Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

PMS, PMDD, menstruáció, menopauza

Elkezdődött b@ssz@ meg.

Szia parrot! Szerintem meg tudod tanítani neki, hogy mi történik, és akkor ki tud magának dolgozni stratégiákat -- tehát nem kell hogy olyan destruktív hatása legyen rá, mint ránk, akiknek fel kellett fedeznünk lassacskán, hogy egyáltalán mi történik.

Tudom, ez kevéssé összemérhető, de a fiam örökölte a vércukoreséssel járó ingerültséget tőlem. Ez már kis korában megnyilvánult, és egyszerűen megtanítottam, hogy "most leesett a vércukrod, éhes vagy, egyél." Továbbra is leesik a vércukra és ideges lesz, de így már vannak jó stratégiái erre. 

A fogadott lányom, aki szintén idegbeteg PMS idején, egyszerűen próbál nem túl sokat beszélgetni másokkal ilyenkor. Ez persze nehéz iskolában, munkahelyen, de jobb, mintha mások ellen fordulna.

A testi tünetek enyhítésére ok,van néhány trükköm,amik beválltak.De a pszichés problémákra sajnos nincs.Engem az bosszant fel,mikor a nagyokos szakemberek azzal a tanáccsal jönnek,hogy csökkentsem a nikotin,koffein és cukorfogyasztást ezen időszak alatt.Jelentem,ezen anyagoknak fogyasztása mentett meg attól,hogy most börtönben üljek emberölésért!!!!

Nekem a fogamzásgátlók semmit nem segítettek a pms tüneteinek csökkentésében.Kipróbáltam több fajtát,a legújabbakat is.Sajnos inkább fokozták a depressziót.A homeopátia szintén halottnak a csók volt,nem kis pénzt hagytam a különböző ,minden jóval kecsegtető készítmények vásárlásakor a boltokban.Ami a legnagyobb gond,hogy pms idején nincs ,,betegségtudatom,,,tényleg gyűlölök,haragszom emberekre,teljesen meg vagyok győződve,hogy ők a hibásak ,rosszindulatúak.Pont egy fura helyzet áll elő,mivel borderline-ként havi három hetet magamra haragszom,tudom kontrollálni a viselkedésemet valamennyire,s inkább magamat bántom,bűntudatom van bármilyen rossz mondatom,gondolatom miatt.Pms idején ez megfordul,nincs bűntudatom,nem kaparom magamat,s teljes meggyőződéssel rontok másokra./verbálisan.

Sziasztok! 

Fúúú de jó, hogy létrejött egy ilyen topik! Diagnosztizálva nem vagyok (a saját hülyeségem miatt, mert azt hiszem, az élet természetes részének tekintem valahol a PMS-t, holott nem kéne), de nagyon sok problémát okoz. Volt idő amikor szabályosan féltem attól, hogy megint jön a mensi előtti időszak és nem leszek ura saját magamnak. Amíg egy-két nap eltelik így, addig oké, de nekem ezek az időszakok kb. másfél hétig tartanak általában. Igaz, mióta terápiára járok, azóta elviselhetőbb a PMS is, egyszerűen azért, mert dolgozom fel a múltamat és ez segít.

Ami nagyon nem tesz ilyenkor jót, az a külső irányból érkező stressz. Mondanom sem kell, az én munkahelyem nagyon stresszes, és milyen az élet: pont ilyenkor talál be valaki, ez rendszeres.
Most épp PMS van, viszont itthon vagyok szabadságon, és sokkal jobb. Nem azt mondom, hogy nem vagyok bosszús (most példáu az vagyok, mert az időjárás elrontja a tervezett programokat) de sokkal jobb fej vagyok így, mint a munkahelyemen. Nekem is volt már néhány kiborulásom, ezek jó része persze PMS időszakban, és persze a kollégák ufónak néztek. 

Ja igen, ami nekem anno ténylegesen működő félmegoldás volt, az a fogamzásgátló, amíg szedtem, a PMS kb. 1,5 napig tartott, nagyságrendekkel kisebb szenvedéssel megúsztam az egészet. 

Ami talán a legfájóbb,hogy kislányom megörökölte tőlem.Tudni kell róla,hogy végtelenül nyugodt,konfliktuskerülő,nem zavarja semmi.Az apja vére.Ha bármilyen sérelem éri,fel tudja könnyen dolgozni,szóval jó természet.

Viszont a menstruáció előtt kb 2-3 nappal durva dühkitörései vannak,kicsi dolgokon is elsírja magát,az ajtót csapkodja,s összeveszik mindenkivel.Először azt hittem borderline lesz,majd a serdülőkorra fogtam.Csak fura volt,hogy a hónap jelentős részében nyugodt,kiegyensúlyozott ,jókedvű 14 éves lányomból egy dühöngő ,az érzelmeit kontrolláni nem tudó sárkányka lesz.

 

Mi a jövő?Elcseszi az életét,mint én?A társát elüldözi a pms okozta dühkitörések miatt?Gyógyszert adjak neki ilyen fiatalon?Nem tudom,de nagyon fájó,hogy ezt a szörnyűséget örökölte.

 

 

 

 

 

Régebben nekem nagyon jól hatott a Zoloft a PMS-re. Aztán évekig nem mensiztem a daganat miatt. Mióta megint megjött sajnos semmi nem hat már rá. Van itt sírás,dührohamok,agresszió,halálvágy. A menzesz előtt kb 10 nappal kezdődik és mintha sose akarna végett érni.

Szóval még biztosra nem tudom és pszichiáter még nem diagnosztizálta, de mensi előtt két nappal nagyon rossz álapotban szoktam lenni idegileg, és erre manapság már tudatosan készülök. Azzal, hogy beviszel plussz vitaminokat, ásványi anyagokata  szervezetembe és igyekszem-amennyire tudok nem veszekedni a családtagjaimmal, vagy a szomszéddal. Annyira nem vagyok gáz, de nagyon oda kell figyeljek magamra ilyenkor, szóval nem tudom, hogy most diagnosztizáltan is ez lennék-e én csak a saját tapasztalásaimból kiindulva feltételezem magamról. A fejfájás is nagyon jellemző. És amit még észrevettem van hogy a szexuális étvágyam felerősödik, pedig pont nem kéne.. 🙁

Avana

Online

Privi

Ha már premenstruációs stressz, diszfória...

Velem többször előfordult, hogy előtte pár nappal belekeveredtem ilyen-olyan vitákba, felnagyítódott ez-az, főleg netes színtéren. Olyankor szinte nem is én keresem a  vitát, hanem valahogy a vita talál meg engem, többször volt ilyen élményem.

Pont a napokban érzékeltem, hogy jéé, most nem robbant semmilyen bomba....és a megoldás...nem fogjátok elhinni...az volt, hogy: becsuktam a gépet és olvastam és sétáltam, tehát kivontam magam a  körforgásból. 😀 

házikuszmacskusz

Online

Privi

Nekem trombózis hajlamom van, és premenstruális szindrómám is, nem is gondoltam volna, hogy a kettő összefügg. Én mensi előtt minden természetes szart beszedek, hogy enyhébb lefolyású legyen, Magnesolf, ZMA és persze multivitamin, Omega Marinaplus. Ami még jót szokott tenni, tán nem fáj annyira a fejem, mert mensi körül a premenstruációs szindrómához iszonyatos fejfájás is társul- az a folsav és a b komplex, ezeket mind bedobálom és legalább úgy érzem bevettem vmit, tehát nálam ezek placebóként is jó tesznek.

Amikor meg nem tudok koncentrálni, akkor koncentráció forte, Lecitin és Ginko forte

babarczyeszter

Online

Privi

Jó a hormonvizsgálat, de szeretnék szólni, hogy nekem például többször is vizsgálták, és soha nem találtak semmit. A dolog ugyanis úgy is működhet, ha nem magasabb a hormonszint, hanem bizonyos receptoraink érzékenyebbek magára a hormonra. Ezt nem tudják mérni.

Engem éveken át küldözgetett a nőgyógyász neurológushoz, a neurológus pszichiáterhez, a pszichiáter nőgyógyászhoz... A helyzet az, hogy nagyon kevés olyan szakember van, aki ezeknek a kérdéseknek a metszetéhez ért. A többiek pedig magasról leszarják. Van a kérdésnek tudományos szakirodalma, de nagyjából itt tartunk: az orvosi gyakorlatban, hacsak nem találsz specialistát, és én nem tudok mondani, nem kapsz sok segítséget.

Bizonyos antidepresszánsok inkább beváltak (nálam), például a Remeron (ami mirtazapine hatóanyagú, tehát ugyanaz, amit most szedsz). Anyám -- akitől örököltem a problémát -- a MAOI-ra esküdött, azt én nem próbáltam. 

parrot

Offline

Privi

Három de min.két vérvétel.A nőgyógyász elmagyarázza majd.De nyaggatni kell,különben megmagyarázza,hogy fölösleges.S egy TSH sem ártana./pajzsmirigy műk.ell./.Csak ha mindez megvan,akkor gondolj a krém vásárlására.Ok?Ez hormon,nem mindenkinek lehet hasznára.

Oldschool

Offline

Privi

Okay, látom már, hogy hol lehet rendelni. És csináltatok egy hormonvizsgálatot is.
A bibi, hogy a kritikus napon, nem tudom, hogy el tudnék-e indulni a városba vérvételre...

parrot

Offline

Privi

Ezt csak rendelni lehet.Azt,hogy mi okozza nálad,hormonvizsgálattal lehet megtudni. Elvégezték már?Három vérvétel egy hónap során.Ha valóban a progeszteron hiánya okozza a tüneteket,érdemes kipróbálni.S meg kell nézni,van -e ösztrogén dominencia a kritikus napokban.

Oldschool

Offline

Privi

Parrot, hol veszed vagy rendeled?

Oldschool

Offline

Privi

Eszter, nyugtatót (max. 2xfél Rilex 2,5 mg naponta) sajnos alapból is szedek október óta a szorongásra és mégis rámtör ez a fránya PMDD, bár nálam a "pre" prefix nem találó, mert a 2. vagy 3. napon jön a frász.

parrot

Offline

Privi

A progeszteron krémet én hatásosnak találom a pms tüneteire.Elég húzós az ára,de megéri.

babarczyeszter

Online

Privi

Szia Oldschool! Sajnos a PMS (aminek ezt a borzalmas változatát PMDD-nek nevezik a szakirodalomban) tényleg egy komoly depressziós állapot. Ráadásul -- legalábbis nálam -- egy bipoláris kevert epizódra emlékeztetett, tehát még az öngyilkosság veszélye is megnőtt. Komolyan kell venni. 

Sajnos nálam az SSRI-nak erre semmi pozitív hatása nem volt. Alkalmanként nyugtató?

Oldschool

Offline

Privi

A dokim azt mondta a pms nem más mint egy depresszió.

Nálam ez 1,5 éve van (amióta a depresszióval küzdök), perimenopauzában vagyok valószínűleg.

 Én gyakorlatilag a menzesz 2. vagy 3. napján úgy "befeszülök": egy görcs áll be, befeszül a fejem, az agyam, az epém, a vesém és akkor tör rám az irtózatos depresszió, amiből kb. 2 hét kell míg valamennyire kimászok.... egyre nehezebben. Ja, ésminden alkalommal ledobok 2-3 kg-t kapásból.

Egyébként azt olvastam, hogy a pms-re az SSRI hatásosabb lehet. Akkor meg miért nem állunk le a Mirzatenről. Na majd kiderül.

parrot

Offline

Privi

Szia!Nézd,nekem a pms az életem megrontója volt,most sem könnyű,mert álmatlan vagyok,feszült,s minden dühkitörésem ehhez az időszakhoz volt köthető.Munkahelyi veszekedések stb.Nekem is felírtak antidepit,de ezt szednem kell folyamatosan.Van egy fórum itt,a pms,már elkezdtem írni oda.Szerintem elég sok nőnek megnehezíti az életét,de vannak jó megoldások.Talán mi is leírhatnánk,hogyan próbálunk túljutni rajta.

 

 

Oldschool

Offline

Privi

Szia Parrot, Igazából ettől félek én is. Szedem a Rilex 2,5 mg-ot (napi 2xfél, ha rosszabbul vagyok, különben reggel csak negyedet veszek be, bár azt mintha be sem venném), próbálom kordában tartani.
3 hónapja Mirzaten 30 mg esténként, de nem érzem, hogy hatna. Meg is mondtam a dokinak, azt mondta levehetem 15 mg-ra, de szerinte rosszabbul leszek. Hát így is lett... 4-5 nap után kezdtem nem jól érezni magam, visszaálltam 30-ra.

Most meg mellé ez a Rexetin havonta 7 napig. Azt sem értem, hogy ha menzez előtt 2 nappal beveszem, hogyan fog hatni, amikor az van ráirva, hogy néhány hetes kezelés után jön a javulás. Vagy a Mirzatennel együtt hatásos lesz?

Csak nem tudom, hogy be merem-e venni,  pont fontos napok lesznek a munkahelyemen.

 

parrot

Offline

Privi

 

Szia Oldschool!A másik érdekes dolog,hogy havonta hét napig kell mindössze a rexetint szedned./pms ,menst.panaszok csökkentésére/.Ezt nem értem.Egy antidepresszánst vagy elkezdek szedni,s fokozatosan emelem a dózist,majd ha abba akarom hagyni,fokozatosan csökkentem.A szervezetedet jól megbolondítja az antidepi variálása.Válts doktort!

Oldschool

Offline

Privi

Tegnap este 10-kor elaludtam mint a bunda (0,5 Rilex 2,5+15mg Mirzaten), de reggel 5-kor mégis szorongásra ébredtem (kicsit padlót fogtam a pszichiáternél tett látogatástól), bevettem életemben először 1 db (25 mg) Ataraxot (0,5 Rilex helyett)... de nem reagáltam jól... pocsékul érzem magam tőle... hangulatom depresszív, kezeim kissé zsibbatagok, némi hányigerem is van...sírni tudnék...

Előzmény: 
Voltam dokinál, elmondtam, hogy a menzesz minden alkalommal romba dönt és utána 2 hét, mire visszamászok napi 1 Rilex 2,5 segítségével (utána tudom csökkenteni) és, hogy úgy érzem a 30 mg Mirazten lenyom és nem hozta meg a jókedvet (ezen nagyon csodálkozott), levette a Mirzatent 15 mg-ra (bár szerinte rosszabbul leszek majd) és a menzesz idejére  Rexetint írt fel (jobban mondva előtte 2 nappal kell kezdeni és a végén abbahagyni, 7 napig kell csak szedni havonta) .

Továbbra is szorgalmazza, hogy a nap 0,5-0-0,5 Rilex-et hagyjam abba (az  csak elfedi a problémát) és álljak át, amint lehet Atarax-ra. Az is elfedi, de nem tesz függővé...

Szerinte menni fog..., úgy, hogy az egyik  Rilex helyett vegyem be az Ataraxot... és majd aztán a másik helyett is... (azért jó lett volna egy konkrét terv vagy séma) szerinte nem érzem majd a Rilex hiányát. Nincs valakinek ezirányú tapasztalata vagy sémája? A neten Tavor(Rilex) elhagyás ügyben vad dolgokat olvastam.

Már október óta szedem a Rilexet (hol többet, hol kevesebbet, de napi 1 tablettát (2,5 mg) soha nem léptem túl. Tudom: ez már low dose-függőség, de ez az egy tabletta segít... Akkor miért pont ezt kell abbahagynom?