Szorongás és depresszió
Idézet tőle: Panda63Szia Döhring!
Próbáltad már a hipnoterápiát. Ez egy viszonylag új megközelítés és technika. Nem tudom hallottál-e róla,de sokkal gyorsabban eredményre lehet vele jutni mint a hagyományos analitikus irányzatokkal.
Nekem az első "igazi" terápiámon ún. KIP-et csináltunk (egyfajta elég felszínes hipnózis) és rettegtem tőle.
Saját vélemény és tapasztalat (ami nem biztos, hogy helyes, jó vagy releváns):
Én úgy tudom, hogy eléggé ellenjavallt a hipnózis komoly szorongásnál.
Itt egy cikk https://pszichologuskereso.hu/blog/relaxacios-technikak-egeszsegvedo-szerepe (A relaxációs technikák egészségvédő szerepe).
Olvastam valahol, hogy akinek az AT (autogén tréning) nem megy, az próbálkozzon a progresszív izomrelaxációval vagy amit itt olvastam először, a villám relaxációval.
Szia Döhring!
Próbáltad már a hipnoterápiát. Ez egy viszonylag új megközelítés és technika. Nem tudom hallottál-e róla,de sokkal gyorsabban eredményre lehet vele jutni mint a hagyományos analitikus irányzatokkal.
Én is a kognitív megközelítés javasoltam, de a sématerápia is jó -- persze sok függ attól, hogy ki gyakorolja és hogyan. Sajnálom, hogy ezekkel a modern és jó módszerekkel is csalódás volt neked a terápia. Gondolkodom, hogy kit javasoljak. Eddig hova jártál?
Kedves Eszter!
Köszönöm a választ. Tudsz olyan pszichológust ajánlani, akit jónak tartasz, és aki a fent említett módszereket alkalmazza? A legutóbbi terapeutám kognitív ill. sématerápiás módszerek használt, de nem éreztem igazán, hogy változna bármi is.
Kedves Döhring!
A pszichés problémák esetében csak egy dolog, hogy megértjük, hogy miből fakadnak, és másféle feladat meg is birkózni velük. Nem tudom, milyen oka lehet a problémádnak, de jó lenne, ha olyan terápiát is találnál és legalább kipróbálnál, ami kifejezetten a számodra problémát jelentő helyzetek megoldásával próbálkozik, tehát ad a kezedbe eszközöket, ad feladatokat, amiket gyakorolhatsz. Ezek általában kognitív beállítottságú terápiák, de a dialektikus terápiában is van hasonló irányzat.
Sok terapeuta keresgél a gyermekkorban, de én arra jutottam, hogy nem feltétlenül vannak szörnyűséges dolgok a háttérben, ha valaki nehezenn birkózik az élettel. Lehet, hogy csak nem jött létre a bizalmi viszony közte és a szülei között kiskorában, és ez bőven elegendő ahhoz, hogy rosszul kezdjünk hozzá az élethez. Tehát ha te nem tudtál megbízni a szüleidben ilyen fontos dologban kiskorodban, akkor talán nem is kell tovább keresni az okokat, pláne a magzati korból. Az önmagában borzalmas lehetett, hogy nincs kinek elmondani a halálfélemedet.
Sziasztok, a tanácsotokat szeretném kérni.
21 éves vagyok, egyetemista, és úgy érzem, most már baj van. Az elmúlt 11 évem lényegében folyamatos szorongással és rettegéssel telt, megfelelési - és teljesítménykényszerrel, közben folyamatos önbénító lebkokkolásokkal. Evészavarok hét éve színesítik a napjaimat, előbb anorexia, majd bulimia, az evés azóta természetesen megszűnt élvezeti forrás lenni, kényszeres kalóriaszámolás és önutálat, később hashajtózás. Ennek ellenére egy elitgimnáziumba jártam, most pedig egy szintén "elitnek" mondható művészeti egyetemre járok, amit nagyon utálok, legfőképp azért, mert rettenetesen unalmas, ugyanakkor nincs erőm arra, hogy otthagyjam, az "alkotás", amióta csak foglalkozom vele, ha csak rágondolok, máris rémülettel tölt el, mégis, valamiért ezt választottam hivatásomul.
Egészen idáig valahogy el tudtam lavírozni a pszichés problémák és a teendőim között, most viszont elfáradtam, feladtam. Párkapcsolatom már két és fél éve nincs, szexuális életet nem élek, már nem is igazán járok el szórakozni. Annyira elfogyott minden energiám, hogy már szórakozni sem tudok, egész nap alszom, ha felkelek, szinte minden nap sírok, minden nap gondolok az öngyilkosságra, kísérletem még nem volt. Semmihez nincs kedvem, semmire nem tudok odafigyelni, az idő kifolyik a kezemből, a munkám gyenge minőségű és nagyon lassan is készülök el vele, nem is okoz örömet, és már gyanakszom, hogy a gyenge teljesítményem tényleg tehetségtelenségből fakad, nem pedig mindenféle pszichés okokból, ahogyan eddig nyugtatgattam magam.
Több pszichológusnál jártam, éveken keresztül, de a problémáimra nem tudtak megoldást nyújtani. A legutóbbi pszichológussal azért rekesztettük be a terápiát, mert azt mondta, fejlett önelmező vagyok és ezzel a mindennapi introspekcióval már megbirkózom majd a mindennapi terhekkel. Én magam erősen csalódtam a pszichológiában, mert úgy érzem, egyrészt a problémák feltárása, az okok megtalálása még önmagában nem jelent egyet a gyógyulással, ugyanakkor a "megoldásra" nincs kidolgozott módszer, másrészt azt sejtem, valódi igazságot nem találhatunk, úgy érzem, az én sorsomra nincs magyarázat, a múltam nem magyarázza a jelenemet, mintha nem lenne elég emlékem - a pszichológusok rendszerint a gyerekkoromban keresgéltek, de semmit nem találtunk. A testvéremmel való rivalizáció erős nyomot hagyott bennem, de a pszichológusok szerint ez nem megoldás még, mert arra is kellene egy ok, hogy miért rivalizáltunk ennyire. Miért?
Egészen kis korom óta gyanakvással figyelem az embereket, anyám elmondása szerint csecsemő koromtól fogva nem nézek bele az emberek szemébe. Tíz éves koromban fél évig konstans halálfélelmem volt, mert azt hittem, AIDS-es vagyok, de nem mertem ezt elmondani a szüleimnek. Ez a félelem úgy alakult ki bennem, hogy azt gondoltam, a maszturbáció is okozhat nemi betegséget. A szüleimmel ilyen a kapcsolatom: nem merem elmondani nekik, hogy azt hiszem, meg fogok halni. Ez persze, okot ad a találgatásra. Annyi bizonyos, hogy a családomban egyáltalán nem érzem jól magamat, nem illek ide, mindenki nagyon más, mind személyiségben, mind érdeklődésben.
Nem tudom, mit kéne tennem. Teljesen össze vagyok zavarodba, eddig bíztam a pszichológiában, hogy biztos megérthetem a saját belső működésem titkait, és így a szorongás, a félelem kikapcsolható. Kétségbeesésemben már a magzatkori események után is nyomozni kezdtem, annyit tudtam meg, hogy nem tervezett gyerek vagyok, és sokáig úgy tűnt, Down - kóros leszek. Anyámék fontolgatták az elvetetésemet. Erre az infóra is csak vonogatták a vállukat a pszichológusok. Mit tudjak meg még magamról, hogy jó legyen?
Kedves PhilC!
Én mindenképpen azt javasolnám, hogy vedd be a lítiumot. Bajod nem lesz tőle és hatásos szernek tartják. Ha nem elég az adag, mondjuk egy hét múlvára kérhetsz időpontot a pszichiáterhez, hogy igazítson rajta. A kis mennyiségek is hathatnak, én magam is terápiás dózis alatti mennyiségű antipszichotikumot szedek, és használ.
A TB alapú ellátásokat a listánk tartalmazza. Megpróbálhatod az Ébredések Alapítványt is, az egy nagyon jó hely. De félek, hogy ott is várni kell.
Idézet tőle: alabamaÉn 60 kiló vagyok és 500 mg-mal jól voltam, 750 mg-mal kerültem a terápiás tartományba és akkor már nem voltam igazán jól, túl sok volt.
Igen, egy-két hét után meg kell nézni a szintet. Egyszerű vérvétellel.
Nyugodtan beszedheted, bajod nem lesz tőle. Nem baj, hogy ennyivel kezdesz, emeld lassan 250 mg-ra, aztán 375 mg-ra, majd 500 mg-ra, attól nem lesz bajod!
És ne feledd, régebben ez volt az EGYETLEN hatékony gyógyszer bipol (mániás depi) és szuicid késztetések esetén.
Szóval nagy bajod tuti nem lesz tőle!
A házidokid is tud lítiumszint mérést kérni. Ha a terápiás tartományba érsz és a) nagyon vizesedsz b) esetleg depis leszel (nem valószínű, de én az lettem tőle), akkor csökkentsd.
Ezt a válaszodat csak most láttam. Tehát kezdjem el magamnak beállítani a gyógyszermennyiségemet... szerintem tényleg ezt fogom csinálni. Egyeztetek a háziorvosommal róla.
Kedves Eszter, köszönöm a válaszod! Szeretném a TB támogatottat becélozni, mert jelenleg nincsen túl sok anyagi forrásom... de nem akarom azt sem, hogy még csak fontolóra se vegyem az összes lehetőségemet... milyen "olcsó" terápiás lehetőségek vannak, hol tudnék ezeknek utánanézni?
Tehát jól értem, hogy akár az egynegyed tabletta is használhat? Örülnék annak, ha minél kevesebb gyógyszerrel elérhető lenne, hogy jobb legyen a hangulatom... inkább attól tartottam, hogy az előírt mennyiség olyan szinten szub-szub-szubdózis, hogy már csak placebo. Akkor meg feleslegesen nem veszem be.
Szia PhilC!
Nagyon sajnálom, hogy sehol nem találtál terapeutát és dokit. Sajnos valóban sokat kell várni szinte mindenhol a magyar rendszerben 🙁 Szerintem vedd be a lítiumot, és nézd meg, hogy jobban leszel-e. Én szubdózisban szedek egy antipszichotikumot és használ.
Csak TB támogatott terápiába tudsz menni? Vagy viszonylag olcsó terápia még szóba jöhet?
Hat jarok pszichiaterhez aki gyogyszereket ad csak de azok nem hasznalnak egyik betegsegemre sem.csak szedem oket jo regota.a terapia nem megoldhato mert felenk nincs ilyen szakember aki ezzel foglalkozna.es felek is a terapitaol hogy rosszabbul leszek.szoval minden marad ugy ahogy van.vergodom...
Idézet tőle: PhilCHát, ez az, hogy nem tudok. 🙁 Nem tudok befeküdni sehová. A legszívesebben azt csinálnám. Most érzem egyébként is, hogy nagyon besokalltam az emberektől meg a hétköznapoktól, és jó lenne valahová elvonulni... de egy hetet sem tudom, hogy hagynék ki a munkából, van olyan feladat, amihez csak én értek egyedül, és napi szinten előjön... konkrétan már akkor nem tudom, mit csinálnék, ha pl. véletlenül eltörném a kezemet. Már akkor leállna a munka...
Sajnos ez egy óriási probléma. Én anno meg tudtam tenni, hogy befeküdtem (bár már bánom, hogy 7 hét után nem jöttem ki), de a legtöbben nem engedhetik meg maguknak. 🙁
Idézet tőle: PhilCTöbb üzenetedet mintha nem küldte volna el, legalábbis üres ott az oldal, ahol szövegnek kellene lennie...
Igen, ajánlottad a Péterfyt, de én úgy értelmeztem, hogy az arra jó, ha éppen most fel akarom vágni az ereimet, és az ellátás egyszeri alkalmat jelent. Vagy félreértettelek, és volna lehetőségem ott is többalkalmas terápiára?
Nem, nem értettél félre, azt tényleg a krízis esetére kellene tartogatni.
(A hsz-aimat én töröltem, mert hirtelen nem találtam a tieidet. 🙂 )
Hát, ez az, hogy nem tudok. 🙁 Nem tudok befeküdni sehová. A legszívesebben azt csinálnám. Most érzem egyébként is, hogy nagyon besokalltam az emberektől meg a hétköznapoktól, és jó lenne valahová elvonulni... de egy hetet sem tudom, hogy hagynék ki a munkából, van olyan feladat, amihez csak én értek egyedül, és napi szinten előjön... konkrétan már akkor nem tudom, mit csinálnék, ha pl. véletlenül eltörném a kezemet. Már akkor leállna a munka...
Több üzenetedet mintha nem küldte volna el, legalábbis üres ott az oldal, ahol szövegnek kellene lennie...
Igen, ajánlottad a Péterfyt, de én úgy értelmeztem, hogy az arra jó, ha éppen most fel akarom vágni az ereimet, és az ellátás egyszeri alkalmat jelent. Vagy félreértettelek, és volna lehetőségem ott is többalkalmas terápiára?
Idézet tőle: PhilCFelhívtam a Tündérhegyet, azt mondták, csak személyes elbeszélgetés után tudják megmondani, hogy egyáltalán van-e lehetőségem járóbeteg ellátásra járni hozzájuk, még ennyit se lehet megmondani telefonon, előre, hogy lehetőségem van-e... csodálom azoknak az embereknek az energiáját és a kitartását, akik ilyen körülmények között eljutnak egy TB támogatott terápiára... nekem egyre kevesebb kedvem végigjárni ezt az utat, és szerintem ilyen alaphangulattal ez a "normális"...
Tudsz a mh-edről hiányozni 1-2-3 hónapot?
Szombatonként van a betegfelvétel.
Idézet tőle: PhilCFelhívtam a linkelt oldalon szintén feltüntetett Rókust, válasz: csak területi illetékesség szerint tudják az embereket fogadni. Kérdeztem, tud-e adni tippeket, hogy milyen irányba tudnék akkor elindulni még. Válasz, Semmelweis. Mondom, igen, oda kaptam két hó múlvára időpontot... válasz: javaslom, várja ki.
Konklúzió: TB támogatott rendszerben kaphat mást az ember a kuruzslókon és a tömény megaláztatáson kívül? Mintha az emberek direkt a lehető legbunkóbbak lennének. Rohadtul dühítő.
Ajánlottam neked a Péterfy-t. Krízis intervenciós és pszichiátriai osztály.
.
.
Idézet tőle: PhilCŐ egyáltalán nem lőtte be pontosan. Én 68 kg vagyok (újabban, a stresszevésnek köszönhetően), tehát ezek szerint legalább 500 mg-ot kellett volna kapnom nekem is. Nekem vérvételről nem is beszélt a fickó, sőt 2 hó múlvára rendelt csak be kontrollra, hogy akkor majd bemondásra állítsuk be még jobban az adagot.... azok után, amiket írtál, főleg nem merem bevenni a gyógyszert. Amennyire kivettem a szavaidból, gyakorlatilag nem is hatna ilyen kis dózisban, nagyobb dózist meg nem merek magamnak belőni, főleg, ha vérvétel alapján szokás...
Szerintem egyébként ebből is az jön csak le, hogy mennyire nem hitte el, hogy problémáim vannak. Emellett a dózis mellett olyan, mintha csak placebót írt volna fel...
Én 60 kiló vagyok és 500 mg-mal jól voltam, 750 mg-mal kerültem a terápiás tartományba és akkor már nem voltam igazán jól, túl sok volt.
Igen, egy-két hét után meg kell nézni a szintet. Egyszerű vérvétellel.
Nyugodtan beszedheted, bajod nem lesz tőle. Nem baj, hogy ennyivel kezdesz, emeld lassan 250 mg-ra, aztán 375 mg-ra, majd 500 mg-ra, attól nem lesz bajod!
És ne feledd, régebben ez volt az EGYETLEN hatékony gyógyszer bipol (mániás depi) és szuicid késztetések esetén.
Szóval nagy bajod tuti nem lesz tőle!
A házidokid is tud lítiumszint mérést kérni. Ha a terápiás tartományba érsz és a) nagyon vizesedsz b) esetleg depis leszel (nem valószínű, de én az lettem tőle), akkor csökkentsd.
Felhívtam a linkelt oldalon szintén feltüntetett Rókust, válasz: csak területi illetékesség szerint tudják az embereket fogadni. Kérdeztem, tud-e adni tippeket, hogy milyen irányba tudnék akkor elindulni még. Válasz, Semmelweis. Mondom, igen, oda kaptam két hó múlvára időpontot... válasz: javaslom, várja ki.
Konklúzió: TB támogatott rendszerben kaphat mást az ember a kuruzslókon és a tömény megaláztatáson kívül? Mintha az emberek direkt a lehető legbunkóbbak lennének. Rohadtul dühítő.
Felhívtam a Tündérhegyet, azt mondták, csak személyes elbeszélgetés után tudják megmondani, hogy egyáltalán van-e lehetőségem járóbeteg ellátásra járni hozzájuk, még ennyit se lehet megmondani telefonon, előre, hogy lehetőségem van-e... csodálom azoknak az embereknek az energiáját és a kitartását, akik ilyen körülmények között eljutnak egy TB támogatott terápiára... nekem egyre kevesebb kedvem végigjárni ezt az utat, és szerintem ilyen alaphangulattal ez a "normális"...
Nem értem igazából. Milyen viselkedést kellett volna produkálnom ahhoz, hogy hiteles legyek? A depresszió csak akkor hiteles, ha érhez szorított késsel érkezem? Kb. úgy reagált...
Ő egyáltalán nem lőtte be pontosan. Én 68 kg vagyok (újabban, a stresszevésnek köszönhetően), tehát ezek szerint legalább 500 mg-ot kellett volna kapnom nekem is. Nekem vérvételről nem is beszélt a fickó, sőt 2 hó múlvára rendelt csak be kontrollra, hogy akkor majd bemondásra állítsuk be még jobban az adagot.... azok után, amiket írtál, főleg nem merem bevenni a gyógyszert. Amennyire kivettem a szavaidból, gyakorlatilag nem is hatna ilyen kis dózisban, nagyobb dózist meg nem merek magamnak belőni, főleg, ha vérvétel alapján szokás...
Szerintem egyébként ebből is az jön csak le, hogy mennyire nem hitte el, hogy problémáim vannak. Emellett a dózis mellett olyan, mintha csak placebót írt volna fel...
Idézet tőle: PhilCSzia alabama! De, mondtam neki a szuicid késztetéseimet. Kérdezte, hogy ez mióta tart, milyen sűrűn jelentkezik, miben nyilvánul meg. Mondtam neki, hogy kb. 12 éve kezdődött, hogy erős depressziós időszakaim vannak, és azóta folyamatosan foglalkoztat az öngyilkosság, stresszhatásra azonnal önbántalmazó tevékenységekkel reagálok és/vagy az öngyilkosságot fontolgatom. Mondtam neki, hogy az utóbbi fél évben eljutottam oda, hogy részletekbe menően kitaláljam, hogyan akarom megölni magamat. De hogy ezt sokszor felváltják olyan időszakok, amikor teljesen valószerűtlennek tűnik hirtelen a szuicid állapot, és céljaim vannak, és tenni is akarok értük.
Ezekre azt a reakciót kaptam, hogy hangosan gondolkodva azt mondta, hogy mintha látna egy "kis" bipolaritást, aztán azonnal azt válaszolta rá saját magának, hogy nem, ezt igazából nem látja megalapozottnak, majd azt mondta nekem, hogy ha 12 éve vannak öngyilkos gondolataim, és eddig még nem öltem meg magamat, akkor már nem is fogom, meg mondta, hogy azért az öngyilkos gondolatokat eléggé megszüntetné a Litium (egyébként igen, Liticarb 500 mg), de hogy nekem elég lesz egynegyed... vagy inkább egynyolcad... összességét tekintve úgy éreztem, hogy egyszerűen nem hisz nekem, hogy nekem problémáim lennének, és tette ezt úgy, hogy a kérdőívekre ilyen eredményeket kaptam, kabátban ültem a fűtött szobában, olyan fázékonyság tört rám, és a beszélgetés alatt végig egész testemben remegtem. Nagyon sértő és elkeserítő volt az egész.
Ami a slusszpoén volt, hogy kérdezte, milyenek az emberi kapcsolataim, mondtam neki, hogy sz*rak, pl. a családommal egy éve nem beszélek, erre terápiás célként azt tüntette fel, hogy szocializálni kell engem.... szerintem viszont nem ez volt a lényeg, nem is ezzel a panasszal fordultam direktben hozzájuk, az általam nyomatékosított igényem az volt, hogy nem tudom kezelni az indulataimat, és erre keresek megoldást.
"ha 12 éve vannak öngyilkos gondolataim, és eddig még nem öltem meg magamat, akkor már nem is fogom"
Gratulálok az áternek IDÉZŐJELBEN.
🙁
A lítiumot nem ránézésre kell belőni, hanem ad egy bizonyos adagot (te most 125 mg-ot kapsz) és utána vérvétellel ellenőrzik, hogy a terápiás tartományban vagy-e. Nem egészen értem a 125 mg-ot, én nagyon vékony vagyok és 500 mg-nál kevesebbet nem kaptam soha.
1-2 ember maradt az életemben, és úgy érzem, túlságosan függ a hangulatom attól, hogy ezek az emberek éppen hogyan reagálnak a dolgaimra. Ha pl. összeveszünk, vagy csak nem néz rám az illető nagyon szeretetteljesen, úgy érzem, vége van a világnak, a legszívesebben azonnal véget vetnék az életemnek... ha meg úgy érzem, hogy az illető szeret, a fellegekben járok, és úgy érzem, képes lennék akármire...
Egyszerűen nem tudom már elviselni ezt a kiszolgáltatottságot... ki akarok kerülni ebből a körből.... minél előbb... nem tudok várni még hónapokat...
Most egyelőre olyan ideges lettem ettől az egésztől, hogy olvasni alig bírok. De köszönöm a linket, megnézem majd a lehetőségeimet. Azt hiszem, megyek, elszívok még néhány cigit, aztán megpróbálok még felhívni néhány számot. Szeretnék minél előbb elkezdeni valamilyen terápiát...
Szia alabama! De, mondtam neki a szuicid késztetéseimet. Kérdezte, hogy ez mióta tart, milyen sűrűn jelentkezik, miben nyilvánul meg. Mondtam neki, hogy kb. 12 éve kezdődött, hogy erős depressziós időszakaim vannak, és azóta folyamatosan foglalkoztat az öngyilkosság, stresszhatásra azonnal önbántalmazó tevékenységekkel reagálok és/vagy az öngyilkosságot fontolgatom. Mondtam neki, hogy az utóbbi fél évben eljutottam oda, hogy részletekbe menően kitaláljam, hogyan akarom megölni magamat. De hogy ezt sokszor felváltják olyan időszakok, amikor teljesen valószerűtlennek tűnik hirtelen a szuicid állapot, és céljaim vannak, és tenni is akarok értük.
Ezekre azt a reakciót kaptam, hogy hangosan gondolkodva azt mondta, hogy mintha látna egy "kis" bipolaritást, aztán azonnal azt válaszolta rá saját magának, hogy nem, ezt igazából nem látja megalapozottnak, majd azt mondta nekem, hogy ha 12 éve vannak öngyilkos gondolataim, és eddig még nem öltem meg magamat, akkor már nem is fogom, meg mondta, hogy azért az öngyilkos gondolatokat eléggé megszüntetné a Litium (egyébként igen, Liticarb 500 mg), de hogy nekem elég lesz egynegyed... vagy inkább egynyolcad... összességét tekintve úgy éreztem, hogy egyszerűen nem hisz nekem, hogy nekem problémáim lennének, és tette ezt úgy, hogy a kérdőívekre ilyen eredményeket kaptam, kabátban ültem a fűtött szobában, olyan fázékonyság tört rám, és a beszélgetés alatt végig egész testemben remegtem. Nagyon sértő és elkeserítő volt az egész.
Ami a slusszpoén volt, hogy kérdezte, milyenek az emberi kapcsolataim, mondtam neki, hogy sz*rak, pl. a családommal egy éve nem beszélek, erre terápiás célként azt tüntette fel, hogy szocializálni kell engem.... szerintem viszont nem ez volt a lényeg, nem is ezzel a panasszal fordultam direktben hozzájuk, az általam nyomatékosított igényem az volt, hogy nem tudom kezelni az indulataimat, és erre keresek megoldást.
Idézet tőle: PhilCSziasztok! Tegnap végre bejutottam életem első pszichiáteréhez, és mindenféle teszteket kitöltettek velem. Az eredmény: súlyos szorongás (HAM-teszt 26 pont), súlyos depresszió (Beckféle teszt: 28 pont), önsértés, kényszerbetegség, dysthymia, és Litiumot kaptam az öngyilkossági fantáziáimra. (Azt is mondták, hogy a depresszió a családban mélyen beágyazott probléma: anyámnak öngyilkossági kísérlete volt, anyám nagyapja annak idején felakasztotta magát, apámnak pánikrohamai voltak, Xanaxot szed.) Egyéni pszichoterápia javasolt.
A problémám viszont az, hogy a fenti tünetek ellenére a területileg illetékes szakrendelőben és a Semmelweis járóbeteg ellátásában is csak ápr. végére-máj. elejére kaphatok időpontot. Ez iszonyatosan lelomboz, mert egyrészt én azt hittem, hogy a tegnapi napon már eleve egy terápiát kezdhetek el, és ugye, nem így történt, másrészt a tegnapi időpontra is másfél hónapot kellett várnom. Egyszerűen úgy érzem, olyan meredek, lefelé mutató ívben romlik az életbetegségem a fenti tünetek következtében, hogy iszonyatosan gyötrőnek látom, hogy ezt a további két hónapot még kivárjam. Tudtok még valami lehetséges megoldást, TB támogatott ellátásban, amelyre esetleg előbb is sor kerülhetne?
Kicsit félek ezt a Litiumot is szedni. Elég kellemetlen mellékhatásokat sorolt fel az orvos, és napi egynegyed tablettát írt fel. Úgy érzem, ez nem az a húdenagy dózis egyébként sem, amelyért érdemes lenne az esetleges mellékhatásokat bevállalni....
Köszönöm a választ előre is...
Örülök, hogy eljutottál a dokihoz!
1. A lítiumtól nem kell félni. Am. marhaság, egy-két hét szedés után lítium szint mérés KÖTELEZŐ lenne, hogy eljutottál-e a terápiás tartományba!
Az 500 mg-os tabi negyedét szeded? Nem hiszem, hogy elég lesz...
És igen, a lítium kiválóan leszed az öngyi késztetésekről és gondolatokról.
2. A diagjaid röviden: szorongás és depi, önsértés {és szuicid késztetések}, kényszerbetegség. A szuicid késztetéseket nem vallottad be, nem kérdezte?
3. Semmiféleképpen nem tudsz magán dokihoz eljutni?
4. https://bura.hu/szakmai-informaciok/krizisintervencios-telef/tarsadalombiztositas-tb
Itt nézd meg, hogy mi érhető el sztk alapon.
Sziasztok! Tegnap végre bejutottam életem első pszichiáteréhez, és mindenféle teszteket kitöltettek velem. Az eredmény: súlyos szorongás (HAM-teszt 26 pont), súlyos depresszió (Beckféle teszt: 28 pont), önsértés, kényszerbetegség, dysthymia, és Litiumot kaptam az öngyilkossági fantáziáimra. (Azt is mondták, hogy a depresszió a családban mélyen beágyazott probléma: anyámnak öngyilkossági kísérlete volt, anyám nagyapja annak idején felakasztotta magát, apámnak pánikrohamai voltak, Xanaxot szed.) Egyéni pszichoterápia javasolt.
A problémám viszont az, hogy a fenti tünetek ellenére a területileg illetékes szakrendelőben és a Semmelweis járóbeteg ellátásában is csak ápr. végére-máj. elejére kaphatok időpontot. Ez iszonyatosan lelomboz, mert egyrészt én azt hittem, hogy a tegnapi napon már eleve egy terápiát kezdhetek el, és ugye, nem így történt, másrészt a tegnapi időpontra is másfél hónapot kellett várnom. Egyszerűen úgy érzem, olyan meredek, lefelé mutató ívben romlik az életbetegségem a fenti tünetek következtében, hogy iszonyatosan gyötrőnek látom, hogy ezt a további két hónapot még kivárjam. Tudtok még valami lehetséges megoldást, TB támogatott ellátásban, amelyre esetleg előbb is sor kerülhetne?
Kicsit félek ezt a Litiumot is szedni. Elég kellemetlen mellékhatásokat sorolt fel az orvos, és napi egynegyed tablettát írt fel. Úgy érzem, ez nem az a húdenagy dózis egyébként sem, amelyért érdemes lenne az esetleges mellékhatásokat bevállalni....
Köszönöm a választ előre is...
Szia setapalca!
A borderline zavart nem elsősorban gyógyszerrel kezelik, inkább a terápiát javasolják. De bizonyos tünetek kezelésében jót tud tenni egy kis antipszichotikum. Miért nem mégy el az orvoshoz, nem bízol benne? Terápiába se jársz?
De mi van akkor ha valaki fel a gyogyszer cseretol is mint en
Mert mar rengeteg felet szedtem es mindig voltak mellekhatasok.igy ujat kaptam.en mar csak azt szedem amit regen beallitottak pedig nem vagyok jol es mar nem hadznalnak de en nem megyek ujakert.inkabb rettegek minden nap itthon meg az utcan meg mindenutt.tudom nincs eletem.de ez meg mindig jobb mint egy uj gyogyszer ami ugysem valna be...
Szia Lilla! Szerintem érthető, hogy elkeseredtél és félsz, ez normális reakció. Remélem, hamar kiderítik, hogy van-e komolyabb probléma, és akkor megnyugszol. Az antidepikkel kapcsolatban én azt tudom, hogy nagyon változó, hogy hogyan reagálunk egy-egy gyógyszerre. Nekem most cserélték a gyógyszerem, már azt gondoltam, hogy semmi nem segít, és meg fogok halni, és akkor egy gyógyszer beütött és használ. Lehet, hogy neked is ki kéne tartanod a kísérletezés mellett még.
Sziasztok!
Úgylátom, vagy lehet rosszul látom, sokan küszködtök mostanság depresszióval és szorngással, ahogy én is sajnos.
3 hete fordult velem a világ, azóta padlón vagyok, és nem tudom kiszedni magam belőle,vannak órák vagy talán napok mikor kicsit jobb, de általában a félelem és a szorongás uralja a napjaimat. Hetente járok terápiára,ami akkor segít,meg még másnap megvan a hatása kicsit. Jövőhéten jutok el dokihoz,remélem tud majd segíteni.
3 hete azzal kezdődött, hogy elmentem nődokihoz,az éves ellenőrzésre. Kiderült van egy miomám 25mm-es, kérdeztem róla a dokit,nem mondott semmit, adott antibiotikumot gyulladásra,és hogy majd menjek vissza kb 1 hónap múlva, addigra meglesz legalább a rákszűrés eredménye is. Nem látta tisztán a miomát,le is tolt mert nem voltam közvetlet a vizsgálat előtt wc, én voltam, de mivel elég sokat késett, így nem közvetlen előtte. Tehát van a fejemben egy óriási kérdőjel. Félek a rákszűrés eredményétől, félek mi lesz a miomával, bár sokan azt mondják nincs vele gond,meg kicsi,és ha nem okoz gondot akkor nincs teendő, figyelni kell rendszeresen stb. Valahogy nem nyugtatott meg,egyrészt mert nem doki mondta, bár a barátnőm eü-ben dolgozik, mégsem vagyok nyugodt. Azóta a bizonytalanság,félelem szorongás uralja a napjaimat. Nem érzem magam vonzü nőnek,így a férjem hiába dicsér bókol nem tudom elhinni, mert már nem annak látom magam mint eddig. Totál felborult az önképem, eddig is nulla önbizalommal éltem, most szerintem lementem mínuszba,márha lehet ilyen. Sajnos a nődokihoz csak 22.-én megyek visszam,úgy kaptam időpontot, jövőhéten elvileg meglesz a rákszűrés eredménye, de úgy döntötttem nem megyek el érte,mert ha véletlen valami olyat tartalmaz,még 2 hétig tipródhatok míg dokihoz kerülök. Hozzáteszem mindent rendben éreztem magammal,ezzel a tudattal mentem dokihoz, semmi panasz,norm. menses időre stb.
Most meg a sz..-re gondolni se nagyon tudok, pedig szeretem a férjem nagyon, egy rémálom vette kezdetét. És ha nem lenne elég még fogorvoshoz is mennem kell, mert tegnap beleharaptam valamibe amitől lepattant egyik fogamból egy pici darab,oda 2 hét múlva van időpontom.
Totál úgyérzem magam, mikor a háztartásban tönkremegy valami, és utána sorozatban minden.
Egyedül az éjszakák amik jók,mert mikor alszom nem gondolkozom.
Nem szeretem az antidepiket, nagyon régen szedtem,hatása nem nagyon volt. De lehet most kellene valami,ami ad egy kis életkedvet.
Szia Panda! Szerintem szuper, hogy megpróbálod legyőzni a szorongást és levelezni. A szorongások ellen ilyen kis lépésekkel lehet védekezni. Talán minden emberi kapcsolat szorongást okoz neked? Vagy új kapcsolatoknál szorongasz, hogy nem fogadnak el?
Idézet tőle: Panda63Sziasztok!
Valakinek írtam priviben. Eddig nem volt gond. De válaszolt. És elkezdtem szorongani. Miközben visszaírtam neki már remegtem és zsibbadt a fejem. Még most is szorongok. Ötlet hogy miért lehet?
Szia! Nekem semmi ötletem.
Miért gondolod, hogy idős vagy ide? Itt minden korosztály képviselteti magát tizenévestől ki tudja hány évesig, határ a csillagos ég.
Sziasztok!
Valakinek írtam priviben. Eddig nem volt gond. De válaszolt. És elkezdtem szorongani. Miközben visszaírtam neki már remegtem és zsibbadt a fejem. Még most is szorongok. Ötlet hogy miért lehet?
Kedves fules!
Sajnálom, hogy nem vagy jól 🙁 De ha még nem próbáltál gyógyszerrel kimászni a depresszióból, adj ennek esélyt. Nekem segít a gyógyszer, bár hosszú idő volt, míg a megfelelő kombinációt megtaláltuk. Majd írj, hogy mi van veled.
Szia valodinevem!
Én szívesen elolvasom, amit írtál, és ha akarod, és más számára is értelmezhető, ki is tehetjük a történeteink közé. Az email címem eszter pont babarczy kukac gmail pont com.
Szerintem nincs olyan, hogy valaki "elfoglalja" más elől a helyet a terápiában. Ha itt vagy, akkor valószínűleg van valami bajod, és nagyon is jár neked, hogy segítséget kapj egy terapeutától.
En most egesz delutan rosszul viltam feltem es szorongtam.mar inni sem tudok.bem mintha egyebkent menbe az eveszavarom miatt.gyenge vagyok es szedelgek.csak azr varom hogy mikor lesz mar higy szedem be a gyogyszereimet es megyek aludni.mintha akkor nem tortenhetne semmi velem.mindig erre gondolok.pedig azt mindjak legtobben hajnalban halnak meg...
Üdv!
Telejesen új vagyok, mint a kapu, amire a borjú bámul. Mármint az oldalon. 
Fogalmam sincs, kihez fordulhatnék, egyáltalán kell-e valakihez fordulnom, vagy csak az önsajnálat hozott ide. Szóval, ennek tisztázásban szeretném a segítségeteket kérni, ha nem gond.
Hirtelen felindulásból elkövetett naplóírást követtem el az elmúlt 45 percben, és az eredmény... hát. Nem tudom eldönteni, okot adhat-e az aggodalomra. Nekem nincsenek konkrét, tipikusnak mondható fizika tüneteim, ami depresszióra vagy bármi más lelki bajra utalhatnának, soha nem is volt. A pulzusszámom magas, valahol olvastam, mint lehetséges tünet, ez talán összefüggésbe hozható azzal a nyomorultsággal, ami a jelen időszakban elhatalmasodott fölöttem. Azt hiszem, ilyen mélyponton aligha voltam, s mégis, kételkedem abban, meglehetősen erősen, hogy jogos-e úgy és azt éreznem, amit.
Amit érzek... Leírtam egy szeletét két A4-es oldalra. Nem nagy mennyiség, de mondom, ez csak egy szelet.
Nem akarok pszichológushoz menni, nem gondolom úgy, hogy a sok súlyos eset, a sok sokkal elveszettebb ember között pont velem kéne foglalkoznia. Én csak elvenném, foglalnám a helyet olyan embertől, akinek valóban segítségre van szüksége. Nem hagyhatom, hogy más őrlödjön fel, míg én kényelmesen meresztem az alfelem a pszichológusnál, az ő helyén, és örülök, hogy végre rólam van szó és velem foglalkoznak.
Na jó, ez hosszúra sikeredett. Sajnálom, nem terveztem ennyit írni.
A kis naplókezdeményt még nincs merszem feltölteni, szeretném kérni, hogy ha valaki régebben van itt és jártas a topikok között, akkor írjon nekem, én elküldöm neki az írást privátban, és (ha van kedve elolvasni) kérem, szóljon, hogy mennyire való ebbe a topikba, és akkor kirakom-illetve, ha egyáltalán nem, akkor örülnék, ha átnavigálna máshova. 
Nem tudom, mennyire voltam világos, remélem eléggé 
Körülberül 1 hónapja irtam ide, akkor még kerestem a válaszokat, amiket talán mostanra kezdek megtalálni, de elfogadnom nagyon nehéz. 1 hónap alatt eljutottam orvoshoz, ahol megnéztek minden létező dolgot (EKG, vérnyomás stb), hogy mégis miért vagyok ennyire fáradt, kimerült, miért fáj a fejem napi szinten, mi okozza az ingerlékenységemet. Bár vannak eredmények, amik még nem érkeztek meg, az orvos elmondanása szerinte fizikaliag teljesen egészséges vagyok, a válaszok máshol és máshogyan keresendők. Nem örültem, bár már egy jó ideje tisztában vagyok ezzel. Sajnos a mai napig úgy gondolok a mentális egészségemre, hogy az igenis csak tőlem függ, igenis jól tudok lenni ha akarom, mert az elmúlt 3 évemben így működöm: 1-2 hónapra nagyon rosszul leszek, a depresszió minden létező tünetét szinte produkálom, majd 3-4 hónapra "összeszedem" magam és a rossz időszakokban is úgyanugy eljárok dolgozni, próbálom megtartani a fenntarthatót. De 2,5 hónapja nagyon akarom, hogy jól legyek és nem megy. Belefáradtam az elmúlt 3 évben, a nagyon akarásba, a nekem nem lehet mentális bajom érzésbe. Annyira nem megy most, hogy múlthétre belekerültem az egyik legnehezebb állapotomban (ami nem ismeretlen): a stresszre adott válaszom az öngyilkossági gondolataim, szinte azonnal. Megszaporodtak a pánikrohamok, szorongtam és sírtam minden reggel, hogy fel kell kelni, de már előtte este is hogy holnap fel kell kelni, a munkában nem mutathatom, mennyire rossz a helyzetem épp. A párom csak nézte és próbált segíteni több száz km távolságból (ő Magarországon, én külföldön), a kollégáim nem értették a munkahelyen a reakcióimat egy-egy helyzetre és legtöbbször én magam sem. Napról napra nehezebbé vált az állapotom, a pszichológussal folytatott beszélgetések nem segítettek. A párom kérésére egy pszichiáter ismerőssel beszélve (nem terápiában) a tüneteim a kevert szorongásos- depresszióra mutatnak, elkerülhetetlen, hogy gyógyszeres segítseget kapjak. Nehezen fogadom el, hisz az elmúlt években is "ment" anélkül. De az elmúlt hetek hatása meg hozta a "gyümölcsét". A munkahelyemen a főnökm egy beszélgetés végén megkérdezte, hogy amúgy jól vagyok- e mert szokatlanul stresszesnek tűnök. És itt, kibukott belőlem, hogy nem, egyáltalán nem vagyok jól. Olyan országban élek, ahol ezt fel lehet vállalni (bár magyarként nehezen tudom ígyis), sőt, segítséget adnak, hogy jobban legyél. Persze a munkahelyem nem tud minden egyes apró nehezéségemről. Az eredmény az lett, hogy szabadságot vettem ki, amiben pár napra haza utazom Magyarországra és a párommal tudok lenni, valamint ha sikerül pszichiáterrel is fogok tudni találkozni és beszélni.
Mindezt elfogadni a legnehezebb jelenleg. Bevallani mások előtt, a munkahelyen, láttatni a párommal, hogy milyen mélyre tudok jutni. Elfogadnom saját magamban, hogy ez nem az én hibám, nem az én gyengeségem, talán még minidg nem tudom és magamat hibáztatom minden egyes percben....Egyszerűen csak nagyon nehéz.
Idézet tőle: wannabesomebodyJa, semmi különös, évekig tartó iskolai bántalmazás, megalázás a la nature.Erre még rájön egy 12 éves korom óta tartó kényszerbetegség, ami már egyáltalán nem is zavar.3 éves korom óta dadogok, emiatt is sokat gúnyoltak.Nem akarom felmagasztalni a saját szenvedésem, mert tudom hogy csak itt a fórumon is rengetegen vannak, akik sokkal több traumát, rossz dolgot éltek át életükben, mint én.Csupán elmondom és ennyi.
13 éve vagyok depressziós, volt egy átmeneti időszak, mikor anafranilt szedtem, akkor viszonylag jobban voltam, de akkor is folyton lehangolt voltam, rossz dolgokra gondoltam szinte egész nap.Már előtte, 8.-as koromban is volt rossz időszakom, az is depresszió volt, utólag jöttem rá.Érzelmileg egyébként iszonyat labilis ember vagyok, jó és rossz tud váltakozni bennem akár pár másodperces különbséggel is, de ez nem bipoláris, már tapasztaltam.
Hát az azért elég keményen hangzik. Gratulálok, hogy ekkora teherrel a válladon megállod a helyed az életben!
Mi az az 5 htp, amivel próbálkoztál?
Ja, semmi különös, évekig tartó iskolai bántalmazás, megalázás a la nature.Erre még rájön egy 12 éves korom óta tartó kényszerbetegség, ami már egyáltalán nem is zavar.3 éves korom óta dadogok, emiatt is sokat gúnyoltak.Nem akarom felmagasztalni a saját szenvedésem, mert tudom hogy csak itt a fórumon is rengetegen vannak, akik sokkal több traumát, rossz dolgot éltek át életükben, mint én.Csupán elmondom és ennyi.
13 éve vagyok depressziós, volt egy átmeneti időszak, mikor anafranilt szedtem, akkor viszonylag jobban voltam, de akkor is folyton lehangolt voltam, rossz dolgokra gondoltam szinte egész nap.Már előtte, 8.-as koromban is volt rossz időszakom, az is depresszió volt, utólag jöttem rá.Érzelmileg egyébként iszonyat labilis ember vagyok, jó és rossz tud váltakozni bennem akár pár másodperces különbséggel is, de ez nem bipoláris, már tapasztaltam.
Meg tudtam bocsátani az embereknek, már nem haragszom rájuk, de a depresszióm még mindig megvan és el vagyok keseredve teljesen.Az egyetlen reményem most a megfelelő antidepresszáns.Orvost fogok váltani, mert ezen a pszichiáteren is látszik hogy csak a pénz érdekli.Annyira unalmasan tartja a kezelést, az érdekődésnek a leghalványabb jelét sem látom benne, csak azt hogy bólogat mindenre, ha én felvetek valami ötletet, akkor az a válasz hogy "igen, az jó, azt megpróbálhatja".Úgyhogy egy ideje már saját magamnak íratok fel gyógyszert némi információszerzés után a neten és próbálgatok, mert azt amit ő csinál, azt én is meg tudom csinálni és nem is kerül annyi pénzembe.
Folytathatnám még, de a lényeg az hogy most van egy nagyon fontos célom és azt meg akarom valósítani, bizonyítani mindenáron, ez vált mostanára a lételememmé.Ezt a célomat csak úgy tudom teljesíteni, ha jó lesz a kedvem és tudok járni bulizni, ismerkedni és dumálni ezerrel.Ehhez kell az antidepresszáns.Próbáltam már kilábalni ebből agykontrollal, orbáncfű teával, 5 htp-vel, semmi nem segített.
Úgyhogy most ott vagyok hogy vagy sikerül a célom és boldog, lenyugodott ember lesz belőlem, vagy nem sikerül és akkor belepusztulok a fájdalomba és egy teljesen másvalaki lesz belőlem.Győzelem vagy halál, ez lebeg most a szemem előtt.
Idézet tőle: wannabesomebodyÚgy köszönetet mondanék azoknak az embereknek akik ezt tették velem.De tényleg.De nyilvánosan, hogy sokan tudjanak róla.Sok sikert is kívánnék nekik, olyan jó nézni facebookon a boldog arcokat, a mosolygó párokat a pocakban a babával, a családokat, a sikeres életeket, te meg fulladj meg a szartengerben.Hát a kurva anyátokat!Nem hagyom annyiban!
Mit tettek veled wannabe?
Úgy köszönetet mondanék azoknak az embereknek akik ezt tették velem.De tényleg.De nyilvánosan, hogy sokan tudjanak róla.Sok sikert is kívánnék nekik, olyan jó nézni facebookon a boldog arcokat, a mosolygó párokat a pocakban a babával, a családokat, a sikeres életeket, te meg fulladj meg a szartengerben.Hát a kurva anyátokat!Nem hagyom annyiban!
Kedves Liliomlány, Sétapálca és Eszter,
sajnos nem igazán tudom, mi segítene. Tudjátok, ha tudnám, lehet, hogy nem itt ülnék napok óta a gép előtt. Az utóbbi 3-4 napban max kajáért ugrottam le a boltba, vagy ha valami fontos elintéznivalóm volt, de egyből rohantam is vissza. Már lassan attól is szorongok, hogy ki kell menni az utcára.
Segítsetek kérlek szépen. Pár szem Rilex tablettát keresek. Utaznom kene munkaügyben és én bolond nem figyeltem, h elfogy. Bármit megadok érte
Kedves VeniceQueen, Setapalca, Liliomlány!
Úgy látszik, mindnyájan ugyanazzal küzdötök. Tudnátok egymásnak segíteni abban, hogy ki-ki kilépjen egy kicsit az izolálódásból? Mi tudna nektek segíteni ebben?
Igen, én is így.
Mindenkit ellökök magamtól, miközben szörnyen egyedül érzem magam.
És mindeközben teljesen üresnek érzem magam.