Bevezetés a „mikéntizmusba”

Már nem leszek naponta szerelmes, és annyit képzelek csak magamról és a világról amennyi még éppen elfér a létezés köznapi kacatjai által rendesen benépesített, és amúgy is helyből elég szűkös koponyámban. Csupa méricskélés ez az élet, és akad még az amúgy kissé szegényes túlélőkészletben vonalzó, szögmérő és tudományos számológép, pont mint tizedikben. És most értem meg csak igazán az örökös eminensek vörösbe boruló ábrázatát, az éjféli izzadást, a nyugtalan helyezkedést a székben. Nem babra megy a játék, bizony, hanem valami nagyobbabra! A komiszkodás rontja az ember árfolyamát, igyekezzünk tehát elkerülni a tőzsdei pánikot, babusgassuk odaadóan részvényeinket. Ezen felül kell még a vitamin, relaxáció, vakáció, pozitív gondolkodás, Szécsi Pál cd-mc, rámenősebbeknek Lagzi Lajos. Ha megdobnak kővel irány a wellness-szálloda, tanulj nyelveket, készíts kalóriatáblázatot, ja! Mégis, a hűvös és kimért matek a túlélés záloga, mindig, minden korban. A túlélés ösztöne pedig a hígagyú és makacs természet egyetlen bölcsessége, éppen ezért piszok nehéz kiverni a kezéből. Az ösztönök önkénye végső soron megront, majd rabosít minden bámészkodót. Micsoda nonszensz, hogy a csökönyös élni akarásom jelenti a halálomat. Mert a kényszer mindig a rohadást hozza magával a buliba, akárhogy is csűröm-csavarom, mindig ez jön ki. Megbízható számításnak mutatja tehát magát az az ijesztő rémkép, miszerint élni csak az egyébként racionális félelem által eszkábált gigantikus fekete lyuktól tisztes távolságban lehet. Ez egy kozmikus patthelyzet, éppen csak egy a sok közül. Avagy mennyit áldozol azért, hogy élhess? Felmerül továbbá, hogy lehet-e túl sokat áldozni érte, vagy ez eleve abszurd? A természet válaszát ismerjük, szóval a természet természetét. Én, a magam részéről kissé aggódom, hogy valami alapvető hiba van rendszerben, ezért is lehet például, hogy nem alkalmas a szűken értelmezett közjó előmozdítására, magyarán búval basz az élet ahol ér, annak ellenére, hogy én egy kicsit több gyengédségre vágynék. Nem is tudom, egy kis esti mozi elférne még a történetben, vagy egy doboz bonbon, szóval szó ami szó, picsáskodom és hiányérzetem van. Nem erre az eleve leokádott és bűzös idillre vágytam, a belekalkulált elnyomással és erőszakkal. Néha arra gondolok, bárcsak ki lehetne játszani a dacos ösztönöket, gurítani még néhányat aztán mákonyos illúzióktól részegen várni, hogy egy nagyobb széllökés végül szétroncsolja a csontokat. És belehalni valamibe ami arra érdemes, igen, mintegy elkerülve ezzel azt, hogy végül abba kelljen belehalnom amit a köznyelv és a türhő természet életként nevesít – meggyőződésem egyébként, hogy tévesen – és amibe talán annyira nem is érdemes belehalni, ennél rosszabb, hogy beleszületni sem. Mindig ez a hányásig puffogtatott hamleti borzalom, hogy „lenni vagy, nem lenni”, innovációra szorul ez a diskurzus, azt hiszem. Hogyan lenni, esetleg hogyan nem lenni, ezek már komoly kérdések! Rögtön kerekebb így a dilemma, és ki lehet engedni azt a régi, rossz levegőt. Mint amikor az ember kidobja végre a Super Nintendo-t, és 3d-re vált. Azonnal érzékelhető a különbség! A megmerevedett horizontról kiderül, hogy csak egy tetszőleges látószög a megannyi közül. A mélységről ugyanezen szabály szerint, hogy csak a magasból értelmezhető igazán. Innentől a régi képletek használhatatlanok. Új mértékegységeket kell bevezetni, és új eszközök is kellenek. A réveteg farokméregetés kora lejárt, most megmérjük a technikát! Nocsak, egy újabb kétséges kimenetelű forradalom…

Szerző:

Belépett: 3 év

heimweh.

Blog kommentek: 1916Blog bejegyzések: 82Regisztráció: 14-03-2016