Aludtam vagy 4 és fél órát két részletben. Az ember akkor is alvászavaros, ha jogosan, okkal nem tud aludni? Vagy mindenki megmagyaráz magának minden tünetet valamilyen okkal és attól már nem „zavar” hanem átnevezi normál működésmódnak, és tessék, ott van hogy már nem is akar/bír változtatni, hiszen ez az érzés a normális?
Tegnap megijedt a fiam, ha tb-n kezelik nyoma marad, bármikor visszakereshető. Egy olyan hülyeség kapcsán jutott az eszébe, hogy volt a híradóban valami kukkoló és arról is kiderítették hogy depressziós volt.
A hülye fejemmel azt mondtam neki hogy megértem, pedig lássuk be női wc-be kukkolni feszültségcsökkentésnek tényleg elé izé, nemcsoda hogy előhozta valaki a depresszióját védekezésnek akár ő, akár az újság. Viszonylag normális működésmódnál senki nem kutakodik kórlapokban.
Ezt valahogy el kell magyaráznom neki mert akárhány emberrel beszélek mindenki a gyógyszert mondja lehet hogy átmenetileg, lehet hogy örökre. Azt az idő mondja meg, hogy meddig. És már én is belátom hogy kell gyógyszer, mert azzal jól élhet. Gyógyszer nélkül szenved ő is, és mi is akik szeretjük. Ez az állapot már nem a balfasz apa, a volt szerelem, a pihenés nélküli munka, a kitudja milyen anya, hanem itt már az agyban van vagy nincs valami. Ami ellen meg lehet és kell is tenni!
Nagyon nehéz jól szeretni. Ha belegondolok még akkor is, ha nincs gond. Szeress, csak szeress és az mindent megold, ha szeretsz viszontszeretnek… kivagyok ezektől az elméletektől. A múltkor is egy társaságban voltam, ott beszélgettünk a számmisztika kapcsán arról, kinek hogyan kéne élni, gondolkozni.Mondtam ott is hogy ok, de hogyan?? Ez csak olyan tanács, mint a: ne gondolj a barnamedvére! Na ettől faszán nemfogok!
Szerző:
Kedves Anya!
Olvasom a történeteteket és nagyon szívszorító.
Nekem is van egy fiam, aki sokkal fiatalabb, mint a tied és egyelőre úgy tűnik, nem az én lelki alkatomat örökölte, de még így is nagyon sokat aggódom érte, mert hát ugye ez az anyák sorsa… 🙁
Azt is tudom, mennyire nehéz lehet szembesülni egy pszichiátriai diagnózissal, hogy az ember – csúnya szóval – flepnis lesz. Ebben kell tudnia segíteni a szakembernek, hogy ezt el tudja az ember fogadni, hogy nem átlagos, hogy van valami baja, amivel együtt kell élnie, de ami akár kezelhető és elmulasztható is.
Semmiképp nem defektes, hanem beteg, ugyanúgy, mint egy cukorbajos vagy magas vérnyomásos. Sajnos a társadalmi stigmák megvannak és ez az orvos dolga, hogy megnyugtassa a páciensét.
Nekem is nagyon nehéz volt elfogadni, hogy nem sima depressziós vagyok, hanem bipoláris, de mostanra eljutottam oda, hogyha van egy gyógyszer, ami segít, akár életem végéig szedem (ami mondjuk még 30 év kábé). A fiad is ha túl esik a szembesülés traumáján, könnyen lehet, hogy megérzi azt, hogy lehet segíteni és lehet együtt élni evvel a dologgal, és lényegtelen, hogy „flepni” vagy sem.
Ha neked segíthet egy szakember a krízishelyzet kezelésében, akkor az sem lenne rossz.
Átmeneti alvást segítő, szorongásoldó rövid gyógyszeres terápia sem az ördögtől való (itt rád gondolok, hogy azért érdemes meggondolni).
Javulást és sok erőt kívánok a megoldáshoz!
Jó hogy itt vagytok mert a valós környezetemben nagyon egyedül vagyok. Igen, kéne szednem valamit de nagyon régen a házasságom válságában bevettem pár talán Xanaxot, de olyan tompa voltam tőle hogy azt most nem akarom. Meg ha veszek be valami bogyót, mi van ha nem veszem észre a végső jeleket?
De valamit kell tennem mert dolgoznom kéne de bőgök, előbb-utóbb kiderül hogy gyakorlatilag nem csinálok semmit. Nincs itt a határidő vége, még nem vehették észre.
Szembesítenem kell mindenképpen. Napokon belül megteszem, mert nem bírom már tovább én sem. Aztán majd lesz valami.
Ha ilyen erősen reagálsz a gyógyszerekre, és bízol a gyógynövényekben, meg úgy érzed, hatnak, szívesen ajánlok dolgokat, meg itt is találsz a gyógyszerek>nem hagyományos szerek szekcióban ötleteket, oda ís írhatsz, hátha valaki felbukkan.
Lehet egyébként mindenből nagyon keveset szedni, csak ezt a dokik (tiszt. a kiv.) nem nagyon reklámozzák. 🙁
Én xanaxot szedek, de mikor először vettem be életemben, akkor 0,25 mg-tól órákat aludtam nappal. Régi szép idők… :/
Elaltatót szedek még, Imovane-t (Zopigen ugyanaz), de talán az is erős lenne, viszont hamar kiürül.
Létezik egy enyhe nyugtató, Atarax, ami antihisztamin, gyerekeknek is adják, még ez is szóba jöhet.
Azt tényleg nem szabad kockáztatni, hogy kiüssön.
Természetes szerek, amiket én ismerek: Magne-B6-álom, Magne- B6 (pl. Béres, dupla adagban) bármilyen omega-3 zsírsav (halolaj kapszulák, hidegen préselt lenmagolaj olcsóbb és több van benne), rózsagyökér-kapszula, ashwaganda, triptofán, 5-HTP (e két utóbbi testépítő boltban van, párezer forint, a szerotonin előanyagai, a depresszió ellen).
Rám nem hatott, de sokan dícsérik: Remotiv-kapszula, különböző nyugtató gyógynövények kapszulái: valeriana, citromfű, golgotavirág, orbáncfű, lehetőleg vegyesen.
Csak ezeknek idő kell, és ez a hátrányuk a jelenlegi helyzetben, hogy nem ártana neked valami gyorsabb hatás, úgy érzem.
Van még kémiában a Rudotel nyugtató, ami szintén enyhébb, de hatásos a kevésbé kémia-edzett szervezetnek.
Ha ezt a házidokival meg tudod beszélni, az biztos sokat segít.
Én nagyon drukkolok!
A fiamnak összeszedtem minden vackot csak persze semmit nem merek neki odaadni pedig ma tök depi megint, de orvos kéne neki mindenképp, én félek bármit adni még ha gyógynövényes is.
Így aztán van itthon Remotiv kapszulám, csak attól félek annyira bealszom, hogy ha gond van és pittyen vagy csörren a telefonom, akkor nem hallom meg.
Egyetlen pozitív oldala van ennek az egésznek, zuhannak le rólam a kilók. Csak kérdés megállnak-e ott, ahol kéne.
Én bírom még, de vele mi lesz? Miért nem elég a szeretet? Miért nem húz ki valakit a gödörből?