Ott voltál, minden szép, finom volt, a színpad készen állt,
kedves voltál mert annak kellett lenni, egy ideig semmi se fájt,
vagy mert segített, elnyomott a gyógyszer de figyeltem,
figyeltem, ahogy tekinteted még mindig ölni kész,
hiába vagy kedves, többarcúan élsz,
léted kiszámíthatatlan, már óvatos vagyok,
néha, amikor veled, bort kortyolgatok, ha a „szabad” kategóriában vagyok,
van, mikor csak elnyomom mi bennem, csak figyellek, az anyádnak fejre puszi,
lelkem hidegség, valami furcsa sivárság környékezi,
mert ez a szeretet nem valami tiszta, nem valami hihető dolog,
csak épp a színpadon mint évről évre dobbantasz nagyot,
mert minden és mindenki legyen mindig rendben,
ha külső szem ránéz, agyába boldog család képre reppen,
én viszont így nőttem fel és nagyon jól tudom,
csak óvatosan mert minden kiszámíthatatlan a túloldalon,
kedves vagy velem, tán a lelkiismereted is már szól hozzád,
nem engedek, képtelen vagyok rád nézni, hiába mondád,
nézz rám! én azt már nem tudok, bizalmatlan pergek,
figyelmem, agyam mindenfele serceg,
csak figyelem, hogy a dinamika hogy töri át a délutánt,
amikor messziről hallani, hogy anyáddal már megint valami szóváltás,
aztán másikótokat torpedózza, furán nézel,
lehet csak egy pillanat volt, de elkaptam ölő pillantásod éppen,
tudom, hogy visszafojtottan, az egész du. egy nehéz masszává áll össze,
aztán hazafele úton te nem tudod, de ő még zsarolgat közben,
és a zsarolást senki észre nem veszi, de az én szívem minden darabokra szedi.
(…..)
Este csak ülök itthon hallgatag, egy pohár bor és a maciba sírok,
és ő csak keservesen szívja be a könnyeim, fájdalmasan zokogok,
nem tudom, mi történt, csak Te … és Ő és csak halkan figyeltem,
mintha lezártam volna, nem jött semmi, nem is nagyon nyeltem,
csak figyeltem, majd a maci, egyedül a maci tudja,
mennyi sós könnyet tartogatott magában a lelkem,
hazaérve többé semmit se nyeltem, csak szorítottam őt és rohamokban bele zokogtam,
mint egy kislány a többi női tag között kavargó mély és koszos folyóban.
Szerző:
