Ember-viszony
Valahogy úgy tudnám leírni az emberekhez való viszonyomat, mint mikor már ötödszörre jövök föl a búrára valamelyik nap. Az elején elkezdtem pár emberrel a levelezést, de olyan nehéz újakkal felvenni a kapcsolatot. Pedig vannak, akikről már egészen sok mindent tudok – a blogjukból és a fórumbejegyzéseikből…
Nem tudnám pontosan megmondani, mi tart vissza. Ez is, az is. Nem vagyok túl ilyen, vagy túl olyan? Mivel indítsam el a beszélgetést? Mi van, ha csak ki akar belőlem szedni majd valamit? (Enyhe paranoia jellemez néhanapján.)
Aztán vannak olyan napok, amikor múltbeli alakok jönnek elő. Barátok, pasik, plátói szerelmek elevenednek meg pillanatok erejéig. Ilyenkor eltöprengek mindenféle hülyeségen. Pedig, ha valaki ott hagy a kaksiban, akkor azzal mégis mi dolgom lenne?
Szóval így vagyok az emberekkel. A múlt és a jövő között ingázom, messze a jelentől. Pedig a jelen lenne a kulcs.
Szerző:
Ember-viszony = Ember-iszony
Legalábbis nálam, de írásban könnyebb. Írhatsz akár nekem is privát üzenetet 🙂 A múlt és a jövő között ingázom én is