hogy végsősoron az ember létezése zsigeri szinten a szeretetből táplálkozik,
láthatod mennyire abnormálisan képes funkcionálni, ha évek, félrecsúszott évtizetek rétegei omlanak az egészséges elme emlékére,
csak szeretnék nyugton feküdni, hogy elvégezze végre valaki a bemetszést, hogy lassan kiáramoljon belőlem a rothasztó félelem és az elektromos kisülések az agyamban kíméljenek, elcsituljon az önmagában onanizáló gyűlölet, ami cafatjaira tépi a személyiségem meghasadt parcelláinak nevetséges paródiáját,
hogy a koponyám ne visszhangozza újra meg újra ugyanazokat az ismétlődő pokoli mantrákat,
hogy minden szóra azt hiszem az utolsó, amit el bírok viselni,
és mennyire kegyetlen a mindig megújuló élni akarás,
az ösztön, hogy magamhoz öleljem azt a taknyos kiszolgáltatott gyermeket,
aki vagyok,
hogy ne szopják tovább a fekélyeimet a vergődő őrület döglegyei,
hogy legyen végre tiszta, tovább nem osztható, visszább nem fejthető, önmagától messzebb nem menekülő a lét
hogy ne kelljen szánnom magam ahogy könyörületért esedezem a saját véremet kaparva a földbe,
alázatosan és megtörve de belélegezni egy utolsó görcsös kapaszkodással
a kegyes feloldozást
Szerző:
🙁
ez gyönyörű írás.
szeretem a blogod. kár hogy ritkán írsz. szerintem sokan szívesen olvasunk és talán neked is jót tenne ha írnál. tehetséges vagy és értékesek az írásaid.
esetleg ha „olyanod” van néha írj rám privátban. kevés embernek engedem, de neked meg van engedve. 🙂 én általában nagyon feldobott vagyok, esetleg hátha átragad valami. 🙂
ez nagyon jól esett, köszönöm. <3 (őszintén) megpróbálok aktívabb lenni itt, érzem hogy szükségem lenne rá nekem is.