Sziasztok!
Hát újra itt …. bár én magam se értem, hogy miért, hogy minek, hogy kinek. Megszoktam, hogy senki sincs, hogy magam maradok mindennel. Egy ideje nem jöttem. Nagyrészt, mert akikkel beszélgettem, akár chat-en mindenki eltűnt, ahogy az emberek általában a baszom kis életemben, jönnek, megígérik, hogy maradnak, aztán eltűnnek ahogy annak rendje van. Talán jobb is volt, csökkent a komment / hozzászólás / visszaigazolás függőségem, teljesen magam maradtam. ……. de időközben is történtek a dolgok, álltam a sarat.
Legutóbb mikor anyámat láttam, fekete felsőket próbálgatott rám (ő nem akart ezzel terhelni de én belementem, oké, csináljuk, legyünk túl kb így állok hozzá, sok mindenhez) mint egy rohadt próbababára könnyes szemekkel hogy mama a halál szélén. Őszintén? Nem hatódtam meg anyámon. Aztán haza jöttem és összeomlottam. Azóta nem láttam anyámat. Néha, útközben egy-egy szóra apámmal a véletlen összesodor és mond valamit, bármit, persze mama a téma … hogy nagyon gyenge, és váltják egymást, meg hogy anyám is kinn van már. Kinn alszik. ( már ekkor tudtam, ezt nem fogja sokáig bírni ) aztán – ezt is apámtól tudom, valami barátnővel és a lányával kiment Braziliába, naná minél messzebb a helyzettől de a bűntudatától sose menekül. Mama most 83. Nemrég volt 80 és ami műsort anyám levágott, nyugtatóval álltam, aztán másnapra felfordult a gyomrom, pedig akkor még nem is ittam. Akkor még nem csábított ennyire az alkohol.
Azon a vasárnapon – ott volt a stressz. hogy apámmal – kimegyek megnézem mamát – de mikor hívott, nem vettem fel mert még feküdtem és mikor visszahívtam, csendben, hogy nem tud már haza jönni se, nem tud kivinni.
Nem mintha ez nem lenne a depresszió sajátja ( igaz, az egész családom depressziós, bármi kapcsolattól, egy hangtól összeomlok ), elkezdett lassan de biztosan körém kúszni a halál. Kolléganőm anyja, én nagyanyám, anyám, aki lelép Braziliába és annyira egyedül maradtam mindennel, hogy tudatosan indítottam a SZEÁNSZT:::::::Vettem egy üveg vörösbort, gyújtottam egy füstölőt, gyertyát, kúszott felfele a füst, én pedig már majdnem az üveg felénél jártam aztán még, még, az agyam kioffolt, a gyomrom kavargott, szarul voltam …. és egyedül voltam … és nem, nem lehetett senkihez se fordulni, bár nekem annyira senkim nincs, a kutyám meg végigalussza a részegedést. ( durva, ahhoz képest, hogy 19 voltam mikor életemben először ittam egy pohár pezsgőt és az is majdnem visszajött és évekig anti, semmit, mások heccelésére se, sose illettem a társaságba, most viszont a magány …. egyedül csinálom ki magam)
Szóval történt volt, hogy vasárnap hajnali 1-kor még a wc felett voltam és hánytam. Aludni persze … persze … a ketit vettem csak be, ( frontint nem) de mindegy is, felületes, gáz éjszaka volt. Másnap reggel tudtam, segítség kell. Viszont úgy éreztem, nem pszichológus – amúgy is napokat kellett volna várnom – hétfő – terápiára meg hétvégén járok – de a halál gondolatokról olyan emberrel kellett beszélnem, aki … aki spirituálisan nézi, máshogy. S valóban, megtettem, összeegyeztetni a rohadt melómat, túlóra, hogy elmehessek egy szó nélkül, bár – igen – hétfő este kolléganő anyja meghalt – szóval kedden sikerült lebeszélnem hogy bejöjjön – munkamániás őrült a nő!!!! – akkor lenyomtam 9 órát, hogy visszavehessem kötekedés nélkül.
Jöttek is a kérdések, hány éves vagyok , mondtam, asszondta akkor már ától zéig mindent átvettem anyámtól és hogy ő és nagyanyám majd elintézik maguk között a dolgokat. Az, hogy mindenhol ott a halál … így még nem gondoltam rá, de azt mondta az alkoholizálás is egyféle kilépés, ( mint az öngyilkosság, csak enyhébb? lehet ) . hogy volt e a családban öngyilkos … – úgy ültem ott, kardigán és magamba görnyedve, halkan, elgyötörten – amit apám egyszer elmondott – mint családi titok – senki nem fedi fel – de ha igaz anyám valamikor megpróbálta a szülei cirkuszai miatt. hogy látok e túlvilágit? vagy csak érzékelek? – ilyet egy lógus nem fog kérdezni, pedig igenis a témához tartozhat. A költészet napján vagy 3 versben beszélgettem József Attilával, elbeszéltem a kapcsolatunkat Flórástul, szeretetestül, – ja igen, az öngyilkosokkal közeli a viszonyom, ha már ezzel a világgal nem. Ő biztosan szeretett és én is őt.
Egyszómint100, belenyomott a fülembe pár helyre akupunktúrás tűket meg egy bach elsősegély csepp. Ez olyan S.O.S akut helyzet volt. Nem várhattam a hétvégi terápiáig. Van, hogy nem lehet és kész. Persze mindez csak a gyógyszer kiegészítése, én se kezelem másképp, csakis egyféle másféle kiegészítés.
Amúgy azóta is olyanokat olvasok, amikben a Fényesek küzdenek a Sötétek ellen, a lelkek a várószobába kerülnek majd onnan …. de ha a pokolba, akkor a Sötétek közé jutnak. (na ez lesz, ide kerülnek az öngyilkosok, lehet jobb kihúzni ezt a baszom életet itt lenn ) és egy egyszerű mindennapi lányról kiderül, hogy Amphibia, tehát bár a Fényeseket kedveli, a Fényesekkel ellentétben teljesen jól tűri, sőt semmi baja nem lesz Damian birodalmában, a pokolban sem. Szurovecz Kitti : Fényemberek és csak hogy ne csak fény és sötétség harcáról legyen szó, a romantikus szál kifejtésével kezdődik. Kit érdekel, nézzen utána!
Addig is legalább könyvben élek. Kolléganő élete – már az anyja halála előtt is, halálos volt – mert mindennapi programja volt az újságban a halálhíreket nézni. Ez aztán az én depressziómnak szuper. A valóság az mindig nagyon gáz.
Szerző:
