Édesanyám hosszú betegség után január 17.-én váratlanul elhunyt. Azért írom, hogy váratlanul, mert nem a daganatos betegségébe halt bele. Éppen műtétre várt Pesten. Mi vidékiek vagyunk. Azon a héten a csütörtökön, vagy pénteken műtötték volna. Előtte lett egy combnyaktörése, amivel itt megműtötték, beültettek neki egy protézist, de muzdulni sem tudott. Mivel pont előtte rúgtak ki az aktuális munkahelyemről, nem mentem el dolgozni, hanem itthon maradtam, és átmentem minden nap hozzá megcsinálni a dolgokat stb. Decemberben már eléggé elmérgesedett köztünk a viszony, sokat veszekedtünk, sokat sírtam. Végül január 4.-én befeküdt Nagykőrösre a rehabilitációs osztályra, onnan kiengedték, és már ment is Pestre. Halála hetében hétfőn felhívott, hogy mizu. Akkor már alig beszéltünk. Távolságtartó voltam, mondtam, hogy vigyázzon magára. Kedden kapott egy stroke-ot, szerdán elment. Azóta egyfolytában sírok, és hibáztatom magam, hogy olyan türelmetlen voltam vele. Nem kellett volna törődnöm a veszekedésével, a szavaival, hiszen a betegség beszélt belőle. A kezét kellett volna fognom, amikor én veszekedtem vele. Nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni. Azóta tombolok. Hangosan zokogok, állandó a veszekedés. A barátommal is majdnem szakítottunk, a fiamnak elege van belőlem, nekem is magamból, az öngyilkossági vágyamból. Január 22.-én kezdtem egy új munkahelyen, több mint 2 hete naponta többször elerd az orrom vére, a m.helyen is. Tegnap megelégelte a főnököm, mert így mindig ott kell hagynom a gépemet, azt meg nem lehet. 4 óra alatt 3-szor vérzett az orrom, hazaküldött azzal, hogy menjek orvoshoz minél előbb, mert így nem lehet dolgozni. Igaza van. Oda is értem még tegnap a rendelésre. Magas vérnyomás. Kénytelen voltam venni egy vérnyomásmérőt (még jó, hogy fizu után vagyunk), és most naponta 3-szor kell írnom, holnap kell visszamennem, és majd ír egy bogyót. Addig kiírta a Rutascorbint (érösszehúzó vagy mi), azóta nem vérzik az orrom. Most jöttem rá, hogy változtatnom kell, azok miatt, akiket szeretek. A gyerekeimmel nem tehetem meg, hogy legyen egy öngyilkos anyjuk. Örökre megnyomorítanám őket. Bármilyen borzalmasan fájdalmas is nekem, ezt nem tehetem meg velük. A barátomat szeretem, és ő is engem, meg kellene próbálni helyrehozni azt, amit mind a ketten elrontottunk, de főlkeg én. Anyát pedig el kellene engednem, hadd menjen, szálljon tovább. Most már máshol él, nem szabadna ennyire önzőnek lennem.
Csak egy senki vagyok, és már nem is leszek más, de szeretnék szeretetet adni azoknak, akiket szeretek. A fiaimnak, a barátomnak. És még az öcsémet, meg a kiscsajait is szeretem (nem tudom nem szeretni), és bár ő azt mondta, én már soha többé nem érdeklem és már nem akar semmit tőlem, én hülye mégis reménykedek, hogy egyszer talán mégis…
Anya is ezt szeretné. Nyugodj békében Édesanyám.
Szerző:
