Kicsit úgy jártam, mint az egyszeri beteg, aki azért nem akarja beszedni a gyógyszereit, mert ő már jól van – elfelejtve, hogy pont azért van jól, mert addig beszedte.
Illetve nem is kicsit jártam így, hanem pontosan így.
Én jól vagyok, mondtam magamnak (is, meg itt is) és egyébként is unom reggelente a citromfű teával való babrálást, úgyhogy elkezdtem nem inni. Egyszer-kétszer kimaradt, aztán elhagytam. De jól voltam, úgyhogy egyszer-egyszer kihagytam a b6 vitamint is, aztán azt is elhagytam.
No, eltelt vagy három nap, aztán kb. úgy kólintottak fejbe a negatív, lehúzó, önutáló gondolatok, mint egy zsák kő. Ismerős volt az egész: egyszerre a semmiből és előzmény nélkül. És mivel elég erőteljes érzés volt, jött mellé a szorongós gyomorgörcs is, ááá mondom ácsi ezt nem lehet HISZEN ÉN JÓL VAGYOK, tessékeztabbahagyni. Na majd holnap másképp lesz, biztos ezmegaz, front van.
Nem lett másképp. Szorongással keltem, nem bírtam a stresszt a melóban és hiába jött a négy napos hétvége, nem tudtam örülni neki, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit főzzek, és ettől állatira nyugtalan voltam.
Aznap este úgy szedtem be itthon a b6-ot mint a kisangyal. És csináltam egy jó bögre teát is. Másnap ugyanez. És most, harmadnapra, kezdem érezni, hogy megint önmagam vagyok, nem pedig egy kétségbeesetten verdeső valaki.
És nagyon-nagyon remélem, hogy ezzel letudtam a penitenciát, és nem jön vissza többet.
Én jobban szerettem volna ilyennek nélkül, mint a b6 meg a teák helyre jönni. De jól jönne egy kis segítség, hogy ne marcangoljam már magam annyira. Így egy ideje keresgéltem ilyenket csak azt sem tudtam mi micsoda.
Ha szedném ezeket talán akkor megtudnám szokni a lehúzó, önutáló gondolatok nélküli életet. 🙂 Ami meg nem ártana már!! 😀
Nagyon bíztató, hogy — felőlem nézve — szinte gyógyszermentesen helyre tudod hozni magad! Én ma nem vettem be a reggeli adagom, mondván hogy ne butuljak jobban, és ebben a pillanatban durván szuicid vagyok. Úgyhogy már fogom is a dobozt, kinyomom belőle a gyógyszert, egyet, aztán a másikból is egyet, és hamm. És várok — egy óra kb. míg hat.
Ez nem az én érdemem, ez az állapot jutott – mint ahogy neked is a magadé, és mindenkié itt. Az antidepresszánstól tutira én (is) félnék és idegenkednék tőle, de voltak nekem is bőven szuicid gondolataim/késztetéseim, ezért tudom, hogy van az a szitu, amikor kell és kész.
Remélem nálad azóta már hatott a gyógyszer…