ma kivettem egy szabadnapot és elmentem két állásinterjúra. tudok élni.
nem mintha a munkahelyemen megszakadnék, de mégis lógósnak éreztem magam amiért fényes nappal kolbászoltam a városban ahogy mentem egyik helyről a másikra. morbid érzés napközben beülni egy cukrászdába, de jó volt. olyan, mint nagyon régen, amikor még a gimiből lógtam. mindkét helyen utolsó kör volt, de nem vagyok bizakodó. azt éreztem, hogy rokonszenves vagyok, de nem hinném, hogy megkapom a melókat. az első helyen konkrétan öten fogadtak, azt játszották, hogy a nagyfőnök (aki baromi jó pasi és a jó pasik engem nem vesznek fel) az iparágról faggatott, majd az egyik beosztott az elképzelhető leggonoszabb beugratós szakmai kérdéseket tette fel, majd a hr-es érdeklődött személyes jellegű dolgokról. egyik kérdezett valamit, majd a másik valami teljesen más jellegűt, soha nem tudtam, hogy a következő kérdés a hobbimra vonatkozik, a balkáni idegenforgalomra vagy a főkönyvi kivonatra. azt hiszem nem keltettem rossz benyomást, bár két iparágra vonatkozó kérdésre konkrétan megmondtam, hogy lövésem sincs és volt olyan szakmai kérdés is, amit át kellett gondolnom. a srác nagyon pörgette volna, de időkéréssel egy kivétellel jó válaszokat adtam. az mindenesetre vicces, hogy a fél órásra tervezett interjú több mint egy órán át tartott.
a második interjú hagyományosabb volt, átmentünk az önéletrajzomon és utána csak a főnök beszélt. úgy éreztem, hogy tetszettem neki, de a végén többször is elmondta, hogy milyen sok embert akar még meghallgatni, ami nem ígér sok jót. ráadásul a fejvadász sem hívott fel, hogy mi volt a visszajelzés, pedig ha tetszem, akkor szoktak súgni. na, mindegy, nézelődök tovább. egyik sem álommunka, de a mostani helyemről menekülni akarok.
az irodába minden nap úgy megyek be, hogy felmondok. gyűlölöm, hogy folyton a vesémben túrkálnak és senkit sem érdekel a munkám. nem akarom megvárni, hogy beszippantsanak és én is csak locsogni járjak be.
tegnap jó voltam és sokkal kevesebbet gondoltam álompasira, mint általában, de ma fél nap a szomszédságában járkáltam, ami persze nem tett jót. igazából simán felhívhatnám, de nem akarom. most azzal próbálom jobb belátásra bírni magam, hogy valahányszor eszembe jut, elképzelem egy másik nővel.
hogy valami jót is írjak, jövő héten végre kézhez kapom a diplomámat.
Szerző:
Baromi jól írsz!!!
szvsz. az álompasik az élet megkeserítői…
ha sikerül egy JÓ ÖNÉRTÉKELÉSre szert tenned- te fogod bevonzani azt a pasit, akinek TE VAGY AZ ÁLOMNŐ…
sőt, ha jól csinálod, akkor többet is. És te választhatsz! 🙂
drukkolok nagoyn,
a.
köszönöm, ez tényleg jól esik.
ez az önértékelés probléma egy ördögi kör. akibe alapból nem nevelik bele, az csak a környezete megerősítéséből hozhatja létre, de azt meg ahogy adják, úgy el is veszik idővel. már sokkal jobban állok, mint kamasz koromban, a külső kritikák többségét már simán lerázom, de amíg nem pont úgy alakul az életem (na, jó, mondjuk hasonlóan) mint szeretném, addig keresem a fejlesztési területeimet. szerintem ameddig módjával csinálja az ember és nem rokkan bele, addig hasznos.