álom-halál(OM)
Fekete éjsötét lepel a fehér tájon,
lebegve úszol át a halálon,
hajszálak a meleg fekete sálon,
puhába teker szürke kardigánod,
az éjszaka mint a fekete bársony,
rád terül s magába szívja magányod,
fehér takaró a messzi távoli vidéken,
feletted csillag se világit fenn a sötét égen,
és mikor végre elalszol, magába cuppant az álom,
és egy éjszaka egy kép-telen sötét pillanat, könnyeddé válik halálod.
A telefon csipog, szemed alig nyílik, fáradt,
s miután az este megvetetted a puha ágyat,
egy pillanat, lépést lépés után vitt a lábad,
minden egy pillanat és újra vár az ágyad.
De nem enged, nem enged az éjszaka zuhanni,
mert ahogy szemed kezded, próbálod lecsukni,
úgy fogsz a mennyek kapujába jutni.
Éjjeli képek / vasárnap éjjel 1 óra /
A világra sötétség borul,
majd a sötét éj nappalba fordul,
egy apró pillanat de kong és üres,
lépést mindig új lépés követ,
egy pillanat s a reggelt követi az este,
újra ránk borul a bársonyfelhő leple,
új éjjel, megint átnézek felette,
végig folyosó vezet a mennyekbe,
megállok a kapuban, visszaküld az Angyal,
ott állok mélység és éberség közti ajtóban,
kelek és az új napba megint szorongva zuhanok,
várom, hogy elillanjanak a napi pillanatok,
és ott álljak újra - a sötétségbe borult világban -
végül úja eltűnhessek kicsit az éjjeli halálban.
Szerző:
