Lassan 6 éve vagyok tagja a Burának.Sokszor a háttérből figyeltem, valamikor aktívabb voltam, de legtöbbször máshol voltam. El voltam merülve egy másik világban, a borderline világában. Most úgy beszélek, mintha már nem lennék, pedig de. De most úgy döntöttem egy kicsit kikacsintok a való világba, s elkezdem leírni, hogy mi van bennem. Leírom, még ha senki nem olvassa el 🙂 Talán átlendít valamin…Kicsit aggódok is. Másokért, értetek, érted. Tudom, hogy milyen vagyok. Tudom, hogy az orvosok és pszichológusok legsötétebb rémálma vagyok. Akit csak lekötözve mernek a kórteremben hagyni egyedül, s a ki egy egyszerű terápia után is képes a pszichózis legmélyebb bugyraiba süllyedni. Aki a legváltozatosabb önbántalmazások útján jutattja magát időről időre kórházba.S aki a hétköznapi ember szemében egy tökéletes mintapolgár. Olyan szintre fejlesztettem az ” egészséges vagyok” látszatát, hogy előbb mondanák meg egy újszülött kisbabáról, hogy bármi pszichés baja van, mint rólam. Persze Isten, én s a kezelőim tudják, hogy mi az igazság. De senki más nem. 🙂 S ettől mérhetetlenül erősnek érzem magam.
Remélem nem fogadtok rosszul, igyekszem szelektálva irogatni az eseményeket, mert túl durva vagyok és brutális.
Sziasztok
Szerző:
Hidd el tapasztalatból mondom, hogy nagy mértékben segít, ha az ember kiírja magából a dolgokat. Főleg, ha máshogy nem megy.
Egészségesnek/erősnek látszani rossz. Mert csak elnyomod a fájdalmat, így az még kínzóbb lesz, mikor visszatér.
Csak ha egészségesnek látszom, akkor dolgozhatok a munkakörömben. Meg akkor nem tapadnak rám mások, hogy ” megmentsenek”. Nem a segíteni akarás a baj, hanem hogy mindenki erőlteti a saját maga által gondolt jó megoldást.