I.!
Érzem, hogy nem akarsz már velem barátkozni.
Egy hete nem jelentkezel.
Ezt még elfogadnám, de miért nem mondod meg őszintén?
Tudod, lehet, hogy beteg vagyok, de idióta nem.
Fel tudnám fogni, elhiszed?
Csak annyit kérdeznék, miért?
És békén hagynálak, igaz, most is békén hagylak.
Tudod, mit gondolok?
Hogy csak arra kellettem neked, hogy infókat szerezz a bordiról, és most már, hogy eleget tudsz, lelépsz.
De nem hiszem, hogy mentél valamire is az én infóimmal, mert mint mondottam volt, a bordinak ezer arca van.
És azt vettem le, hogy aki miatt kérdezted, ő másmilyen bordi, mint én.
Na mindegy, csak az fáj, hogy nem tudtál őszinte lenni hozzám.
Mit gondolsz?
Ha azt mondod, hogy nem akarsz velem barátkozni többet, akkor én kinyírom magamat miattad?
Kevés vagy te ehhez, mint mackósajtban a brummogás.
És az a vicc, hogy nem látod magadat, hogy mit csinálsz.
Nem ismered be, hogy nem normális dolog, amit csinálsz.
Még magadhoz sem vagy őszinte.
Akkor hogy várhatom el én, hogy hozzám őszinte legyél, amikor magadhoz sem tudsz.
Vagy nem akarsz.
Az antidepit nem szeded be, mert szerinted az megváltoztatja a személyiségedet, és amikor mondtam neked, hogy ez a hülyeség, rögtön kitértél, hogy ne vitázzunk erről.
Ugyanakkor az az elképesztő hipochondria hihetetlen, amit csinálsz.
És ez az ami nem normális, amit nem veszel észre.
De tudod mit?
Egyáltalán nem érdekel már semmi, ami veled kapcsolatos.
Csak undorító, amikor az emberek nem őszinték.
És ezt pont rólad nem gondoltam.
Szerző:
