Felvételi

ma volt Márk szóbeli felvételije a középsuliban
szakácsnak készül, ha még nem írtam volna, ez van megjelölve első helyen
második a hentes, oda már fel van véve, a haradik a burkoló
rengeteg gyerek volt, itt tanítják a pincéreket, és a cukrászokat is
2 részből állt a felvételi
az első részben egy elbeszélgetés volt (illetve lett volna)
a gyerekek kb 6 csoportra voltak osztva
na,mi kifogtuk azt a csodás, józan életűnek nem éppen mondható matek tanárt, aki már az én életemet is megkeserítette annak idején
azt mondták, az elbeszélgetés arról fog szólni,hogy miért választja ezt a szakmát, főzött-e már valamit,stb
na, ezzel szemben a gyerek megkapta a 3 kérdést,hogy mi a föld legmélyebb pontja, az hány méter mély, és mik a prímszámok
az osztálytársa szegény bevitte az ellenőrzőjét, belenézett és „mi ez a sok egyes?” kérdéssel a terem sarkába hajította, majd kiküldte a gyereket
nem normális alkesz k…g
aztán jött az alkalmassági, ami abból állt, hogy különböző üvegekben lévő dolgok színét kellett felismerni, cukros, ecetes, és sós vizet kellett kóstolni, és megmondani, hogy minek milyen íze volt, fűszer illatát szagolni, és megmondani, mi volt az, tapintásra kitalálni, mi volt az (ez sajnos nem sikerült), és tárgy felismerés(ez sem sikerült, mert valami cukrászati tárgy volt)
volt egy tanárnő, nagyon aranyos volt, utánanézett az összpontszámnak, 20 lett,(csak nem tudom, mennyi az összponzszám), és mondta,hogy nem kell izgulni
szorítsatok légyszi, mert Márknak ez a szíve vágya, és érzéke is van hozzá
hadd legyen az, ami az álma

Szerző:

Belépett: 5 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést