utálom az introkat minden műfajban, de most szükségét érzem.
a tegnap estém az elmúlt 10 év második legrosszabja volt. ráadásul egészen minimális mennyiségű alkohollal és mindennemű egyéb élvezeti szer nélkül éltem túl. hozzáteszem, hogy szerencsére, mert tegnap maximális kihívás elé lett állítva a modorom, a hidegvérem, a humorom és az eszem. megtippelni sem tudom az évet, amikor utoljára komolyan meg akartam ütni valakit, de tegnap majdnem megtettem (nálam a legdurvább dühroham az, ha valakinek megmondom, hogy most haragszom rá).
kezdjük az elején. Casanovánál ébredtem. természetesen nem történt semmi az éjjel, filmeztünk, kicsit beszélgettünk, aztán mentünk aludni. együtt töltöttük a másnapot, de egyáltalán nem tudott velem foglalkozni, annyi dolga volt, viszont valamiért hazaengedni sem akart. nem gond, lustálkodtam nála egész nap. elmondhatatlanul sajnálom a problémája miatt és végig azon kattogtam, hogy hogyan tudnék segíteni neki, de az a helyzet, hogy nem hiszem, hogy lehet most bármit is tenni. folyamatosan át akartam ölelni és adni neki egy nagy puszit, de visszafogtam magam. tudom, hogy nem hiszitek el, de ez tényleg nem szerelem már, csak féltem, de nagyon.
délután hazamentem, majd este találkoztam egy barátnőmmel, mert el akartam mesélni neki az előző estét.
itt kezdődött a sorscsapás.
megérkeztünk a helyre, kikértük a pultnál az italunkat, majd elindultunk az asztalok felé. egy pillanattal később felbukkant álompasi barátja, aki felváltva próbál felszedni és leharapni a fejemet. fura a kapcsolatunk, a barátaim gyűlölik azért, ahogy néha beszél velem, de én alapvetően nagyon bírom. kellemesen elbeszélgettünk ügyesen kerülve a kínos kérdést (álompasi), de rohadtul féltem, hogy ő is fel fog bukkanni ha a barátja ott van. és mivel rólam, a valószínűtlen balsorsmágnesről van szó, fel is bukkant hamarosan. nagyon részegen, nagyon betépve a barátnőjével. gondolom azt hiszitek, hogy a barátnővel volt gondom, pedig ő a legkevésbé sem zavart. álompasi letelepedett a jobbomra, a barátnőjét meg a balomra ültette. kb. 10 percig nagyon morbid volt a helyzet, én próbáltam lazán, kedvesen üdvözölni, mint egy régi ismerőst, de hozzám sem szólt, csak meredten bámult rám. ezt rögtön betudtam az állapotának, de mivel én meg borzasztóan zavarban voltam elég szerencsétlen volt a helyzet. a társalgás úgy nézett ki, hogy álompasi a mellette ülő barátjával beszélegett, a csaja meg az én barátnőmmel. én meg ott ültem az asztalfőn és kapkodtam a fejemet egyik beszélgetésből a másikba, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyikbe próbáljak becsatlakozni. az lett a vége, hogy váltogattam.
a csaja nagyon rokonszenves volt. irigységnek a szikrája sem volt bennem, inkább borzasztóan sajnáltam szegénykét, amit ti is meg fogtok érteni mindjárt. elég sokáig nem is jöttem rá, hogy ő a csaja, a külseje alapján inkább valami havernak tűnt. egyáltalán nem volt csúnya, alaposan megnézve egész helyes nő, de nagyon szürke kisegér, álompasit meg eddig csak olyan bombázókkal láttam, akik után a fél utca megfordul (és még én is). abból jöttem rá, hogy ő a barátnője, hogy egy nagyon fura körömlakk volt rajta, amit álompasinál láttam a fürdőszobában. a lány kezdett velem beszélgetni, tényleg nagyon kedves és barátságos volt, pedig kétségtelen, hogy levágta, hogy milyen státuszban vagyok. én a helyében kikapartam volna a saját szememet, de ő inkább barátkozott. azt hiszem munkáról meg hasonló semleges dolgokról beszélgettünk. hatalmas tisztelet a nőnek, nem sokunkban lenne ennyi méltóság egy ilyen helyzetben.
én néha becsatlakoztam a másik beszélgetésbe is, amikor álompasi barátja bevont. ott a beszélgetés közepére álompasi aktuális hódításaira terelődött a téma. igen, jól értitek, úgy szónokolt erről az úr, hogy mellette ültem én, vele szemben meg a barátnője. ok, hogy nyitott kapcsolat, de nekem nagyon morbid és ízléstelen volt a szitu. önellentmondásba keveredtem, mert nagyon liberális vagyok és bizonyos körülmények között őszintén hiszek a nyitott kapcsolatokban, de amilyen részletességgel ez tegnap este tálalva volt, az komolyan próbára tett. nem éreztem kellemesen magam a beszélgetésben, de akkor jött egy mondat, amit csak körülírni vagyok képes/hajlandó és ott omlottam össze. bocsánat a titokzatoskodásért, én is rühellem, de ha ezt a mondatot leírnám úgy ahogy elhangzott, akkor az egész búra kapna egy 18-as karikát. álompasi barátja intézett hozzám egy olyan kérdést mindenki előtt, amiből teljesen egyértelmű volt, hogy nagyon konkrétan és a lehető legrészletesebben ismeri a szexuális szokásaimat. na ez itt black out volt. köpni-nyelni nem tudtam, egy olyan pillantást intéztem álompasira, amit még elképzelni sem merek. egyetlen hangot sem tudtam kiadni csak szórtam a villámokat a szemeimmel és láttam rémálompasin (innentől így említem) hogy fizikailag fél tőlem. hátrébb csúszott a székén és összehúzta magát, pedig egyetlen szót sem szóltam és meg sem moccantam. nem tudom mennyi idő telt el, mire reagálni tudtam a kérdésre, de elég soknak tűnt. valami olyasmit tudtam kinyögni, hogy úgy tűnik nem tudok neki újdonságot mondani és közben ment a horror tekintet rémálompasinak. azt nem meséltem el, hogy ilyen diszkréciómániás embert, mint rémálompasi még az életben nem láttam, még puszit sem adott úgy, ha résnyire nyitva volt az ablak, pedig nincs is szemközti szomszéd. és akkor ez, pont tőle.
egyetlen szót sem szóltam hozzá az ügy kapcsán, ahogy terelődött a téma én finoman elkezdtem beszólogatni nekik, de mindig relevánsan az aktuális témához, hogy oldjam a feszültséget. ha vannak rendszeres olvasóim (szerintem nem sokan, de azért vagytok), akkor emlékezhettek arra, hogy rémálompasi mellett nem voltam önmagam. nem tudtam megnyílni és olyan talpraesetten elmondani a véleményemet vagy riposztálni, ahogy egyébként szinte mindig szoktam. nos, tegnap este ezután a fordulat után turbo-önmagam lettem. nagyon lazán előadva voltam kőkemény, ledomináltam mindkettőt, érdemben kötöttem bele szinte minden állításukba és megnyertem az összes szócsatát. nyílt támadásokat nem vittem be, de (elnézést önmagam fényezéséért) olyan ügyesen kétélű volt minden megnyilvánulásom, hogy elképzelésem sincs, hogy ezeket hogy sikerült kikotornom a fejemből.
búcsúzásra megint visszakanyarodtunk a munkára és lazán megemlítette, hogy esetleg megkeresne egy könyveléssel kapcsolatos problémával. nem szóltam semmit, csak mosolyogtam.
az este lényegi része ezzel lezárult.
Szerző:
