Fel sem tűnt, hogy milyen régóta nem hiszek már semmiben. Csak túlélőmódba kapcsolva próbáltam átevickélni az amúgyis szar életemen, amin nyilván csak rontottam a hozzáállásommal. Köcsög dolog ez a sors, vagy mi a bánat. Azt hiszi az ember, hogy megérdemli azt, amit kap, de kurvára nem. Miért kapná az ember azt, amit érdemel? Mit érdemel egyáltalán? Lófaszt.
Eldöntöttem így negyed egykorfasz tudja milyen napon, hogy inkább kurvára nem leszek normális. De amolyan beteges módon. Hogy ne csak furán nézzenek rám, hanem inkább ne is merjenek rámnézni. Szarok én a világra. Vagy legalábbis ez az új cél. Nonstop leszarni a kibaszott világot, és azt csinálni, ami jólesik. Inkább ebbe bolonduljak bele, mint a semmibe.
Szerző:
Blog kommentek: 262Blog bejegyzések: 19Regisztráció: 04-02-2017
Annyira,de annyira tetszik a második bekezdésed. Nemtudom,hogy ezt te már „átvezetted-e” az agyadba,és tényleg így létezel,mész,élsz,vagy még csak ösztönzöd magad,de én is ilyet akarok.! Ilyen gondolkodásmódot magamnak.!!
Jogos. Én mondjuk sosem határoztam el ilyesmit, de nem kevesen félnek/tartanak tőlem. Vagyis éppen elhatároztam, de annak pszichiátria lett a vége. Kényszerbeszállítás. Akkor határoztam el, hogy nem határozok el soha többé ilyesmit, de lám, a végeredmény ua.
Egy üveg bor után írtam ezt a bejegyzést, de amúgy igen, néha szokott sikerülni, és nagyon élvezem. 😀 Sőt, legboldogabb időszakaim is ilyen hosszabb megbolondulások voltak. Átvezetni viszonylag könnyű: csak elengedi magát az ember és kész. De úgy igazán, őszintén, cél és félelmek nélkül. Ideig-óráig nagyon jól tud működni, és nagyon inspiráló, termékeny időszak, de aztán a félelmek, az önbizalomhiány, a megfelelési kényszer meg a végtelenségig lehetne sorolni, hogy mennyi minden, szép lassan ugyanúgy ezt is tönkreteszi. Lehet, hogy ez nem is baj, csak kurva fájdalmas, mert amúgy nagyon sokat tud tanulni belőle az ember. Az ilyen mentálnyomorultak szerintem nem is nagyon tudnak másképp működni. Vannak a felemelő megbolondulós időszakok, aztán egyszercsak jön a széthullás. Persze jó magasról, hogy az ember megint a semmiből építse fel magát. Ha viszont van hozzá erő, akkor remélhetőleg egyre jobb „verziók” születnek. Vagyis én most épp ebben hiszek rendíthetetlenül. 😀
Hát veszélyes. Szerintem az időzítés miatt. Én pl rengeteget „várok”, ezért inkább csak felrobbanok, hogy kitörjek, aztán abban a pillanatban szét is hullok. Gondolom ismerős? 😀 Ebből is sokat lehet tanulni, bár mittudomén. Én annyit tanultam belőle, hogy az emberi kapcsolatokat inkább nem erőltetem. xD Így sok fölösleges hirtelen megbolondulástól kímélem meg magam.
Hűha, a rám se merjenek néznit én nem úgy értettem, hogy féljenek tőlem. Csak valami olyasmire gondoltam, hogy tiszteljenek annyira, hogy nem kezdenek ki ott, ahol csak érnek.
Én úgy értelmeztem a másik bekezdést,hogy szarsz a világra,és élvezed azt.