Tegnap semmi sem sikerült.
A könyvtár zárva volt, mire odaértünk, és uszodába pedig ezek után már végképp nem sikerült elvonszolni a kisfiamat…
Ma reggel gondoltam, újra próbát teszek, – futócipő plusz fürdőcucc táskába be, irány Horány 🙂
A futóhelyen a gyerekvigyázóba nem sikerült helyet kapni, fullhouse volt, – az uszoda pedig, ami 5 percnyire van, még nem volt nyitva!! és az én gyermekem abszolúte nem akart 15 percet várni… 🙁
Fáradhatatlanul rágta a fülemet, hogy menjünk vissza a játékboltba, mert ő látott ott tegnap valamit…
Hiába mondogattam, hogy még az sincs nyitva, rendkívül éleslátással közölte, hogy mire odaérünk, addigra talán nyitva lesz.
Megadtam magam – engedd magad, hamarabb szabadulsz 🙂
Viszont előtte alkut kötöttünk, hogy ha megvettük a játékot, amit szeretne, akkor ő is eljön velem a tréninghelyre és utána még úszni is. És hogy nem fog kitalálni semmilyen indokot, hogy miért nem tud eljönni velem. És nekem ez nagoyn fontos. Pont olyan fontos, mint neki a játékbolt…
Felderült a kis arcocskája, mindent megígért, én meg megadóan megvettem neki azt a kis autópályát, amiért annyira lelkesedett….
Menjünk haza!!! játszani akarok!!! – jól van, rendben, de ígérd meg, hogy ha játszottunk, akkor utána jössz velem oda, ahova én mondom.
Így is lett. Egy egészen fantasztikus napunk lett így együtt – jót autókáztunk otthon, aztán én jót futottam, és utána az usziban nagyon pancsoltunk!!
Szerző:
