2017. december 25. 12:41
Néha.. úgy érzem, nem akarok jól lenni. Az életem abból áll, hogy vagy abnormálisan boldog vagyok, és a csillagos ég a határ.. vagy elkap az a..zsibbasztó üresség. Mintha Valaki megfogta volna a tüdöm, és kitépte volna. És.. csak ez a két lehetőség létezik. Nincs olyan, hogy.. normális vagyok. És emiatt sokszor úgy érzem, nem akarok.. „jól” lenni. Mert.. akkor mindig bennem van az, hogy mindjárt, most.. most.. és újra a padlón találom magam. De amikor az ereimet bámulva merengek éjszaka tudom, hogy ez az, amitől nem kell félnem.
Ez zavaros. De.. ez az, amit érzek..
Netalán egy kellemetes bipol-lal állunk szemben? (Régi nevén mániás depi.)
Én.. nem tudom.
Én.. nem tudom.
Annak alapján, hogy néha nagyon („abnormálisan” a te szavaiddal) boldog vagy, aztán meg a „zsibbasztó üresség” jön, abból gondolom, hogy talán ilyesmi lehet. Az átlagemberek átlagosan szokták érezni magukat. Nem akarnak belehalni sem az örömbe, sem a bánatba, nincsenek ilyen óriási hullámhegyek és hullámvölgyek.
De ezt csak mondom, hogy hátha… Nyilván nem tudlak, nem foglak és nem is szabad táv-diagnosztizálnom téged.