Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

függűség

ElőzőOldal 2 / 2

Én nem szóltam be senkinek! Csak leírtam, hogy szeretem ssri-típusu szerotonin szintet nővelő gyógyszereket. Igazából úgy indult , hogy lecseréljük a Cipralexet Brintellixre, fokozatosan átmenettel, de amikor elhagytuk a Cipralexet mondtam hogy én nem tudok SSRI nélkül meglenni. 8 év alatt már az összes SSRI tipusú gyogyszert végigzongoráztuk, Szertralin, Paroxat, Floxet, Citalopram... Erre mondta a doki , hogy akkor maradjon a Brintellix mellé az escitalopram ( Cipralex)

A Brintellix egy nagyon jó kis pörgetős cucc, kb. január óta szedem, az első napokban ahogy írták okozott némi hányingert , enyhe fejfájást, de aztán ez abba maradt. Mondta a Doki hogy probáljam meg este bevenni, és akkor kiküszöbölöm a mellékhatásokat a xanaxxal, Ketilepttel és a felezési ideje is olyan, nem rögtön pörget, hanem amikor 6-8 óra után eléri a maximális koncentrációt a vérben, addigra meg ugyis kialszom magam. És így is lett, szinte magától kipattan a szemem reggel. A szexuális érdeklődésemet is visszahozta, nem is kicsit! Napközben egyáltalán nem kell mellé xanax vagy ilyesmi , mert úgy pörget, hogy közben nem vagy agitált állapotban. Se székrekedés, se hasmenés, étvágy kicsit visszaesett. Kb. ennyi.

Ilyen még nem volt tőledsmiley legalábbis nem tünt fel. A röhögéstől ráharaptam a fájós fogamra(holnap húzzák,részemről halálfélelem). Jobban vagy most?

Holdfény, majdnem kiköptem az üdítőt a számból a meglepetéstől..:D

 

Haha, Holdfény!

 

Megnevettettéllaugh.

Te valami patikalátogató vagy? Vagy mi?

Eddig adtam magamban neked egy esélyt, hogy mégis hova tegyelek, de már látom, kártékony kis lélek lehetsz.

Én kiraknálak innen a picsába.

Örülök, hogy így érzed, hogy nagyon értesz a gyógyszerekhez. Akkor próbáld belőni azt a legkisebb mennyiséget amivel jól vagy.

Vezetsz egyébként? Milyen munkát végzel? Nem zavar a koncentrációban ez a sok gyógyszer?

 

 

Na most már kezdek mérges lenni. Ki a FRANC tehet arról, hogy antipszichotikumot kell szednie? Gondolod, hogy poénból szedik az emberek? Örülj neki, hogy neked keveset kell szedned és egy kicsit gondolkozz el, hogy mit írsz. 

Szia Georg, remélem, nem azért nyitottál topikot, hogy beszólj másoknak.  Örülök, hogy bocsánatot kértél. Nagyon fájdalmas tud lenni egy meggondolatlan félmondat. 

Inkább írd le részletesebben a Brintellix tapasztalataid, azzal sokaknak segítesz.

 

Elnézést, elnézést, elnézést! Egyébként általában csak akkor jövök föl az oldalra ha nagyon jól vagyok... Esetleg hogy tájékozódjak , vagy megosszam pozitív tapasztalataimat pl. egy új gyógyszerrel kapcsolatban. Szóval egyetek Brintellixet! 😉

De jó, hogy ezt írod Georg!smiley

Ha nincs rá szükséged, akkor inkább ne szedj annyit szerintem.

Jó, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, ha függő vagy, de talán kereshetnél valami egészségesebb függőséget!

Esetleg sport?

Provokáció? Aha.

És mi volt az értelme ennek a provokációnak? Mire szerettél volna rávilágítani ezzel? Ki a célcsoport?

 

 

Jó , kicsit provokáció volt a tegnapi topikom, elnézést, de ez nem sok gyógyszer, nézzetek már körül hogy itt ki miket szed!!! Pl. Ketileptből 50 mg az nagyon kevés valaki 300-at, vagy 600 mg-ot szed. És mondjuk az antipszichotikumok sokkal ártalmasabbak mint az SSRI-k. A dokim azt mondta, hogy már levizsgázhatnék gyógyszertanból! 😀

Az előző véleményemet tartom, viszont sajnos borderline vagyok és meglehetősen ambivalensen érzek mondhatni mindennel kapcsolatban, így ott van az is, hogy közben meg kínzóan együttérző vagyok. De a határokat meg kell húzni és igaz, hogy nem ismerem a korábbi megnyilvánulásaidat és az előzményeket, az életedet, így ezért erre a topicodra reagáltam csupán, nem az egész embert ítélem el, hanem ezt a tettedet.

Szerintem ez gáz, úgy ahogy van.

...és szerintem nem ide való, ahol sorstársak gyógyulni szeretnének és tapasztalatokat osztanak meg.

Nem reklámoznám, hogy valaha utcai drogos voltam,

nem lennék büszke, hogy leszólom a leszázalékoltakat, nem verném nagy dobra, hogy esetleg ismerem a gyógyszereket és ugyanolyan drogos vagyok, mint korábban, csak most legális szerekkel.

Szerintem ez felelőtlenség egy ilyen oldalon, vagy nem a gyógyulás a cél, hanem benne maradni a szarban?  

Ha bajban vagy, kérj segítséget, de ha ez segítségkiáltás, akkor meg ne játszmázz!.

Ráadásul, ha még így Istenkirálynak is tartjuk, akkor neki is rosszat teszünk, mert megtartjuk a függőségében.

Én azért írtam cinikusan "királynak", hogy kizökkenjen ebből az egós szerepből.

Baromira nem kellene visszaütni annak,aki ilyeneket ír.Lehet,hogy rosszabb állapotban van,mint mi valaha is voltunk.Ez egyfajta segítségért kiáltás,csak rosszul jött le.sad

Bár vannak kétségeim a bejegyzésed valóságáról. De ha ezt mind így szeded,rendeld meg a fekete zsákot. B+ hogy örülnék,ha nem kéne ennyi gyógyszert szednem,nem halmozán még direktangry

Idézet tőle: Avana

Lehet, georg nem egészen "tiszta fejjel"  nyitotta a topikot, azért írt ilyeneket.

Ez látszik a függűség szóból is.

Te nem leszázalékolt leszel hamarosan,hanem hulla.

Egyébként George a gyógyszerek terén atom!.Nagyon tudja a hatásmechanizmusukat,az interakciókat,stb.Komolyan.Bárcsak én lennék ekkora ász!

Avana!Mindig leírod,amit én szerettem volna elmondani..smileyyes

Persze, ne bántsuk egymást, mindenkinek van elég baja, gondolom.

Lehet, georg nem egészen "tiszta fejjel"  nyitotta a topikot, azért írt ilyeneket. 

Én leszázalékolt vagyok és mellette dolgozom, igaz csak négy órában.

 

Hát igen, jó dolog ha az embernek van egy szerető családja és munkája. És ha mindezek után még függő is (hiszen ez a bejegyzés címe), az az igazi királyság! 

Én már bánom, hogy hozzászóltam.

Elérte, amit akart.

Én nem ítélkezem, mindenkinek megvan a saját önpusztító tevékenysége. Biztos ennek is ára van mint minden másnak.

Mondjuk tényleg nem volt szép leszólni a leszázalékoltakat. Ők is dolgoznának ha tudnának, szerintem nekik esik legrosszabbul a munka hiánya. Voltam én is munkanélküli, nagyon nem jó érzés.

Na állj !

Itt minden leszázalékolt nevében kikérem magamnak a

                                                          -féleszű-               jelző sértegetést!!!!!

(bár én  ,szintén dolgozom akkor most én is rajoljak,hogy milyen nagyarc vagyok mert még képes vagyok dolgozni?)

Semmivel sem vagy különb másoknál,max valami nagyon féleecsúszott nálad,és te erre vagy büszke !!!!

Ez a te életed,felőlem koktélozhatsz,de ez nem jogosít fel mások leminősítésére!

 Van olyan kifejezés is ,hogy tisztelet-  ami itt azt jelenti hogy tisztelem a többi itt jelenlévő Búrást bármilyen problémákkal is küzd,bármillyen állapotban is van !

Érthető voltam?

 

 

Nagyon nagy király vagy akkor!

Ó, je!

Róka olyan nincs, hogy "megakarsz" a magyar nyelvben 🙂

Régen utcai drogokat használtam régi motoros vagyok itt az oldalon is... szoval semmi gáz , csak rájöttem mivel helyettesíthetem ezeket. Egyébként ismer a doki nagyon is jól!! 🙂

Nem vagyok egyedül,bár most párom nincs, de van szerető családom, és itt a sok féleszű leszázalékolttal szemben nekem munkám is van!

Ez gyógyszerrel való visszaélés.

Látszik mennyire "megakarsz" gyógyulni.

S miért írtad ezt le ide?

Figyelemfelkeltés?

Egyedül érzed magad?

Tényleg nem értem a motivációd.

Közösségre vagy közönségre vágysz?

Gáz-e?

Hát ha a azt nézzük,hogy akár epilepsziás roham,szívritmuszavar,tudatvesztés stb is lehet ebből, ritkán ugyan de  a game over is benne van.Ergo orosz rulett esetén ne legyél egyedül csak kísérettel és/vagy felügyelettel ha még szeretnél néhány évet, és esetleg nem sztómazsákkal például mert a bélrendszeredet is taccsra vághatod ha így folytatod..

 A válsztás a te kezedben ill gyógyszeres dobozodban van,

ElőzőOldal 2 / 2