Egy laposra csiszolódott, sima kősziklán feküdtem hanyatt, lábujjaim a folyóba áztattam, éreztem rajtuk a lemenő nap utolsó sugarait, hallgattam a parti fecskéket, és az egyenletes hullámzás nyugodt énekét. Egyre több fényes csillag bukkant elő, hullócsillagot is láttam. Tiszta volt az ég, a csillagképek kirajzolódtak a fejem fölött. Kinyújtottam a kezem a magasba. El akartam érni a kedvenc csillagomat, a legfényesebbiket. Tenyerem éktelenül viszketni, fájni, feszülni kezdett, és karomból még egy kar növekedett, ujjai mohón kapkodtak a levegőben. Eszembe se jutott töprengeni a történteken, legalább egy karral közelebb jutottam az áhított égitesthez. Harmadik karomból még egy, majd még egy újabb növekedett. Ha így folytatom, elérhetem a csillagomat! Tapinthatom, amit előttem még senki! De meddig kell még várnom, hogy elérhessem? Eleinte számoltam a szabályos időközönként gyarapodó végtagokat, de a háromjegyű számoknál elakadtam.
Még nagyon messze van-sóhajtottam. Ki tudja, hány nap, és hány éj folyhatott el így, hány millió karom volt már, az eredetit már nem is éreztem, és hogy-hogy nem-fáradságot sem.
Jobb kezemmel megtapogattam a baloldali kartornyot. Igazi testrészek voltak húsból, csontból és vérből. Legmagasabban lévő karommal valami csontbaszúróan forrót tapintottam. Apró, égető meteor lehetett. Ettől eltekintve vérfagyasztó hideg volt odafent. Hosszú várakozás után végre elérhettem a csillagomat, a legfényesebbiket. Itt a vége, gondoltam, de a karok tovább és tovább sokasodtak, most éreztem csak igazán, mekkora súlya van a kartömegnek. Bal kezem lebicsaklott mellém, és a torony eget rengető puffanással zuhant a földre. Egyre gyorsabban szaporodtak, már az összes földrészt átértem velük-a hozzám közelebb eső kezeimen déli sarki pingvincsapat vonult keresztül, míg a távolabb eső karjaimmal ausztrál bennszülöttek rekesztették el háziállataikat a portyázó dingókutyáktól. A kartömeg vége szembejött hátul, és óriási körökben szorította a Földet, akár az Egyenlítő. Fetrengtem, üvöltöttem tehetetlen dühömben, minden ház, templom, és üzlet ajtaján sírva dörömböltem,de sehol sem nyitottak ajtót, és a járókelőknek sem szokott feltűnni az efféle szenvedés. Unott, közönyös arccal lépdeltek át fölöttem. Hanyatt fekve vonszoltam magam háztól házig, falutól faluig. Egy erdőszéli házikóban a favágótól éles kis baltát kölcsönöztem.
Mit volt mit tenni, lendületes mozdulattal hatalmasat csaptam a karjaim közé.
Sárga, fertőtlenítőszagú szobában ébredtem, jobb és bal kezem tökéletesen a helyén-épen, egészségesen. A kartömegnek nyoma veszett. Tiszta, sárga köntöst adtak rám, kitántorogtam a tükörhöz. Sápadt, zavaros arc bámult vissza rám nagy, értetlen birkaszemekkel. Már tudtam, hol vagyok.
Szerző:
