egyre ritkábban írok, aminek az a fő oka, hogy mostanában nem igazán zajlik az élet. tulajdonképpen téli álmot alszom.
nagyon sokat dolgozom, ami borzasztóan lefáraszt, de legalább érdekes, sokat tanulok és elterelem a gondolotaimat tudjátok kiről. mostanában csak hétvégente jut eszembe, de ezért tökéletes büntetést találtam ki magamnak: januártól megyek egy nagyon nehéz (és méregdrága) továbbképzésre. egy éven keresztül minden szombatomat ott fogom tölteni kora reggeltől késő délutánig. kitaposom a saját belem a jó cél érdekében. ha a kocsmázás nem elég, akkor szenvedéssel fogom megváltani magam. ebben hiszek. és amikor majd sírva görnyedek a példatár felett és fáj majd a hasam az idegességtől, akkor emlékeztetem magam, hogy miért is kellett ez nekem és pavlovi reflexként összekapcsolom álompasit a kínokkal. ezt mondjuk most is megtehetném, de nekem még intenzívebb és konstruktívabb kín kell. németül is azon a nyáron tanultam meg, amikor szakítottunk az első szerelmemmel és azóta mosolygok rajta, hogy mennyire hasznos volt.
talán írtam, hogy reformokat tervezek a baráti körömben. szép következetesen fel is vettem a kapcsolatot egy régi, nagyon normális barátnőmmel, akivel mióta férjhez ment, nem sokat találkoztunk. nagyon élvezem a társaságát, kellett már egy normális ember. jó lenne többet látni, de nem vagyok biztos, hogy sikerül sokszor kirángatnom otthonról.
hasonló szándékkal (bár alacsonyabb elvárásokkal) összehoztam egy mini osztálytalálkozót is, kb. nyolc emberrel, de ezzel kevésbé vagyok elégedett. a beszélgetésnek két része volt, az egyikben a fészekrakó ösztöneikről beszéltek a lányok, a másikban meg a fizetésükről panaszkodtak, holott szerintem kb. annyit kereshetnek, mint én. ezt a vonalat nem fogom erőltetni, közülük nem véletlen, hogy kevés emberrel tartom a kapcsolatot.
mostanában valamiért folyton fáradt vagyok, ami nagyon nem tetszik. nem is éjszakázom annyit, mint régebben; tényleg fura. és persze jókora bűntudatom van, amiért a munkát leszámítva alig csinálok valamit. már napok óta korán lefekszem és elhatározom, hogy másnap aktívabb leszek, de nem nagyon jön össze. olyan, mintha a szervezetem megszokta volna a folyamatos fáradtságot és már nem reagálna az alvásra. bár ez nem hangzik valami tudományosan. megpróbálok többet edzeni és dupla vitamint fogok szedni, hátha az segít.
este a világ végére kéne mennem, de természetesen semmi kedvem és fáradt is vagyok. megpróbálom felszívni magam, mert ez tarthatatlan, hogy telnek a napok és a munkát leszámítva nem történik semmi.
Szerző:
