A gyermekkorban történt bántalmazásról beszélni KELL!
Én sokáig nem mertem. Nagyon egyszerű oka van, amit mindannyian tudunk, s ez nem más, mint az önhibáztatás, az is, hogy azt gondoljuk, nem fog hinni senki sem.
A bántalmazók nagyon értenek ahhoz, hogy a gyermeket megfélemlítsék, zsarolják, uralkodnak felettük.
Sokáig én sem mertem róla beszélni, mikor meg elkezdtem, akkor megtapasztaltam, hogy iszonyúan nehéz és sajnos nem csak megértő fülekre talál az ember, hanem kételkedőkre is. 21 évesen eljutottam oda, hogy egy pszichológusnak nagy vonalakban leírtam a velem történteket. Az igazat megvallva ma is sokkal jobban kommunikálok magammal kapcsolatban írásban, mint szóban. A pszichológus megértő volt, ám a kérdéseire már nem válaszoltam. De már akkor éreztem, hogy micsoda terhet letettem magamról: a hallgatás, a titok terhét. Aztán pár év múlva ismét találkoztam egy pszichológussal, akinek már sokkal többet leírtam. Közbe pedig elkezdtem a gondolataimat átformálni. Eszembe jutottak azok a szavak, hogy nem én voltam a hibás, bármi is történt. Nem én voltam a rossz ember, hanem akik rosszat tettek velem. Egy gyermeket senkinek nincsen joga semmilyen formában sem bántalmaznia. Elkezdtem járni csoportos terápiára, s megtapasztaltam a csoport összetartó erejét, ahol egy emberként álltak ki mellettem, egy emberként fogták a kezem és törölték le a könnyeimet. Éreztem, hogy a problémával, a történtekkel nem vagyok egyedül. Más könnyét én is letöröltem, mikor megtudtam, hogy őt is bántották, hogy az ő teste is remegett a félelemtől, hogy ő is magányos gyermek volt. Jó volt úgy beszélni, hogy tudtam, hogy más is tudja, miről beszélek.
Persze még akkor sem volt könnyű az agyamat a helyére tenni. Mert kaptam olyan kérdést, hogy miért nem tettem semmit, amikor apám abuzált annyi éven keresztül, talán élveztem? Azt hiszem, ez a legmocskosabb kérdések egyike és kívülálló el sem tudja képzelni, hogyan kell ezt évekig elviselni.
Rájöttem arra is, ha igazán változást szeretnék, azt nekem is akarni kell. Sőt, nekem kell a legjobban akarni, mert mondhat bárki bármit, ha én nem teszem oda magamat, akkor a nekem mondott szavak el fognak haladni mellettem.
Ma sem könnyű. Még sokszor találkozom kérdőjelekkel, kételkedőkkel, hibáztatókkal, ám tudom, hogy ezek már nem rólam, nem nekem szólnak.
Szerző:
