„Ilyenkor szoktam elsírni magam. Könnyeim önkéntelenül törnek fel ebben a koromsötét menedékben, egy másik ember testébe zárva, ahonnan tisztán látni, hogyan megy tönkre minden megvalósult életcél.
Minden eredmény, amelyre büszkék lehetnénk, a szemétdombon végzi.
Egy hete nem álltam ilyen közel az elalváshoz.
Egy hete láttam meg először Marla Singert.
Ilyenkor szoktam elsírni magam; amikor úgy érzem, az életből semmi sem marad, még a semminél is kevesebb, csak múló emlék, feledés.
Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájöttünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.”
„Az életem maga volt a megtestesült szabadság. Reménytelenségem teljesen felszabadított.
Azután kétévnyi sikersorozat egyetlen este véget ért, mert nem tudok sírva fakadni, miközben magamon érzem Marla Singer tekintetét. Ha nem jutok el a mélypontig, nem is üdvözülhetek; a feltámadás elmarad. Négy napja nem aludtam. Sebesre rágcsált számat mintha bolyhos szövettapéta borítaná belülről.
Marla szemén keresztül hazugnak látom magam. Pedig ő is csaló és hazug.
Marlának én csak egy kisstílű szélhámos vagyok. Mióta másodjára láttam, elkerül az álom. Ha nem venné észre, én voltam itt előbb.
Marla komótosan kifújja a füstöt, majd elhúzza a száját.
Ebben a másodpercben hazugságát saját hazugságom tükörképének látom; bárhová nézek, képmutatás vesz körül, a valódi szenvedések méhébe ágyazódva. A csoport tagjai hetente egyszer küszködve, bátortalanul próbálják megosztani egymással rémálmaikat, a feltartóztathatatlan haláltól való rettegésüket, a torkukba nyomott pisztolycső iszonyatát.
Marla pedig cigarettára gyújt, és a száját húzgálja, miközben én elbújok egy hüppögő tornaszőnyeg alatt. A halál egyik pillanatról a másikra lesüllyed a műanyag virágok és temetési videofelvételek szintjére – érdektelenné, hamissá válik.
A falitükörbe bámulok egy mosdókagylóra támaszkodva. Ha jövő héten is folytatódik az eddigi tendencia, Marla Singer ott lesz a Túlsó Part összejövetelén, az agyparazitások csoportjában.
Hát persze, hogy ott lesz, a világért sem hagyná ki – én pedig mellé ülök, majd a bemutatkozás, az irányított meditáció, a hétajtós kastély, a fehér fény gömb, a megnyílt csakrák után, amikor a gyógyító fizikai kontaktusra kerül a sor, elkapom a kis kurvát.
Leszorítom a karját, füléhez hajolok, és halkan belesuttogom, Marla, te utolsó szélhámos, takarodj innen.
Tönkreteszed az egyetlen valódi élményt az életemben.
Te rohadt kis turista.
Ha legközelebb találkozunk, azt mondom neki: éjszakánként nem alszom, mióta megjelentél. Szükségem van ezekre az estékre, Marla. Takarodj a pokolba.”
Chuck Palahniuk – Harcosok klubja (17. 24. 25. 26. oldalakról)
Csak mert kérted…
Szerző:
