„Mára világossá vált számomra, milyen csekély mértékben vagyok felelős, amilyen emberré váltam. Lényegében a következő történt: a rendellenesen működő családban töltött idő következménye a neurózis, ami szorongásból, bizonytalanságérzetből, bizalmatlanságból, kisebbrendűségi érzésből s ennek ellensúlyozására felsőbbrendűségi érzésből, ezenkívül Ödipusz-komplexusból, nemi identitászavarból, gátlásokból állt. Az öngyógyításom eszközei már kisgyermekkortól magányos szex, fantáziálás, később az alkohol, cigaretta. Az alkohol olyan megoldásnak bizonyult, mely már fogyasztásának kezdetén kudarcos életre vezetett. Eljött az idő, amikorra minden önbecsülésem elveszítettem saját szememben, s akkor kitört a pszichózis. Ez a láncolat, amiről én nem sokat tehetek, melyben az én felelősségem elenyésző.
Emberi és isteni segítség kellett, hogy felismerjem, gyógyulásomért enyém a felelősség. Fontos tudnom honnan származnak bajaim gyökerei, ám ugyanolyan fontos megértenem, hogy akik okozták bajaim, nem akarják, de ha akarnák, sem tudnák megoldani őket. Teljes mértékben tőlem függ, mit kezdek az életemmel, akarok-e gyógyulni, akarok-e dolgozni egy teljesértékű, sikeres életért? Senki nem tud meggyógyítani, ha nem vagyok képes együttműködni, ha nincsen bennem hajlandóság elismerni – gyógyulásomért felelős vagyok. Én vagyok felelős gyógyulásomért, nem pedig apám, nem anyám, nem az orvosom, nem a társadalom, még csak nem is Isten. S azon eszközöket kell felhasználnom, melyek a rendelkezésemre állnak: az orvostudomány, a vallás eredményeit, más betegek tapasztalatait, a család támogatását, emberektől kapott segítséget, párkapcsolatot, barátokat, munkát, hobbit, sportot, mozit, táncot, zenét – e világ szerencsére végtelenül gazdag olyan eszközökben, melyek közül néhány biztosan segít. Meg kell találnom, ami segít, és használni gyógyulásom érdekében. Ez a feladatom, ezt nem teszi, nem is teheti meg helyettem senki.”
Meslato (Balogh József): Elmetánc
Szerző:
