi elköltöztünk - a napi szintü anyai szerep megszűnésével és a hullámzó üzleti sikerektől elkedvtelenedve, anyám állapota rosszabbodott. Közben apám dolgozott, így elég sokat volt egyedül, ami tovább rontotta a helyzetet. Amikor beszéltünk nem tűnt fel, amikor pedig hazalátogattam nem láttam (vagy még nem tudtam dekódolni), hogy mi történik anyámmal, csak azt láttam hogy mintha gyorsabban öregedni és romlik a memóriája… Azt hiszem ezek összessége - és még ki tudja közelebbről milyen gyerekkori traumák - vezettek ahhoz szorongásos, depressziós állapothoz amivel szembenézünk.
Visszatérve a szisztéma váltásához: onnantól hogy tudva tudtuk hogy anyánknak mentális betegsége van, meg akartuk gyógyítani. Ehhez kellett hogy elkezdjünk erről nyíltan beszélni, elkezdjük tudatosítani hogy ez nem egy “defekt”, hanem gyógyítható és nem csak gyógyszerral tompítandó, mint ahogy ez addig éveken át volt Xanaxxal és olyan félrekezelésekkel, mint pl az, hogy anyámat addig pszicológus nem látta… A bátorítás ellenére is hosszú időbe telt mire pszichológushoz fordult, aztán az is mire találtunk jó/ jobb szakembert, kapott jobb beállított gyógyszert stb és jelentkezett a miskolci Semmelweiss intézetbe. Az ott töltött 4 hónap alatt hétvégente hazaengedték, 1-2 hetente beszéltünk, úgy tűnt stabilabb az állapota, kezdi megérteni és feldolgozni az állapotát. A legutóbbi héten, mikor hazaengedték meglátogattam, reggelente még most is erős szorongásai vannak, étvágytalan és nagyon alacsony önbizalma van. Viszont már vannak tervei miként számolná fel az üzletet apám segítségével, keresne valamilyen részmunkaidős állást. Apámmal az is felmerült hogy eladnák a házat és egy kisebbe költöznének valahol máshol, akár valahol Pest megyében, ahol a testvérem és én is élünk, hogy közelebb legyenek a nyugdíjas évek alatt/ ha lesznek unokák a közeljövőben.
Amiben segítséget szeretnék kérni, kérdéseim: a fentiek alapján eleget teszünk-e? Bizonytalan számomra, hogy milyenek a kilátásaink? Évek óta tart ez a folyamat és bizakodóak vagyunk, de időnként eszköztelennek érezzük magunk. Hogyan tudnánk anyámat abban segíteni hogy újra bátran és bizalommal tudjon élni teljes életet? Nagyon szeretném ha többet tudnék segíteni, de megterhelő így látni az anyámat. Aggaszt a demenciát idéző romló memóriája (hatvanas évei elején jár), megterhelő a tehetetlenség, a saját türelmetlenségem felé, az apámért való aggódás is, aki a rengeteg munkája mellett ezt napi szinten éli át. Mit javasol Doktor úr, hogyan kezeljük ezt, mit tehetünk?
Hálás köszönettel,
adozak
Kedves Tibor,
Édesanyámnak szeretnék segíteni, aki depressziós és szorongásos panaszokkal küzd kb 2 éve - február elején hazaengedték 4 hónap kezelés után a miskolci Semmelwis Pszichoterápia Rehab Osztályáról, ahol nagy- és kiscsoportos -, valamint egyéni terápiákon vett részt. Hazaengedése után beállított gyógyszerei vannak, jelenleg terápiára nem jár - de már felvette a kapcsolatot a korábbi pszichológusával.
Az érintettek családtagjainak, hozzátartozóinak fórumon kérdeztem e felől először, de szeretném az Ön véleményét/ tanácsát kérni, hogyan cselekedjünk mi a családban/ támogassuk édesanyám hogy újra teljes életet élhessen. Alább részletesebben is leírom, amit a betegség hátteréről tudok:
Az anyai nagyszülők már nem élnek, a nagypapáról csak anekdotákat ismerek, amik szerint dolgos, tiszteletreméltó ember lehetett, nekem nincs személyes emlékem vele, amennyire tudom szerette anyámat, de nem tudok többet a kapcsolatukról. Anyám gyerekkora terhelt volt az anyjával való kapcsolata miatt. Nem kívánt gyermekként állandó megfelelési kényszer/ nyomás alatt küzdött az anyja elismerésért/ szeretetért. A nagymama sosem dolgozott, nagypapa halálával az még az eltartása anyámra hárult, kreált betegségével zsarolt, idővel teljesen elhagyta magát, ivott, nehéz volt vele. Számunkra nagymamai szerepet nem töltött be, nagyon kevés élményem van vele - csak az hogy egy nyomasztó idős nő, aki állandóan keres valamit és azt hajtogatja hogy elhagyott valamit/ elloptak tőle valamit...
Huszonéves koromban egy toxikus kapcsolat végén kezdtem terápiára járni. A távolság (17 éves korom óta nem élek velük, most 32) ellenére bizalmas kapcsolatom van a szüleimmel, így ezt az elejétől fogva nyíltan megosztottam velük. Valószínüleg ennek hatására pár héttel a terápiám kezdete után egy hazautazás alkalmával vallotta be anyám hogy depressziós küzd és évek óta gyógyszert szed. Ekkor szembesültem azzal a stigmával, ami miatt ezt ilyen sokáig titokban maradhatott előttünk a testvéremmel és határoztam el hogy szisztémát kell váltanunk. Mindketten tanult, diplomás emberek, nagyon meglepett hogy ezzel a tabuval együtt élnek, titkolózva - egyszerre arra is rá kellett jönnöm hogy felnőttem és mennyire nem ismerem őket a számomra betöltött anya/ apa szerepen túl.
Apám egy több diplomás sztahanov, kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó, introvertált, szűkszavú - az érzelmeit nehezen fejezi ki. Anyám testesítette meg az érzelmes, (talán túl)szerető anya szerepét, aki egy társasági, mindenkivel kedves, aktív, áldozatkész ember szerepét. Az ovónői karrierjét - ahol megbecsülték és szerették - X év után feladta hogy többet lehessen velünk. Ő, aki imád emberek közt lenni, imádja a gyerekeket váltott: a házban, ahol laktunk átvett egy vállalkozást egyszemélyben. Ez a vállalkozás elég stabilon működött - a siker nagy részben a termékek hétvégi vásárokra/ expókon való jelenlét/ árusítástól is függött-, annyria hogy később, amikor kertes házat építettünk, az új ház kb 1/3-át az új üzlet tette ki / teszi ki máig. Az évek során a lelkesedés alábbhagyott (a betegség egyre jobban begyűrűzött?), nem járt már vásárokba, nem hirdetett, reklámozott már, egyre kevesebb vevő jött és ezzel párhuzamosan a vállalkozás is hanyatlásnak indult - az üzlet mai napig létezik, vegetatív állapotában a ház részeként, mint egy nagy extra, felesleges szoba. Mindezek alatt a testvérem és én is elköltöztünk, a nekünk épült szobák is kiüresedtek, a ház fele már "lakatlanná" vált. Az üzletet alig látogatták, mi elköltöztünk - a napi szintü anyai szerep megszűnésével és a hullámzó üzleti sikerektől elkedvtelenedve, anyám állapota rosszabbodott. Közben apám dolgozott, így elég sokat volt egyedül, ami tovább rontotta a helyzetet. Amikor beszéltünk nem tűnt fel, amikor pedig hazalátogattam nem láttam (vagy még nem tudtam dekódolni), hogy mi történik anyámmal, csak azt láttam hogy mintha gyorsabban öregedni és romlik a memóriája… Azt hiszem ezek összessége - és még ki tudja közelebbről milyen gyerekkori traumák - vezettek ahhoz szorongásos, depressziós állapothoz amivel szembenézünk.
Visszatérve a szisztéma váltásához: onnantól hogy tudva tudtuk hogy anyánknak mentális betegsége van, meg akartuk gyógyítani. Ehhez kellett hogy elkezdjünk erről nyíltan beszélni, elkezdjük tudatosítani hogy ez nem egy “defekt”, hanem gyógyítható és nem csak gyógyszerral tompítandó, mint ahogy ez addig éveken át volt Xanaxxal és olyan félrekezelésekkel, mint pl az, hogy anyámat addig pszicológus nem látta… A bátorítás ellenére is hosszú időbe telt mire pszichológushoz fordult, aztán az is mire találtunk jó/ jobb szakembert, kapott jobb beállított gyógyszert stb és jelentkezett a miskolci Semmelweiss intézetbe. Az ott töltött 4 hónap alatt hétvégente hazaengedték, 1-2 hetente beszéltünk, úgy tűnt stabilabb az állapota, kezdi megérteni és feldolgozni az állapotát. A legutóbbi héten, mikor hazaengedték meglátogattam, reggelente még most is erős szorongásai vannak, étvágytalan és nagyon alacsony önbizalma van. Viszont már vannak tervei miként számolná fel az üzletet apám segítségével, keresne valamilyen részmunkaidős állást. Apámmal az is felmerült hogy eladnák a házat és egy kisebbe költöznének valahol máshol, akár valahol Pest megyében, ahol a testvérem és én is élünk, hogy közelebb legyenek a nyugdíjas évek alatt/ ha lesznek unokák a közeljövőben.
Amiben segítséget szeretnék kérni, kérdéseim: a fentiek alapján eleget teszünk-e? Bizonytalan számomra, hogy milyenek a kilátásaink? Évek óta tart ez a folyamat és bizakodóak vagyunk, de időnként eszköztelennek érezzük magunk. Hogyan tudnánk anyámat abban segíteni hogy újra bátran és bizalommal tudjon élni teljes életet? Nagyon szeretném ha többet tudnék segíteni, de megterhelő így látni az anyámat. Aggaszt a demenciát idéző romló memóriája (hatvanas évei elején jár), megterhelő a tehetetlenség, a saját türelmetlenségem felé, az apámért való aggódás is, aki a rengeteg munkája mellett ezt napi szinten éli át. Mit javasol Doktor úr, hogyan kezeljük ezt, mit tehetünk?
Hálás köszönettel,
adozak
Tisztelt Szőllősi Tibor
A kérdésem, hogy a szexuális elfojtottság mit okozhat? Amikor egy óvodás gyerek maszturbál de a szülei megtiltják és arra nevelik hogy undoritó, igy nő fel, közben azt sem tudja, mit csinál. Egy nagyobb tesó 12 éves korában elmondta, mi ez és akkor a gyerek hirtelen abbahagyja pont emiatt.
Aztán felnőttkorára azt vallja magáról hogy aszexuális, holott vannak fantáziái, amibe persze magát nem rakja bele. Nos, ez én vagyok. Ez az elfojtottság focistákra irányult, ezért lettek a mániáim és csak 3 éve kezdtem szabadjára engedni a fantáziámat, de magamat sose tettem bele. Autista tüneteim voltak és elkezdtek eltűnni szép lassan. Látok összefüggést a kettő között. Ön mit gondol? Lehet nem is autizmus volt ez hanem ez a hülye elfojtottság csinálta?
Kedves Szőllősi Tibor!
Nagyon régóta küzdök az egyetemmel, pedig az agyam megvan hozzá, de egyszerűen a tanulási folyamat egy kínszenvedés. Miután a húgomat diagnosztizálták figyelemzavarral, úgy gondoltam lehet nálam is van valami probléma.
Megcsináltam az ADHD tesztet és az eredmény számomra is meglepő volt. Minden értékem bőven az enyhe fokú kategóriába esett a figyelem zavarom a felső határon 114-el. Lentebb olvastam a társuló zavarokat ami méginkább sokkolt.
Tudna nekem segíteni, hová kihez forduljak, vagy milyen módszerekkel tudnám ezeket kiküszöbölni?
Válaszát és segítőkészségét előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel:
Anett
Tisztelt Szőllősi Tibor!
A segítségére szorulok/szorulunk, ezért szeretnék Öntől tanácsot kérni. Néhány éve feleségül mentem a férjemhez, akinél akkor még nem mutatkoztak előjelek. A házasság nagyon szépen kezdődött, eljárt dolgozni, hozta haza a fizetését, aztán ez öt-hat hónap múlva megváltozott, nem hozott pénzt, csak hárított, amikor én bérpapírt és munkaszerződést kértem tőle, így ment ez egy évig, amikor aztán követeltem az igazat és a papírokat. Én tartottam el akkor jóformán, az alapjában véve csak a rezsit fizette ki a lakásra, a többi, az élelmiszer beszerzések, gyógyszerek kiváltása (ami az enyém, mert beteg vagyok), lakás fejlesztése minden az én vállamat nyomta, én csináltam. Amikor végre megkaptam tőle a munkahelyi papírjait, akkor tudatosult bennem az, hogy túl gyakran változtat munkahelyeket és a képzettségének nem megfelelő munkákat vállal el. A képzettsége katasztrófavédelmi mérnök, illetve apukája több évig saját tőkéből külföldön taníttatta. Apukája mai napig hibáztatja a fiát, hogy nem tudott az ott megszerzett tanulmányaival és kapcsolataival külföldön és idehaza sem érvényesülni, hiába pumpált a tanulmányaiba nagyon sok pénzt, ez valahogy soha sem sikerült neki. A férjem meg az apukáját vádolja azzal, hogy gyerekként nem volt ott, amikor szüksége lett volna rá, és nem tanulhatott azt, amit szeretett volna.
Visszatérve a férjemre diplomával jelenleg a kereskedelemben dolgozik, de egy év alatt körülbelül harminc munkahelye volt, két-három hónap, egy-két hét, félév és mindegyik munkahelye elküldte, vagy ő mondott fel, nem tudom. Mindig a diplomához nem köthető nagyon csúnyán kifejezve alantos munkákat is elvállalt. Lényeg az, hogy volt olyan munkahelye ahonnan öt nap igazolatlan hiányzás miatt tették ki. Nekem már többször hazudott, azt mondta ki fog menni az egyik cég külföldre és azért bocsátották el, de ez nem igaz, utána néztem a mai napig létezik itt Budapesten az a cég, erre mondta, hogy biztos nem frissítették a honlapjukat azért látom úgy, hogy még mindig itt vannak. A másik cég meg tönkre fog menni és azért lépett le inkább ő tőlük, de az sem ment tönkre, mert még két év múltán is működőképes. Úgy tud hazudni és olyan dolgokban, nem is lenne probléma, ha megmondaná az igazat, nem tudom, miért hazudozik össze-vissza, a családom is észrevette már és ők szörnyülködnek is rajta. Úgy hazudik, hogy egy arcizma sem rándul, olyan mintha meg lenne győződve teljesmértékben az igazáról. Olyan notorikusan hazudozik, hogy az ember már nem tudja eldönteni mikor mond igazat (ha mond egyáltalán) és olyan szinten, mintha a valóságot összemosná az általa megálmodottakkal. Úgy érzem a család, vagyis anyukája tud valamit a fia dolgairól, zavarairól.
Az anyukája nagyon védi a fiát úgy veszem észre, apukája nem tudhat a fia semmiféle munkahely változtatásairól, meg soha semmiről. Úgy érzem az anyukája titkolódzik a fiával kapcsolatban, mert tudja, hogy van valamiféle zavara. A családjában elég erőteljesen jelen van, a seperjük be a problémákat a szőnyeg alá.
A férjem gyermekként igen nagy operáción esett át. Jelenleg a férjem mindenkire féltékeny, aki a közelemben van, az összes hímnemű ismerősömre alaptalanul, nem igazán nézi jó szemmel, hogy a régi kollegáimmal, barátaimmal tartom a kapcsolatot.
Aprópó facebook, amikor számonkértem a pénz, bérpapír és egyéb miatt egy volt kolléganőjének panaszkodott rólam én nem csinálok otthon semmit, nem takarítok, nem főzök, nem mosok, és ki akarom forgatni a vagyonából (a nem létező vagyonából csak hogy pontosítsak). Mondta a kolléganőjének, hogy régebben én normálisabb voltam vele, nem tudja mi történt velem. Meg hogy mi közöm van hozzá, hogy feleségként számonkérem.
A facebook fiókjával is mindig dolgozik, hol befagyasztja néhány napra a profilját, hol újra visszajön, hol átcseréli az esküvői profilképünket fekete sötétségre, holott senki nem halt meg, mégis sokan az ismerősök közül tőle és tőlem is kérdezik, hogy ki az aki elhunyt, de ő nem reagál a profilképe alatt feltett hozzászólásokra, csak két hétig úgy hagyja majd befagyasztja, majd egy hétre rá újra előveszi és újra beüzemeli a kettőnk fotójával, mintha mi sem történt volna.
Szereti a mártírt játszani, másoknak panaszkodni nem megtörtént, vagy megtörtént kisebb fajta sérelmekre.
Jelenleg összehozott egy facebook kamu profilt, ahol csak a tesóját, sógorát, meg egy régi barátnőjét jelölte meg, ahogy én bejelöltem a profilt ami csak a keresztnevével szerepel, ő bejelölte apukámat, majd befagyasztotta a profilt és kiírta az másik működő oldalára, hogy csinált valaki kamu profilt a nevében, az ismerősei jelezték, hogy az illető jelölte őket, majd az ismerős hölgy megkérdezte tőle, hogy honnan tudta az illető, hogy kiket kell jelölnie?
Kértem nézzük meg a telefonját, vagy adja kölcsön nekem egy napra, hogy velem legyen, de nem, mert a telefonját úgy védi, hogy azzal is alszik. Azt nem adja oda még nekem sem, szóval vagy ennyire nem bízik bennem, vagy más az oka, mindenesetre ahogy rálépett a facebookra, ott volt a kamu profil arc, a bejelentkezési adatok rajta, csak a jelszót kellett volna bepötyögni és bent lett volna, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy a nevében valaki kamu profilt hozott létre.
A neten anno szado-mazo pasi taposó bérelhető nő képeit nézegette, persze én előzményekből hívtam vissza véletlen vezérelt, de azt mondta biztos a szülei nézegették.
Alvási problémákkal is küzd. Mindig mondja, hogy nem tud aludni.
Várom válaszát, hogy mi lehet ez, miért ilyen a férjem, mi lehet a baja és mit lehet tenni ez ügyben? Vajon tudhatják-e a szülők, hogy baj van a fiúkkal, csak esetleg palástolják? Lehet ez jobb, vagy rosszabb? Hogyan tudnék neki segíteni?
Köszönettel
Lizie
Tisztelt Szőllősi úr!
Dezső vagyok 52 éves.
Szeretném kikérni a tanácsát,az alábbi problémámra.
Rendszeresen rámjön a halálfélelem. Félek a betegségektől, főleg a ráktól, vagy az infarktustól.Sajnos édesapám 2007-ben rákban hunyt el, testvérem2013-ba 40 évesen infarktusba. Voltam több esetben(évente) szűréseken. Tüdőszürés,vastagbél vizsgálat, gyomorvizsgálat, fül-orr gége, Gyomorhurotot állapítottak meg. Pár éve volt högögyulladásom, de semmi komolyat nem találtak nálam. Ennek ellenére rendszeresen rámjön a halálfélelem, naponta. Sajnos úgy hozta a sors, hogy nincs családom, és édesanyámmal élek. Félek attól, hogy elvesztem őt is, és teljesen egyedül maradok, valamint az, hogy őt hagyom itt egyedül. Sajnos a baráti köröm is elkopott az évek alatt. Jelenleg úgy élek, hogy elmegyek dolgozni, és hazajövök. Semmilyen igényem nincs a társasághoz, vagy valamilyen programhoz. Úgy érzem magam, mint egy haldokló. Gyenge élettelenek.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel Dezső
Tisztelt Doktor Úr!
Kedves Tagok!
24 éves fiatalember vagyok, egy ideig a problémáimat nem mertem még magamnak se bevallani, felvállalni. 2014-ben elkezdtem Pécsen egyetemre járni, ahol a tanulás miatt is hatalmas stresszt éreztem a vállaimon, volt hogy egy egy vizsga előtt napokig nem tudtam enni, keveset aludtam, mert mindig úgy éreztem keveset tudok. Vizsgaidőszakban volt, hogy naponta 7-8 órákat tanultam, még se mentem át a vizsgákon, ezeket kudarcként éltem meg és féltem, hogy a szüleimnek, testvéremnek csalódást okozok. 2017-ben végül úgy döntöttem, hogy leülök és megbeszélem velük ezt, mert ezt így már nem bírtam. Persze mondták, hogy nem okoztam csalódást, mert így is nagy szó, hogy bekerültem egyetemre. Ezután megkönnyebülést éreztem, és tudtam józanul gondolkodni a jövőmről.
2017-ben elkezdtem egy OKJ-s képzést, ahol már lelkiekben is sokkal jobban éreztem magam, nem éreztem akkora nyomást. Viszont, azóta is néha komoly hangulatváltozásaim vannak, társaságban mindig jó kedvem van, jókat nevetek, viszont néha - főleg mikor egyedül vagyok - nagyon lesüllyedek érzelmileg, elrévedek a saját gondolataimban és rossz közérzetem lesz, úgy érzem ilyenkor, hogy semmi vagyok és annyit is érek. Azóta a zenék és a filmek hangulata is "átragad" rám. Ha egy szomorúbb hangvételű zenét hallgatok, nekem is rossz kedvem lesz, néha el is sírom rajta magam.
Mielőtt az ebből szülődött más problémára rátérek, fontos megjegyezni, hogy informatikusként dolgozok, így nem állnak tőlem messze a számítógépes játékok se. És hát köztudott hogy ezekben is megjelentek a szerencsejátékok. 2019 januárja óta egy ilyen weboldalon nyitok ládákat. Eleinte kis összegeket tettem be az oldalra forintra átszámítva:kb. 3000 forintokat havonta, sőt eleinte nyitottam is sokat érő kinézeteket az adott játékba, volt hogy a betett pénzeket meg ötszöröztem. Viszont már úgy érzem átestem a ló túloldalára. Az utóbbi időben egyre több és több pénzt öltem bele ebbe, a fentebb írt összeg tíz-, hússzeresét és hát persze ahogy ez lenni szokott többnyire buktam. Eleinte mikor nyertem, nagyon boldog voltam, örültem neki, mert keveset fektettem bele és sokat kaptam érte, elfeledtette azt az érzést, hogy egyedül vagyok és semminek érzem magam. Viszont már rossz érzés mikor berakok ugyanúgy 3000 forintot de nem nyerek semmit, dühít és úgy érzem, hogy nem baj majd a következő, erre megint berakok rögtön utána ugyanennyit.
Jelenleg ott tartok, hogy ma végre sikerült bevallani magamnak, hogy ez már függőség és tennem kell ellene, az ezen a weboldalon nyitott összes kinézetet amit használtam a játékban kb 120 ezer forintnyi pixelhalmaz, (amit ha művész szemmel nézünk van amelyik szép), egy internetes kereskedő oldalon árulok, onnan a pénzt a saját számlámra kiutalom és készpénzként fel is veszem, mert félek attól, hogy visszaesek.
A tanácsára lenne szükségem! Válaszát előre is köszönöm, addig pedig maradok csak szimplán,
GörgerBurger.
Szia!
Mivel a pszichológusunk nem azonnal fog válaszolni, engedd meg, hogy mint laikus, sorstárs hozzászóljak!
Mielőbb keress fel egy szakembert.
Tisztelt doktor ur!
19 eves lany vagyok es kuzdom par problemaval amiket egyre nehezebben tudok elviselni es a korulottem levok is erzekelik, viszont fogalmam sincs mi lehet a "bajom" a szuleimnek pedig nem merem elmondani mert nem szeretnem ha "bolond"-nak lennek titulalva. Eddig ket baratomnak mondtam el az egyik folyamatosan azt mondja menjek el orvoshoz a masik pedig nem igazan foglalkozik vele es kb figyelmenkivul hagyja ami szinten rosszabbitott a helyzeten mert mar en sem tudom eldonteni hogy mi van velem.
•Gyakran ramjon a felhetnek. Ez igy nagyon random szokott altalaban jonni es nem tudom megmondani hogy mitol felek de szo szerint rettegek es ettol altalaban sirhatnekom is van. Olyan szintu felelemnek kepzelje el hogy csak egyhelyben mer ulni ra se mer nezni semmire a folyosora se mer kimenni es hatalmas nagy sulyt erez magan. Ezek altalaban (legalabbis en ugy figyeltem meg magamon) akkor jelentkeznek ha rossz kedvem van. Es vannak dolgok amiktol ok nelkul felek es legtobbszor ezek ideiglenesek peldaul akarmilyen nevetsegesen is hangzik egy idobe a lefolyotol feltem.
•Folyamatosan valtozik a hangulatom. Az egyik percben csak ugy magamtol nevetek a kovetkezoben pedig gyulolom az eletem es mindenki mast ezen a vilagon. Sokszor nem tudom megmondani hogy jelenleg boldog vagyok e vagy szomoru. Neha legszivesebben sirnek de sokszor nem megy a siras.
•Nagyon gyorsan duhos leszek. Egy szo is eleg ahhoz hogy valaki felidegesitsen. Altalaban magamba folytom a duhonet es csak "fejben" duhongok de legszivesebben falba vernem a fejemet.
•A csaladom neha aranyosnak meg kedvesnek gondol maskor pedig gonosznak meg bunkonak es ezt sem igazan ertem mert en nem feltetlen veszem eszre a kulonbseget magamon. Es igen ezert altalaban csesztetve is vagyok amitol szinten ideges leszek.
•A magamrol alkotott velemenyem szerintem nagyon realis de masok szerint lenezem magam. Sokat "elemzem" magam a tukorben, de ez betudhato annak is hogy kozmetikusnak tanulok es imadok sminkelni. Volt egy idoszakom amikor nem jartam sehova se smink nelkul mert nem akartam hogy csunyanak gondoljanak.
•Gyakran akar par ora elteltevel ok nelkul is valtozhat egyes dolgokrol a velemenyem. Vagy peldaul a kedvenc szinem (nem tudom higy ez lenyeges e) naponta valtozik.
•Altalaban nincsenek tartos kapcsolataim mert gyorsan megsertodom es nagyin haragtarto vagyok kis dolgokon is felkapom ugyebar a vizet. Sokszor erzem azt hogy ok nelkul hagynak el a korulottem levo emberek, elhanyagolnak, lecserelnek vagy pedig mar nem erdeklem oket.
•Rengetegszer vagyok maganyos ez az erzes tarsasagban is kepes ramjonni meg akkor is ha pl a legjobb baratnommel vagyok es ez is random jelentkezik.
•Neha rengeteget alszom es akarmikor kepes vagyok aludni. Neha lehetetlen hogy elaludjak akarmilyen faradt is vagyok es par ora alvas is eleg. Tehat ez is nagyon ingadozo. Most jelenleg nagyin faradt vagyok de nem vagyok kepes elaludni.
•Sokszor jon ram az izgulas es a stressz altalaban indokolatlanul.
•Sokszor bambulok el, vagyok a "sajat" vilagomban es ilyenkor nem vagyok kepes masra fugyelni.
•Vannak idoszakok amikor rengeteget eszem es vannak idoszakok amikor szinte semmit. Ez altalaban 1-2 havonta valtozik tehat nem tudom ennek van e jelentosege.
•Tavaly volt egy rossz idoszakom amit nagyon nehezen tudtam kezelni es ugy ereztem senki nem all mellettem es senki sem hallgat meg es ezen csak az konnyitett amikor valamivel "megkarcoltam" magam, de arra mindig ugyeltem hogy ne legyen nagyon mely a vagas hogy heg maradjon utana de ez nem mindig sikerult, feltunes mentesen akartam csinalni nem akartam a "kattant" lany lenni masok szemeben.
Sokat olvasom. Sok olyat ami kulonbozo mentalis betegsegekrol szol mivel nem merem elmondani itthon ezert ugymond igyekszem magamra egy megoldast kitalalni vagy legalabb arra rajonni hogy a fennt leirt tunetek alapjan van e bajom vagy pedig nem feltetlen kell ezekkel foglalkoznom. Remelem tud valami valaszt adni a "tuneteimre" es hogy miert vagyok ilyen miert vagyok mas mint a tobbiek.
Valaszat elore is nagyon nagyon koszonom!
+találtuk
köszönet és hála!
Elkészült a 2019. novemberi - decemberi tanácsadás kérdések - válaszok összefoglaló.
Köszönet érte Patandzsalinak!
Az összefoglalókat mindig megtaláljátok a főmenüben a pszichológus válaszol menüpontban.
Tisztelt Doktor úr!
Én egy problémás családban nőttem fel, ahol igazándiból úgy vélem, sem megfelelő anyaképet, sem apaképet nem alakíthattam ki. Világ életemben arra esküdtem, hogy én soha nem leszek olyan, mint ők. Apám szintjére hála istennek nem is süllyedtem még, de komoly gondokkal igyekszem megkűzdeni, mióta feleségemmel külön élünk. Vállási krízisemben fordultam pszihiáterhez, ugyanis egy magánpszihológust nem igazán engedhetek meg magamnak. Pánikrohamaim voltak, koortált volt a figyelmem, és szorongást is állapított meg az orvosom. Egy éjszakára feküdtem csak be, bár a pszihiáter igyekezett meggyőzni arról, hogy tovább volna szükséges. Igazándiból rettegtem, hogy feleségem kihasználná a helyzetet, és elválasztana a lányomtól. Egy gyenge, és viszonylag rövid xanax-os kezelés, és kontrollok alatt sikerült összeraknom viszonylag magam, és a gyógyszert is sikeresen elhagytam. Majd úgy döntöttünk feleségemmel, hogy megpróbálunk új alapokat adni a kapcsolatunknak. Majd egy évig békésen is zajlott minden, bár korántsem jól. Most ismét azzal fenyeget, hogy elköltözik a gyerekekkel, mert számára most derült ki az, amit még nyáron említettem neki, hogy nem bízom benne, és nem fogok tenni a kapcsolatunk helyreállításáért, amíg tartja a kapcsolatot azzal a férfival, akivel elég valószínű, hogy megcsalt. A lényeg, hogy most ismét feszült vagyok, talán szorongó is, tapasztalom a figyelmem beszűkülését is. Megvallom az őszintét, rettegek attól, hogy elviszi a kislányom. Rettegek a gondolattól, hogy nem lehetek része a mindennapjainak. Rettegek attól, hogy neki is apa nélkül kell felnőnie, akárcsak nekem, és mocskosul önző vagyok, de rettegek attól, hogy eltávolodunk egymástól, és nem fog szeretni. Talán még a feleségem is szeretem. Vagy talán ez már csak a kötődés, és megszokás hiányának erzete... Nem tudom igazán. Rettegek a lányom elvesztésétől, és rettegek a magánytól. Soha nem volt bátorságom egyedül élni, és ezt soha ezelőtt nem ismertem fel. Félek, hogy beteg emberként nem volnék képes megállni a helyem. Pedig ez azt hiszem, nagy baromság, mert évekig én tartottam fent a 4 gyerekes családot anyagilag, és előtte is sokszor voltam albérletben, ahol a barátaim, bérlő társaim költségeit is fedeztem. Igazándiból túl sok mindentől félek, ami gúsba köt. Például félek konfrontálódni. Szinte már betegesen kerülöm a konfliktusokat. Megalkuszok, alárendelem magam más akaratának, de akár hazudok is ha kell, azért, hogy ne legyen vita. Aztán sokszor persze az a vége a hazugságoknak, hogy a vita, és a nagyobb baj pont azért jön létre. Idióta dolog, és tisztában vagyok vele, de nyomás alatt (elég igazán csekély is) mégis mindíg így cselekszem. Egyre inkább hanytlik a társasági életem is. 2 gyerekkori barátommal tartom csak a kapcsolatot, akik legalább annyira sérültek, mint én. Ez sem egészséges. Néha nem is tudom igazából kit utálok jobban. Az embereket, vagy magamat. Most azt mondom, hogy magamat, mert az nem normális, hogy nem tudok új kapcsolatokat kiépíteni, nem tudok bízni senkiben, és mindíg, mindenkiben meglátom a rosszat, de a jót akkor sem, ha megfejel. Soha nem érzem magam boldognak, csak olyankor, ha a kislányommal lehetek. Euforikusabb érzés a kislányommal beszélgetni, vagy pónyzni számomra, mint a drogok. Ezt mondjuk nem bánom. Nem bánom, hogy mindennél boldogabb vagyok, ha a póny hercegnőmmel vagyok. Viszont az megrémít, hogy azon kívül képtelen vagyok boldognak lenni. Tudom, hogy változnom kell. Tudom, hogy rendellenesen gondolkodom, és látom a dolgokat. De nem tudom, hogyan változzak. Nem tudom, honnan tanuljak meg jó apja lenni a lányomnak, hiszen még jó ember sem hiszem, hogy vagyok. Azt sem tudom, hogy helyes-e, hogy rendbe szeretném hozni a házasságom. Paff vagyok. Félek a gyógyszerektől is, hiszen anyámat is a kedély javítók tették függővé. No és voltam én is kábítószerfüggő, még egyedülállóként. Igazából kivizsgáltatni is félek magamat. Félek attól, hogy kiderül, hogy én is elmebeteg vagyok. Márpedig ha így volna, akkor a lányom érdekében nem volna szabad vele lennem. Abba viszont belehalnék. Segítségre van szükségem.
Szőllősi Tibor válasza Mievi kérdésére:
Tisztelt Mievi!
Ebben a kialakult és bemerevedett helyzetben a szakemberek is sokszor tehetetlenek kezdetben. Amennyiben jól értelmezem, adva van egy depressziós személy, gyógyszereket szed, elhagyta az egyetlen ember, akire támaszkodott. Talán a stabilitást is ő jelentette az életében.
Talán – ez nem derül ki – ez az ember kilépett a családi rendszerből, s most az általa betöltött szerep, feladat megszűnt a családban. 47 év alatt olyan szerepet vállalt fel – feladatot, amelyet nem osztott meg. Most erre a változásra reagál mindenki. Valamilyen krízishelyzet alakult így ki. Tanácstalanok, nem tudja senki megoldani ezt a kialakult problémát.
Édesanyja minderre úgy reagált, hogy személyisége bemerevedett. Önök próbálják megbeszélni vele ezt a helyzetet, de nem tudnak neki segíteni.
Édesanyja elképzelhetően tehetetlenné, önállótlanná vált a sokévi másra utaltság következtében, a gyógyszerek évekig tartó szedése miatt. Valószínűleg fogalma sincs, hogy mennyire megterheli a környezetét.
Mindenképpen családterápiában jártas, rendszerszemléletű pszichológust keressenek fel. Jó lenne, ha olyan szakemberrel is tudnának beszélni, aki gerontológiai ismeretekkel rendelkezik.
A helyzetének az értelmezéséhez több ajánlást adok. Az előállt probléma összetettségének a megértéséhez kérem, tanulmányozza át, amennyit csak tud!
Konkrét szakembert nem ajánlanék. A javaslatom alapján tudnak szakembert keresni. Első lépésként Önnek kellene keresnie szakembert, tanácsadásért, majd ezt követően lépni csak tovább.
Kitartást kívánok!
Ajánlás:
Könyv
Xavier Amador – Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre
Tringer István, Kaszás Beáta, Kállai János – Az időskorúak egészségpszichológiája
Film
Időskor - https://www.youtube.com/results?search_query=id%C5%91skor
Kérdezz meg egy pszichológust! – Az öregkor sajátosságai -https://www.youtube.com/watch?v=dt-HPTyiyvo
Családi krízishelyzetek - https://www.youtube.com/results?search_query=csal%C3%A1di+kr%C3%ADzishelyzetek
Net
https://www.informed.hu//index.nfo?tPath=/betegsegek/geriatrics/&article_id=102517
http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2013/3/2013_3_06.pdf
http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/a_felntt_s_az_regkor.html
http://epa.oszk.hu/00400/00458/00411/pdf/Korunk_EPA00458_1971_09_1314-1323.pdf
Skacok! Az utolsó link egy '73-as tanulmány, van, ami már azóta túlhaladott, de lényegileg az egész nem. Érdemes elolvasni.
Egy kis ízelítő: "Fontos kérdéseket vet fel az, hogy a páciensek gyakran felismerték a normalitást, amikor az kórházi dolgozók nem."
Remek "hozadék"...
Idézet tőle: Kleó
Végre megértettem ezt a border dolgot. Akkor én ez is vagyok szerintem. Az öncsonkítást kivéve kb. az összes jellemző rám.
Erre írtam, h stimmel...
De ha elengedi, akkor neki nem felkavaró, akkor meg honnan tudja, hogy az a kép felkavaró??? De el kéne olvassátok sztem az eredeti beszámolót a kísérletről, amúgy is ellentmondásos. Tom, tom, engedjem el. De ha egyszer nekem MINDENT érteni KELL! És nem értem... 
Tömören és velősen, nem tudod elengedni a témát. Mint ahogy a normális emberek elengedik a felkavaró képeket. Erről ír az orvos.
Kedves Tibor!
Köszönöm válaszát, de úgy érzem, az adott kérdésben még mindig "elbeszélünk" egymás mellett. A "nem elengedés" másik téma, az persze stimmel. 🙂
A Száll a kakukk fészkére a fő kedvencem, még színpadi feldolgozását is láttam anno a Vígben...
Szőllősi Tibor válasza Kleó kérdésére:
Tisztelt Kleó!
Ez nekem még mindig kicsit zavaros. Amit értelmezni tudok, hogy van egy olyan dilemmája, amin nem tud túllépni. Ami másnak sem felkavaró, ami nekem sem felkavaró, az hogy lehet felkavaró. Kiemeli, hogy empátiára képes személyt felkavar egy mutatott kép – az a bizonyos mutatott kép. Még mindig nem tudom, hogy pontosan miről is beszél, milyen képről pontosan.
A „normális” személyt is felkavarja a látvány, de nem mutatja ki, mivel tartja magát ahhoz az elhatározásához, hogy nem kavar fel. Vagy nem mutatja? Szabályozza magát? Agyi működés területén ez egy olyan szabályozás, amely csak azoknál a személyeknél működik, akiknek a személyisége egészséges lehet?
Vagy csupán a dilemma az, amin képtelen túllépni, hogy ami felkavaró az felkavaró akkor is, ha az ember „beteg”, ha az ember „normális”?
Talán az mutatja, hogy van valamilyen nehézsége mégis a „nem normális” embernek, hogy olyan problémán „dilemmázik még mindig”, amit más „normális” ember már régen „elengedett”. Elképzelhető, hogy ez a működésmód mutatható ki ezzel a vizsgálati eljárással.
Ugyanakkor lehet, hogy az okfejtésemmel tévedek.
Ajánlás:
Könyv
Ken Kesey – Száll a kakukk a fészkére
Film
Milos Forman – Száll a kakukk a fészkére (1975)
Net
https://hasznaldfel.hu/2017/08/11-jele-annak-hogy-erett-gondolkodasu-ember-vagy.html
Kedves Tibor!
Utóbbi rádiós beszélgetésünkben kérdeztem a teljes (gyógyszermentes) gyógyulásról (skizoaffektív zavarból).
Felvázolnám, hogy szeritem Én nem vagyok olyan súlyos eset (kivéve az első alkalmat kb 10 éve, amikor nagyon "elszálltam". Azóta 2 nagyon enyhe shubom volt (az utolsóra az orvosom nem is elmékszik), de nem nagyon kaptam semmiféle terápiát a gyógyszerezésen kívül)
Mikor először kikerültem a kórházból kaptam egy orvost a járóbeteg ellátóban, aki 2-3 évig kezelt.
Míg nem előjött mégegy enyhébb ilyen epizód. Ő Ez után elment magán rendelni Budapestre. De mikor rámakasztotta a skizofrén diagot, azt mondta (mivel rákérdeztem), hogy szerite még 2 évig kell gyógyszert szednem (ez volt 2013 végén). Szokottt pszihiáter hazudni, ha úgy látja szükségesenek?
Mert most itt rendel magánba egy közeli városban. Arra gondoltam elmegyek hozzá és rákérdezek, hogy miért mondta és mennyire gondolta ezt komolyan. Őn szerit érdemes ilyenben gondolkodni? Mik lehetnek az esélyeim?
A többi, amiről szeretnék beszélni - hátha ajánl valami irodalmat - az az, hogy a nagy gyenge pontom, hogy minden shubomhoz köthető valami nő... Na most nem tudom, hogy a shub okozza a szerelmet, vagy fordítva. Az első megkattanásom egy visszautasítás után volt 1-2 héttel. Tehát arra gondoltam, hogy valószínű ez az a gyenge pontom, amit ha befoltozok, akkor lehet, hogy meg is gyógyulok teljesen. Ön mit gondol erről? Vajon - amire lehetőségem van TB alapon- egy női pszihológus mennyire tud ebben segíteni?
De ha már itt tartok, hogy párkapcsolat, abból következik, hogy esetleg család meg gyerekvállalás, ami megkövetel egy munkát és komoly terhelhetőéget. Mindkettővel hadilábon állok. Nagyon keresem a hivatásom. Otthagytam félben egy mérnöki egyetemet, amit folytatnék, ha tudnám, hogy nem lesz annyira káros az agyamnak a sok gép elött ülés és agyalás a problémákon (informatikus mérnöki) és főleg ha tudnám, hogy lesz kitartásom végig csinálni.
Nem tudom ebben az aggályomban mennyi a realitás, mert mérnökként biztosan jobban keresnék, mint mondjuk kertészként, ami fontos, ha családot akarok. És most ha az egészséges munkát keresem, akkor az utóbbinak mennék, amihez van kisebb földterületem is és kezdem is tanulni...
Na most a nagy kérdés itt a végére, hogy jobb volna-e az egészbe beletörődni és nem kitűzni magam elé a fenti - szinte lehetetlennek tűnő - célokat és ellenni gyógyszerrel valami (betegként) szerényebb utat követve? Van esélyem ezeket elérni ilyen diagnózisal?
Köszönettel:
Balázs 28F
Kedves Szőllősi Tibor!
Édesanyám miatt szeretnék kérdezni. Őt mániás depresszióval diagnosztizálták, de valószínűbb a borderline személyiség zavar. 65 éves, kb 40 öngyilkossági kísérlettel a háta mögött van, alkoholista. Többször volt pszichiátrián, de a gyógyszereit nem szedte, vagy ha igen, akkor össze-vissza, vagy bevette az egészet. Jelenleg élettársával él, aki már nagyon-nagyon nehezen viseli el a viselkedését (napi szinten alkohol, játékfüggőség, ordibálás, veszekedés, hitelek felvétele stb.) Csak azért van vele, mert ha elmegy, akkor felgyorsulna édesanyám leépülése. Soha nem lehetett vele beszélni, szembesíteni a dolgokkal, de mégis muszáj lenne. Hogyan lehet ezt megtenni egy olyan emmerrel, akinek egyetlen megküzdési eszköze az öngyilkosság? Abszolút nincs betegségtudata, szerinte az élettársa teszi őt tönkre. Lehetőségeket keresve utána jártam a gyámság alá helyezésnek, de az nem járható út. A kényszergyógykezelés pedig már nem működik sajnos (tisztába vagyok vele, hogy ez nagyon megalázó az érinett személynek, és a személyiségjogait sérti, viszont az is, ahogyan él :(......
Válaszát, tanácsát köszönöm!
A Búra jelenlegi szakembere, Szőllősi Tibor pszichológus egy - mintegy egy órás - év végi lelkizős interjúban!
Az eléggé szétesés nem szerhasználat miatt volt mivel nem használtam szereket.Pszichésen olyan sokk ért amit irtam is hogy nem tudtam feldolgozni.Igy már remélem érthető.
Antipszichotikumra gondoltam mint tudatmodositó szerek.Én nem drogoztam.
Tisztelt Doktor Úr!
Borderline szindrómát állapítottak meg a most 18 éves gyermekemnél aki idén kezdte meg egyetemi tanulmányait külföldön. Próbaképpen magam is kitöltöttem a bord.tesztet, ahol 54 pontot "értem el". Járok pszichológushoz, de diagnózist nem kaptam, csak gyógyszert. A borderline milyen eredményességgel gyógyítható, tudok-e segíteni a lányomnak, ha magam is hasonló tüneteket élek meg, milyen fórumokon illetve könyveket érdemes szülőként és érintettként is tanulmányozni? Köszönöm válaszát.
Szőllősi Tibor válasza Titokmar kérdésére:
Tisztelt Titokmar!
Ezt a mondatát nem értem: Amikor elmentem már azt mondták nem vagyok terápiára alkalmas állapotban.
Amennyiben jól értelmezem, 2019 márciusától sikerült eljutnia 2019 augusztusáig az eléggé szétesés állapotába. Voltak pszichotikus tünetei szorongásos depresszióval. Mondtak pszichózist is Önnek ez idő alatt. Az akkori állapota alapján azt mondták, hogy nem alkalmas abban az állapotban már terápiára. Pszichológusnál eközben nem járt. Állapota augusztusra olyannyira súlyosbodott, hogy „eléggé szétesett”. Kórházba önként ment be, ahol a benttartózkodás ideje alatt javult az állapota, itt találkozott többször pszichológussal. Véleményezi, hogy heti többszöri alkalommal lenne szüksége pszichológussal személyes beszélgetésre.
Mit jelent az, hogy tudatmódosító szerek? Mikre gondol? Nagyon általánosan fogalmazza meg a kérdését.
Ami lehet szerintem. Történt egy tudatmódosító szer használata, mely komoly tüneteket okozott. Milyen szer, azt nem írja. Majd jelentkeztek különböző tünetei – depresszió, pszichózis, szorongás. Nekem így nem áll össze a kép.
A levele végén megkérdezi, hogy lehet-e „a tudatmódosító szerek hosszú távú használata életre szóló testi és mentális károsodást okoz. Ez mit takar, hogy hosszú táv? Pl.: 10-20 év?” Erre így nem lehet egyértelműen válaszolni – milyen szer, mekkora adagban, milyen gyakorisággal történt a használata.
A szerhasználat mindenképpen okozhat mentális problémákat és szervi működési zavarokat is. De egy már kialakulóban lévő mentális probléma végleges kialakulását is gyorsíthatja. Szervi működési zavarokat is okozhat.
Az ajánlásban sok szempontot figyelembe véve kerestem anyagokat, amelyeket ebben a témakörben fontosnak tartok ismerni. Mivel a kérdés nagyon általános volt, ezért konkrét választ nem vagy csak érintőlegesen tudok adni.
Amennyiben konkretizálná a kérdéseit, sokat segítene.
Egyébként mindenképpen keressen segítséget, mert a meglátásom szerint még nagyon zavart a működése!
Ajánlás:
Film:
Budapest, végállomás (2004) - magyar dokumentumfilm - https://www.youtube.com/watch?v=71OvctkdgnY
Egy nap - Pesty László - https://www.youtube.com/watch?v=pAg36lYmOkc
FELÉPÜLÜNK (Teljes Film) - https://www.youtube.com/watch?v=S1F7_xeFRf4
Beszélgetés a Pszichedelikumok Magyar Kutatóival a Drogriporter filmklubban! -https://www.youtube.com/watch?v=dDQk1RbIHXc
MI ZAJLIK A FÜGGŐK FEJÉBEN? - https://www.youtube.com/watch?v=cbeNPHPzswo
Net:
http://kef.szarvas.hu/tudnivalok/12-a-drogok-fajtai-hatasai-es-veszelyei.html
https://funzine.hu/2017/01/04/funiversity/merj-nemed-mondani-a-drogra/
https://felsofokon.hu/orvos-es-egeszsegtudomany/a-legismertebb-drogok-hatasai-es-elvonasi-tunetei/
http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/drog_cigi_alkohol/4466/fuggoseg
https://drogriporter.hu/marihuana-es-fuggoseg-elvonasi-tunetek/
Tisztelt Szöllősi Tibor,
54 éves elvált asszony vagyok, a nyugdíjas szüleimmel lakom, édesapám 81 éves, édesanyám 75 éves -néha szeretnének találkozni az unokájukkal-
Nincs testvérem, szinte már az összes rokonom meghalt, januárban megyek az apukámmal hagyatéki tárgyalásra mivel májusban a keresztapám is meghalt.
A lányom 28 éves, nyáron ment feleségül egy 24 éves fiatalemberhez aki a Pázmány Péter egyetem hallgatója és már van 1,5MFT.diákhitele.
A gyermekem a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát és nem helyezkedett el sehol mert egyedül szeret dolgozni.
Jelenleg angol nyelven egy amerikai cég részére végez távmunkát
internetes munka.
Ma de.Pilisborosjenőn voltam mivel Editke nem veszi fel a telefonját, sms-re, levélre, e-mailre nem válaszol, azt mondta: " nem kíván velem sem találkozni sem beszélni, és ne zaklassam stb."
Ön szerint meddig fog tartani ez az állapot és hogyan lehet ezt az állapotot feloldani ha az egyik fél egyáltalán nem akar kommunikálni a másik féllel?
Kaptam e-személyit és rajta van a lányom telefonszáma vészhelyzet esetére.
De feleslegesen adtam le a számom hiszen amikor beteg vagyok akkor sincs a segítségemre stb.
Szőllősi Tibor válasza zsoofi93 kérdésére:
Tisztelt zsoofi93!
Nagyon sok válaszban foglalkoztam a depresszióval. Ezért nem ajánlanék újabb irodalmat, filmet, cikket most. Csak remélni tudom, hogy az ajánlásokban kiemelt cikkeket, filmeket, könyveket elolvassák, megnézik. Fontosnak tartanám, hogy mindezek alapján elinduljon végre egy folyamatos párbeszéd ezen a csatornán.
Nagyon fontos lenne, hogy kitartson továbbra is, bármily nehéz is most Önnek! Sajnos azt nem írja, hogy igénybe vett-e terápiás segítséget. A depressziónak és a legtöbb mentális problémának már sok jó, hasznos terápiája van. A csak gyógyszeres segítségen túl is létezik megoldás. Az utóbbi időben a rendelésemen egyre több depressziós, szorongásos tünetekkel együtt élő ember jelenik meg. Segítséget kérnek. Kezdetben nagyon sokat beszélgetünk, egyfajta emberi támogató légkört alakítunk ki együttesen, majd ezt követi a terápiára felkészítő szakasz, majd maga a terápia.
Mindenekelőtt beszéljen a kezelőorvosával, hogy mi is lehet mindez az állapotromlás Önnél. Ezt követően, amennyiben igényli, keresünk segítséget a terápiája elkezdéséhez.
Köszönöm!
Szőllősi Tibor válasza Sárkányszív kérdésére:
Tisztelt Sárkányszív!
Köszönöm, hogy megosztotta az életét. Még gondolkodom, hogy miként tudnék segíteni Önnek.
Szereti a hüllőket? Kérem, írja már meg, hogy miért alakult ez így?
Köszönöm!
Jó estét.
2019 márciusában ért egy sokkoló eset amit ugy nem tudtam feldolgozni hetekig rettegtem .Értek még más nehézségek is de ez volt a fő.Azóta lettek pszichotikus tüneteim szorongásos depresszióval vegyitve.Szedek gyógyszereket is .Későn jutottam el pszichologushoz ott pszichózist mondtak.Amikor most bekerültem egy helyre azt mondták szorongásos depresszió.Hogyan tudnám a pszichózis lelki okait feldolgozni?Valószinüleg egyedül maradtam a teherrel hiába mondtam el pár embernek később nem szakember volt.Amikor elmentem már azt mondták nem vagyok terápiára alkalmas állapotban.Augusztus végén már eléggé szétesett állapotban kerültem be a kórházba ahova önként mentem.Javultam ugyan de nekem több személyes beszélgetésre lenne szükségem pszichologussal nem heti egyre.
Mint kiderült, a tudatmódosító szerek hosszú távú használata életre szóló testi és mentális károsodást okoz.Ez mit takar hogy hosszu táv?Pl 10-20 év?
Szőllősi Tibor válasza Gica kérdésére:
Tisztelt Gica!
Gyógyítható. Ez ügyben kérem mindenképpen keressen fel egy kollégát.
Ajánlás:
Könyv
Gábor S. Pál - A pánikbetegség felismerése és kezelése
Sarah Wilson – Élet szorongás és pánik nélkül
Szendi Gábor - Pánik
Film
Till Attila – Pánik (2008)
Net
Szőllősi Tibor válasza kharzak kérdésére:
Tisztelt Kharzak!
Köszönöm, hogy megosztotta a problémáját. Egyszer volt egy rádiós beszélgetésem, amelyben arra kerestük a választ, hogy a mentális problémákkal küzdők miként tudnak munkát keresni. A beszélgetés konklúziója, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy képes-e az általa elvállalt munkakört betölteni – a szerződésben vállalt, a munkakör elvárásainak teljes mértékben megfelelni. Munkavállalásnál a munkáltató a meghirdetett pozícióra (problémára) keresi a megoldást. Mindenképpen elvárja – a munkáltató sajátos elvárása, hogy a pozíció által lefedett feladatot 100%-os mértékben tudja elvégezni az, aki vállalja. Az egyén sajátos problémái ebből a szempontból lényegtelenek. Ez a munkavállalónak fontos csupán. Ezt a szempontot mindenképpen tartsa szem előtt, amikor munkát keres.
Egy korábbi válaszomban írtam arról, hogy mindennek a maga idejében kell megtörténnie. A tapasztalások, a készségek egymásra épülve fejlődnek. A párkapcsolat kialakításának „képessége” egy folyamatos fejlődés eredménye – ez nagyon sok területen van így, mely már az óvodás korban elkezdődik, majd folytatódik a fejlődés során. Folyamatosan és egymásra épülve történik a tapasztalatok, alapvető készségek megszerzése, birtokbavétele. Kérdés, mely fontos állomások – teljesítendő feladatok – maradtak ki az Ön életében, módosultak a problémája miatt eddig. Ezek hiányosságok, amelyeket meg kell még tanulnia, mielőtt sikeresen tudna párkapcsolatot kialakítani.
Az élettörténetét ismerni kell, hogy pontosabb választ tudjak adni a kérdéseire.
A gyógyszerekkel kapcsolatosan nem tudok szakszerű választ adni. Erről mindenképpen a kezelőorvosával beszéljen.
Ajánlás:
Könyv
Michael Cole - Sheila R. Cole - Fejlődéslélektan
Film
Ron Howard - Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind)2001
Martin Scorsese - Viharsziget (Shutter Island) 2010
Net
https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/872/eletviteli-tanacsok-skizofren-betegeknek
http://www.vous.hu/hir/20160302-skizofrenia-hazaspar-hazassag-tortenet-szerelem-ereje - olvassa el a szívekig ható posztot is. A google lefordítja az oldalt! (https://www.yourtango.com/2016286578/im-paranoid-schizophrenic-great-marriage )
https://sarkanymese.blog.hu/2008/10/09/14_tanacs_skizofreniaban_szenvedok_hozzatartozoi_szamara
Szőllősi Tibor válasza Nevemsenki kérdésére:
Tisztelt Nevemsenki!
A leírtak alapján egy elönállótlanodott ember képe jelent meg előttem. Amennyiben elköltözne anélkül, hogy lenne valamilyen támasza, elképzelhető, hogy képtelen lenne mit kezdeni a helyzettel. Az eddigi, már kialakult megküzdéseivel próbálná a kialakult helyzetet kezelni. Felerősödnének a tünetei, a szorongása, az egyedüllét, a tehetetlenség érzése. Esetleg pánikroham lépne fel. Egyszerűen megfogalmazva: „bepánikolna”.
Amennyire megterhelő, túlféltő a környezete, annyira képtelen nélküle élni jelenlegi állapotában.
Amennyiben amiket leírt, mind igazak, kérem mihamarabb keressen fel egy depresszióval, krízissel foglalkozó kollégát! Fontosnak tartanám, hogy egy gyermekpszichológust is keressen fel! Miért? Személyiségfejlődése, nagy valószínűséggel, megakadt.
Nem szeretnék belemenni terápiás fejtegetésbe. Egyrészről ebben az esetben nincs elég információm, másrészről etikátlan lenne Önnel szemben.
Ajánlás:
Könyv
Berta Judit: Szocializáció gyermek- és serdülőkorban
Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat
Susan Forward: Mérgező szülők
Adam Grant – Sharyl Sandberg: B terv - Hogyan küzdjünk meg a válsághelyzetekkel és találjunk
örömöt az életben?
Rados Virág: Bipoláris: Egy mániás depressziós nő regénye
Lévay Anikó – Borderline személyiségzavarom van
Film
https://www.mafab.hu/article/mentalis-betegsegeket-bemutato-filmek-5889
https://www.youtube.com/watch?v=LSMwh8gypQI - Dr. Ranschburg Jenő: Szülő és gyermek sorsdöntő találkozása. - Popper Péter (Mesterkurzus): Szülő és gyermek sorsdöntő találkazásai - Bagdy Emőke: Krízisek a Szülő Gyermek Kapcsolatban - Dr. Csernus Imre: Gyereknevelés
Net
http://lelkiegeszseg.antsz.hu/portal/Tartalmak/Tudastar/Onsegito-lehetosegek/Az-onsegites-szerepe-a-lelki-egeszseg-teruleten
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/senki_sem_foglalkozik_a_csalad_traumajaval
https://suicidprevencio.reblog.hu/mentalis-zavarok-es-csalad
https://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/a-kornyezet-befolyasolo-hatasa-a-szorongas-kialakulasaban-allandosulasaban
http://aszomorupillango.blogspot.com/2014/01/pengeelen-tancolok-avagy-borderline.html
Szőllősi Tibor válasza Szaboannamaria98 kérdésére:
Tisztelt Szaboannamaria98!
Érdekes a kérdése. A pszichotikus tünete/tünetei mihez/mikhez kapcsolódnak, miben merül/merülnek ki pontosan? Diagnosztizált kórképe van-e?
Ennek ismerete alapján tudnék segíteni Önnek.
Válaszát várva!
Ajánlás:
Net
http://semmelweis.hu/pszichiatria/files/2016/10/gytk_hun_pszichozis_2015.pdf
Szőllősi Tibor válasza Tyutyuka kérdésére:
Tisztelt Tyutyuka!
Meddig tartanak megbélyegezve a társadalomban, mert van, volt egyszer egy problémám? Az Ön problémája sajnos túlzottan jellemző a társadalomra, a szűkebb közösségekre. Ez egy általános jelenség. Amivel nem tud mit kezdeni a környezet, amivel nem akar szembesülni, azt „kitaszítja magából”, elidegeníti, megbélyegzi. Próbálja valamilyen formában kezelni. Ezzel a kérdéssel a szociálpszichológia foglalkozik elsősorban.
Azt gondolom, hogy az sokkal fontosabb, hogy Ön mit gondol magáról. Mit kezd a meglévő pszichés problémáival. A pánikkal több topikkérdésben is foglalkoztam. Ezért megkérném, hogy olvassa vissza azokat a válaszokat.
A szomszédja reakciói szintén érdekesek. Sajnos sok a problémával küzdő ember – ezzel nem mondtam nagy újdonságot –, akik különösebb iránymutatás nélkül élik az életüket. A legtöbb embernek ez fel sem tűnik. Nem beteg, mert ő ilyen. A személyisége módosul, így teljesen máshogy kezeli azokat a problémákat, amikkel szembetalálja magát. Legtöbbször nagyon máshogy érzékelik mit is okoznak, mennyire terhelik meg a környezetüket. Előfordul, hogy a viselkedésük – az Ön esetében a kutyájával történtek, az udvaron való megfigyelés stb. – számukra teljesen érthető, megmagyarázható és jogos. Abszolút torzítva is értelmezhetik a kapott reakciót. Számukra ez jogos. Amit szeretnének valójában kifejezni, azt nagyon egyedien, sajátosan teszik. Ezzel mindenki így van. Az Ön reakciója szintén egyedi, sajátos.
A pánikbetegségre visszatérve. Sajnos módosítja az első reakcióját az embernek. Megijed, tehetetlenné válik. Nagyon sok viselkedésformát mutat be a Pánik című film. Azonnal elveszíti az egyensúlyát az ember, időnek kell eltelnie, míg újra visszanyeri.
Mindez átszínezi az ember személyiségét. Megbújik a viselkedése, a reakciói mögött. Sok esetben a fogságában is tartja az embert. Ilyenkor szokták mondani, hogy: nem elég a saját bajom, még ez is!
Amennyiben a környezetével nem tud mit kezdeni, Önnek kell változnia! Tudom, szokásos mondásom, hogy kérjen segítséget egy szakembertől. DE! Már a havonta vagy kéthavonta egy tanácsadás is sokat segít. Kiventilálhatja – kibeszélheti, lereagálhatja – mindazt, ami Önben van. Válaszokat kaphat a felmerült kérdéseire. Egyéb szempontokat is képes lesz figyelembe venni. Ezek a tanácsadások nagyon jók, amikor az ember nehéz, megterhelő időszakot él át. Kap egy objektív visszajelzést a történtekre.
A jogi lehetőségek felől inkább egy ezen a területen illetékes ügyvédet kérdezzen meg. A rendőrség hozzáállását nem tudom megítélni, ez a terület is a jog, szabályok, rendeletek, törvények. Ezekről szintén csak azt tudom javasolni, hogy egy ez ügyben járatos, illetékes személyt kérdezzen meg.
Végtelenül sajnálom kutyáját. Sikerült „meggyászolnia”? A leírtak alapján azt gondolom, tart még a gyász. Részvétem!
Ajánlás:
Könyv
Nathaniel Hawthrone – A skarlát betű
Csepeli György – Szociálpszichológia mindenkiben
Film
Till Attila – Pánik (2008)
Roland Joffé – A skarlátbetű (1995)
Net
http://mipszi.hu/lexikon/stigmatizacio
https://femina.hu/kapcsolat/mergezo-emberek/
kérem írja be a keresőbe: energiavámpír
https://mindsetpszichologia.hu/2018/07/18/pozitivan-a-nehezsegekkel-szemben-a-pozitiv-megkuzdesrol/
Üdvözlöm!
A problémám igazából a 18 éves lányommal van, és hogy őszinte legyek már nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok.
Volt egy kapcsolata, 16 éves kora óta együtt volt egy sráccal, aki 5 évvel volt idősebb nála. Ez nem okozott igazából gondot, de már az elején figyelmeztettem a lányomat, hogy ezzel a fiúval még lesznek gondok. Rossz a családi háttere, ennek köszönhetően az életvitele is. A lányommal viszont jól bánt mindig, szerették egymást, és amúgy sem vagyok olyan szülő aki beleszól a felnőtt/majdnem felnőtt gyereke életébe.
Viszont másfél hónappal ezelőtt beigazolódott, amitől féltem. Nem tudjuk mi történt, de feltehetően belekeveredett valamibe, ugyanis eltűnt. Egyik napról a másikra. Ennek már másfél hónapja, és semmi életjelet nem adott magáról. Nyomozott a rendőrség is, és nem részletezném a dolgokat, de azok alapján amit kiderítettek azt mondták, kicsi az esélye hogy élve előkerül. Na most, azt hiszem, tudjuk ez mit jelent.
Érthető módon a lányomat ez nagyon megviselte, hiszen imádta ezt a fiút. Azóta nem önmaga. Nem eszik, (fogyott is nagyon sokat) nem alszik, és sokszor sírógörcsök törnek rá, vagy pánikrohamok. Habár úgy tűnik ezek alapján, hogy belenyugodott, és elfogadta a feltételezhető halálát, a felszín alatt azonban nem képes rá. Folyton felhozza, hogy mi lesz majd ha a srác hazajön, tervezget, agyalgat, én meg aggódom érte. Ennyi idő elteltével nem kellett volna már belenyugodnia abba, hogy valószínűleg soha nem jön haza? A srác szülei belenyugodtak, egy temetésszerű búcsúztatót is tartottak neki, de a lányom oda sem volt hajlandó elmenni, mondván nem fog olyat temetni, aki él. Na, de ha élne, már nem jelentkezett volna? Én mint szülő hogy segíthetnék neki? Mit tegyek, hogy könnyítsek a lelkén?
Előre is köszönöm a válaszát. - Egy aggódó édesanya
Várom válaszát az alább irtakkal kapcsolatosan.
Kedves Tibor!
Családunk életében olykor elviselhetetlennek tűnő periódusokat okoz édesanyám (70 éves) bipoláris depressziója. Az utolsó diagnózisa ez volt, de már láttam skizoid, paranoid zavar megnevezést tartalmazó kezelőlapokat az elmúlt évtizedek alatt.
Valószínűleg családi örökség, mert az anyai nagymamám is hasonló tüneteket mutatott, de falusi, egyszerű asszony lévén orvos már csak a halála előtti években látta egyéb fizikai tünetei miatt. Édesanyám végigdolgozta az életét egy munkahelyen rengeteg konfliktussal, nyugdíjba lépése előtt leszázalékolták pszichiátriai betegsége miatt. Kb. 30 éve tudok kisebb nagyobb hullámairól, tulajdonképpen felnőtté válásomat végigkísérte a betegsége, furcsa személyisége.
Most is jár a helyi pszichiátriai gondozóba, állandó gyógyszerei vannak, amit vagy szed vagy nem. Személyes kapcsolataiban furcsán működik. A dolgokról és saját meggyőződéseiről szigorú, megingathatatlan elvei vannak. Aki nem eszerint él, az számára ellenség. Mióta ismerem, a saját igazságát keresi mindenben, ezt az emberek szemébe mondja minden élethelyzetben olykor drasztikusan, kemény ítélettel. Azt sem értem, hogy ezekre a helyzetekre később nem emlékszik. Igyekszem a betegségének betudni, de családi szinten nem tudunk vele egyezségre jutni.
Egy évvel ezelőtt édesapám 47 évnyi házasság után keresett magának egy élettársat, félig elköltözve a közös otthonukból, akiben fizikai, lelki támaszt talált. Édesanyám a másik hölgyet nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illeti és haragszik rám, hogy nem mondom meg apámnak, hogy a férjnek a feleség mellett a helye és hagyja ott az új kapcsolatát. Szerinte én apám szövetségese vagyok (ezt minden találkozásunkkor elmondja).
Beszéltem anyu pszichológusával, aki elítéli apámat, hogy a beteg feleségét elhagyta. Elfogadom az álláspontját, de tovább nem tudok vele érdemben konzultálni. Az anyám olyan energiákat szív el mindannyiunktól, hogy nekem a vele töltött 2 nap után 1 nap teljes nyugalomra van szükségem, mire kiheverem a feszültségét, rögeszméit a saját nyugodt környezetemben. Az apám évtizedeket élt át vele. Olyan a helyzet, mint a háborúban: ha te nem lőssz, téged lőnek.
Minkettőjük testi-lelki egészsége fontos számomra. Tudna nekem tanácsolni könyvet, szakembert bármit, ami segíthet családunk nehézségeiben?
Köszönettel:Mievi
Köszönöm alapos válaszát!
Akkor megpróbálom átfogalmazni (Hogyan lehet egy "általuk" (neurotipikusak) IS felkavarónak nevezett képet semlegesen nézni??? Valószínűleg persze velem van a baj, de ez olyan paradox... felkavaró, ami nem kavar fel... És ez lenne a normális?): Egy általánosan (a vizsgálók által is) felkavarónak tartott képet kellene semlegesen nézni. Nem értem, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges? Ami felkavaró, az felkavar. Én úgy gondolom, hogy csak egy teljesen empátiára képtelen személyt nem kavar fel. Azt akarják mondani, hogy ez elhatározás kérdése, és hogy sikerül-e az elhatározás szerint (nem) reagálni, az az agyi működéstől függ? És aki "normális", az tudja tartani magát ahhoz az elhatározásához, hogy "márpedig nem kavar fel"?
Szőllősi Tibor válasza Z71 kérdésére:
Tisztelt Z71!
Ez egy nagyon nehéz helyzet. Többen szembesülnek hasonló problémával. Mindaddig, amíg nem ön- vagy közveszélyes, nem tehet semmit. Nagykorú. A pszichiátria önkéntes. Amit tehet, ha tetten éri, hogy vágja magát, dühöng, apátiába esik, hívjon mentőt. A mentősnek kötelessége kórházba vinni. Ott kérheti a látottak alapján a további ellátását. Amennyiben a mentős nem hajlandó bevinni, kérjen írásbeli nyilatkozatot a mentőorvostól, hogy nem viszi be a lányt. Ugyanezt a kórházban is megteheti.
DE, ez már a jog területe!
Egy humánusabb, célravezető megoldás, ha sikerülne együttműködésre bírnia.
Sokszor megfeledkeznek arról a tényről, hogy aki szenved, az tudja, hogy bajban van, csak képtelen önmagán segíteni. A környezetéből állandóan szembesül a gyengeségével, tehetetlenségével – bajban vagy, mondják! Ez a viselkedés csak jobban eltávolít a valóságtól. Aki krízisben van, tehetetlen. Ezekben a helyzetekben is hasonlóan kell eljárni, mint krízis esetén. Ilyen helyzetekben meg kell változtatni a kommunikációnkat; a másik megértése, elfogadása elsődleges fontosságú. Mindaddig, amíg nem alakul ki benne a bizalom újra irányunkba, addig képtelenség is bármilyen együttműködésre rábírni. Türelem, türelem, megértés, elfogadás, bizalomkialakítás!
Ehhez segítség az alábbi könyv.
Ajánlás:
Könyv
Xavier Amador : Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! - Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában?
Összefoglaló
Hogyan segítsünk azokon, akik meg vannak győződve arról, hogy nincs szükségük segítségre? Ez a könyv a szívünkhöz szólva, és kézen fogva vezet el minket olyan felismerésekhez, amelyek birtokában képesek leszünk segíteni. A szerző nem csak pszichiáterként ismeri a betegséget, ugyanis fivére is skizofréniában szenved.
Net
https://nlc.hu/egeszseg/20101226/psziches-beteg-a-csaladban/
https://pszichoforyou.hu/betegseg-hozzatartozo-szemszogebol/
Szőllősi Tibor válasza Kleó kérdésére:
Tisztelt Kleó!
A cikk valószínűleg egy tudományos kísérlet, kutatás eredményét, eredményeit írta le. Az idézett szöveg első mondata a vizsgálati módszert, a vizsgálati eljárást írja le. A következő mondat a kapott eredmények értelmezését foglalja össze röviden. Majd az ezt követő mondatban egy tudományos értelmezésre kerül sor, majd a kapott eredmények alapján levonja a következtetést Röviden, tömören összefoglalja a tudományos közlést, megállapítást.
Az eredmény érdekessége, hogy összefüggést találtak bizonyos agyi területek működése (aktivitás, inaktivitás) és a vizsgált „betegség” esetén, egy bizonyos inger esetében. Egy tudományos magyarázat arra, hogy a borderline személyiségzavarban szenvedők miért nem képesek a hétköznapi konfliktusaikat uralni. E kutatás, vizsgálat alapján, az agy bizonyos területének aktivitása figyelhető meg érzelmileg felkavaró helyzetben. Az a területe, mely aktívvá válik egy inger – érzelmileg felkavaró kép - hatására egy nem borderline betegnél, a vizsgálatban részt vevő borderline betegek esetében nem vált aktívvá.
Nekem ez a leírás csak figyelemfelkeltő, el kellene olvasnom a tudományos közlést is hozzá, hogy pontosabb értelmezést tudjak adni.
Másként:
Megfigyeltek egy összefüggést bizonyos agyi területek és a vizsgált borderline betegek esetében. A kapott eredmény alapján, azt a kijelentést teszik, hogy azért nem tudják a borderline betegek a hétköznapi konfliktushelyzeteket uralni, mert alapvetően nem aktiválódik az agyukban ezért a „viselkedésért” felelős terület. Majd ezt általános megállapítás szintjére emelik, ami azt sugallja, hogy ez lenne a magyarázata, hogy miért viselkednek a borderline betegek a hétköznapokban úgy, ahogy azt teszik – konfliktushelyzeteket miért nem képesek uralni.
A saját értelmezése, kétkedése már az Ön reakciója. Amit talán érdemes mindig szem előtt tartani az ilyen cikkek olvasása során, hogy csak egy megállapítást tesznek, melyet értelmezni kell előbb, majd azután a „helyén kezelve” elfogadni.
Nekem ez a cikk egy érdekes eredmény, mely figyelemre méltó összefüggést tárt fel. De azért nem általánosítanám a kapott eredményt. Kiindulópontja lehet további vizsgálatoknak, kutatásoknak.
Ezt a mondatát viszont nem tudom értelmezni: „Hogyan lehet egy "általuk" (neurotipikusak) IS felkavarónak nevezett képet semlegesen nézni???” Így az ez után tett kijelentését sem.
Ajánlás:
Könyv
Egy PDF a tudományos kutatásról - https://hhk.uni-nke.hu/document/hhk-uni-nke-hu/Teljes%20sz%C3%B6veg!.pdf
Jó estét.
2019 márciusában ért egy sokkoló eset amit ugy nem tudtam feldolgozni hetekig rettegtem .Értek még más nehézségek is de ez volt a fő.Azóta lettek pszichotikus tüneteim szorongásos depresszióval vegyitve.Szedek gyógyszereket is .Későn jutottam el pszichologushoz ott pszichózist mondtak.Amikor most bekerültem egy helyre azt mondták szorongásos depresszió.Hogyan tudnám a pszichózis lelki okait feldolgozni?Valószinüleg egyedül maradtam a teherrel hiába mondtam el pár embernek később nem szakember volt.Amikor elmentem már azt mondták nem vagyok terápiára alkalmas állapotban.Augusztus végén már eléggé szétesett állapotban kerültem be a kórházba ahova önként mentem.Javultam ugyan de nekem több személyes beszélgetésre lenne szükségem pszichologussal nem heti egyre.
Mint kiderült, a tudatmódosító szerek hosszú távú használata életre szóló testi és mentális károsodást okoz.Ez mit takar hogy hosszu táv?Pl 10-20 év?
Tisztelt Doktor Úr!
26 éves nő vagyok, tinikorom óta küzdök depresszióval, ami a rossz családi háttér és gyerekkor miatt alakult ki. Voltam már mindenféle terápián, kezelésen, többféle gyógyszert is kipróbáltam, végül a Brintellix vált be. 2 éve szedem, többnyire elnyomta a depressziós tüneteket. Viszont kb 1 hete visszatért a depresszió: alig bírok kikelni az ágyból, megint csak arra tudok gondolni mikor halok már meg, semmi erőm nincs, a kedvem nagyon rossz. Nem szeretném, hogy visszatérjen a régi állapot, mert az szörnyű volt, nem bírnám ki. Az élethelyzetemben nem történt olyan rossz változás, hogy ezt váltsa ki.
Miért nem hat már a gyógyszer? Lehet, hogy hozzászoktam? Mit tegyek, hogy végleg elmúljon ez az egész?
Köszönöm!
Szőllősi Tibor válasza Tano Caridi kérdésére:
Tisztelt Tano Caridi!
A leírtak alapján, már kialakult a függés az alkoholtól, a gyógyszerektől. E kettő együttes használata nagyon veszélyes!
Amit tapasztal, az a 20 év következménye. Ennek a területnek nem vagyok a szakértője, ezért mindenképpen keressen fel egy addiktológust, és egy leszoktatással foglalkozó centrumot.
Kérjen segítsége!
Ajánlás:
Könyv
Zacher Gábor
Film
Pesty Fekete Doboz – dokumentumfilmek több témában (Drogosok)
Ha a férfi igazán szeret (1994), Képeslapok a szakadékból (1990), Rachel esküvője (2008), 28 nap (2000),
https://filmaholicklub.blog.hu/2016/12/02/6_borzongato_film_a_fuggosegrol
Net
Szőllősi Tibor válasza Pocmacs kérdésére:
Tisztelt Pocmacs!
Köszönöm, hogy megosztotta a problémáját. A terhelt családi háttér, a jelenlegi életszakaszában jelen lévő feszültség, mind hozzájárul a gyermekkorában kapott sérülések, fájdalmak fokozott újraéléséhez.
Sok dolog felmerült bennem. Ezek közül csak néhány fontosabb dolgot szeretnék csak leírni. A „Borderline” elképzelhető. Alkoholista családban felnőtt személynél a parentifikáció is felmerül szinte azonnal.
Ezekről nagyon sok információ hozzáférhető az interneten. Cikkek, könyvek, filmek, animációk, klippek formájában dolgozzák fel az alkoholista család problémáit.
Talán segít, hogy nagyon jól kidolgozott terápiák vannak ezekre a problémákra. Érdemes megfontolnia, hogy a tesztek önmagukban csak előzetesen jelzik, hogy mi is lehet a probléma, mely irányba érdemes elindulni. A kapott eredményt, eredményeket mindig értelmezni kell!
A leírtak alapján összetett lehet az Ön problémája, melyhez mindenképpen javasolnám, hogy kérje ki személyesen is egy vagy akár több kolléga véleményét.
Előzetesen terápiás terv: egyéni terápia, családterápia, tanácsadás, megfontolandó az EMDR módszer.
Ajánlás:
Könyv
Aruna M. Siewert: Lelki egyensúly természetes módszerekkel
Adam Grant – Sharyl Sandberg: B terv - Hogyan küzdjünk meg a válsághelyzetekkel és találjunk örömöt az életben?
Rados Virág: Bipoláris: Egy mániás depressziós nő regénye
Daniel Keyes: Az Ötödik Sally
Xavier Amador : Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! - Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában?
LÉLEKBEN OTTHON KIADÓ, 2008
Összefoglaló
Hogyan segítsünk azokon, akik meg vannak győződve arról, hogy nincs szükségük segítségre? Ez a könyv a szívünkhöz szólva, és kézen fogva vezet el minket olyan felismerésekhez, amelyek birtokában képesek leszünk segíteni. A szerző nem csak pszichiáterként ismeri a betegséget, ugyanis fivére is skizofréniában szenved.
Lévay Anikó: Borderline személyiségzavarom van
Bruce D. Perry – Maia Szalavitz: A ketrecbe zárt fiú és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből
Film
Borderline (2008) – Kanadai dráma
Fehér leander (2002, parentifikáció) – Amerikai filmdráma
https://www.life.hu/drlife/20170207-betegsegek-a-filmvasznon-a-depresszio.html
Pánik (2008)– Till Attila
Net
Lelki egyensúly -
http://www.pannonpalatinus.hu/wp-content/uploads/pdf/83.pdf
https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/21216/testmozgas-es-psziche
Traumafeldolgozás -
https://hogyanmondjamelneked.hu/trauma/2018/11/22/a-traumafeldolgozas-buveszmutatvanya-csak-a-kezemet-figyelje
https://www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/mi_az_idegosszeroppanas/20081006104722
Idegösszeroppanás -
https://www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/mi_az_idegosszeroppanas/20081006104722
A család bevonásának jelentőségéről néhány cikk
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/senki_sem_foglalkozik_a_csalad_traumajaval
https://suicidprevencio.reblog.hu/mentalis-zavarok-es-csalad
Borderline -
https://www.bura.hu/hir/bipolaris-ii-es-borderli
http://www.lifetvmedia.hu/lifenetwork-regi-volt/20091022-a-borderline-es-a-bipolaris-depresszio-kozott-kulonseg.html
http://www.webbeteg.hu/cikkek/psiches/2453/borderline-szemelyisegzavar
Alkohol -
https://www.evamagazin.hu/alkoholista-szenvedelybeteg-szulo-gyerekenek-lenni-114307
https://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/101992364 – igaz, hogy vallási témájú, de jól összefoglalja mindazt, amivel szembe kell néznie egy alkoholista családba felnőtt gyermeknek.
http://www.aca.hu/ - Alkoholisták Felnőtt Gyermekei
https://wmn.hu/ugy/47584-ugyan-mar-mindenki-iszik--igy-teszi-tonkre-a-gyereket-az-alkoholista-szulo-egy-eletre
https://nlc.hu/baba/20160907/alkoholizmus-szulok-gyerekneveles/
Parentifikáció -
https://felelosszulokiskolaja.hu/felelos-szulo/mi-az-a-parentifikacio-es-miert-baj
https://narciszgyerekei.wordpress.com/2013/11/21/parentifikacio/
https://www.palferi.hu/hanganyagok/2005-2006/2006-03-21/
Szőllősi Tibor válasza memphisgirl kérdésére:
Tisztelt memphisgirl!
Köszönöm, hogy megosztotta a problémáját! Több kliensem számolt be hasonló problémákról. Esetükben a legtöbbször kiderült, hogy alig, vagy egyáltalán nem ismerik fel a saját reakcióikat. A környezet az általa látott reakciók alapján ítél meg.
Egy másik profán lehetőség, hogy elmondják mindenkinek miben is szenvednek. Erre a környezetük azonnal elutasítással válaszol – kapcsolatai leépülnek, megszűnik a munkahelye. Pusztán azért, mert az így megtudott dolgokkal, nem tudtak mit kezdeni mások. Felépül egy előzetes kép a másik emberről – elvárások, előzetes tapasztalatok, elképzelések, hiedelmek, stb. Mindezek után beindul az a folyamat ami végképp eldöntheti, hogy miként is álljanak hozzá az adott helyzethez – legtöbbször a saját belső tehetetlenség miatt elutasítják az illetőt. Eredménye; magára marad a túlzottan – bután - őszinte ember.
Nem tudom, mennyit tud a saját viselkedésének a környezetére gyakorolt hatásáról. Azt gondolom a leírtak alapján, hogy túlzottan megterheli a környezetét, amit elképzelhetőnek tartok, hogy nem vesz észre.
Ön igyekszik. Ezt le is írja. Igaza van abban, hogy visszajelzés nélkül nem lehet változtatni a viselkedésünkön. Vajon érti-e a visszajelzéseket? Érzékeli-e cselekedeteinek a súlyát az adott helyzetben?
Mindemellett a sok gyógyszer tompává teheti. Ebből az eltompultságból is fakadhat egy probléma. Nagyon eltérően élhetünk meg, értelmezhetünk egy szituációt gyógyszerek hatása alatt.
Szintén kérdés, hogy mekkora az Ön feszültségtűrése? A „munkahelyi stresszt” miként tudja kezelni?
Talán jó lenne, ha felkeresne egy kollégát, akár online is.
A pszichiátere miért akarja pszichiátriára beküldeni?
Kérem olvassa vissza az előző június hónap kérdéseire adott válaszaimat.
Ajánlás:
Könyv
Adam Grant – Sharyl Sandberg: B terv - Hogyan küzdjünk meg a válsághelyzetekkel és találjunk örömöt az életben?
Rados Virág: Bipoláris: Egy mániás depressziós nő regénye
Kneszl Beáta Carmen - Én, a megbélyegzett
Lévay Anikó – Borderline személyiségzavarom van
Xavier Amador - Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! - Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában?LÉLEKBEN OTTHON KIADÓ, 2008
Film
https://www.mafab.hu/article/mentalis-betegsegeket-bemutato-filmek-5889
Net
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/senki_sem_foglalkozik_a_csalad_traumajaval
https://suicidprevencio.reblog.hu/mentalis-zavarok-es-csalad
http://aszomorupillango.blogspot.com/2014/01/pengeelen-tancolok-avagy-borderline.html
http://lelkiegeszseg.antsz.hu/portal/Tartalmak/Tudastar/Onsegito-lehetosegek/Az-onsegites-szerepe-a-lelki-egeszseg-teruleten