Önbizalomhiány
Én igazábol nem találom magam csunyának helyes férfinak tartom magam,bárcsak a nők is ez gondolnák...na mindegy nekem sincs önbizalmam de az biztos hogy jóval több van mint pár évvel ezelött valahogy össze szedtem magam és most remekül vagyok
Hali,
Egy rokonomnak szintén gerincprobléma miatt kell hordania teljes felsőtestét fogó fehér korzettet hordania. Ő is lány ez gondolom egyébként nektek még nehezebb DE: Ott tartunk , hogy 17 évesen nem kel már egész nap 24/22 hordania.Egy családi rendezvényen is levette tavaly, és mikor mondták a szülei, hogy vegye vissza a szép fekete ruhájára majdnem elsírta magát, de felvette. Nem tudom a te korodban mennyire használ még, de lehet megérné a szenvedést ha tudod, hogy később normális életet élhetsz. Ha most amúgy is megszólnak a tartásod miatt, azt a plussz kínt el tudnád e viselni a nagyobb jóért? Kitartást
Szia Betti!
Az önbizalomnöveléssel kapcsolatban.Ugyan nem írtad, de arra a következtetésre jutok az írásodból, hogy nincs párod, barátod.Te is írtad, vannak tőled rosszabb helyzetben lévők, nincs lábuk stb.Sok köztük az olyan, akik boldog kapcsolatokban, csaldban élnek, és nagyon sikeresek valamiben.Ha nekik sikerült, akkor neked miért ne sikerülhetne?, A testi hibákkal, vagy valamilyen fogyatékossáággal élőknek általában gazdagabb a lelki világuk, mint egy normál embernek.Sokan ezt keresik, ha barátot, vagy párt keresnek, te is találkozni fogsz ilyen emberekkel, ebben biztos vagyok, ha nyitott maradsz a világra, és nem zárkózol be.Összehozhat a sors olyan emberkékkel is, akiknek ugyancsak van valamilyen testi hibája, sok esetben nem is súlyos, csak ő érzi annak. Szóval ha érzed és látod, hogy sokan elfogadnak és szeretnek, ilyennek amilyen vagy, akkor saját maqgadat is könnyebb lesz elfogadni, és így növelheted az önbizalmad. Ha mész az utcán, és rádmosolyog valaki, ha csak úgy valaki köszön, apró gesztusok ezek, de ezeket el kell raktározni, ezekből lehet építkezni.Ha elkezdesz majd dolgozni, és sikeres leszel benne, jól csinálod, akkor büszke lehetsz majd magadra, hogy milyen ügyes vagy, és ez az élet más területeire is kihathat.:)
Ha megpróbálsz kevesebbet gondolni rá hogy gerincferdülésed van, nem a tekinteteket fürkészni, hogy ki néz, akkor mások is kevesebbet fognak vele foglalkozni.Tudom én könnyen beszélek, nagyon nehéz lehet ezzel nap mint nap megküzdeni, és ezt csak te érzed át.De próbálkozni kell, hogy jobb legyen, nagyon fiatal vagy még, előtted az élet még.:)
Kedves Wannabefixed!
Igen, nagyon nehéz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az. Sajnos én nem mindig érzem úgy, hogy ezzel megtudtam küzdeni, hiszen feladtam, van megoldás, de én még is a könnyebb utat választottam, hogy majd lesz ami lesz. Hát igen.. lett ami lett.. Köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól esnek. : )
Engedd meg, hogy viszonozzam. : ) Láttam Rólad képet és egyáltalán nincs olyan, amit szégyelni kellene. ; ) Az én fogaim sem tökéletesek, eléggé össze-vissza nőttek ki, viszont ez az, ami a legkevésbé zavar. Mint ahogy említetted, így vagyunk egyediek. : ) Én is csodállak a kitartásodért, biztos nem lehetett könnyű Neked sem.
Kedves Marci88!
Próbálom nem feladni, bár az, hogy nem hordom a fűzőt, elég sok mindent elárul.. Csak nehéz.. Testileg-lelkileg egyaránt. Abban bízom, hogy majd talán egyszer megjön az eszem, majd nem a fájdalom lesz az erős, hanem az akarat. Sokat gondolkodtam, hogy megosszam e ezt a történetet, de úgy éreztem ezt le kell írnom, mert ideillik. Igen.. Nap mint nap küzdelem. Hiszen suliba járni kell, először odáig el kell jutni, az emberek szánalmas pillantást vetnek rám, már sokszor inkább behunyom a szemem. Sajnos sokszor már a boltba sem szeretnék lemenni, felnőttek-gyerekek egyaránt szeretnek úgy megbámulni.. Persze.. Én ezt megértem, lehet hogy fordított helyzetben én is ezt tenném. Viszont próbálok pozitívan hozzáállni, az lebeg a szemem előtt, hogy az én problémám semmi, azokhoz az emberekhez képest, akik kerekesszékesek, hiányzik a végtagjuk, bármi. Próbálok büszke lenni magamra, hogy nem adtam fel és még így is, ilyen háttal kimerek menni az utcára. Csak sajnos inkább a levertség nyer és nem a pozitív gondolatok. De a pozitív az, hogy ebben az évben voltak olyan osztálytársaim, akikkel jól ki tudtam jönni, csak sajnos Ők jövőre nem lesznek velem. Az előző sulimban bántottak igazán. Sajnos Ők úgy gondolom, sosem növik ki, de az az igazság, hogy én sajnálni tudom az ilyeneket, mert aki mást bánt, annak igazából problémái vannak önmagával, a világgal és ezáltal ez egyfajta kivetítés, hogy kilógok a sorból.
Kedves Nemadomfel!
Igen, a gyerekek gonoszak tudnak lenni, de van olyan, aki kiváncsi.. Ezt azért gondolom így, mert a gyakorlatom részét 10-12 éves gyerekek között töltöttem, hát korántsem volt egyszerű.. kérdezősködtek: "Betegnek születtél?", " Miért ilyen a hátad, olyan furcsa." De azt hiszem a legdurvább kérdést az egyik srác tette fel, 12 éves volt: "Neked komolyan nincs gerinced? " Az egyik gyerek azt mondta neki, Ő pedig rákérdezett.. Hát.. köpni-nyelni nem tudtam.. Azért felnőttek körében is észreveszem azt a szánalmas pillantást a tekintetükben.. de lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Nagyon sajnálom, hogy baleseted volt. : ( Nem, fizikai fájdalmaim nincsenek, maximum annyi, hogy fáradékonyabb vagyok. Inkább lelki fájdalmaim vannak, de azok bőven. : / Hát igen, egy kis önbizalom igazán nem ártana, de honnan-miből ezek után? : / : )
KÖSZÖNÖM SZÉPEN, HOGY LEÍRHATTAM!!! 
Szia Betti!
Mindig szomorú ilyen történetet olvasni.A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, a felnőttek szerencsére már annyira nem.Ahogy egyre idősebb leszel, talán egyre kevesebb, vagy talán nem is lesz csúfolódás.Nálam is állapítottak meg gerincferdülést, de nem olyan látszatos, főleg ha kihúzom magam.:)Nálam nagyrészt saját hülyeségemnek köszönhetem, egy autóbalaset következménye. Azóta, ha 1helyben kell állni több ideig, nagyon fáj.Fizikai fájdalmaid is vannak?
A képek alapján csinos csajszi vagy, és fiatal.Lesz lehetőséged, az önbizalom növelésére, sok sikert hozzá! 🙂
Szia Bettiii20!
Tényleg tanulságos történet, örülök, hogy megosztottad velünk. Szerintem ne add fel, még annyira fiatal vagy. Én megpróbálnám amit lehet, persze nem tudom elképzelni mennyi küzdéssel és fájdalommal jár ez az egész. 🙁
Az iskola társaiddal meg ne foglalkozz, gondolom éretlenek, kicsit idősebbek lesznek és legbelül megbánják amit tettek. Fiatal korban ez a kegyetlenség sajnos normális. Valaki kinövi, valaki nem. 🙁
Szia Betti! Nehéz lehet neked, de sok-sok kitartást hozzá, ha valaki meg csesztet ezzel, hagyd rá... Az ilyenek azt se tudják miről beszélnek. Te pedig azzal több vagy, hogy egy ilyennel megtudsz küzdeni.. minden tiszteletem a tiéd. 🙂
Sziasztok, nagyon örülök, hogy létrehozták ezt a témát. Mivel engem is érint, úgy gondoltam én is elmesélhetném nagyvonalakban a történetem, remélem bánjátok. : ) (Kicsit hosszú lesz..)
21 éves vagyok, a problémáim önmagammal olyan 14-15 évesen kezdődhettek, bár már előtte is voltak "hullámvölgyek..". Azt szokták mondani, hogy mindenkinek vannak szépséghibái, így nekem is, viszont úgy gondolom, hogy az én szépséghibám elég súlyos..
Általános iskolában, 8. osztályban kezdődött az egész. Tudjátok, vannak ezek a szűrővizsgálatok. (Testsúly, magasság mérése.). A vizsgálatba beletartozott az is, hogy hajoljak le, majd szépen lassan fel. Megtettem, majd ezek után a védőnő beutalt az ortopédiára, mert úgy látta, problémáim vannak a gerincemmel. Még aznap délután el is mentünk anyával az ortopédiára, egy nagyon aranyos nőhöz kerültünk. Fiatal volt, kedves, barátságos. Megvizsgált, majd azt mondta, hogy a hátamnak semmi baja. Már épp készültünk volna hazafele, amikor a kórterembe bejött egy másik ortopéd orvos, aki egyből észrevette, hogy a tartásom korántsem olyan, amilyennek kellene hogy legyen. Egyből felküldött röntgenvizsgálatra, ahol meglátták az eredményt. Akkor még nem sejtetettem, hogy az életem 180 ° -os fordulatot vesz hamarosan. Kiderült az eredményből, hogy gerincferdülésem van, DE lehet rajta korrigálni. Azt tanácsolta, hogy hordjak egy ilyen gumírozott fűzőt, mely segít kordában tartani ezt az állapotot. Első összeomlás pipa.. Fűző? Hallani sem akartam róla.. Aztán kiderült, hogy igazából semmi gond nincs vele. Nem azt mondom, hogy jó érzés volt hordani, de nem gátolt a mozgásban. Nem volt semmi baj, hordtam iskolában is. Bár szégyelltem, de el lehetett takarni, semmi nem látszott belőle. Jártam kontrollvizsgálatokra, viszont az eredmény elkeserítő volt. Hiába hordtam szinte egésznap, nem hogy javult volna a helyzet, hanem romlott... Hol így-hol úgy. Aztán azt a kórházat felújították és egy másik kórházba kellett menni kontrollvizsgálatra. Életem egyik legnagyobb csalódását éltem meg aznap.. Újabb orvos jött be, aki elmondta nekem, hogy nekem nem ez a fűző kellett volna. Másfél évig egy olyan fűzött, ami rontott az egyébként korrigálható hátamon. Herótot kaptam már az orvosoktól. Nem tudom, nem értettem, hogy miért kaptam ezt, mit ártottam neki.. Kiderült, hogy egy másik fűző kell nekem, úgynevezett korzett. Beutaltak a kórházba, 2 hétig voltam ott, míg megtaníították nekem azokat a speciális gyakorlatokat, melyek kordában tartják ezt az állapotot. Torkig voltam tőle.. Nem elég volt, hogy éppen serdültem, még ez is.. legrosszabbkor.. a világ legszerencsétlenebb emberének éreztem magam, főleg amikor választás elé állítottak: Korzett fűző vagy műtét?.. Természetesen nem kellett gondolkodom, hogy fűző, mert a műtét kockázatos. Ez a fűző gipszből készül, amikor ezt megkaptam, teljesen összeomlottam... Fájt, nyomott, dörzsölt, nem kaptam benne levegőt, nem bírtam benne mozogni. Úgy képzeljétek el, mintha valakit lekötöznének, semmere nem bírtam mozdulni. Akkor jött még egy sokk, közölték, hogy ez a nap 24 órából 26 órát kell rajtam legyen, csak fürdésnél vehetem le. Egyszerűen nem bírtam. Serdülőként főként elegem volt az egészből. Pokolba kívántam az egészet. Igen, feladtam, nem küzdöttem.. de azt a fájdalmat senkinek sem kívánom. A műtétet nem vállaltam, mert nem egy rutin műtétről lenne szó. Az ismerősömet megműtötték, azóta igaz, hogy egyenes a háta, viszont nem tud lehajolni, ha leesik valami, nem tudja felvenni. Szóval ez az én kis történetem. Jelen pillanatban se fűző-se műtét, azt mondják ez már rosszabb nem lesz. Viszont problémákat okoz a hétköznapokban, a szocializációban, hiszen az emberek megítélnek. Nem látják át a történetet, csak az eredményt látják. A suliban is nagyon nehéz ezáltal beilleszkednem, Ők azt hiszik ez olyan egyszerű.. Megítélnek, hogy feladtam, de Ők sem csinálnák másképp a helyemben. Esztétikailag nagyon zavaró tud lenni, nem tudom eltakarni, hiszen minden egyes lépésemen látszik. Vannak jobb napok, viszont vannak rosszak is. Változó. De tudjátok mit? Próbálok arra gondolni, hogy ez nem olyan nagy probléma, hiszen vannak emberek, akiknek nincs végtagjuk, vannak akik mozgáskorlátozottak. Én tudok mozogni, semmi nem gátol benne, maximum az, hogy egy kicsit esetlen és fáradékony vagyok. Rengeteg bántást kaptam az iskolában, megkaptam a nyomorék jelzőt is, megjegyzéseket tettek. Sokszor azért nem merek kisebb számú csoport előtt megszólalni, mert félek, hogy mit gondolnak rólam. Sajnos az emberek nem tudják, hogy a szavaknak mekkora súlya van.. azért osztottam meg veletek ezt a történetet, hátha egy kicsit is tanulságos.
További szép napot ! : )
Engem pl megmutetenenek ezzel ingyen(!! egyeb koltsegek engem terhelnek: pl fogszabi mert elmultam 18) mert rendellenessegnek van titulalva, de ebben a pillanatban ellene vagyok. Miert?
-Azert gondolom hogy csunya vagyok mert elhitettek velem
-Tudok enni, inni, beszelni, ezert megerne 2 ev szenvedest, hogy masoknak megmutassam?!
A valasz: nem. Aki szeret az igy is szeret, es aki szeretni fog, az is. Ne azert szeressenek, mert mostantol kisebb a res a ket fogsorom kozott. Ha megmutetnem magam, szerintem ezen agyalnek, hogy vajon akkor is szeretne-e...
Igen, természetesen sokkal jobb, hogy az egyén saját magával tisztázza ezeket a dolgokat és elfogadja olyannak a testét amilyen. Viszont, ha valaki tizen, huszon éve utálja és csúnyának tartja a külsejét, akkor valjuk be ez egy nagyon nehéz dolog.
Plasztikai sebészt meg elsőrosrban azoknak ajánlom, akik nem bemagyarázzák maguknak, hanem reálisan van valami gond a testükkel.
Nekem ha az elétemben egy külső ténnyező hátráltatna, akkor biztos hogy mennék egy sebészhez. Mert egyszerüen sokkal sokkal könyebb út megcsinálni és megoldani egy egész életre, mint bemagyarázni magamnak hogy ez nem is számít.
De még kisebb dolgoknál is pl nőknél is van akit borzasztóan zavar a kis melle, ismerkedéskor, szexnél mindenhol, és rakat szilikont. Ettől fogva a visszajelzések miatt megnő az önbizalma, könnyebben talál szerelmet, alapít boldog családot, és még a gyerekének is jól át tudja adni a boldog élet mintáját. Pusztán azért mert elment plasztikai sebészhez..Le lehet nézni őket, vagy elítélni, de attól még a vágy ott marad ugyanarra: nagyobb önbizalom, szerelem, boldog család.
Ezt mindenki egyénileg kell eldöntse, hogy hogy oldatja meg legjobban.
Idézet tőle: AndrisItt található a cikk, remélem segítettem
Szia Andris!
Jó lett a cikk, viszont 1-2 dolog nem tetszik benne.
- "Kompenzálni kell". Nos, hogy ha valamit kompenzálni kell, akkor tudod hogy valamiben gyenge vagy, ebben az esetben ergo úgy gondolod hogy csúnya vagy, ami nagyon messze van az elfogadás mintájától. Legalábbis szerintem.
- Plasztikai sebészet... Mint írtad az elején, sokszor az egyén az alapján érzi hogy csúnya, mert mások azt mondták neki, és ez messze van a valóságtól. Szerintem helytelen mások kedvére tenni, azért megműtetni magad, mert mások azt éreztetik veled, hogy csúnya vagy.
Én pl sosem gondoltam volna, hogy az hogy az alsófogsorom előrébb van mint a felső probléma lenne, ha mások nem basztattak volna vele a suliban... És pl én jelenleg már csak azért sem akarok elmenni megműtetni, mert nem akarom, hogy ezek az idióták nyerjenek... És szép vagyok így is! Különleges! 🙂 Volt már ember aki azt mondta, hogy az alakom miatt, meg akár az arcom miatt is mehetnék modellnek... Mert guess what, a különleges embereket keresik, nem az átlagot.
(Nem mondom természetesen, hogy nincsenek napjaim amikor azt gondolom hogy csúnya vagyok, még mindig... többször előfordul. De igyekszem.)
Szia Szerelmes Hercegnő!
.Hagyd magad szeretni, és talán akkor te is ez által megtanulod jobban szeretni magad!
Ha állandóan a tükörrel kommunikálsz, hogy "Mondd meg tükröm, mondd meg, ki a világon a legszebb?!"
Az csak egy vélemény!
Megihlettél hercegnő! Írtam pár dolgot, nemsokára felteszem majd a cikket a blogomra róla, meg ide is.
Egyébként nagyon szép vagy! És abból hogy írtad nem akarsz ismerkedni, valszeg szokan ís bepróbálkoznak nálad tehát ők is szépnek tartanak.
Szia Hercegnő! 🙂
Nekem 50 képből jó ha egy tetszik magamról, és általában a tükörben mindig szebbnek látom magam mint képeken... Szóval ez tökre nem mérvadó...
Láttalak már képen, és egyáltalán nem vagy ronda. Ha meg valai rád néz és ez az első gondolata, az olyan is.. Nem kell az ilyenekkel foglalkozni.
Önbizalomhiányom van... időnként rondának látom magamat, szerencsére vannak jobb periódusok is, amikor nem annyira, de általában igen, illetve attól is félek, hogy mások csúnyának látnak és nem fogadnak el, vagy beszólnak valamit a külsőmre. A leginkább a fotókon látom magam csúnyának, de a valóságban is, főleg oldalról gondolom hogy csúnya vagyok, mármint a "profilom" és sajnos hiába van hogy azt mondják, hogy nem vagyok csúnya, én ezt is úgy "fordítom le" az agyamban, hogy ezt is azért mondják, mert valójában csúnya vagyok... Nagyon fáj, hogy nem tudom én sem elfogadni az embereket, de azt nem tudom, hogy ők elfogadnak e, de gyakran érzem azt, hogy rondának látnak (mert az vagyok sajnos). Ez fáj, hogy nem tudok szép lenni, illetve én Gyönyörű szeretnék lenni, de úgy érzem, hogy az sohasem leszek, pedig ez az egyik Álmom!