2012. 02.20.
Már nagyon régen fontolgatom, hogy „kiírom magamból” a betegségemet, a betegségemmel kapcsolatos történéseket, hátha segít, hátha megkönnyebbülök egy kicsit. Ma megszületett bennem a döntés, hozzáfogok. Ma már késő vanhozzá (19:47), de nagyon örülök, hogy ezt a kezdő lépést is megtettem.
Szerző:
Blog kommentek: 212Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 26-01-2012
Kedves Cickom!
Örülök én is, hogy megtetted ezt a kezdő lépést. Ha kiírod magadból a dolgokat, az egészen biztosan jót fog tenni.
2012. 02. 21.
Szeretnék leszokni a „halogatósdi”-ról, ezért bármennyire reszket is a kobb kezem, ballal akkor is pötyögök néhány sort.
Most egy kicsit pihennem kell, hogy elmúljon a reszketés, utána az udvaron kell egy kicsit dolgoznom, s ezt követően tudom elkezdeni a betegségem történetét.
Szia!
Kellemes meglepetés volt a hozzászólásod, köszönöm!
2012. 02. 21.
Ma sajnos megint későn (20:04) kerültem géphez, mert szinte egész nap reszketett a jobb kezem, lábam, és ilyenkor csak feküdni van kedvem. Ráadásul, ha a reszketős szakaszban szeretnék csinálni valamit, akkor tolószék v. rolátor kellene, de ezeket utálom. És ha fekszem, akkor nem fájnak annyira a feszülő izmaim sem, de a legtöbbször elalszom. Aztán jön az éjszaka, amikor vagy bámulom a mennyezetet (ez csak felhergel) vagy felkelek a szgéphez, és kezdődik minden előlről. Most elhatároztam, hogy holnaptól délelőttre osztom be a blogolást.
2012. 02. 22.
Na, nálam ez is nagy dolog, délelőtt „magánügyben” géphez ülni. az ígéret azonban szép szó, ha megtartják úgy jó.
Tehát: az elgondolásom az volt, hogy kiírom magamból betegségem. Hozzá is fogok.
Kb. 1994-95-ben vettem először észre, hogy (mindig kart karba öltve sétáltunk, vagy ha siettünk, azt is kézenfogva tettük) nem tudom követni a férjemet, mindig lemaradok tőle. Nem sokkal később vettünk nekem a kínai piacon egy udvari papucsot. Ennek a jobb felét pedig állandóan szdtam, földhöz vágtam, hogy mindig leeesik a kábamrók. Én naív, azt hittem, a „jó” kínai technológia keseríti at életem. Ez így ment évról évre aljas mónon mindig egy kicsit rosszabbodva, csak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget neki.akkor még Két háznyira laktunk a férjem szüleitől, és minden nap munkába sietve előttük mentem el. Apósom mondogatta csak úgy csöndesen a férjemnek, hogy mintha valami betegségem volna, mert ő látja az ablakból, hogy mindig ferte tartással járok: lóg a bal , és magas a jobb vállam. És így visszagondolva, valóban így lehetett, mert mindig a jobb vállamon hordtam a táskámat, a balról mindig lecsúszott
. Szóval így kezdődött. Holnap folytatom.
2012. 02. 23.
Akkoriban tanárként Budapesten dolgoztam, sokszor vittem haza kijavítandó, illetve vittem az iskolába kijavított tanulói munkákat vállra akasztható táskában. Egy idő után azt vettem észre, hogy a hobb vállamon jobban bírom a válltáskát hordani az utcán, a balról lecsúszik. Az iskolában pedig a naplót mindig az akaratlanul is behajlított jobb kezemben tartottam. A gyerekekkel egyre türelmetlenebb lettem, amit nehéz volt visszafogni, mert enyhe fokban fogyatékos gyerkekkel foglalkoztunk, és az egészséges tanárnak is megterhelő lehet. Félreértés ne esék, akkor még eszembe se jutott, hogy valami komolyabb baj készülődik benne, csak próbálom leírni a betegségem kialakulásának folyamatát.
Elég későn, 44 évesen mentem férjhez. Anyukám ia akkor már a fővárosban élt.Nehéz volt az életem vele, mert (akkor még nem vettem észre, mert mindig nagyon nehéz természete volt), utálta a férjemet. Most már tudom, az egész világgal harcban állt. Most már azt is tudom, hogy akkor már komoly pszichés problémái voltak. Velem abszolút bizalmatlan volt, hajmeresztő dolgokat művelt, de nem engedett segíteni, teljesen elzárkózott tőlem. Bizony nagyon sok álmatlan éjszakát okozott.
Folyt. köv. holnap
Nahát, milyen gyorsan telnek a napok! Szinte hihetetlen, hogy eltelt egy hét, és nem írtam. Tudom, hogy nem szerencsés -főleg saját magam előtt- mentegetőzni, képtelen vagyok jól beosztani a napjaimat. Sajnos átalvási nehézségeim vannak, amiket nappal pótolok, így alig marad hasznos időm. szerencsére a múlt héten „berágtam”, és elvitt a férjem a pszichiátriára, és egyrészt megpróbálunk új gyógyszert, másrészt megpróbálom a nappali alvásrohamaimat valahogy fékezni.
Na szóval, most sem írok többet, mert nemrég érkeztünk haza Pestről (220 km), ami azért megviselt. Megpróbálok pihenni.
Holnap folytatom a „nagy sztorimat”.
Jó éjt mindenkinek!
Szia,
távol voltam a fórumrol sokáig.
benéztem.
Kiváncsi vagyok a történetre.
Ez valami neurológiai probléma?
Szia,
igen, ez alapvetően egy neurológiai betegség, ami együtt jár depresszióval. Nálam az volt a baj, hogy a depressziót kezelték (volna) sikertelenül, mert nem jötttek rá az orvosok kb. 10 évig azneurológiai aapbetegségre (dystonia).
Szia: Cickom
Nem tudom, mi volt az oka, hogy ma is felébredtem 04 órakor, napközben bezzeg tudtam aludni sokat, és ez így nem jó, de ez van. Így már megint kevés időm maradt a blogomra, de írok, amennyit tudok. Lehet, hogy nen lesz sok, mert megint reszket a jobb lábam, a jobb kezemet edig alig tudom használni, gyakorlatilag bal kézzel pötyögök. Azt hiszem, az a baj, hogy a hétvégén az örökségem * utolsó darabját (egy lepukkant garzont) mutattuk meg a vevőjelölteknek, azt követően pedig a sógoroméknál töltöttük az estét . Reggel indultunk haza. Nagyon jól érzem magam náluk, de mikor hazaérünk, ** mindig az agyamba vág életem három rossz döntése és egy rossz tulajdnságom. Ezek: a szerelemtől elvakulva hozzámentem egy -igaz, hogy engem őszintén szerető de de általam elég jól meg nem ismert fickóhoz-, egyszer elveszítetttem egy jó állást a saját hibámból, így elég kevés a nyugdíjam, és végül a párom agitálálsára Budapestről elköltöztünk egy isten háta mögötti, zalai faluba, ahol falusi túrizmust akartunk elkezdeni. Ketten felépítettünk az alapásától kezdve egy kétlakásos, kétszintes házat (az ácsmunka kivételével), és ekkor már járni is alíg tudtam a betegségtől, a férjem pedig részeges lett (bár korábban is ivott – sajnos elnéztem neki) a betegségem miatti bánattól.
*Az örökségemről majd később írok.
** És hogy miért vágnak az agyamba mindig ezek a dlgok? Azért, mert a sógoromék kényelmes, kellemes, „puha” minden komforttal ellátott lakásából hazaérünk a mi -igaz, sok profi technikával ellátott házunkba-, de sajnos noncs pénzünk teljesen befejezni, és minden hiányzik, ami az életet itt komfortossá tehetné a számomra.
Holnap folytatom.
Igen jól gondoljátok, sokáig távol voltam. Elfoglaltak a hétköznapi dolgok. ezek most is elfoglalnak, de egy dolog egyre jobban aggaszt: a kiszolgáltatottság.
Kiszolgáltatott vagyok a férjemnek, mert
– egyszer el akartam hagyni (gyógyszer mellékhatás okozta paranoia miatt), de visszatértem hozzá. Segített kigyógyulni a paranoiából, de azt hiszem, mint „megmentő” akar az életemben részt venni,
– ő osztja be a pénzünket (illetve hónapok óta az én rokkantsgi járadékomat és az ő ápolási díját), nekem nem marad saját pénzem a sajátomból
– kölcsönadta (sajnos a hozzájárulásommal) a több milliós örökségemet, aminek borral üthetjük a nyomát,
– van még egy örökölr lepusztult panellakásom Budapesten, de nem tudjuk fizetni a fenn-tartási költségeit, eladni sem tudjuk, nincs rá kereslet.
Nagyon szenvedek a pénztelenségtől és a falusi nihiltől !!!
Jó lenne Pestre költözni a lakásomba, de a férjem nem akar, szerinte nem is tudnék megélni egyedül. Nem vagyok biztos benne.
Szóval tele vagyok kétellyel és elégedetlenséggel.
Most késő van, megyek lefeküdni.
Azt hiszem, folytratni fogom az írást. Úgy érzem, megkönnyebbülök..
Jó éjt!
Sajnálom, hogy eddig elfeledkeztem erröl a blogról!!! Ezután pótolom, ami elmaradt!
Szerencsére a korábbi kiszolgáltatotttság érzésem elmúlt! A betegségem (dystonia) miatt most is megvan ugyan a kiszolgáltatottság (súlyosan mozgáskorlátozott vagyok), de most már nem érzem olyan nyomasztónak, mint régen.Szerencsére elmúltak a férjemmel kapcsolatos rossz gondolataim is.
Szia, én is sokáig távol voltam (mintegy három évig
), de most folytatom a történetem. Nem tudom, te itt vagy-e még, ezért válaszolok: igen, ez egy neurológiai betegség: dystonia.
Szia Cickom! Örülök, hogy itt vagy!
Eszter
Kedves Eszter!
Én pedig annak örülök, hogy ilyen kedves választ kaptam, megtisztelő!
Ennek örömére gyorsan igéretet teszek, hogy, folytatom a blogot, immár -mások szerint is- pszichésen karbantartott állapotban. Azt, hogy gyógyultan, nem merem leírni, mert a dystonia miatt elő-előfordulnak depis állapotok, de ezek kezelhetőek.
Cickom
Nagyon rossz volt visszaolvasni a sok férjemmel és az életemmel kapcsolatos sok-sok rossz gondolatot!
Bele dem akarok most gondolni, hogy volt két év az életünkben, amikor minden követ megmozgattam -természetesen gyógyszerek mellék- és kölcsönhatásaként-, hogy börtönbe juttassam!!!
Ez iszonyat lehetett nelki!!! És kitartott!!! És azóta is itt van velem! 