Valami történik velem, bár nem tudni mi. Csak az bizonyos, hogy nem vagyok túl távol attól, hogy megőrüljek. Két hete döglődök már, és semmi jele, hogy lenne a mizériának vége. A lehető leggörényebb helyzet ez, ami csak előállhat. Nem vagyok annyira rosszul, hogy feküdnöm kelljen, de semmi másra nem vagyok jó mégsem. Az antidepi sem hat ilyen körülmények között. Egyáltalán! Két hét mélydepresszió, gyengeség, és a javulásnak még csak nyoma sem. Az összes türelmem odavan, és odavagyok én is, teljesen. Elmehetek orvoshoz, de nem látni hogyan javíthatna ez az állapotomon. És ha el is küldene valahova, és ha van is valami komolyabb bajom, egyrészt megdöglök mire esedékes lenne azzal kezdeni valamit, másrészt hamarabb hülyülök meg teljesen. Végképp tanácstalan vagyok, és ahogy az lenni szokott, végképp kiszolgáltatott, ezt pedig sehogy sem viselem most már. Sehogy! A faszomba az egésszel! Írni sem tudok, agyműködésem zéró. Mi a szájbabaszkurált kurva eget lehet ilyenkor csinálni? Egy kibaszott filmet sem tudok megnézni. Egyáltalán semmit sem két hete, hogy a retekbe lehet ezt elviselni. Üljek egész nap mint egy katatón és bámuljam a szőnyeg mintázatát? Vegyek be egy marék antipszichot, hátha alszok egy hétig? Mi a fasz legyen? Miért nem zakkanok meg akkor legalább? Mire kell még várni? Ezt egyetlen rohadt másodpercig is alig lehet elviselni, hogy a jó kurva életbe viseljem el még hetekig? Faszom, legszívesebben magamra gyújtanám a lakást. Nem bírom tovább valami jó nélkül, egyszerűen teljesen kimerültem. Faszért nem lehet akkor csak úgy egyszerűen megdögleni? Vagy legalább végigüvölteni ezt a tetves éjszakát…
Szerző:
