Mondom a férjemnek még tegnap – legyen szíves segítsen az ajándékok csomagolásában.
Talál egy nagy tekercs piros csomagolópapírt a komód tetején.
Mire odanéztem, már az első ajándék be volt csomagolva – rózsaszínbe.
Komolyan mondom, hogy percekbe telt, hogy magmahoz térjek, és túltegyem magam ezen. de ilyenkor mindig úgy kiakadok – semmit, de semmit nem lehet rábízni????
Szerző:
Blog kommentek: 6891Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010
Ilyenkor felismerem magamban anyám lehülyézős, fekete-fehér mágikus dühét…
Nem könnyen, de sikerül megfékeznem magamban.
Mint ahogy azon is napok óta dühöngök, hogy hogy lehet olyan hülye egy orvos, hogy azt mondja a barátjának – a férjemnek – hogy az ötéves gyereke nyugodtan utazhat repülővel, nem probléma, hogy utazás előtti nap még 39,6 volt a láza (na jó, 39,1, ha levonom az öt tizedet)…
Anyázok magamban, és alig bírom türtőztetni magam, hogy ne küldjem el neki a fotókat, amikkel férjem számára is dokumentálom, hogy a kisfiunknak abszolúte nem volt szüksége a repülőútra, lázas és elesett, és csak és kizárólag anyára és extra szeretetre és gondoskodásra, és tévé előtt való üldögélésre van szüksége és sok sok alvásra…
Három napba telt, hogy lehiggadjak.
Különbözőek vagyunk. ő talán felült volna a repülőgépre a gyerekével, és aztán kínlódott volna vele még egy hétig, vagy kettőig. Nem lett volna az sem a világ vége. Elvégre karácsony van és a felnőttek találkozni akarnak.
(az én férjem végül egyedül utazott el – nagyon morgott – de belátta hogy nem kényszeríthet.)
És már azt is érzékelem régóta, ohgy Norvégia egy csodaország…
Itt tényleg a gyerek az első – és ezt talán nagyon nehéz megérteni egy másik országból.
itt még oviba sem mehetett volna úgy, hoyg előző nap még láza volt.
itt egy lázmentes teljesen gyógyult napot kell otthon tölteni ahhoz, hogy közösségbe mehessen úrja.
nem mindenki tartja be, de én nagoyn jól értem ennek az intézkedésnek a filozófiáját.
Kell, hogy a gyerek annyira gyógyult legyen, hogy már akarjon ő maga is menni az oviba. és megérdemel egy teljes napot otthon anyával, hogy játszanak!!!
Végül is azt hiszem, nagyon jól döntöttem, és főleg, precedenst is teremtettem.
Nem érdekel pl, mit mond egy orvos is, ha én meg vagyok győződve, hogy a gyerekem nem utazhat, akkor nem fog utazni és kész. Még karácsonykor sem.
És – őszintén – MINDENKINEK jobb így!!! még nekik is!!!
(most miért is szórtam volna szét a vírusainkat pl, és miért kínlódtam volna jómagam is egy beteg gyerekekkel idegen környezetben???)
Most bemutattam mindenkinek – a gyerekem az szent, a beteg gyerekem meg aztán még szentebb!!! senki és semmilyen körülmény nem kényszeríthet, hogy a beteg gyerekemet feleslegesen kitegyem hülye és értelmetlen megpróbáltatásoknak…
és magammal sem akartam kitolni. a fenének hiányzott volna, hogy anyósoméknál egy kis hálószobába beszorulva töltsem az egész karácsonyt a beteg gyerekem körül futkosva…
hát ennyi. most már nem füstölgök talán olyan iszonyatosan mérgezően….
hogy tegnap még ki akartam kaparni a szemét annak a barátnak-orvosnak…
és belevágni a képébe, hogy utazzon ő a gyerekével 5 órát első nap, második nap meg még ötöt, azok után, ohgy magas láza volt…
istenem, hülye és felelőtlen szülők mindenütt vannak.
nem szabad haragudni rájuk. csak a gyerekemet nem szabad a közelükbe engedni.
és soha többé meg nem kérdezem.
mert ugye mondanom sem kell, hogy arról is le van maradva, hogy a paracetamolnál jobb az ibuprofen.
hülye.
nem az. csak más.
nyugalom, csigavér.
itthon maradtam, szeretgetem a kisfiamat, együtt alszunk, bújunk egymáshoz, éjszaka beszélgetünk, ha felébredünk, mondja, hoyg szomjas, érzem, ha lázas, megpuszilgatom a kis felém nyújtott kezecskéjét – és alszunk tovább…