a mai napot átaludtam, úgyhogy írok inkább a tegnapról.
tegnap megint kaptam egy csoportot (amin a múltkori után kicsit meglepődtem) és zseniálisan sikerült az este. sokan voltak, cukik voltak, szerettek. utóbbi különösen jókor jött, mert pont olyan napom volt, amikor úgy éreztem, hogy senki sem szeret. fura (és valahol szánalmas is), hogy az ilyen pillanatokon többnyire idegenek segítenek át, de sebaj, azzal kell gazdálkodni, ami van.
és bejelentkezett két elfelejtett, de mégis kedves srác a múltból, alig várom, hogy találkozzunk.
szeretem az ilyen időszakokat, amikor zajlik velem az élet. ilyenkor nem agyalok a szokásos butaságaimon, csak sodródok és élvezem. na jó, egy nap még nem időszak, de remélem az lesz.
ami fura, hogy körülzsongtak a pasik, pedig minden voltam csak csinos nem. annyira utálom a hideget, hogy szinte az összes ruhámat magamra aggattam, úgy néztem ki mint egy jóllakott hóember. ismeritek azt a játékot, amikor a 36-os pulcsira felvesztek egy 38-asat, arra pedig egy (kimondani is szörnyű) 40-es kabátot? na ez votam én tegnap.
már többször feltűnt, hogy ilyen formában valamiért jobban vonzom a pasikat, mint amikor kánikulában mutogatom a vélt vagy valós karcsúságomat. a barátaim szerint ilyenkor megközeíthetőbbnek tűnök, ami egy vicc. az, hogy megközeíthető vagyok-e éppen, az a hangulatomtól függ, nem a ruhámtól. nehéz elfogadni, hogy minél jobban igyekszem vonzó lenni, annál inkább ellenszenves leszek.
tudjátok, van ez az amerikai filmekből ismert jelenség, hogy ha egy lány felvesz egy tűsarkút és egy csinos miniruhát, akkor mindenki felkapja rá a fejét és egycsapásra népszerű lesz. na ezt be kellene tiltani! én nagyon régen pont az ellenkezőjét tapasztalom, a lányok kb. megölnének a szemükkel, a fiúk meg csak néznek, de a közelembe se mernek/akarnak jönni.
Szerző:
