Ha hazudsz
a világnak,
az nem művészet;
Ha elhiszed
a hazug művet,
az nem élet.
Öngól. Hát sajnos már nem hiszem el azt sem, amit kérdezek. Elviselhetetlenül kitoltam a határokat és mégis játszi könnyedséggel teleportálok köztük egyik pillanatról a másikra. Sőt már tudok a józan ész és az agyatlan téboly határán egyszerre is állni. Nagyon kis ügyes vagyok.
A világ viszont még így is elég érdekesnek tűnik, sőt így igazán érdekes. Csak meg kell tanulnom mozgásban lenni, folyton belevetni magam valamelyik szakadékba. Bár a félelem teljesen jogos, hogy egyszer talán nem élem túl a landolást, vagy ott maradok, dehát mindig ez volt a cél. Nem akartam én határok között élni, olyan unalmasnak tűnt. Persze most is a borderline beszél belőlem, de mivel az eszem is tud azonosulni ezzel, hát legyen. Nem tudom, hogy lehet-e itt megosztani ilyet, de gondolom úgyis megtudom, ha nem. http://filoterapia.blog.hu/2013/01/10/carpe_diem_de_hogy
Nagyon érdekes, bár még ezermillióféleképpen lehet értelmezni. Nem olyan könnyű elfogadni, hogy nem létezik „nirvána”, nem könnyű így még lélegezni sem. Viszont csak így lehet igazán a mában élni, nem hinni „semmiben”, maximum abban, hogy nem öngyilkosság, ami épp eszembejut. Bölcsesség kell ebben őszintén hinni, és őrület ahhoz, hogy mozgásban legyek. Az a baj, hogy szerintem a józan eszem határáról nem a bölcsesség integet.
Szerző:
